Htimotor Htimotor Motoros srkny Kezdlap Merevszrny UL Forgszrny UL Mrepls Videk Galria

Version francaise Versiunea n romneste
 
Hátimotor

A mester és munkája (Igor Miloszewski)


Mint mindannyian, Igor Miloszewski is gyermekkora óta a repülésrõl álmodozott. Hét éves korában szülei beíratták egy modellezõ klubba. A repülés kalandja akkor kezdõdött.

Siklóernyõzéssel 18 éves korában kezdett foglalkozni, amikor egy Beszkidekbeli kiránduláson elõször látott sárkányrepülõt és megismerkedett Boguslaw Pelczarral. Pieciu - ahogy a hozzá közelállók szólítják - lett Igor elsõ és egyben egyetlen oktatója.

Ez az oktató-növendék kapcsolat nagyon gyorsan barátsággá mélyült. Közös történetünk sorsa azonban attól a perctõl kezdve megpecsételõdött, hogy Igor felfedezte Pieciu mûhelyében az ott a 80-as évek óta hányódó õshátimotort, melyet egy másik beszkideki pilóta, Kazimierz Nowak hozott külföldrõl.

Az akkoriban a lengyel piacon hozzáférhetõ hátimotoros cuccok nem tûntek Igor számára kielégítõnek. Úgy döntött, hogy saját kezûleg készít egyet siklóernyõjéhez és erre a célra megvásárolt egy Fresh Breeze gyártmányút, amit egyébként


Igor as himself.
véletlenszerûen választott ki egy külföldi szaklap hirdetései közül. Egy év kitartó kísérletezés után végre elkészült egy repülésre alkalmasnak nevezhetõ koppintás. Kivitelezésében Igor rengeteget köszönhetett a modellgyártás során szerzett tapasztalatainak. A lengyel iparmûvészeti múzeum modellkészítõ szakosztályán töltött vakációk alatt szerzett tapasztalatot, azt a szaktudást, azokat a titkokat, amiket az ott pepecselõ öreg szakiktól elleshetett, szerencsésen ötvözte saját friss elképzeléseivel. Az így létrejött szerkezet tetszett a szczecini kollégáknak, de ami a legfontosabb: megtetszett a Fresh Breeze tulajdonosainak is, akik Igort nem tolvajnak, hanem tanítványnak, egyszerû, tiszta, mégis brilliáns technikai és gyártástechnológiai megoldásai miatt egyre inkább szaktekintélynek tekintették. Értékelték új de kiforrott megoldásait, önálló ötleteit. Be kellett ismerniük, hogy az õ általuk 4 évvel korábban gyártott (szintén kissé koppintott) elsõ motor az Igorénál sokkal rosszabbul festett.

Igor az elsõ hátimotort eladta egyik kollégájának, készített egy újat és így készült el a következõ és a következõ... Az elsõt egy 6,5 m2-es szobában készítette a panel 6. emeleti hálószobájában. Egy éjszaka leszakadt a polc az alkatrészekkel és az egész az ágyára borult. Azt sem tudta, hogy a ráesõ propellert kapja-e el vagy a fejét a motor elõl.

Ekkor, 1993 végén-1994 elején Igor még nem gondolt gyártásra, erre Aleksander Okrój beszélte rá.



A mûhely.
Együtt alapították meg a Parapower céget, amelynek székhelye máig Polchowban van, ott, ahol Igor a családjával él. Ekkor kezdõdött csak igazán az új ötletek kiaknázása! Igor elsõdlegesnek tekintette, hogy a szerkezet könnyû és elsõ ránézésre egyszerû felépítésû legyen. Elfogadhatatlannak tartotta a csapok, srófok, rugók drótozásos-forrasztásos barkácsmegoldásait. Ez a hozzáállás nagy áttörést jelentett a mûfajban: a kollégák egyre nagyobb szimpátiával és bizalommal nézték az új terméket. Sikerült repülésbiztonsági szempontból is megfelelõ, az annak megfelelõ bizalommal kezelhetõ repülõgépet alkotni.
A gyártás eleinte kínos volt: megbízható munkaerõt kellett találni, fel kellett szerelni a mûhelyt, és el kellett végezni azt, amit Igor a legjobban utál: a papírmunkát. Akkoriban az egész termelés egy 30 m2-es helyiségben folyt egy lyukas tetejû fészerben. Egy évvel késõbb a mûhelyt felújították és kibõvítették. 2002-ben a cég egy újabb területet és épületeket vásárolt a tevékenységi kör bõvítése céljából.

Az elsõ évben a manuális munkákat Igor maga végezte. Ma már ezt az alkalmazottak végzik, azonban Igor, ha tehetné, több idõt töltene a mûhelyben. Azt szokta mondani, hogy ha egyszer több ideje lesz, akkor újra igazi kétkezi munkára adja a fejét, mert csak az tudja megadni neki azt a bizonyos jól végzett munka utáni boldog bizsergést.


A rekord után, oklevéllel.
Télen, amikor készülnek a szezonra, 10 ember is dolgozik a mûhelyben. Minden alkalmazott saját területének specialistája. Az alkalmazott technológia miatt van szükség ilyen nagyszámú alkalmazottra. Ezzel egy idõben folyik az új típusok fejlesztése, A kísérletezésben Igor-é a fõszerep. Három szezonnal ezelõtt fejlesztett ki egy újfajta motorfelfüggesztési módot és egy teljesen újfajta légcsavarkeretet, ezt a mai napig is gyártják. Ennek elõnye, hogy nagyon könnyû, megfelelõen merev, a csövek számának minimálisra való csökkentésével pedig sikerült a homlok lég-ellenállást minimálisra csökkenteni. A földön történõ karbantartás-javítás során a konstrukció stabil, továbbá nagyon gyorsan és egyszerûen összerakható. Nem elhanyagolható az esztétikai szempont sem, hiszen azt minden repülõs tudja, hogy ami csúnya, az nem repülhet jól. A Parapower PPG-i pedig szépek.

A cég kezdeti idõszakában nagyon hasznos volt a Fresh Breeze támogatása. Az õ közvetítésükkel rendelte meg Igor az akkor Lengyelországban még nem kapható alapanyagokat és szerszámokat. Az együttmûködés a mai napig tart, jelenleg közösen teljesítenek egy 1200 darabos katonai megrendelést. Állítólag a kábítószer-csempészet elleni harcban lesznek ezek a PPG-k egy fejlettnek nevezett ország határõreinek a segítségére. Természetesen egyéb közös szerzõdések is vannak folyamatban. A több száz darabos megrendelések kiszolgálásához nélkülözhetetlen Igor gyártási kapacitása. A lengyel munkaerõ ára és a szakipar fejlettsége nem kis elõny a német cég számára. Nem csoda, hogy a Fresh Breeze szakemberein kívül Igor az egyetlen, aki ismeri a teljes technológiai folyamatot és a német cég összes szabadalmát. Az, hogy Igornak ennél a cégnél saját ágya is van, sõt ismeri a bejárati ajtó nyitásához szükséges számkódot is, már nem gazdasági megfontolás, hanem barátság, ami köztudottan nem egy üzleti ügy.

Mindeközben Igor letette az elsõ osztályú oktatói vizsgát motoros vagy anélküli siklóernyõhöz. Állandó oktatást nem vállal, mivel - ahogy õ mondja - jobb egy dologban nagyon jónak lenni, mint pusztán jónak lenni több területen. Csak a szczecini pilótákat oktatja, akik közel állnak hozzá. Nagyon szeret tanítani és kétség kívül sokat tett a PPG oktatási módszerek korszerûsítéséért. A mai lengyel oktatók nagy része az elsõ hátimotoros repülést Igor felügyelete alatt hajtotta végre. Igor minden szaktudása dokumentálva van a PLAR archív számaiban (3-8/2000), valamint a P. Dudek, Z. Wlodarczak és I. Miloszewski által írott új könyvben, amelynek címe "Paralotniarstwo" (PPG repülés), illetve az internetes weboldalon, melynek címe:
www.parapower.pl.



4000 méteren.
Jelenleg a Parapower jól kiépített viszonteladói hálózattal rendelkezik az egész világon. Ez a hálózat ismert és megbecsült oktatókból áll. Az õ munkájuk nélkülözhetetlen, hiszen Igor a kereskedelem szempontjából született antitalentum.



Tandemben egy növendékkel.

A Parapower gyártott elõször 19 kg -nál könnyebb reduktoros hátimotort. A német repülésbiztonsági elõírások szellemében eleinte olyan hajtómûveket gyártottak, melyeket vészhelyzetben le lehetett oldani a beülõrõl. Ez a megoldás azóta már csak történelem, a tapasztalat bebizonyította, hogy ez a megoldás többletbiztonságot nem jelent, viszont téves biztonságérzetet kelt a pilótában. Az üzemanyagtartály speciális szuperbiztonságos anyagból készül, elhelyezése hoszszas és parázs viták forrása volt, a több éves össz-Európai statisztika ebben a kérdésben is Igort igazolta, amennyiben kizárólag az alsó, motor alatti tartályok esetében fordult elõ tartálytörés és elvétve tûzeset, ezek is brutális talajfogáskor.
A gyártás során minden egyes motort és porlasztót alapelemeire szednek szét a gyártási és anyaghibák kizárásának érdekében. Ezután minden részegység finommegmunkáláson esik át, ami hozzájárul a teljesítmény növeléséhez: ezek a módszerek azonban a cég titkait képezik. Minden hajtómû, mielõtt a felhasználóhoz jut, fél órás tesztelésibejáratási programon kell hogy megfeleljen. A cég természetesen rendelkezik saját fékpaddal. A cég mérõfelszereléseit minden évben bemérik, ezért a mérési adatok biztonságosak és pontosak.

A cég által kiaknázott adottságok lehetõvé teszik a motorok hosszú ideig tartó próbáját. A környékbeliek pedig még sosem panaszkodtak a zajra.
A fenti tesztek és terhelési próbáknak köszönhetõen 1998-ban Igor egy teljesen széria, véletlenszerûen kiválasztott PPG-vel 4106 m tengerszint feletti magassággal rekordot állított fel.

A hátimotorok elõállításának minden fázisa a Parapower munkaköre.Beszállítót nem vesznek igénybe. Hegesztés, a homokfúvás, a beülõk varrása és a légcsavarkészítés, mind saját munka, nem alvállalkozói teljesítés.

Eleinte fa srófokat használtak, ma már csak kompozit propellereket építenek be, melyeknek geometriai kialakítás és tartósság szempontjából sokkal jobbak a paraméterei. Az alegységek gyártásánál számítógépes vezérlésû megmunkáló-gépeket használnak. Ez a technológia ugyanolyan minõségû végterméket, egyben tökéletes csereszavatosságot biztosít. A gyártási költségek optimalizálása Igor vesszõparipája. Fõ is a feje, amikor mondjuk kétszáz légcsavar, vagy ötszáz keretet sorozatgyártását beindítja, és nem csupán az esetlegesen felmerülõ minõségi hiba, de a késõbbi tárolási gondok miatt is. De ha valaki olyan precíz és következetes mint Igor és csapata, a hibák nem fordulhatnak elõ, a tárolás pedig nem egy számottevõ költség ma Lengyelországban.

Elsõsorban SOLO 210-es motorokat használnak. Elõfordulhat, hogy hamarosan a Parapower olyan meglepetéssel rukkol elõ, amely majd nemcsak az ügyfeleket, hanem a hajtómûvek ismerõit is meglepi majd. Errõl ma még nem beszélnek nyilvánosan, de Igor kollégáival egy külön céget alapított, amely saját konstrukciójú robbanómotorok gyártásával foglalkozik. Az elõkészületek már régóta folynak, megszületett a prototípus is, amely jelenleg tesztelés és folyamatos fejlesztés alatt van. A 2003-as szezonban a cég várhatóan bemutat egy teljesen új, sokkal könnyebb, csendesebb, nagyobb tolóerejû pöffentõt. Ez lesz a válasz a piacon megjelenõ kis ûrtartamú olasz hátimotorok kihívására.
Ezen a ponton a történelem vélhetõen meg fogja ismételni önmagát: a konstruktõri zsenialitás nem tûri az átmeneti megoldásokat. Igor azt állítja, hogy ha sikerül megfelelnie ennek az új kihívásnak, az valóban fordulópont lesz a PPG repülésben.
Parapower szoros kapcsolatot tart fenn azokkal a lengyel cégekkel, amelyek siklóernyõ-gyártással foglalkoznak, többek között a Dudek-paragliding céggel. Kölcsönösen árusítják egymás termékeit, továbbá hasonló marketingelképzelések alapján vezetik cégeiket.

A legfontosabbnak tartják az általuk kiszolgált pilóták elégedettségét. A magánéletben is összejárnak.

A Parapower PPG-k sok "bevetésen" vettek már részt: többek között felhasználták õket régészeti feltárásoknál alkalmazott nagyon precíz fényképek készítésénél és nehezen megközelíthetõ helyek feltérképezésénél. Az egyik chilei útról Igor komoly testi sérülésekkel tért vissza. Több hónapig feküdt kórházban, így sok ideje volt gondolkodni. Ennek ellenére soha egy pillanatra sem merült fel benne, hogy abbahagyja a repülést. A kórházban is a PPG tökéletesítésén gondolkodott: azon, hogyan lehetne tömegét tovább csökkenteni, ami sérüléseit is enyhíthette volna, és hogy vészhelyzetben biztonságosabban viselkedjen, ami által a baleset talán elkerülhetõ lett volna.

Cégénél és otthonában a sárkányrepülés sok ismert személyisége fordult már meg, akik kétségtelenül inspirálták Igort a tervezésben. Az ismerõsök, akik Igort látogatják és tudják, milyen tempóban él és dolgozik, sokszor azt kérdezik, hogy mikor lazít már egy kicsit, és mikor fordít már egy kis idõt csak önmagára. Igor ilyenkor csak mosolyog, mert az õ számára az élet maga a repülés: a még jobb megoldás utáni vágy elfeledteti vele a múló idõt és a fáradtságot. Számára a legfontosabb az elégedett pilóták telefonhívásai és elektronikus levelei.

PARAPOWER - Igor Miloszewski
ul. Wiejska 16, 72-004 Szczecin - Pilchowo, Lengyelország.
Telefon: (91) 4 526 114, (601) 579 588.
E-mail: igor@parapower.pl www.parapower.pl


 
Belps
   

Kapcsold linkek
   

Hr rtkelse
   

Parancsok
   

Kapcsold rovatok

Hátimotor


loan officer (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. mjus 05. pntek, 03:26
(Profil | zenet kldse)
loan officer [berefinancingloansby.blogspot.com] Q: How do you know when you're in the section of Vermont? A: The maple sap buckets are hanging on utility poles.




Cheats (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. mjus 05. pntek, 19:53
(Profil | zenet kldse)
Cheats [ancheatsthe.blogspot.com] Give him an evasive answer.




instant loans (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. mjus 11. cstrtk, 09:22
(Profil | zenet kldse)
notre dame ringtone [poly-ringtones.src21.net] - notre dame ringtone forex forums [forex.src21.net] - forex forums ringer t shirts [ringtones.src21.net] - ringer t shirts earthy tones [poly-ringtones.src21.net] - earthy tones cialis [cialis.src21.net] - cialis gci forex [trading-forex.src21.net] - gci forex harry potter ringtone [real-tones.src21.net] - harry potter ringtone mortgage tax [mortgage-broker.src21.net] - mortgage tax organic impotence [cialis.src21.net] - organic impotence poker cards [vegas-casinos.src21.net] - poker cards futurama ringtone [real-tones.src21.net] - futurama ringtone internet poker [internet-poker.src21.net] - internet poker poker reviews [internet-poker.src21.net] - poker reviews roulette casino [casinos.src21.net] - roulette casino hooters casino [internet-poker.src21.net] - hooters casino bingo gambling [online-casinos.src21.net] - bingo gambling military lending [loans.src21.net] - military lending forex trend [online-forex.src21.net] - forex trend how to play texas hold em [poker.src21.net] - how to play texas hold em 40 year loan [loans.src21.net] - 40 year loan north carolina mortgage rates [mortgage.src21.net] - north carolina mortgage rates what causes impotence [phentermine.src21.net] - what causes impotence fen phen 2005 [phentermine.src21.net] - fen phen 2005 online casinos [online-casinos.src21.net] - online casinos forex investments [online-forex.src21.net] - forex investments forex arbitrage [forex.src21.net] - forex arbitrage canadian mortgage rates [mortgage-broker.src21.net] - canadian mortgage rates bad credit car loans [loans.src21.net] - bad credit car loans bank of america mortgage [mortgage.src21.net] - bank of america mortgage find mortgage [find-mortgage.src21.net] - find mortgage gold coast casino [casinos.src21.net] - gold coast casino real tones [real-tones.src21.net] - real tones forex [trading-forex.src21.net] - forex casino keno [casinos.src21.net] - casino keno hold me down [po

Tovbb...




poker games (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. mjus 24. szerda, 21:52
(Profil | zenet kldse)
poker [poker.src21.net] - poker online poker [online-poker.src21.net] - online poker texas hold em [online-poker.src21.net] - texas hold em online casino [internet-poker.src21.net] - online casino casino games [poker.src21.net] - casino games blackjack [internet-poker.src21.net] - blackjack texas holdem [poker.src21.net] - texas holdem party poker [vegas-casinos.src21.net] - party poker video poker [vegas-casinos.src21.net] - video poker poker rooms [casinos.src21.net] - poker rooms casino [vegas-casinos.src21.net] - casino strip poker [vegas-casinos.src21.net] - strip poker online gambling [online-casinos.src21.net] - online gambling poker games [online-casinos.src21.net] - poker games You are as I am with You.




Domain Names (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. mjus 30. kedd, 00:42
(Profil | zenet kldse)
picture player poker [atstrippokerpartyof.blogspot.com] - picture player poker 6 player poker tv [atstrippokerpartyof.blogspot.com] - 6 player poker tv party poker million [atstrippokerpartyof.blogspot.com] - party poker million auto loan [comautoloana.blogspot.com] - auto loan texas mortgage loans [comautoloana.blogspot.com] - texas mortgage loans car loan calculator [comautoloana.blogspot.com] - car loan calculator loan rate [comautoloana.blogspot.com] - loan rate bank loan [comautoloana.blogspot.com] - bank loan day trading systems [whendaytradingsystemswith.blogspot.com] - day trading systems real poker online [withrealpokeronlineto.blogspot.com] - real poker online 7 card poker rule stud [withrealpokeronlineto.blogspot.com] - 7 card poker rule stud strip poker software [withrealpokeronlineto.blogspot.com] - strip poker software cardroom poker public rule [withrealpokeronlineto.blogspot.com] - cardroom poker public rule free holdem poker room texas [withrealpokeronlineto.blogspot.com] - free holdem poker room texas r&b ringtones for [wwwrbringtonesforund.blogspot.com] - r&b ringtones for Go Halle Berry [asgohalleberryund.blogspot.com] - Go Halle Berry zoloft [byzoloftas.blogspot.com] - zoloft sonata [byzoloftas.blogspot.com] - sonata buy mobic [byzoloftas.blogspot.com] - buy mobic cheap nasonex [byzoloftas.blogspot.com] - cheap nasonex buy tramadol online [byzoloftas.blogspot.com] - buy tramadol online global forex [thisglobalforexwhen.blogspot.com] - global forex forex companies [thisglobalforexwhen.blogspot.com] - forex companies what is forex [thisglobalforexwhen.blogspot.com] - what is forex forex brokers [thisglobalforexwhen.blogspot.com] - forex brokers pro forex [thisglobalforexwhen.blogspot.com] - pro forex auto loans with bad credit [willautoloanswithbadcreditto.blogspot.com] - auto loans with bad credit student loan [willautoloanswithbadcreditto.blogspot.com] - student loan easy personal loans [willautoloanswithbadcreditto.blogspot.com] - easy personal loans loans bad debt [willautoloanswithbadcreditto.blogspot.com] - loans bad debt business loan [willautoloanswithbadcreditto.blogspot.com] - business loan loans uk [enloansukwhere.blogspot.com] - loans uk bill consolidation loans [enloansukwhere.blogspot.com] - bill consolidation loansTovbb...




refinancing (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. jnius 03. szombat, 05:28
(Profil | zenet kldse)
forex option [whatforexoptionfrom.blogspot.com] - forex option chip clay monogrammed poker [achipclaymonogrammedpokeran.blogspot.com] - chip clay monogrammed poker backgammon piece [bybackgammonpiececom.blogspot.com] - backgammon piece backgammon history [willbackgammonhistoryla.blogspot.com] - backgammon history forex [beforexit.blogspot.com] - forex chip crown poker set triple [bychipcrownpokersettriplela.blogspot.com] - chip crown poker set triple casino free game net [incasinofreegameneton.blogspot.com] - casino free game net rule to play poker [onruletoplaypokerthe.blogspot.com] - rule to play poker cheat for backgammon on pogo [becheatforbackgammononpogocom.blogspot.com] - cheat for backgammon on pogo java backgammon [arejavabackgammonfrom.blogspot.com] - java backgammon madonna ringtone [asmadonnaringtonela.blogspot.com] - madonna ringtone personal loans for bad credit [aboutpersonalloansforbadcreditan.blogspot.com] - personal loans for bad credit cheat for backgammon on pogo [becheatforbackgammononpogocom.blogspot.com] - cheat for backgammon on pogo bextra [whatbextrade.blogspot.com] - bextra real ringtone [whatrealringtonefor.blogspot.com] - real ringtone day trader stock [thatdaytraderstockthat.blogspot.com] - day trader stock forex management [atforexmanagementthat.blogspot.com] - forex management pc cheats [wherepccheatscom.blogspot.com] - pc cheats bank loans [abankloansfrom.blogspot.com] - bank loans refinancing [withrefinancingbe.blogspot.com] - refinancing Q: How many lawyers does it take to change a light bulb? A: One. Only it's his light bulb when he's done.




payday loan (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. jnius 05. htf, 13:08
(Profil | zenet kldse)
bill consolidation loans [anbillconsolidationloansa.blogspot.com] - bill consolidation loans free ring tones [infreeringtonesbe.blogspot.com] - free ring tones em hold line poker [aemholdlinepokercom.blogspot.com] - em hold line poker casino reno resort [undcasinorenoresorta.blogspot.com] - casino reno resort casino legacy resort silver [oncasinolegacyresortsilverof.blogspot.com] - casino legacy resort silver card casino game poker stud [wwwcardcasinogamepokerstudat.blogspot.com] - card casino game poker stud free backgammon [atfreebackgammonis.blogspot.com] - free backgammon forex investments [onforexinvestmentsit.blogspot.com] - forex investments investment loans [orinvestmentloansabout.blogspot.com] - investment loans government [ongovernmentat.blogspot.com] - government payday loan [itpaydayloanon.blogspot.com] - payday loan backgammon set up [enbackgammonsetupen.blogspot.com] - backgammon set up bank car loans [frombankcarloansde.blogspot.com] - bank car loans casino diego harrahs in san [withcasinodiegoharrahsinsanof.blogspot.com] - casino diego harrahs in san forex trader [howforextraderwhen.blogspot.com] - forex trader day trading rules [endaytradingrulesabout.blogspot.com] - day trading rules leather backgammon [areleatherbackgammonabout.blogspot.com] - leather backgammon casino free game offline play [thecasinofreegameofflineplayin.blogspot.com] - casino free game offline play forex chat [anforexchatis.blogspot.com] - forex chat payday loan [itpaydayloanon.blogspot.com] - payday loan You will be attacked by a beast who has the body of a wolf, the tail of a lion, and the face of Donald Duck.




buy diflucan online (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. jlius 04. kedd, 10:06
(Profil | zenet kldse)
online backgammon [thatonlinebackgammonwith.blogspot.com] - online backgammon viagra [theviagrawho.blogspot.com] - viagra mg forex [howmgforexas.blogspot.com] - mg forex video poker site [fromvideopokersitede.blogspot.com] - video poker site art [asartto.blogspot.com] - art global forex [forglobalforexcom.blogspot.com] - global forex atlantic borgata casino city [howatlanticborgatacasinocitywith.blogspot.com] - atlantic borgata casino city trading forex [detradingforexwas.blogspot.com] - trading forex phentermine [undphentermineund.blogspot.com] - phentermine real money backgammon [therealmoneybackgammonthe.blogspot.com] - real money backgammon denavir [ordenavirthe.blogspot.com] - denavir gift idea poker [ongiftideapokeror.blogspot.com] - gift idea poker phone ring tones [laphoneringtonesthe.blogspot.com] - phone ring tones bodybuilding [whatbodybuildingwill.blogspot.com] - bodybuilding buy aciphex [whobuyaciphexwww.blogspot.com] - buy aciphex online poker download [fromonlinepokerdownloadwww.blogspot.com] - online poker download forex uk [atforexuka.blogspot.com] - forex uk health insurance [arehealthinsurancefrom.blogspot.com] - health insurance payday loan [thispaydayloanwww.blogspot.com] - payday loan playing backgammon [whereplayingbackgammonwhen.blogspot.com] - playing backgammon backgammon accessory [wasbackgammonaccessoryare.blogspot.com] - backgammon accessory free yahoo backgammon [afreeyahoobackgammonthis.blogspot.com] - free yahoo backgammon buy protonix [tobuyprotonixund.blogspot.com] - buy protonix cheap allegra [withcheapallegrawas.blogspot.com] - cheap allegra buy diflucan online [abuydiflucanonlinewww.blogspot.com] - buy diflucan online Q: What do you call a principal female opera singer whose high C is lower than those of other principal female opera singers? A: A deep C diva.



Tartalomkezelõ rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.08 msodperc