Harminc méteren Viktor bemutatott egy autorotálást 85 kilométer/órás sebességnél, a legkisebb süllyedési sebességgel lágyan talajt fogva (motor alapjáraton). A variométer szerint 7–8 méter/secundummal sülylyedtünk, miközben Viktor úgy adagolta a kollektívet, hogy a forgószárny-fordulatszám a zöld tartományon belül maradjon, és a repülést rövid lebegéssel és a teljesítmény visszaadásával fejezte be.
Mindez bizonyára elegendõ a biztonságos földet éréshez egy esetleges motormeghibásodásnál. 85 kilométer/óránál a Sanka siklószáma egészen rendkívüli, 1:3,2. Az 1:4,1-es legjobb siklószám 130 kilométer/órás sebességnél érhetõ el, a süllyedés pedig 530 méter/percre nõ. A fenti adatok erõsen emlékeztetnek a Hughesra: a Schweitzer legjobb siklószáma 110 kilométer/óránál 1:3,62, süllyedése 550 méter/perc, illetve az én Kompressemre, melynek legjobb siklószáma 130 kilométer/óránál 1:4,3, süllyedése 500 méter/perc.Ezután egy normál leszállás következett egy folyópart közelében, amit szintén gond nélkül sikerült végrehajtani. A Sanka botkormánya hasonlóan érzékeny, mint az R22-esé, már amennyire fel tudtam idézni régmúltbeli emlékeimet.
A repülés során egészen enyhe erõt éreztem a boton jobbra, de ez 35 perces repülés után sem volt fárasztó. A Sankán nincs ciklikus trimm (kormányerõ-csökkentõ szerkezet), és csak egy lényegesen hosszabb repülés során tudnám megállapítani, hogy szükség van-e rá. Megvizsgáltam, hogy adott esetben magam is fel tudnám-e szerelni a helikoptert egy elektromos trimmrendszerrel – a látottak alapján ez egészen egyszerûnek tûnik, mivel elegendõ hely van egy ilyen installáció számára.
Ekkor erõsen esni kezdett, én pedig szerettem volna még egy utolsó gyakorlatot, mégpedig egy célra szállást végrehajtani, mielõtt visszafordulnánk. Félórás repüléssel „a hátam mögött” olyan simán landoltam, mint otthon az utánfutón.
Öt perc repülés után visszaértünk a telephelyre. Viktor hûtés nélkül simán leállította a motort, mivel a hajtómû hõmérséklete elég alacsony volt, aztán kuplung ki – mindez nagyjából egy percet vett igénybe. A Sankán nincs forgószárnyfék, így eltart egy ideig, míg a rotor leáll.
A következõ napra egy második tesztrepülést terveztem, már csak azért is, hogy megerõsítsem az elsõ benyomásaimat a Sankáról. Reggel ragyogó napsütésre ébredtünk – elérkezett az idõ, hogy repülhessek az Aerokopter tesztpilótájával, aki 12 ezer repült órával rendelkezik. A felszállási procedúra után – fõkapcsoló és üzemanyag-szivattyú be, indítógomb be – a vízhûtéses EJ 2.5 Subaru azonnal indult. Nem volt sem elõzetes befecskendezés, sem lefulladás, sem játék a keverékszabályozóval – hogy a certifikált repülõgépmotorokat miért nem tudják úgy megcsinálni, hogy ilyen gyorsan induljanak?... Generátor és kuplung be, és a lapátok másodperceken belül forogni kezdtek. Robusztus kinézetû elektromos szíjfeszítõ mechanizmus feszíti az elsõdleges fordulatszám-csökkentést végzõ ékszíjakat az elõre meghatározott értékre. A bemutató Sankát 7 darab keskeny ékszíjjal látták el, de a szériagépeket már 6 darab kevlárerõsítésû ékszíjjal gyártják majd.
A motor három-négy perc alatt bemelegedett, aztán felemelkedtünk a függésbõl történõ autorotáláshoz, hogy ellenõrizzük a forgószárnylapátok inerciáját. Másfél-két méteres magasságon Nyikolaj lekapta a gázt, és egy lágy huppanással földet értünk. A Kompressem futóinak ilyenkor terpesztenie kellene, itt nem történt semmi hasonló. Szerettem volna a rotor inerciáját a „könnyebbik” oldalán is ellenõrizni. A farmok felé indultunk, én pedig átvettem a botot, csináltam néhány fordulót balra és jobbra – sem túlzott rezgés, sem rázkódás nem volt tapasztalható. Nem hittem volna, hogy ez a helikopter valóban enynyire lágyan vezethetõ. Autorotáció, függeszkedés, majd újra gázt adva a motort teszteltem alacsony forgószárny-fordulatszámtól. Szándékosan engedtem leesni a forgószárny-fordulatszámot a sárga fények kigyulladásáig, majd gázt adtam. Válaszképpen a forgószárny fordulatszáma azonnal „visszaállt”! A lágyan, simán járó Subaru motornak jelentõs teljesítménytartaléka maradt, alapjáraton kellemes hangot adott, függésben pedig halkabb volt az R22-esnél és a Schweitzernél (ezt a földrõl tudtam megítélni). Fél órán keresztül különbözõ manõvereket hajtottam végre, ennek során az elsõ körben alkotott véleményem igazolódni látszott.
A forgószárnyagy külön említést érdemel, mivel – kis súlyú helikopterrõl lévén szó – szokatlan a tervezése. Úgy emlékeztem, korábban nem találkoztam rétegesen felépített lapátbekötõ rendszerrel, utóbb azonban rájöttem, hogy ugyanilyet láttam a párizsi légiparádén, az Apach Longbow harci helikopteren. Hallottam, hogy ugyanezt a rendszert alkalmazzák az orosz Black Shark harci helikoptereknél, és néhány MD modellnél is. A rendszer fõ- és szerkezeti elemei roppant egyszerûek, de a rétegek anyagának, számának, alakjának meghatározása igen összetett és „high-tech” feladat. A Sanka forgószárnyrendszere három Y alakú hajlékony köteget tartalmaz, valamennyi 17-17 vékony fémlemezbõl készül, teljes vastagságuk körülbelül 7 milliméter. A kötegek nagyon hajlékonyak felfelé és lefelé egyaránt, könnyen elcsavarhatók, ezek váltják ki a hagyományos nehéz vízszintes és axiális csuklókat. A lemezkötegek belsõ végét az agyhoz csavarozzák, a külsõt pedig a lapáttartóhoz. Fõ elõnyei a következõk: a mechanikája egyszerû, alkalmazásával jelentõs súlycsökkenés érhetõ el, szerelésnél könnyen hozzáférhetõ és ellenõrizhetõ, illetve nem igényel karbantartást. Elegendõ 500 óránként cserélni õket -– ráadásul több tapasztalat birtokában ez az intervallum minden bizonnyal nõni fog. A további súlycsökkentés érdekében a nagy átmérõjû lapáttartó csövet kompozitanyagból fogják gyártani, mindkét oldalán nagy szerelõnyílással, ami még egyszerûbbé teszi a lemezköteg repülés elõtti vizsgálatát. Kicserélése sem okozhat nehézséget. A lapátok fel- és leszerelése – két embernek – öt percig sem tart, mint errõl személyesen is meggyõzõdhettem. A helikopter egy könnyû kis utánfutón – leszerelt forgószárnylapátokkal – könnyen vontatható. Kijevig 450 kilométeres utat tettünk így meg, nem a legjobb állapotban lévõ utakon, egy kis 1.2 literes autóval.
A motor egyszerûen karbantartható és javítható, mivel minden alkatrésze könnyen hozzáférhetõ. A 6 darab ékszíj cseréje, amit 500 repült óránként kell elvégezni, a gyártó szerint 16 órát vesz igénybe – mindehhez a motort és a farokgerendát is ki kell szerelni. A motor azonban könnyen kivehetõ egy kis emelõszerkezet segítségével. Három csavar rögzíti, a hajlékony tengelykapcsolót, a vízcsöveket és néhány elektromos vezetéket kell szétcsatlakoztatni. A sárkány javítása szintén viszonylag egyszerû, valameny- nyi része könnyen hozzáférhetõ.
A rendelkezésre álló információk alapján összeállítottam egy táblázatot, melyben a Sanka és más népszerû, könnyû, dugattyús motoros helikopterek paramétereit hasonlítottam össze. Mint látható, a Beta II teljesítménye párnahatásban függeszkedve kiváló, köszönhetõen a 180 lóerõrõl 131 lóerõre korlátozott teljesítményû motornak. Ugyanakkor azonos súlyú utassal a Sanka párnahatásban függeszkedve 9250, hasonlóan a Hugheshoz, amelynél párnahatásban függeszkedve 182 kilogramm súlyú utasokkal még jobb, 10 100. A Rotorway teljesítménye szintén lenyûgözõ, amennyiben az ACIS-feltöltõvel látják el. Az Aerokopternél nem volt lehetõségem tesztelni a függeszkedést párnahatásban és párnahatáson kívül (a 300 méteres magasságkorlátozás miatt), így a gyártó adataira kellett hagyatkoznom.
Az 1999-ben alapított Aerokopternél a közelmúltban fejezõdött be a Sanka fejlesztése. A gyártást csak tavaly januárban kezdték meg, a tervek szerint évente tizenöt – azaz négyhavonta öt – helikopter készül majd Poltavában. Az összeszerelés után minden légi jármûvet alapos tesztelésnek vetnek alá. Egy-egy darab legyártása a megrendelés idõpontjától számítva 11 hónapot vesz igénybe (plusz szállítás és vámkezelés). A helikopter ára 114 ezer USA dollár. Ha minden igaz, októberben már szûkebb hazám, Fokváros környékén is repülni fog egy Sanka…
Kép és szöveg: Albert Questinaux
Fordította: Mezei Katalin
Lektorálta: Kellner Tamás
Fordította: Mezei Katalin
Lektorálta: Kellner Tamás
RotorWay 162F | R22 Beta II | Schweitzer 300CB | Sanka AK1–3 | Schweitzer 269C |
|
Ülések száma | 2 | 2 | 2 | 2 | 3 |
Utasterhelés (kg) | 181 | 182 | 212 | 222 | 272 |
Kabinszélesség (mm) | 1100 | 1100 | ? | 1353 | 1295 |
Max. felszállósúly (kg) | 682 | 617 | 795 | 650 | 865 |
Üres súly (kg) | 454 | 385 | 495 | 373 | 510 |
Üzemanyag-kapacitás (kg, l) | 47, 64 | 52, 72 | 88, 121 | 55, 75 | 83, 114 |
Max. vízszintes sebesség (km/h) | 185 | 189 | 156 | 185 | 156 |
Utazósebesség (km/h) | 154 | 178 | 148 | 157 | 148 |
Soha túl nem léphetõ sebesség(VNE)(km/h) | 185 | 189 | 174 | 189 | 185 |
Max. hatótávolság (mérföld) | 290 | 300 | 354 | 350 | 375 |
Max. emelkedõképesség (m/perc) | 305 | 305+ | ? | 533 | 302 |
Függeszkedés párnahatáson kívül (feet) | 5000 | 6500 | 4800 | 5900 | 8600 |
Függeszkedés párnahatásban (feet) | 7000 | 9400 | 7000 | 7600 | 10 800 |
Motorteljesítmény | 152 | 131 | 180 | 165 | 190 |