A közelmúltban két magyar sportrepülő, Kántás Andor és Latky Csongor az ultrakönnyű kétüléseses kategóriában egyedülálló, veszélyektől távolról sem mentes küldetést teljesített. Apollo Fox típusú repülőgépükkel három hónap alatt 25 500 kilométert tettek meg Sármellék és Sydney-Bankstown, illetve Melbourne között.

A vállalkozás mottója a következő volt:
"Felhívni a közvélemény figyelmét egy olyan betegségre, amely csak a nőket érinti, s amelynek neve Rett-szindróma. Szeretnénk Magyarországon egy kelet-európai központot létesíteni, hogy a Rett-szindrómás betegek jobb és szakszerűbb ellátásban részesüljenek. Ez a repülés ennek a létesítménynek az előhírnöke lenne."

"Bebizonyítani a világnak, hogy egy magyar pilóta, magyar gyártmányú géppel képes maratoni útvonal teljesítésére. Ez lenne az első magyar ultrakönnyű repülőgép, amely teljesíteni a 21 ezer kilométeres, interkontinentális repülést."

Kántás Andor személyében elsősorban az apa repült Rett-szindrómában szenvedő Lucia lányáért és annak sorstársaiért - mint mondta, a kislányról ugyancsak Lúcia névre keresztelt ul-lel megtett 21 ezer kilométer inkább a figyelemfelkeltés eszköze volt. Hazájában a Rett-szindrómások helyzete mindmáig megoldatlan, az ellátásukért felelős szakintézet például szabályosan felvételizteti a beteg gyermekeket. A "rettes" szülők nemritkán belefásulnak a tehetetlenségbe, Kántás Andor azonban kézvbe vette az ügyet és a botkormányt, s elindult a betegség kezelésében példamutató Ausztrália felé, ahová - nem véletlenül - már 2003-ban, a fogyatékosok évében érkezett meg.

Műszaki hiba
Alig három éve jelent meg a magyar piacon az egri Halley-művekben gyártott Apollo Fox típusú ultrakönnyű repülőgép, mely iránt az utóbbi időben külföldön is mutatkozik kereslet. A típus - úgymond - kéznél volt Kántás Andornak is, mivel két éve repültet vele utast a Balaton nyugati partján, Keszthelyen. A munka közben szerzett tapasztalatai alapján egy teljes esztendeig készítette fel a gépet a nagy utazásra. Többszöri halasztás után, 2002. november 2-án emelkedett a magasba a Lúcia a sármelléki repülőtérről, fedélzetén Kántás Andorral és növendékével, Latky Csongorral. Az első és egyetlen műszaki meghibásodás közvetlen ezután történt: a szárnyban lévő üzemanyagtartály szivárgott. A gyártó egri telephelyére tett kényszerkitérő és az elromlott idő miatti kényszerpihenő után, újra startoltak, akkor már 50 méteres felhőalap alatt.

Vastag felhőzet, teljes gáz
Szegedet elhagyva az időjárás végképp viszontagságosra fordult. Felszállás után 100 méteres felhőalap várta a pilótákat. A felhőbe - a már említett okok miatt - nem repültek be, így viszont nem tudtak a tervezett biztonságos magasságban átkelni a Kárpátokon. A domborzatot szorosan követve, a kanyonokon keresztül, néha a szikláktól alig néhány tíz méternyire repülve jutottak el Bulgáriába, ahol rövid pihenés után folytatták útjukat Várna felé. Hihetetlenül vastag felhőzetben, teljes gázon, esetenként 180-200 kilométer/ órás sebességgel haladva is csak napnyugta után 5 perccel értek földet az addigra már teljes díszkivilágításban pompázó várnai repülőtéren.

Útvonal-módosítás
A műszaki hiba és a mind téliesebbre forduló időjárás miatt Kántásék kénytelenek voltak módosítani az útvonalat. Az Ararat hegyen való átkelés túlságosan is kockázatosnak tűnt, ezért a két vándor - bár mint a szíriai követségen megtudták, a hegyről elnevezett konyaknál nincs jobb - Irán "kiiktatásával", Szírián, Jordánián, Szaúd-Arábián és Ománon keresztül jutott vissza az eredeti útvonalra. A karácsonyt és a Szilvesztert Thaiföldön ünnepelték, ahonnan január 2-án indultak tovább Ausztrália, illetve a végső desztináció, Sydney-Bankstown felé.

Küzdelem az elemekkel és a hatósággal
A vállalkozás költségvetése igen szűkre szabott volt: a két pilóta - néhány cég és magánszemély támogatása mellett - túlnyomórészt maga "szponzorálta" a repülését. A nagy utazás során - minden jó szándékuk ellenére - több "balhé" részesévé váltak. Szaúd-Arábiába vízumot nem, csak átrepülési engedélyt kaptak, a rossz idő azonban lekényszerítette őket a tervezett útvonalról. Szíriában - mivel fogytán volt az üzemanyag - berepültek a katonai légtérbe. A "helyi erők" letartóztatták és kihallgatták a magyar pilótákat, sőt - biztos, ami biztos - kis időre a telefonjuktól, a fényképezőgépüktől és a videokamerájuktól is "megszabadították" őket. Végül aztán - belátva, hogy semmiféle veszélyt nem jelentenek a szíriai hadsereg számára - útjára engedték a vándorokat. A pénzszűkéből adódó csúszások miatt több országba lejárt engedéllyel repültek be, Indiát elhagyva azonban már szigorúan tartották magukat a "menetrendhez". Ez az állomás más szempontból is emlékezetes maradt Kántás Andor számára: az ottani "ivóvíz" úgy megbetegítette, hogy egy ideig félrebeszélt, majd - nem egészen gyógyultan, de már tiszta tudattal - hat-hét órán át hasmenéssel küszködve kellett repülnie. (Mint utóbb mesélte, nadrágja az agykontrollnak köszönhetően úszta meg a balesetet...)

- Hogy mi jelentette a legnagyobb nehézséget? A teljes út, az elejétől a végéig - mondja Kántás Andor. - Takarékossági okokból mindvégig snúrban, IFR-ben repültünk, sokszor olyan légterekben, ahová egymotoros gépek nemigen lépnek be. A partvonalat nem tudtuk követni, mivel ehhez újabb engedélyekre lett volna szükség, a további leszállási illetékekről nem is beszélve... Hat-nyolcszáz kilométeres szakaszokat tettünk meg tenger fölött. Igy repültük át az Ara-öbölt, az Arab-tengert, az Andamán-tengert, valamint a Calcutta és Banglades, illetve a Bali és Timor-Kupang közötti szakaszt. Hozzáteszem, a gép nem rendelkezik IFR-vizsgával, csak a GPS adott támpontot.
Az időjárás újabb és újabb kihívások elé állított minket. Egy alkalommal az erős szél miatt a tenger fölött 5 méterrel repülve kerültük ki a szembejövő hajót. A trópusokra épp az esős évszakban érkeztünk meg. Volt, hogy hat órán keresztül repültünk szakadó esőben, gyakorlatilag nulla látás mellett, kizárólag a műhorizontra hagyatkozva. Közben lépten-nyomon kerülgetni kellett a viharfelhőket. A szokatlanul erős termikektől pedig egyszerűen kiakadt a varió, emelkedésben és süllyedésben egyaránt.

Az elemek mellett a helyi bürokráciával is meg kellett küzdeniük. Számos alkalommal próbáltak nagygépre "méretezett" összeget fizettetni velük, reptéri illeték címén - figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy nem B-767-esről, hanem egy ultrakönnyű repülőről van szó. Az ilyesfajta nézeteltéréseket Kántásék - pszichológiai érzéküket is latba vetve - általában elsimították, de előfordult, hogy nem volt apelláta a helyi hatalmasság döntése ellen.

Ausztráliai belépő
Nemkülönben viszontagságosra sikerült az ausztráliai megérkezés. Túl a "point of no return"-ön trópusi ciklon zárta el a vándorok útját, ráadásul kiderült, hogy a timori iránytás tévesen adta meg a beléptető pontot. Tizenöt-húsz viharfelhő verekedve át magukat jutottak el a a második világháborúból "itt felejtett", nem hivatalos truscotti repülőtérre - mintha csak az erdőben repültek volna, mondta Kántás Andor. Ekkor vette csak igazán hasznát a mögötte álló több évtizedes repülési tapasztalatnak - e nélkül, még ha le is tudtak volna szállni, a földön biztosan felborul a gép. Mivel Truscottban nem maradhattak, hasonlóan turbulens, viharos időben folytatták útjukat Kununurrába, ahol az elefántbébi nagyságú rendőrök - a letartóztatás terhe mellett - közölték velük: másnap irány a beléptető pont, azaz a darwini reptér. A fekete "trutymó" formájában manifesztálódó ciklon megint csak keresztülhúzta a magyarok számtását, gy kénytelenek voltk visszafordulni és több mint másfélórás, szembeszeles küszködés után ismét Kununurrában leszállni. Amit persze a rend szigorú rei nem fogadtak kitörő lelkesedéssel, mire Kántásék nemes egyszerűséggel kijelentették: egy rohadt papírért nem hajlandók megdögleni. Végül az engedély is megérkezett Darwinból faxon.

"Lúcia a halmozottan sérültekért"
25 500 kilométert maguk mögött hagyva 2003. január 30-án, helyi idő szerint 14 óra 10 perckor érkeztek meg Sydney-Bankstown repülőterére, ahol közel 60 fős csoport várta őket, köztük a városrész polgármester asszonyával, a magyar főkonzullal és az ausztráliai AOPA elnökével. Jelen volt a földet többször átrepülő ausztrál pilóta, Dick Smith is, aki 5-5 ezer dollárt adott a vándorokat fogadó Rett-szindrómás kislánynak, illetve a magyar pilótáknak a visszaútra. A különböző médiumoknak adott interjúk során Kántás Andor nemcsak az út viszontagságairól számolt be, hanem a Rett-szindrómára is felhívta a közvélemény figyelmét. Úgy véli, küldetése Ausztráliában elérte célját, erőfeszítéseit a legmagasabb szinteken is támogatták. A rangos Avalon Air Shonw-n díszvendégként vett részt. Több, a Rettszindrómás és halmozottan sérült gyermekek ellátására szakosodott intézetet látogatott meg, ahol sokszorosan bebizonyosodott az, amit addig is sejtett: ezek a betegek igen jó hatásfokkal fejleszthetők.

A magyar vándor útja folytatódik. A Rett-szindrómás gyermekekért indult útnak, s az ausztráliai tapasztalatok alapján immár a halmozottan fogyatékos gyermeke ügyét tűzte képzeletbeli zászlajára. "Lúcia a halmozottan sérültekért" néven alapítványt hozott létre. Célja, hogy először Keszthelyen, majd minden 20 ezernél több lakossal rendelkező településen létesüljön szakintézmény a halmozottan sérült gyermekek számára - akik jóval többen vannak, mint gondolnánk.

Kántás Andor 1976-ban, a Postás Re-pülőklubban ejtőernyősként kezdte a pályafutását. Később megalapította a Keszthelyi Repülő és Ejtőernyős Egyesületet. Húsz éve ejtőernyős-, tizenegy éve motorossárkányrepülő-oktató. Bár 1992-ben sikeresen letette a CPL-vizsgát, megmaradt az ultrakönnyű repülésnél. Hosszabb időt töltött Kaliforniában, ahol több amerikai oktatói jogosítást megszerzett. A világon elsőként repültetett utast lábról indulva, segédmotoros siklóernyővel. Jelenleg az oktatás mellett utas- és sétarepültetéssel foglalkozik Keszthelyen.
Folytatás ---->>>
További információ
E-mail: andor.k@axelero.hu
Internet: http://fly4rett.freeweb.hu