A tél újabban a hó áldásával jár. A lábról nem repülő égboltfüggő előtt ilyenkor két út áll (korábban azt mondtuk: az egyik az alkoholizmusé, a másik járhatatlan): vagy hibernál, vagy sítalpat szerel légi járművére és akkor az eddig ismert világa egészen új játszótérré változik.
Ennek az új dimenziónak még franciahonban is viszonylag kevés képviselője van, ők is hegyvidéken üzemelnek, akárcsak a legendás Henri Giraud, aki 1960-ban leszállt a Mont Blanc csúcsán egy Piper Cub-al, és aki azt vallotta: olyan különbség van egy síkvidéki és egy hegyi pilóta, mint a juh és a zerge között.
Kedvcsinálónak az alpesi repüléshez felvillantunk két alternatívát, egy merev és egy forgószárnyast:
Olivier Flahaut a Sallanches-i repülőklubban gyakorolja a hegyi repülést, immár több mint öt éve. Reptere a Mont Blanc lábánál, grandiózus környezetben található. Abból él, hogy a Mont Blanc felett sétáltatja az utast és oktatja a pilótákat a gleccserek és a hegygerincek havának a szűztelenítésére. Ehhez egy J300-as farokfutós ultrakönnyű repülőt használ, melynek repülési tulajdonságai nagyon hasonlítanak a Piper Cub-éhoz. Értelemszerűen kétéltű, kerék vagy sítalp üzemmód elektromosan, repülés közben
váltogatható. A mély hóban masírozáshoz szükséges rakett, a hólapát, a homlokra fogatható elemlámpa, a vastag pokróc és a síruha alapértelmezett felszerelés télen-nyáron, egy napnyugta előtti órákban bekövetkező hajtóműleállásból következő kényszerleszállás 3000 m-en biztos katasztrófával végződik, ha a helikopter éppen foglalt. Ezzel a géppel fedezzük fel a zerge-repülés alapszabályait. Az idén januárban nincs hótakaró a völgyben, kerékről startolunk. Szél alig van, a látás kifogástalan, a vékony cirrusfátyol említésre sem érdemes.
A 3-4 ezer m közötti magasságban, ahova megyünk, fontos tudni az aktuálisan uralkodó légmozgásokat. Ma kivételesen bárhova berepülhetünk, a kevés hó miatt viszont nem minden gleccser „működik” átmeneti fel-leszállóként. 35-ös szerint szállunk fel, a 100 lovas Rotaxnak köszönhetően a J300-as virgoncan fut neki, jó zajos, bent legalábbis. Kényelmes 110-es utazóval és nyugis 2-3 m/s-os varióval emelkedünk Sallanches felett, előttünk félelmetes szépség körvonalazódik, a Mont Blanc sziluettje.
A Talefre gleccserrel kezdjük az ismerkedést, ez a „Mer de Glace” (jégtenger) felett, attól balra helyezkedik el, 2800 m-en. Útközben találkozunk egy menedékház áruellátó helikopterrel, a táj látványa annyira lélegzetállító, hogy észre sem veszem és máris a gleccser felett vagyunk. Alacsonyan áthúzunk egy párszor, hogy az esetleges akadályokat, repedés, szikla, stb. feltérképezzük, megsaccoljuk a hó minőségét és állagát, csúszási jellemzőjét, meghatározzuk a szél irányát és erejét, természetesen szélzsák nélkül. Ezt a műveletet nem szabad elkapkodni. A legkisebb tévedés következményei végzetesek, nem úgy, mint síkvidéken. Ilyenkor 120 km/h a használatos sebesség, a környező hegyoldalak nagyon közelinek tűnnek, vízszintes referencia híján könnyen össze lehet zavarodni. Miután alaposan felmérte a terepet, Olivier behelyezkedik rövid fináléra, szembe a heggyel. A sebességet 140-re növeli, nekem úgy tűnik, hogy a placc alattunk van, mi pedig meredeken süllyedünk, aminek persze ellentmond a motorteljesítmény, illetve az azzal nem rímelő állandó sebesség és a stabil varió. Persze az téveszt meg, hogy a placc nem vízszintes.
Ad absurdum, ha 45° meredek volna a leszállópálya, akkor vízszintesen úgy repülnénk neki, hogy közben az lenne a benyomásunk, hogy mi zuhanunk rá 45°-os szögben. A sebességet 80-ig engedi elkopni oktatóm a kilebegtetés kényes fázisáig, akkor ismét maximálisra növeli a motorteljesítményt és ezt a havat érés után is megőrizzük, egészen addig, amíg fel nem csúszunk a placc felső részén található laposabb platóig,
ahol majdnem 90°-ot jobbra fordulva hagyjuk a gépet egy picit visszacsúszni és elakadni. A kormányzás hozzávetőleges, fék nincs. Ez is egy kritikus fázis, mert ha nem marad elég lendület és vonóerő, visszaindulhat farokirányba a gép, aminek igen változatosak lehetnek a következményei, kezdve attól, hogy fel fog kelleni vontatni a pálya tetejére a felszálláshoz, egészen a havon végrehajtott hátrabukfencig. A megállás fázisában érdemes odafigyelni arra, hogy a sítalpak hogyan süllyednek bele a puha hóba, mert a völgyoldalon letett szárnyvég nem sok jóval kecsegtet a repülési feladat folytatásával kapcsolatban. Amikor végre megállapodott a repcsi, elhallgat a Rotax és ki lehet kászálódni az utastérből, varázslatos térben találja az ember magát. Egy fenséges, idegen világban, ahova igen kevés beavatottnak van belépése. Amint szusszantunk egyet, Olivier felszáll egyedül, hogy fotózhassam. Gyárt néhány változó minőségű touch and go-t, persze úgy, hogy a pálya tetején levő fennsíkon sarkon fordul és majdnem alapjárati motorteljesítménnyel hagyja csúszni a J300-at a felszálláshoz.
A kis csővázas-vászonborítású törékenynek tűnik a hatalmas hegyek árnyékában, a hóbuckákon ijesztően billeg, de bírja a strapát. Kis idő multán tovább repülünk a Couvercle menedékházhoz, annak a közelében, egy viszonylag lapos oldalon a méter mély porhóban is kipróbáljuk magunkat. Ilyen helyzetben a minél alacsonyabb sebességre célszerű törekedni, hihetetlen állásszöggel huppanunk le a porhóba, csúszás közben az iránytartás nagyon hozzávetőleges, a légcsavar által felkavart hó miatt a látás sem jobb. Még további két placcon ott hagytuk a sítalpak nyomát, majd a Mont Blanc tömbjét magunk mögött hagyva megcélozzuk a November jelentő pontot, ahonnan már Megeve repterére sorolunk be. A nyáron beton futópályát sípálya karbantartó gépekkel simították biliárdasztal minőségűre. Kávé, áfonya-szeder torta, majd irány Saint Roch Mayeres, ahol egy utolsó gleccsert még megsimogatunk síléceinkkel a hegyek mögé bukó nap utolsó sugarainak társaságában. Utána még egy zergebakugrás vissza Sallanches-ba, közben nem feledkeztünk meg visszaállítani a futót kerék-üzemmódba, ami egyébként 15 másodpercet vesz igénybe.
Az alpesi repülés kiváló módszer a pilóta tudásszint csiszolására. A rendes (PPL kategóriás) repülőgépek világában külön képesítés (qualification Montagne) szükséges hozzá, Franciaországban legalábbis. Ultrakönnyű géposztályban ez nem előírás, de a magánplaccok tulajdonosai megkövetelhetik látogatóiktól. Ajánlatos oktató segítségével kóstolgatni a műfajt. A vizuális referenciák szokatlanok, már amikor vannak, a szokatlan környezet lassabb előrehaladást eredményez. A Sallanches-i repülőklub feltétlenül ajánlható egy kis ismerkedéshez. Aki megtanult repülni alpesi környezetben, sík vidéken sokkal nagyobb biztonságban lesz.
Szöveg és képek: Szabó György
