A biztonságos siklóernyõzés a megfelelõ, mondhatni kompetens oktatással kezdõdik.
Jelenleg Magyarországon csak az oktathat szabályosan siklóernyõzést, akinek az oktatói jogosítását a Szabad Repülõk Szövetsége (Hungarian Free Flying Assotiation – HFFA) adta ki. A mérce magas – igen komoly repülõtapasztalat birtokában, oktatói tanfolyam elvégzése után, elméleti és gyakorlati vizsgák sikeres letételét követõen válhat valaki oktatóvá. Oktatónak lenni rangot és persze felelõsséget jelent a siklóernyõs-társadalomban.
Az oktatói képzés és a majdani oktatói tevékenység sarkalatos pontja, hogy a képzés biztonságos keretek között történjen, kialakítva a növendékben a biztonságos repülésre való igényt.|
|
Az oktatás a légügyi hatóság által elfogadott kiképzési tematika alapján zajlik. Ebben az oktató számára kötelezettségként írják elõ, hogy a tanfolyamon milyen biztonsági rendszabályokat kell betartania, milyen feltételeket kell biztosítania. A teljesség igénye nélkül említünk meg néhányat.
Meg kell követelnünk az egyéni védõfelszerelés használatát. Alapnak tekinthetõ, hogy a terepen a növendék bokát védõ bakancsban, alkalmas ruházatban, bukósisakban gyakoroljon, mivel így a nagy ritkán elõforduló, kisebb eséseknél a sérülés valószínûségét a minimálisra csökkentjük. Korszerû, a célnak megfelelõ ernyõvel és a gerincet védõ protektoros beülõvel kell oktatni.
Csak megfelelõ idõjárási és terepviszonyok között oktathatunk. A szélerõsség és a szélirány, a lejtõ meredeksége és hossza, a növényzettel tagoltsága stb. nem kerülheti el az oktató figyelmét.
A gyakorlati tanulás során az egyre nehezebb, illetve bonyolultabb feladatokat csak a megelõzõ alapozó feladatok biztonságos begyakorlása után – a fokozatosság elvét szem elõtt tartva – végeztetjük el, ügyelve arra, hogy a növendéket se fizikailag, se mentálisan ne terheljük túl.
A növendékek elméleti oktatása is a biztonságos repüléshez szükséges ismeretekre koncentrálódik. Meteorológia, aerodinamika, felszerelésismeret, veszélyhelyzetek – csak néhány témakör, melyek alapos körüljárása értelemszerûen az egyre inkább élménnyé váló repülés biztonságát is szolgálja.
A tanfolyamon a növendék azt is megtanulja, hogy repülés közben milyen veszélyek leselkednek rá, hogyan kerülheti el õket, illetve azt, hogy hogyan tudja megoldani az esetleges vészhelyzeteket. Természetesen a mentõernyõ kezelése is oktatási téma.
A növendék javaslatot kap arra vonatkozóan is, hogy milyen felszerelést vásároljon – elsõdleges szempont ekkor is a biztonság. A nagyobb teljesítményû ernyõt, a versenybeülõt, a túl erõs motort elég lesz majd akkor megvennie, ha mindezeket már kezelni is tudja. Az alapképzést követõen is felügyelet alatt repülhet, így egyre rutinosabbá válik. Gyakorlórepülései elõtt tapasztaltabb pilóta jóváhagyását kell kérnie. Oktatói felügyelet mellett gyakorolhatja a pilótavizsgához szükséges feladatokat. Pilótajogosítást – azaz lehetõséget az egyedülrepülésre – csak az kaphat, aki már jelentõs repülõtudásra tett szert, s errõl sikeres vizsgával gyõzi meg oktatóját.
Nagy tapasztalatú oktatók rendszeresen szerveznek úgynevezett biztonságtechnikai tréningeket, melyeket továbbképzésnek is tekinthetünk. Ezeken a már egyedül repülõ növendékek is részt vehetnek, de különösen ajánlott azoknak, akik nem túl régen tették le a pilótavizsgát. Pár évente még az igazán óvatos „öreg” pilóták is elmennek ilyen oktatásra. A „tanulók” pedig próbálgathatják, mit „tud” a felszerelésük, illetve begyakorolhatják a különleges (durvább) repülési helyzetek – értsd: vészhelyzetek – megoldását.
Az ilyenkor érvényes szigorú szabályok közül csak néhányat emelünk ki: a mentõernyõ kötelezõ; a különleges repülési helyzet elõidézése és megoldása az oktató rádiós irányítása mellett történik; a gyakorlatot biztonságos (több száz méteres) magasságban kell kezdeni, kellõen mély tó vagy tenger fölött, ahol csónakban, járó motorral vár a mentõszemélyzet (arra az esetre, ha mégsem sikerülne megoldani a fellépõ problémákat, és a pilóta vízbe esne).
Úgy gondoljuk, az oktatásokon, az elméleti és gyakorlati továbbképzéseken részt vevõk olyan ismereteket, irányelveket kapnak, illetve olyan rutint, tapasztalatokat szereznek, melyek igazán biztonságossá teszik a repülést.
A siklóernyõs számára a biztonság legfontosabb eleme, hogy saját korlátait csak körültekintéssel, kis lépésekben, tapasztaltabb pilóta megkérdezése után, annak figyelme mellett feszegesse, és ne önfejûen, „hûbelebalázs módjára”. Ekkor válik számára a repülés extrém sportból élménysporttá, igaz: extrém nagy élményeket nyújtó, de biztonságosnak tekinthetõ sporttá.
További információ:
Kiss István (tel.: 06 20 934 05 44) és Szalma Gábor (tel.: 06 20 969 78 28) siklóernyõs (PG-) és segédmotoros siklóernyõs (PPG-) oktatók
Internet: www.ppg.hu
Kiss István, Szalma Gábor
