Starttechnikák II. Motorral segített belefutós start

A klasszikus belefutós start csaknem minden motoros ernyős alfája. Magam is ezzel a technikával szakadtam el az anyaföldtől első motoros startom alkalmával. Természetesen ahogy az ember gyakorlata nő, egyre ügyesebb és egyre kevesebbet ront. Ennek megfelelően az önbizalma is erősödik egészen addig, amíg a jól megszokott körülmények egy része, vagy akár az összes megváltozik. Ekkor el kell gondolkodnunk azon, vajon a megfelelő módon, a megfelelő technikát használjuk-e.

Vegyük sorba ezeket a körülményeket. Talán az időjárás az egyik legkiszámíthatatlanabb. Ha nincs, vagy nagyon gyenge a szél, esetleg a felszállás tervezett helye sem a megszokott reptér vagy mező, hanem mondjuk 20-25 méter hosszú és 20 méter széles. És ne adj’ isten, az ernyőnk sem a legkönnyebben startolható. Mivel az efféle körülmények – ha egyáltalán – csak meglehetõsen lassan, kivárásos alapon változnak, jobb, ha mi változunk, és bevetjük az ilyen esetekre való, motorral segített startot, vagy ahogy mostanában mindenki nevezi, a power startot.
Ha már itt tartunk, eszembe is jutott egyik spanyolországi kora reggeli repülésem. A szél alig észrevehetően a szárazföld felől fújt. Gyanús zajra eszmélt a csapat, Gyuri volt a levegőben, de honnan szállt fel? – vetődött fel mindenkiben a kérdés. Ott, akkor belefutós startra a tengerparton a süppedős homok miatt nem volt lehetőség. Csak egy hely adódott, a tengerparti házak mögött, balra a garázssor, jobbra homokdűne, elöl ugyancsak. Szóval nem éppen ideális, de az egyetlen. Miután Gyuri leszállt, tanácsát megfogadva sikerült felszállnom. Mit mondjak, ha nem láttam volna repülni, eszembe nem jutott volna onnan felszállni.
Szóval ha nincs szél, és rövid a placcod, told(d) meg (magad) egy motorral!
Ennél a technikánál különösen fontos a gondos előkészület, mert rontás esetén nincs túl sok esélyünk a korrekcióra. És akinek volt már téli cuccban egymás után három-négy leizzasztó, sikertelen startja, az tudja, hogy a felszállás esélyei ilyenkor drasztikusan lecsökkennek. Első és legfontosabb lépésként a szélzsákot említem, amint megérkeztünk, tegyük ki jól láthatóan, közel a felszállás tervezett helyéhez. Sokszor, még ha azt is hisszük, hogy nincs szél, akkor is jelez nekünk a buló, és nagyon nem mindegy, hogy a levegőt hátulról kapjuk, vagy szemből, sőt el is döntheti a start sikerességét, különösen gyorsabb, kisebb felületű kupolák esetén. Az alatt a pár perc alatt, amíg felkészítjük a motort, érdemes időnként a széljelzőre pillantani, vajon mi is a jellemző szélirány. Az ernyő kiterítése szintén kulcsmozzanat. A széliránynak megfelelően, a zsinórokat gondosan elrendezve terítsünk. Megjegyzem, ha már gyakorlottabbak vagyunk, és van hely, minimális széliránytól való eltérés nem jelenthet különösebb problémát. Olyan helyet válasszunk, ahol nincs lehetősége a zsinóroknak le-, illetve elakadni. Saját tapasztalatom szerint ennek figyelmen kívül hagyása szív- és zsinórszaggató, valamint pénztárcaapasztó élmény. A fékeket oldalanként használjuk úgy, hogy a kilépõélt húzzuk ki velük, majd a fékzsinórt nagy ívben, a pilótától távol fektessük le. Az eredmény: a kupola belépőéle ívesen, míg a kilépőéle egyenesen fekszik. Ennek következtében az ernyő közepe kezd jobban feltöltődni, és stabilabb lesz a kritikus pillanatokban.
Ettől kezdve majdnem minden a megszokott módon zajlik. Beindítjuk, bemelegítjük a motort, lehetõleg persze a hátunkon, safety first! Felcsatoljuk a hevedereket, és nagyon pontosan középre és irányba helyezkedünk, elkerülve ezzel, hogy az ernyőt féloldalasan húzzuk fel. Célszerű a futás irányát valamely tereptárgyhoz kötni. Az A hevedereket és a fékeket magasan tartva lassan lépjünk előre addig, amíg mindkét kezünkkel érezzük, hogy egyformán megfeszülnek a zsinórok. Itt én teljes gázt adok, várok 5-10 másodpercet, ezzel megindítva a hátam mögé a levegőt, jó nagy szelet keltve. Némi bizalom szükséges, különösen, ha elõször csináljuk, el kell hinnünk, hogy minden korábbi tapasztalatunk és ösztöneink ellenére a dolog mûködik. Nem baj, ha oktatónk vagy tapasztalt társunk segítségét kérjük. Aztán indulás! Az ernyő villámgyorsan felfújódik, és szinte érthetetlen módon a fejünk felé lendül, kicsit ahhoz hasonlóan, mint mikor közepes vagy erõsebb szélben startolunk. Ez persze ne tévesszen meg senkit, ugyanis ezután még erõteljesen gyorsítanunk kell, amihez nagy segítséget nyújt a már teljes tolóerővel működő hajtóművünk. Ha mindent jól csináltunk, akkor rövidesen el is emelkedünk.
Még néhány megjegyzés a biztonság érdekében. Először is, nem szabad túlságosan hátradőlni, mert a légcsavarszél összekuszálja a kupolát még a földön, szerencsésebb esetben csak időt vesztünk azzal, hogy teregethetjük újra. Másodszor, olyan hátimotorral, aminek hajlékony a légcsavarvédő kerete, ne így próbálkozzunk. A megfeszülő hevederek és zsinórok a keretet összenyomják, aminek következtében a légcsavar szépen ledarálja azokat. Ilyen esetben is van bevált módszer. A start előtt szintén érdemes felpörgetni a motort kb. 10 másodpercig, célozzunk a légcsavarszéllel az ernyő fölé, és nem bele. Ezt még fokozhatjuk, ha balról jobbra és vissza elseprünk a légcsavarszéllel a kupola felett. Aztán gázt vissza, kicsit várni, amíg a légcsavar veszít lendületéből, és lehet az ernyőt szépen felhúzni. Amikor a kupola már majdnem felettünk van, adjunk újra maximális gázt. Innen már a fentiek szerint járjunk el. Fontos azt is megjegyezni, hogy maximális gázt csak akkor adjunk, ha jól ismerjük motorunk erejét és elforgatónyomatékát, és tudjuk azt kezelni. Biztos, hogy kis súlyú, kezdő pilótának 20 LE feletti motorral nem szerencsés ilyen akrobatamutatvánnyal – mert valószínűleg az lesz – próbálkoznia.
Ha viszont jól megfontoltan állunk neki ennek a felszállási módnak, akkor sokkal könnyebben kerülhetünk lételemünkbe, fel a levegőbe, és a végén még ez lesz a kedvencünk.

Ezt a cikket HLE-nek ajánlom.

A “power start” technikát Koleszár Edina mutatta be. Edina 1995-ben ejtőernyőzéssel kezdte, majd siklóernyőzéssel folytatta légi karrierjét. Repült jó néhány női rekordot, van több szép versenyeredménye, oktató, csörlésszakoktató, tandempilóta minősítése. 2003-ban, kislánya születése után próbálta ki először a motoros ernyőzést, és azonnal beleszeretett. Ugyanakkora élvezet, sokkal kevesebb kötöttséggel, sokkal több lehetõséggel, és főként, a családdal is jobban összebékíthető! – mondja.