Királyhágó

[kep8 31% left] [kep3 48% right] Péntek délután volt, eléggé kiszámítottan érkeztünk a napnyugta elõtti repülésre. Élesd elõtt aztán kilátástalan dugóba kerültünk. Pár perc tétovázás után elindultunk a szembejövõ sávon. Pár kilométer után a több órája dekkoló kamionsofõrök már próbálkoztak azzal, hogy kiállnak elénk, volt fékevesztett dudálás is. Végül egy rendõr ugrott elénk, és habzó szájjal ordítozott velünk. Higgadtan és rezzenéstelen arccal közöltük vele, hogy fontos EU-s megbízásból sietünk légi fotót készíteni a feketetói vásárról, addig akarunk elõrefurakodni, amíg felszállásra alkalmas rétet nem találunk az út mentén. Még azt is megkérdeztük, hogy „nem-e tudna” minket villogóval felvezetni. Annyira meglepõdött, hogy meg sem büntetett. Pár kilométerrel odébb meglett a megfelelõ libalegelõ. Rekordidõ alatt szálltunk fel, tizenöt percnyi repülés után már felülrõl fotóztuk az 580 méter magasan kanyargó hágót, ami századokon át nemcsak Bihar és Kolozs vármegye, hanem 1557-tõl 1867-ig Magyarország és Erdély határa is volt. A túloldalon pedig már látszott a feketetói vásár. [kep5 52% left] [kep9 36% right] [kep10 35% left] [kep11 35% right] [kep12 72% left]

A feketetói vásár

[kep6 72% left] [kep7 45% right] Fiatalkorunk rendkívüli eseménye volt minden évben. Persze nem azért, amiért a Kalotaszegrõl, Nyugati-Kárpátokból, Szilágyságból vagy akár Máramarosból odaözönlõ parasztoké és elsõsorban erdei, havasi embereké volt ez az országos vásár, mi nem kucsmát, bekecset vagy feleséget akartunk vásárolni, még csak nem is régiséget, amint ez a nyolcvanas-kilencvenes években nagy divat volt, mi a „népi Woodstock-fíling” kedvéért zarándokoltunk oda, meg persze azért, hogy találkozhassunk a „magyarból” átruccant táncházas fiatalokkal.
Ideje volt fentrõl is vetni egy pillantást a vásárra, mintegy záróakkordként. Mint amikor kimerevedik egy snitt Sergio Leone filmjeiben. Mert bizony véget ért egy korszak, bezárult a kör. Ma már a Falk Miksa utcabeli régiségkereskedõk állítanak ki a vásárban, azok a létfontosságú kéziszõttes, faragott vagy cigány ötvös kalapálta portékák, amiket a pakurárok itt vettek volna meg, vagy még inkább: adtak volna érte túrót, gyapjút vagy birkát, egyszer egy évben, azok ma már Kínában készülnek, a Tescóban vagy a Metróban bármikor kártyával kifizethetõk, akár hitelre is elvihetõk. Persze a ma már ismert következményekkel. A feketetói vásár már csak egy emlék. A hivatalos GND 150-rõl lenézve a rengeteg kacatra, eszünkbe jut a korábbi színes emberforgatag, a hangulat, a találkozások élménye. Megdobban a szív. Tiszteletkör, repülünk tovább a lenyugvó nap aranyában, otthagyjuk a koszos árnyékban a sok felesleges árut és árust.

Tordai-hasadék

[kep13 72% left] [kep14 35% right] Melyik három „P” öregbíti Torda hírnevét? – szokta kérdezni viccmester apósom.
A szakállas válasz: a tordai pogácsa, a tordai pecsenye és a tordai hasadék.
Valójában két hasadék is van, a tordai és a túri.
Számtalan legenda jár közszájon, ezekbõl álljon itt kettõ, a Vampair-fílingtõl egyik sem idegen:
A kunok elõl menekülõ Szent László király imáját az Úr meghallgatta, és egy hatalmas hasadékot alkotott, amelyet Isten segedelmével csak a nagy király lova volt képes átugratni, az õt üldözõ pogányok azonban belezuhantak (a hasadék méreteit tekintve inkább átrepülésrõl kellene beszélni). Földet éréskor leesett a király sisakját díszítõ rozmaringszál, és a sziklák közé hullott, ahol egy pillanat alatt kihajtott, és máig látható gyönyörû rozmaringbokorrá növekedett.
Egyszer egy, a túri hasadék környékén ökreit legeltetõ embert megtámadtak a hasadékban ólálkodó farkasok. Az egyik megdühödött ökör a szarva hegyére tûzte az egyik farkast, testét átlyukasztva. A sebzett farkas eliszkolt, de másnap a faluban meghalt egy ember, át volt szúrva a teste egy ökör szarvával. Ebbõl nyomban kiderült, hogy emberfarkas volt.

Székelykõ

[kep15 72% left] [kep16 36% left] Az 1200-as években már ismert Torockó település fölé 1130 m magasan tornyosul a Székelykõ. 1285-ben a székelyek Lajos vezérükkel az élen innen rontottak rá gyõzedelmesen a tatárokra. Manapság közismert siklóernyõs placc.

Torockószentgyörgy vára

A Torockayak a XIV. században kezdték építeni ezt a várat egy 740 m magas sziklaszirten. 1704-ben a Rákóczi-szabadságharc idején Tige osztrák generális ágyúval lövette szét.

Kõhalom

[kep17 37% right] Kõhalom (Rupea) a komcsi korszakban annyira hírhedt volt gyûjtõtáboráról, helyi jellegû „goulag”-járól, hogy az 1324-ben épült vár fel sem tûnt nekünk. Legutóbb Bukarestbõl hazafele jövet napnyugta elõtt húsz perccel haladtunk el alatta, nem lehetett megállni, hogy be ne repüljük. Volt is egy megfelelõ rét az E60-as út szélén. Legenda is van hozzá: Hunyadi János idejében a török ostromolta a várat. Beüzent a basa, hogy ha egy szekér aranyat nem fizetnek, kõ kövön nem marad, és még a csecsszopó gyermeknek sem kegyelmeznek. Egy Menenges nevû ember, aki messze földön híres volt ördöngösségérõl, aki még a vizet is borrá tudta változtatni, felajánlotta, [kep18 72% left] hogy részletre kifizetik, és beleegyezett, hogy a királybíróval együtt túszként Törökországba menjen. Ott be is zárták egy toronyba, de õ egy hajnalon köpönyegére ült a királybíróval, és repült, mint a szél, olyan sebesen, tengeren, erdõkön át, hogy mire feljött a vacsoracsillag, szépen leszállott a kõhalmi vár udvarán. A nagy, súlyos lánc, amit a török a lábukra vert, ma is ott látható a kõhalmi vár egyik szögletében.

Vármezõ

[kep19 72% left] Szeptember 27–28-án harmadik alkalommal rendeztek hõlégballonos találkozót Vármezõn. Mi már törzsvendégnek számítunk ezen a számunkra érthetetlen népszerûségnek örvendõ rendezvényen. A bemutató repüléseken és a néhány kiváltságos megreptetésén túl a Görgényi-havasok, a Küküllõmente és Szováta légi bebarangolása volt a látogatás igazi célja. Norbi még azt is megengedte magának, hogy vasárnap átrepüljön Gyergyóba a rokonsághoz ebédelni, onnan meg vissza. Csak harminckét kilométert repült összefüggõ erdõ felett.
[kep20 41% left] [kep21 31% right] Medvét viszont egyet sem látott. Bezzeg, ha leállt volna a motor, egymás lábát taposták volna le, hogy ismeretséget köthessenek vele… [kep24 72% left] [kep23 67% left]
Szováta

[kep22 55% right] Látta viszont a Medvetavat Szovátán, amiben másfél méter mélyen már 66 °C a tömény sós víz hõmérséklete. A reumás és különbözõ nõi panaszok enyhítésére kiválóan alkalmas vizû tó nevét állítólag onnan kapta, hogy a tó felülete kiterített medvebõrhöz hasonlít.

Csíksomlyó

[kep25 46% left] [kep26 44% right] Csíksomlyón már 1352-ben voltak ferences szerzetesek. A XVI. században készült „Napbaöltözött Asszony”, a csíksomlyói Madonna a székelység legfontosabb kegytárgya, a csodatételeibe vetett hit miatt Csíksomlyó a székelyek legjelentõsebb búcsújáró helye. Bár korábban a búcsú a szent hitüket megõrzõ katolikusok hálaadásáról és a protestánsok feletti gyõzelemrõl való megemlékezésrõl szólt, napjainkban egyre inkább ökumenikus ünnep, az erdélyi magyarság összetartozásának és fennmaradásának a jelképe. [kep27 72% left]

 

Békás-szoros

[kep29 35% left] Gyilkos-tóra és a Békás-szorosba úgy a legcélszerûbb repülni, ha a Gyergyó-szentmiklóst Csíkszeredával összekötõ úton lévõ elsõ benzinkút melletti rétrõl startolunk, onnan szélcsendben 15–20 percnyi repülés az 1257 méter magas Pongrác-tetõ, onnan már látható a Nagy- és a Kiscohárd, ennek a tövében kezdõdik a szoros.
[kep28 35% right] A Pongrác-tetõvel van az a vicc, hogy jön kifele Gyilkos-tó felõl a székely a rakott szekérrel, maga is a lovak mellett bandukol. Pesti egyetemista stoppol, kérdi az öregtõl, felülhet-e a szekérre. Mondja az öreg, nem, fiam, mert nagy a terû, alig bírják a lovak. Együtt ballagnak egy darabon, felérnek a Pongrác-tetõre, ott megkérdi a srác: – Most, hogy lefele megy az út, felülhetnék? – Nem, fiam, me’ nagy a terû, lûtûre nyomja a lovakat. – Hát akkor mikor ülhetek fel? – kérdi a csávó. – Majd Gyergyóban, ott két órán át abrakoltatok, akkor felülhetsz… [kep30 70% left] [kep31 70% right]

 

Egyes-kõ

[kep32 72% left]

 

Szent Anna tó

[kep34 40% left] [kep33 50% right]

 

Öcsém-tetõ

[kep35 72% left]

 

Maros és Olt

[kep36 64% left] A legenda szerint Maros és Olt két szépséges tündérkisasszony volt, az elsõ nyugodt, csendesebb természetû, a másik cserfes, pajkos, mindenben elsõ akart lenni. Apjukat a tündérek királya a Fekete-tenger partjára számûzte. Õt akarták a lányok meglátogatni, ezért anyjuk folyóvízzé változtatta õket. Olt sziklákat törve, fákat, köveket sodorva keletnek, Maros nyugodtan csörgedezve nyugat fele indult a hosszú útra. Olt alig ért a Vöröstoronyi-szorosig, ott kimerült, alig-alig folydogált, alig [kep37 64% right] bírta vonszolni magát. Akkor hallotta meg, hogy hömpölyög felé egy hatalmas folyó, abból pedig kihallotta testvérének, Marosnak a hangját: Jer velünk! Engem magába fogadott a Duna, õ elvisz minket édesapánkhoz. A Duna hátára kapta Oltot is, így látták meg édesapjukat a Fekete-tenger partján. Örömmel kiáltották egyszerre édesapjuk nevét, de többet már nem szólhattak, belemerültek a Fekete-tengerbe.

A Hargita naplementében... vagy kevéssel utána

[kep38 72% left]