Ernyõméretek
 |
A felülterhelt ernyõ kétségtelenül jobban manõverezhetõ, gyorsabb, élénkebb, és még kevésbé hajlamos a csukásra. Ellenben ha az mégis elõfordul, biztosan radikálisabb lesz. A biztonsági szempontokon túlmenõen, erõsen megterhelt ernyõvel a felszállási út hosszabb, a fogyasztás magasabb. Ugyanakkor a túl alacsony szárnyterhelés sem ideális, mert a manõverezhetõség és a sebesség látja kárát, a stabilitás csökken, a – bár szolidabb – csukás elõfordulási valószínûsége megnövekszik. Az alacsony sebességen való fordulózás könnyebben spirálba mehet át.
Érdemes tehát meggondolni a választást, amelynek során a felszállósúlyon kívül más tényezõket is figyelembe kell vennünk. Az egyik legfontosabb természetesen a pilóta tudásszintje, tapasztalata. Nem feledkezhetünk el a bekötési pontokról sem. Aki ugyanazt az ernyõt gyalogos és motoros repülésre is használná, még körültekintõbben kell eljárjon a méret meghatározásánál.
Az alábbi grafikon segítséget nyújt a megfelelõ ernyõméret kiválasztásához.
A felszállósúly meghatározásához adjuk össze a pilóta, a motor (fél tank üzemanyaggal) és az összes kiegészítõ felszerelés súlyát (mentõernyõ, mûszerek stb.). Jelöljük meg a kapott értéket a vízszintes tengelyen, és keressük meg a hozzá tartozó szárnyfelületet. A piros nyilakkal jelölt példa a 27 m2-es felülethez tartozó súlyt jelöli. Az ideális arányt jelölõ vonal két oldalán szürkével árnyalt sáv jelzi az ajánlott tûréshatárokat.
 |
Dimitri Delemarle tollából megjelent cikk alapján készült.
Mindig a piciket szerettem. Motoros sárkányon is az XP 12-es szárnyat találtam a legszimpatikusabbnak. Ha nem szoktat le róla a motoros ernyõzés, a következõ gépem valószínûleg a 10 m2-es szárnnyal szerelt Quick lett volna. De a PPG használati-élvezeti értéke, az utolérhetetlenül jó arány a repülésre fordított és a levegõben töltött idõ között megpecsételte számomra a motoros sárkányozás perspektíváit. A hátimotorozás árnyoldala: a szél és a turbulencia keltette korlát. A pici ernyõk erre a problémára nyújtanak megoldást, persze kisebb mértékben, mint mondjuk az autogiró.
Brassó után már nem tudtam megállni, hogy ki ne próbáljam a 16 m2-es Zakospeedet motorral. 20 km/órás szélben, Simonini motorral a hátamon futottam neki. Az elsõ lépéseknél az ernyõ idegesen táncolt jobbra-balra. A lehetõ legfinomabb és legprecízebb mozdulatokkal adagoltam a féket, kétszer is visszalassítottam, hogy a keresztirányban beinduló lengés csillapodjék, és még véletlenül se úgy emelkedjek el, hogy az ernyõ nincs tökéletesen a fejem felett. Legyõztem a lusta emberre jellemzõ reflexet, hogy amikor már elég jól tart az ernyõ, belehuppanjak a beülõbe, a fékbe se nyúltam bele ívelõlapnyitás gyanánt, megvártam, amíg magától elemel a Zakospeed. Attól kezdve iszonyú stabil lett. A Simonini teljes tolóerejére szükség volt, hogy biztonságos magasságba emelkedjek vele. A fékek kõkemények voltak. Ideje volt fordulni az elsõt az iskolakörön, így is már kikerültem a reptér biztonsági kónuszából, amit egy ilyen kis ernyõ esetén igen hegyes szögûnek feltételeztem. Elkezdtem húzni a jobb féket, olyan volt, mint a vas. Aztán egyszerre csak mintha egy holtponton áthúztam volna, kikönnyült a fékfogantyú, az ernyõ pedig az élére állt. Számítottam rá. A bal fékkel ellene tartottam, hogy ne kerüljön alám. A következõ fordulóknál már tudtam, hogy mi a teendõ. Mindkét fékkel vezetni kell az ilyen zsebkendõnyi ernyõt, hogy ne billegjen, ne reagálja túl a kormánymozdulatokat. A sebesség 70–80 km/h között volt, bevallom: többre számítottam. Valószínûleg a vastag profil az oka, hogy nem repeszt száz fölötti sebességgel a 16-os Zako. A turbulenciát viszont abszolút nem érzékeli. Közvetlenül elõtte és utána is repültem „normális” méretû ernyõvel, mintha egészen más levegõben mozogtam volna. A leszállás lepett meg a legjobban. Annyira jól el lehetett fékezni, hogy alig kellett többet szaladni vele, mint szélcsendben egy 25-ös Reactionnel.
Összességében elmondhatom: nem ördöngõsség miniernyõvel repülni. Precíznek és megfontoltnak kell lenni vele, és nem szabad hagyni, hogy játékos kedve túlságosan magával ragadjon.
Kép: Koszta Péter
