A közelmúltban két magyar sportrepülõ, Kántás Andor és Latky Csongor az ultrakönnyû kétüléseses kategóriában egyedülálló, veszélyektõl távolról sem mentes küldetést teljesített. Apollo Fox típusú repülõgépükkel három hónap alatt 25 500 kilométert tettek meg Sármellék és Sydney-Bankstown, illetve Melbourne között.

A vállalkozás mottója a következõ volt:
"Felhívni a közvélemény figyelmét egy olyan betegségre, amely csak a nõket érinti, s amelynek neve Rett-szindróma. Szeretnénk Magyarországon egy kelet-európai központot létesíteni, hogy a Rett-szindrómás betegek jobb és szakszerûbb ellátásban részesüljenek. Ez a repülés ennek a létesítménynek az elõhírnöke lenne."

"Bebizonyítani a világnak, hogy egy magyar pilóta, magyar gyártmányú géppel képes maratoni útvonal teljesítésére. Ez lenne az elsõ magyar ultrakönnyû repülõgép, amely teljesíteni a 21 ezer kilométeres, interkontinentális repülést."

Kántás Andor személyében elsõsorban az apa repült Rett-szindrómában szenvedõ Lucia lányáért és annak sorstársaiért - mint mondta, a kislányról ugyancsak Lúcia névre keresztelt ul-lel megtett 21 ezer kilométer inkább a figyelemfelkeltés eszköze volt. Hazájában a Rett-szindrómások helyzete mindmáig megoldatlan, az ellátásukért felelõs szakintézet például szabályosan felvételizteti a beteg gyermekeket. A "rettes" szülõk nemritkán belefásulnak a tehetetlenségbe, Kántás Andor azonban kézvbe vette az ügyet és a botkormányt, s elindult a betegség kezelésében példamutató Ausztrália felé, ahová - nem véletlenül - már 2003-ban, a fogyatékosok évében érkezett meg.

Mûszaki hiba
Alig három éve jelent meg a magyar piacon az egri Halley-mûvekben gyártott Apollo Fox típusú ultrakönnyû repülõgép, mely iránt az utóbbi idõben külföldön is mutatkozik kereslet. A típus - úgymond - kéznél volt Kántás Andornak is, mivel két éve repültet vele utast a Balaton nyugati partján, Keszthelyen. A munka közben szerzett tapasztalatai alapján egy teljes esztendeig készítette fel a gépet a nagy utazásra. Többszöri halasztás után, 2002. november 2-án emelkedett a magasba a Lúcia a sármelléki repülõtérrõl, fedélzetén Kántás Andorral és növendékével, Latky Csongorral. Az elsõ és egyetlen mûszaki meghibásodás közvetlen ezután történt: a szárnyban lévõ üzemanyagtartály szivárgott. A gyártó egri telephelyére tett kényszerkitérõ és az elromlott idõ miatti kényszerpihenõ után, újra startoltak, akkor már 50 méteres felhõalap alatt.

Vastag felhõzet, teljes gáz
Szegedet elhagyva az idõjárás végképp viszontagságosra fordult. Felszállás után 100 méteres felhõalap várta a pilótákat. A felhõbe - a már említett okok miatt - nem repültek be, így viszont nem tudtak a tervezett biztonságos magasságban átkelni a Kárpátokon. A domborzatot szorosan követve, a kanyonokon keresztül, néha a szikláktól alig néhány tíz méternyire repülve jutottak el Bulgáriába, ahol rövid pihenés után folytatták útjukat Várna felé. Hihetetlenül vastag felhõzetben, teljes gázon, esetenként 180-200 kilométer/ órás sebességgel haladva is csak napnyugta után 5 perccel értek földet az addigra már teljes díszkivilágításban pompázó várnai repülõtéren.

Útvonal-módosítás
A mûszaki hiba és a mind téliesebbre forduló idõjárás miatt Kántásék kénytelenek voltak módosítani az útvonalat. Az Ararat hegyen való átkelés túlságosan is kockázatosnak tûnt, ezért a két vándor - bár mint a szíriai követségen megtudták, a hegyrõl elnevezett konyaknál nincs jobb - Irán "kiiktatásával", Szírián, Jordánián, Szaúd-Arábián és Ománon keresztül jutott vissza az eredeti útvonalra. A karácsonyt és a Szilvesztert Thaiföldön ünnepelték, ahonnan január 2-án indultak tovább Ausztrália, illetve a végsõ desztináció, Sydney-Bankstown felé.

Küzdelem az elemekkel és a hatósággal
A vállalkozás költségvetése igen szûkre szabott volt: a két pilóta - néhány cég és magánszemély támogatása mellett - túlnyomórészt maga "szponzorálta" a repülését. A nagy utazás során - minden jó szándékuk ellenére - több "balhé" részesévé váltak. Szaúd-Arábiába vízumot nem, csak átrepülési engedélyt kaptak, a rossz idõ azonban lekényszerítette õket a tervezett útvonalról. Szíriában - mivel fogytán volt az üzemanyag - berepültek a katonai légtérbe. A "helyi erõk" letartóztatták és kihallgatták a magyar pilótákat, sõt - biztos, ami biztos - kis idõre a telefonjuktól, a fényképezõgépüktõl és a videokamerájuktól is "megszabadították" õket. Végül aztán - belátva, hogy semmiféle veszélyt nem jelentenek a szíriai hadsereg számára - útjára engedték a vándorokat. A pénzszûkébõl adódó csúszások miatt több országba lejárt engedéllyel repültek be, Indiát elhagyva azonban már szigorúan tartották magukat a "menetrendhez". Ez az állomás más szempontból is emlékezetes maradt Kántás Andor számára: az ottani "ivóvíz" úgy megbetegítette, hogy egy ideig félrebeszélt, majd - nem egészen gyógyultan, de már tiszta tudattal - hat-hét órán át hasmenéssel küszködve kellett repülnie. (Mint utóbb mesélte, nadrágja az agykontrollnak köszönhetõen úszta meg a balesetet...)

- Hogy mi jelentette a legnagyobb nehézséget? A teljes út, az elejétõl a végéig - mondja Kántás Andor. - Takarékossági okokból mindvégig snúrban, IFR-ben repültünk, sokszor olyan légterekben, ahová egymotoros gépek nemigen lépnek be. A partvonalat nem tudtuk követni, mivel ehhez újabb engedélyekre lett volna szükség, a további leszállási illetékekrõl nem is beszélve... Hat-nyolcszáz kilométeres szakaszokat tettünk meg tenger fölött. Igy repültük át az Ara-öbölt, az Arab-tengert, az Andamán-tengert, valamint a Calcutta és Banglades, illetve a Bali és Timor-Kupang közötti szakaszt. Hozzáteszem, a gép nem rendelkezik IFR-vizsgával, csak a GPS adott támpontot.
Az idõjárás újabb és újabb kihívások elé állított minket. Egy alkalommal az erõs szél miatt a tenger fölött 5 méterrel repülve kerültük ki a szembejövõ hajót. A trópusokra épp az esõs évszakban érkeztünk meg. Volt, hogy hat órán keresztül repültünk szakadó esõben, gyakorlatilag nulla látás mellett, kizárólag a mûhorizontra hagyatkozva. Közben lépten-nyomon kerülgetni kellett a viharfelhõket. A szokatlanul erõs termikektõl pedig egyszerûen kiakadt a varió, emelkedésben és süllyedésben egyaránt.

Az elemek mellett a helyi bürokráciával is meg kellett küzdeniük. Számos alkalommal próbáltak nagygépre "méretezett" összeget fizettetni velük, reptéri illeték címén - figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy nem B-767-esrõl, hanem egy ultrakönnyû repülõrõl van szó. Az ilyesfajta nézeteltéréseket Kántásék - pszichológiai érzéküket is latba vetve - általában elsimították, de elõfordult, hogy nem volt apelláta a helyi hatalmasság döntése ellen.

Ausztráliai belépõ
Nemkülönben viszontagságosra sikerült az ausztráliai megérkezés. Túl a "point of no return"-ön trópusi ciklon zárta el a vándorok útját, ráadásul kiderült, hogy a timori iránytás tévesen adta meg a beléptetõ pontot. Tizenöt-húsz viharfelhõ verekedve át magukat jutottak el a a második világháborúból "itt felejtett", nem hivatalos truscotti repülõtérre - mintha csak az erdõben repültek volna, mondta Kántás Andor. Ekkor vette csak igazán hasznát a mögötte álló több évtizedes repülési tapasztalatnak - e nélkül, még ha le is tudtak volna szállni, a földön biztosan felborul a gép. Mivel Truscottban nem maradhattak, hasonlóan turbulens, viharos idõben folytatták útjukat Kununurrába, ahol az elefántbébi nagyságú rendõrök - a letartóztatás terhe mellett - közölték velük: másnap irány a beléptetõ pont, azaz a darwini reptér. A fekete "trutymó" formájában manifesztálódó ciklon megint csak keresztülhúzta a magyarok számtását, gy kénytelenek voltk visszafordulni és több mint másfélórás, szembeszeles küszködés után ismét Kununurrában leszállni. Amit persze a rend szigorú rei nem fogadtak kitörõ lelkesedéssel, mire Kántásék nemes egyszerûséggel kijelentették: egy rohadt papírért nem hajlandók megdögleni. Végül az engedély is megérkezett Darwinból faxon.

"Lúcia a halmozottan sérültekért"
25 500 kilométert maguk mögött hagyva 2003. január 30-án, helyi idõ szerint 14 óra 10 perckor érkeztek meg Sydney-Bankstown repülõterére, ahol közel 60 fõs csoport várta õket, köztük a városrész polgármester asszonyával, a magyar fõkonzullal és az ausztráliai AOPA elnökével. Jelen volt a földet többször átrepülõ ausztrál pilóta, Dick Smith is, aki 5-5 ezer dollárt adott a vándorokat fogadó Rett-szindrómás kislánynak, illetve a magyar pilótáknak a visszaútra. A különbözõ médiumoknak adott interjúk során Kántás Andor nemcsak az út viszontagságairól számolt be, hanem a Rett-szindrómára is felhívta a közvélemény figyelmét. Úgy véli, küldetése Ausztráliában elérte célját, erõfeszítéseit a legmagasabb szinteken is támogatták. A rangos Avalon Air Shonw-n díszvendégként vett részt. Több, a Rettszindrómás és halmozottan sérült gyermekek ellátására szakosodott intézetet látogatott meg, ahol sokszorosan bebizonyosodott az, amit addig is sejtett: ezek a betegek igen jó hatásfokkal fejleszthetõk.

A magyar vándor útja folytatódik. A Rett-szindrómás gyermekekért indult útnak, s az ausztráliai tapasztalatok alapján immár a halmozottan fogyatékos gyermeke ügyét tûzte képzeletbeli zászlajára. "Lúcia a halmozottan sérültekért" néven alapítványt hozott létre. Célja, hogy elõször Keszthelyen, majd minden 20 ezernél több lakossal rendelkezõ településen létesüljön szakintézmény a halmozottan sérült gyermekek számára - akik jóval többen vannak, mint gondolnánk.

Kántás Andor 1976-ban, a Postás Re-pülõklubban ejtõernyõsként kezdte a pályafutását. Késõbb megalapította a Keszthelyi Repülõ és Ejtõernyõs Egyesületet. Húsz éve ejtõernyõs-, tizenegy éve motorossárkányrepülõ-oktató. Bár 1992-ben sikeresen letette a CPL-vizsgát, megmaradt az ultrakönnyû repülésnél. Hosszabb idõt töltött Kaliforniában, ahol több amerikai oktatói jogosítást megszerzett. A világon elsõként repültetett utast lábról indulva, segédmotoros siklóernyõvel. Jelenleg az oktatás mellett utas- és sétarepültetéssel foglalkozik Keszthelyen.
Folytatás ---->>>
További információ
E-mail: andor.k@axelero.hu
Internet: http://fly4rett.freeweb.hu