Az idei Coupe Icare-on az a némileg skizofrén benyomásunk támadt, mintha párhuzamosan két kiállításon vennénk részt egyszerre, egy helyen. Az egyik, ahol a szakmabeliek, a repülés értõi, mûvelõi, szerelmesei találkoztak egymással és a témában érdekelt közönséggel. A másik pedig lehetett volna szinte bármi, marhavásártól vasárnapi ócskapiacig, az unottan lõdörgõ vagy épp kissé beszívott, balhéra vágyó nagyérdemût láthatólag cseppet sem érdekelte, hogy megértse, mit lát, csak a begyûjthetõ prospektusok és egyéb üveggyöngyök. Mondhatnánk persze, minden hasonló rendezvényen megtalálható ez a réteg, de itt és most koncentrációjuk az átlagosnál nagyobb és zavaróbb volt. Talán a túlzott médiafelhajtás (a csapból is a Coupe Icare folyt ezen a hétvégén Grenoble környékén), talán nem volt más, alternatív program, talán az idõjárás? Azért reméljük, nem züllik el ez a fesztivál, megmarad annak, amiért leginkább szeretjük: a szabad repülõk örömünnepének és nagy seregszemléjének.
Idén végérvényesen bebizonyosodott: kinõttük a standot. Igaz, nagyobb létszámú csapattal mentünk, mint általában, de már a kiállított motorok is alig fértek el a 4x3 méteren. Nem beszélve nagy dobásunkról, arról a tökéletesen élethû és funkcionális, tömörfából ácsolt akasztófáról, amit mellékesen jól hasznosítottunk egy óriás képernyõ kilógatására, fõ szerepe azonban a szemléltetés volt. Egy mérleg közbeiktatásával mindenki hitelesen meggyõzõdhetett a bitóra aggatott hátimotorok valós súlyáról. Hogy végleg tiszta vizet öntsünk a pohárba, meghirdettük a nagy „Vampikar” játékot is, melyben álltunk a kihívás elé: aki ugyanolyan motorizációval és felszereltséggel rendelkezõ, a miénknél könnyebb/olcsóbb hátimotort talál, az nyer! A játékkiírásban az igazi „nyertes” fogalmát is definiáltuk, amely a mi felfogásunkban semmiféle összefüggésbe nem hozható a szerzéssel, birtoklással, vásárlással, csak és kizárólag a repülés iránt tanúsított hozzáállással, emberi értékekkel, tudással, kellõ alázattal és felelõsséggel.
Odáig azonban el sem jutottunk, hogy feloldjuk a látszólagos paradoxont az anyagi és szellemi aspektus között, mert nem akadt jelentkezõ, aki vette volna a lapot… Sajnos, általánosságban elmondható, hogy – legalábbis Franciaországban – egyre inkább az üzlet és a megélhetés irányába halad a hátimotoros képzés, ami legnagyobb részben az oktatói gárda felhígulásának köszönhetõ: manapság a növendékekkel addig szóba sem állnak, míg az ezereurós csekket le nem teszik az asztalra. Így aztán szükségszerûen kialakul azoknak a tábora, akik képzés nélkül, saját szakállukra próbálnak pilótává válni, s kezdeti lépésként a legolcsóbb felszerelést akarják beszerezni, gondolván, utána a „mellékes” többi, a repülés tudományának elsajátítása már jön magától, amolyan autodidakta módon. Ennek a felfogásnak máris látszanak a szomorú következményei…
De hagyjuk a filozofálást, lássuk, mi újat hoztak a kiállítók az idei Coupe Icare-ra. Azt kell mondjuk, nem sokat. A siralmas gazdasági helyzet szinte mindenhol érzékelteti hatását: csak néhány gyártónál láttuk jelét a fejlõdésnek, újításoknak. Közülük is kiemelendõ a Yuneec: a Basse Hamban bemutatott prototípus után az elektromos hátimotor immár sorozatgyártásra kész, tökéletesített, beérett modell, melyet reményeink szerint hamarosan forgalmazhatunk Magyarországon.
A cseh Nirvana igen látványos szénszálas megoldásokkal kápráztatta a nagyérdemût (hogy ne írjuk azt: vakította a parasztot). Kell is az a vásárhoz. |
A világ legkiforrottabb, legkiegyensúlyozottabb hátimotorja. A hajlékony légcsavarvédõ keret siklóernyõs starttechnikára kötelez, ezt leszámítva tökéletes. |
A segédmotoros gyalogsárkányok és az ilyen szárnyakkal repülõ motoros trájkok gyártója az Ellipse. Alternatíva azok számára, akik a teljesítményre buknak. |
A villanymotoros derbi más indulói, úgy tûnik, menthetetlenül lemaradtak: a tavaly szenzációszámba menõ Razeebuss azóta csak egy kerettel lett gazdagabb, a Helix-féle motor pedig egy további akkumulátorral nehezedett, ami messze nem oldotta meg a konstrukció problémáit. Igaz, Richardnak van mentsége, hisz fõ tevékenységét, a légcsavargyártást idén költöztette új, tágasabb telephelyre, õt tehát nem kell azért nagyon féltenünk.
A standokon fellelt egyéb látnivalókról beszéljenek a képek. Ami pedig a bulit illeti, az természetesen most is ugyanolyan volt, mint mindig: St. Hilaire hozta szokásos formáját, s négy napra kis hegyi falucskából élettõl nyüzsgõ fesztiválhelyszínné változott.
Enrico, a Sky Engines góréja, mint mindig, szenvedélyesen és megállíthatatlanul magyaráz. Õ is cinkelt kártyákkal játszik. Csúcstechnológiás CNC üzeme holtidejében gyártja a motorokat, így képes elfogadható árakat ajánlani. |
A spanyol Kobra PPG inox vázzal, Sky Engine motorral és pirotechnikus mentõernyõvel. Hiányzik róla az automatikusan felfúvódó mentõmellény (sic!). |
Gilo Cardoso, a Yuneec sármos fõnöke éppen magasröptû technikai magyarázatokkal szolgál a villanymotor mûszaki specifikációival kapcsolatosan. Bárcsak több ilyen jó fejet láthatnánk a szakmában! |
Akróbemutatók, utcaszínház, bábjátékosok, játszótér, koncertek, maskarák, balloneregetés, s minden, ami csak a levegõbe emelkedhet, a repülõmodellektõl a papírsárkányokon át a „rakétaemberig”… Nekünk, motoros ernyõsöknek is jutott néhány jóízû, élvezetes repülés az immár ismerõs, de még mindig megdöbbentõen gyönyörû táj fölött. Az idõjárás az elõzetes riogatások ellenére végül nem bizonyult annyira veszélyesnek, bár a csütörtök éjszakai és az azt megelõzõ zuhéknak köszönhetõen a 2008-as fesztivál emléke kitörölhetetlenül kötõdik majd a konstans sárdagasztáshoz és az átázott cipõkhöz.
A Razeebuss sajnos csak egyetlen nagy lépésre volt képes tavaly óta, egy helyben. |
A JPX Italia nagyágyúja, az elsõdlegesen trájküzemmódra tervezett Black Bull. Egyelõre még nem szériaérett. Tömegadatai alapján lábról is tesztelhetjük majd. |
A Cisco motors harmadik éve mutatja be ugyanazt a nagymotort, de a piacra még mindig nem merik kidobni. |
A viszonylag hûvös, párás, felhõs idõben is akadt azért sok napsütéses óra, s a St. Hilaire-i sziklafal mentén a felhõkben bújócskázni sem volt utolsó élmény.
Mi megyünk jövõre is!
Szöveg: Kádár Andrea
Képek: Vampair
