Arra számítottam, hogy úgy aránylik a Speedster a Viper2-höz, mint a Nucleon a Hadronhoz. Ez az elõítélet akkor is megmaradt, amikor már közelebbi barátságot kötöttem az Ozone „másik” sztár-ernyõjével, abban az értelemben mindenképpen, hogy hasonló értékeket különbözõképpen valósít meg.
Az tény, hogy bár szlalomozásra is alkalmas, fõ erénye mégis a vegytiszta sebesség, vagy még inkább: a széles sebességtartomány. Ebben az értelemben egyértelmûen Nucleonos, az szintén ráver pár km/órát a Hadronra. Bár ezt az ernyõt az Ozone már egyértelmûen full reflex profilosnak harangozta be, nekem úgy tûnt, mintha a Speedster is csak tessék-lássék lenne autostabil, (ha már muszáj behódolni a divatnak, ugyebár…) azt amit a Dudek és a Paramania gátlástalan S-profillal, szemérmetlenül kikeményített belépõéllel, kevlár erõsítésû cella falakkal, azt az Ozone a teljesen hagyományos siklóernyõs eszközök és technológiák csúcsra járatásával éri el. Ez kábé olyan, mintha a szõke plázacica nem szilikonnal és botoxxal, hanem intelligenciájával érne el ugyanolyan kézzel fogható hatást a dizsiben. Tisztelem ezt a teljesítményt, még azt is el tudom képzelni, hogy van értelme.
Szégyenszemre be kell vallanom: nem éreztem rá. Én csak annyit tapasztaltam, hogy az ernyõ kategóriában a legkönnyedebb, már-már fátyolszerû. Leheletfinom a Dominico 30D MF, amibõl varrták, szakszerûen hajtogatva az egész alig nagyobb egy mentõernyõnél. Teregetéskor azonban már megvan a mellékhatás is: jóval többet kell igazgatni-bogozgatni, zsinórt válogatni, mint a versenytársak ernyõit, azok mintha ki lennének keményítve. A jelenség felhúzáskor még jobban érezhetõ. Egyik alkalommal változó irányból szélcsendes,
termikelszakadáskor jellemzõen rotoros placcon kóstolgattam a Speedstert, nem ment valami fényesen. Már kezdtem arra gyanakodni, hogy a hiba az én készülékemben van, mérgemben elõvettem a Hadront és láss csodát, elsõ mozdulatra felvette a felhúzáshoz optimális kifli-fal formát, belehúzásra egy darabban, ránctalanul pattant fel. Csiszolt starttechnika kell az Ozone-hoz. Biztos van olyan (a siklóernyõsök zöme ilyen lehet) aki ahhoz szokott. Én meg Power starthoz. A Speedsternél az csak finom gázadással mûködik.
Start közben hirtelen gázadásnál az ernyõ hajlamos lemaradni, a precesszió és az elforgató nyomaték ilyenkor látványosak. Volt úgy, hogy az ernyõ 09-es szerint szállt volna a Budaörsi reptéren, én meg Csillebércet céloztam meg alatta. Ha már kellõen felgyorsult, összejött a nyomás mind az 53 cellában, akkor már szépen, finoman, harmonikusan repült. Termikes, turbulens körülmények között is tette a dolgát. A reflex profil hatás kétségtelenül megvolt. Ha ez a hatás úgy adott, hogy ráadásul egy esetleges csukás esetén úgy viselkedik, mint egy hagyományos siklóernyõ, az királyság lehet, gondoltam, bár én tíz év alatt soha nem kaptam barna nadrágos csukást reflex profilos ernyõvel, tehát nem is tudom, hogy miért szólok bele egy olyan akadémiai vitába, aminek semmilyen gyakorlati vetülete nincs. Az biztos, hogy az ernyõ gyors és stabil. Volt úgy, hogy a 24-es Hadronnal repülõ Halász Ferit megelõztem vele, bár õ azt állítja, hogy ernyõje akkor épp nem volt gyorsra trimmelve. Hiszi a piszi. Gyorsra trimmelve a fékek kõkemények, félreérthetetlenül jelzik, hogy ilyenkor hozzájuk sem szabad érni. A szárnyvég-kormány viszont hatékonyabb, mint a Dudek vagy a Paramania ernyõin, igaz, hogy ijesztõen deformálódik a szárnyvég. Veszettül jól siklik és kigyorsítva sem merül. Alig kell motor neki, 110 kg-os bruttó pilótasúllyal a 24-es Speedster még 60 km/h felett sem kérte a csutkagázt a Mostertõl. A Polini Thor 200-al, lassúra trimmelten nullázáshoz fûrészelni kellett a gázzal, ha nem akartam abban a motor-fordulatszám tartományban járatni a motort, ahol csúszik a kupplung. Azzal már nem is untatom az olvasót, hogy milyen fordulékony az ernyõ, hogy mennyire jól el lehet fékezni leszálláshoz. Azzal összegezném, hogy aki ilyen ernyõbe fektet, az pont olyan durva körülmények között repülhet, mint egy Dudekkel vagy Paramaniaval, úgy, hogy közben spórol a motor árán meg az üzemeltetés során elfogyasztott üzemanyagon. Hogy az ernyõ magas vételára megtérüljön, ahhoz viszont sokat kell repülni. Baj az?
Polini Thor 200
Ha van olyan motor, amire az Ozone Speedster nem tart igényt, az a Polini izomgépe.
Nekem viszont egybõl belopta magát a szívembe, amikor Basse-Hamban kipróbáltam.
Na jó, nem szóló repüléshez. A Vittorazi Mostere bõven sok a mai penge ernyõkhöz, még a 20 m2-es Hadront is lazán kiszolgálja, nyomatékból. Tandemezéshez viszont épp, hogy elég, az utas tömegadataira illik odafigyelni. Úgy is mondhatnám, hogy a Simonini Min2+ helyett ideálisan beválik, de a Hirth F33 Monster kiváltásához hiányzik belõle egy kis szufla. És még valami: a Moster minden szempontból kifogástalan, kivéve a zajszintjét. Nos, a Polini 200-as motorja ebben a kérdéskörben maga a megfejtés. Az igaz, hogy 6 kg-al nehezebb a Mosternél, de már a látványa is biztosít róla, hogy egy más világ. Sokkal kompaktabb, kifinomultabb, a felhasznált anyagokról lerí, hogy nem egy kisszériás háziszõttes, hanem egy tízezres szériákban gondolkodó, csúcstechnológiás gépekkel felszerelt nagyvállalat terméke. Abszolút bizalmat gerjeszt. A 7400 ford/percen leadott 29 lóerõ pedig bõven kárpótol a nehézségért. Ráadásul, a kategóriában egyedül használt kiegyenlítõ tengelynek köszönhetõen teljesen rázkódás és vibrációmentesen.
A „flash start” rendszer varázslatosan mûködik, ha kiismertük a trükkjét, minden erõfeszítés nélkül kelti életre a motort. A röpsúlyos kuplungnak köszönhetõen berántáskor még a légcsavar tömegével sem kell gazdálkodni. A röpsúlyos tengelykapcsolóval kapcsolatban mindig voltak fenntartásaim, ez most sincs másképp, maradjunk annyiban, hogy bár több a hátránya, mint az elõnye, meg lehet szokni, ha már így jó a gyártónak. Kellemes meglepetés startnál: nem teker el, egyenesen elõre tol. Ez sok apróság miatt van így, közrejátszik benne a kiegyenlítõ tengelytõl a légcsavarig sok minden, az eredmény a fontos: háromezertõl felfele lineárisan növekedõ, alig kompenzálandó tolóerõvel lehet számolni, ennek csúcsértéke bõven 70 kg felett van. Hogy ez milyen emelkedést és milyen csúcssebességet tesz lehetõvé, azt rábíznám az olvasó fantáziájára. Annyit mondhatok, hogy közel függõlegesre bedöntött 22-es Hadronnal emelkedõ spirálban a GPS 90 km/h feletti sebességet, a varió stabil +6-ot mutatott. Hab a tortán, az alacsony belsõ súrlódási értékeknek és az úszóházas porlasztónak köszönhetõen váratlanul keveset fogyasztott a 200-as Thor. Most már tényleg csak az kellene ahhoz, hogy kedvenc motorunk legyen, hogy a 100-as gyerekbetegségeire már eleve legyen immúnis. Áráról persze nem beszélünk, attól ez a bemutató írás átlényegülne délibáb kergetési útmutatóvá.
Szöveg: Szabó György
Képek: Koszta Péter
