Htimotor Htimotor Motoros srkny Kezdlap Merevszrny UL Forgszrny UL Mrepls Videk Galria

Version francaise Versiunea n romneste
 
Motoros sárkány

Show földön, vízen, levegõben


Technikai triatlon Nagykanizsán

Az idén ötödszörre megrendezett technikai triatlon minden bizonnyal nem csak a versenyzõknek és kísérõiknek marad emlékezetes. Ferinc Vince gondolt egy nagyot, és az eddigiektõl eltérõen egy merész húzással bevitte a versenyt a reptérrõl a városba. Pontosabban a városon belül fekvõ Kanizsa Centrum melletti szabad területre. A motoros sárkányos társadalom szûk körû rendezvényébõl egy csapásra nagyszabású show lett, ami nem kevés nézõnek nyújtott egész napos szórakozást június 19-én.

A közönségcentrikus koncepció jegyében elmaradtak, illetve kisebb hangsúlyt kaptak a kevésbé látványos versenyszámok. Nem volt navigációs repülés, sem hosszú távú autózás, az eseményeket a rendezõk igyekeztek minden nézõ számára közelrõl követhetõvé és élvezetessé tenni. Kivételt csak a rövid délelõtti autós navigációs feladat jelentett, melyre értelemszerûen nem a város közepén került sor, ennek történéseit azonban a délután folyamán óriáskivetítõn mutatták be a helyszínre sereglettek számára.
A Kanizsa Centrum erre a célra rendelkezésünkre bocsátott helyiségében a reggeli eligazítással indult a nap. A pilóták mellé rendelt vendégek kisorsolása után a 17 versenyzõpáros részletes ismertetést kapott a rájuk váró feladatokról.
Az ultrakönnyû repülõs mûfajok demokratikus keveredése jegyében a motoros sárkányok mellett idén elõször egy motoros ernyõs tandem ekipázs is részt vett a versengésen a Vampair színeiben, Szabó Gyuri utasa Pikli András kanizsai rádiós volt. Remélhetõleg a következõ években nagyobb számban szerepelnek a triatlonon motoros ernyõk s más légi jármûvek, a kezdeményezés mindenesetre érdekes színfoltja volt a versenynek.
Az elsõ teljesítendõ próba az autós navigáció volt. A csapatoknak a kiosztott itinerek alapján a megadott útvonalon kellett eljutniuk a következõ versenyszám, a jet-ski szlalom helyszínére. A legrövidebb úton egyébként három kilométerre fekvõ csónakázótó elérését persze igen furfangosan bonyolították meg a szervezõk: 45 kilométeres izgalmas túra lett belõle még azoknak is, akik egyszer sem tévedtek el. A cél az „ideális idõben” való beérkezés volt, a megadott útvonalon kijelölt áthaladási pontok érintésével, amihez 60 kilométeres átlagsebességet kalkulálva optimális esetben 45 percre volt szükség, a korábbi és a késõbbi érkezésért is pontlevonás járt. A nem éppen egyszerû feladatot több-kevesebb pontossággal teljesítették idõre a versenyzõk, a tóhoz való beérkezés után pedig máris kezdetét vette a jetski szlalom. Itt meghatározott sorrendben és vonalon kellett idõmérés mellett forgolódni a piros-sárga bójákkal kijelölt kacskaringós pályán. Csodák csodája, senkinek nem sikerült vízbe csobbanni, még a jet-skire életükben elõször merészkedõk is fürdõzés nélkül „úszták meg” a feladatot, persze a sebesség vonatkozásában igen nagy különbségek voltak az óvatos kezdõk és a száguldozó profik között.
A tóról visszatérve a Kanizsa Centrumban már várt mindenkit az ebéd, utána pedig a repülõs feladatok ismertetését követõen megkezdõdött a sárkányok „bevonulása”. A közönség kíváncsian gyülekezett a helyszínre mind nagyobb számban, s érdeklõdve nézték a gépek felsorakozását a célnál, majd az elsõ próbarepüléseket.
A repülõs versenyszámok a homokzsákokkal való célba dobással indultak, ezt követte a léggömbvadászattal összekötött paintball-lövészet. Az idei év újítása a „híd” repülési feladat volt. Két, szalagokkal kialakított „híd” alatt kellett a versenyzõknek átrepülniük, a víz szintjét jelképezõ alsó és a híd aljának számító felsõ szalag határolta 5 méteres sávban. Csaknem mindenki hibátlanul teljesítette a próbát. Ez volt egyébként az egyetlen versenyszám, melyet a motoros ernyõ – érthetõ módon – nem tudott a sárkányok módjára abszolválni, õk a felsõ szalag célzott átszakításával örvendeztették meg a nézõket.
A repülõs feladatok közt még egy autós ügyességi szám is helyet kapott a délután folyamán, az „akadálypályán” bójákat kerülve, tolatva, deszkán „félkerekezve” kellett a lehetõ legrövidebb idõ alatt végighaladni.
A közönség – a szakértõ kommentárnak köszönhetõen is – láthatóan érdeklõdéssel és élvezettel követte az eseményeket egészen napnyugtáig. A versenyzõket pedig az esti eredményhirdetés után várta a jól megérdemelt vacsora és a levezetõ mulatság.

A triatlon dobogósai az összesített eredmények szerint:
1. Kovács Aurél – ifj. Tóth Imre (97 pont)
2. Török András – Bognár Rudolf (81 pont)
3. Bognár István – Cserti Tibor (69 pont)

Szöveg: Kádár Andrea
Képek: Koszta Péter


 
Belps
   

Kapcsold linkek
   

Hr rtkelse
   

Parancsok
   

Kapcsold rovatok

HátimotorMotoros sárkány

Tartalomkezelõ rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.62 msodperc