Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Motoros sárkány

Triatlon 2013


Idén is beszámolunk a repülős körökben már jól ismert Nagykanizsa-i Tehnikai Triatlonról, amely immár tizedik alkalommal került megrendezésre. Ezen a világviszonylatban egyedülálló versenyen sok visszatérő vendég és újonc is részt vett.


Egyesek megszokott csapattársaikkal versenyeztek, mások sorsolás által találták meg versenytársukat. A már megszokott felállásban folyt le a verseny, délelőtt a repülős navigációs feladat zajlott, amely során a résztvevőknek nem csupán a megadott útvonalat kellett követniük, hanem 10 képet is meg kellett találniuk, amelyek pontos helyét be kellett jelölniük a repülési útvonal mentén. A repülésből visszatérő, megfáradt csapatokat finom ebéddel és újabb feladattal várták a rendezők. Az autós verseny következett: a két fős csapatok itiner alapján jutottak el az ellenőrző pontokra, ahol a rendezők ügyességi feladatokat készítettek elő számukra.
Az autózás a Csónakázó tónál fejeződött be, ahol a csapatok jet skivel hódították meg a bójákkal tűzdelt víztükröt. A lelkes közönség az idén is megcsodálhatta néhány résztvevő úszó tehetségét. A repülőtérre visszatérőket kellemetlen látvány fogadta, esőfelhők formájában, de mivel a rendezők szokásukhoz híven gondoskodtak a jó időjárásról, csupán fél órát tolódott a program. Ez idő alatt legalább egy kis pihenésre is jutott idő. A repülős ügyességi feladatokat nagy érdeklődéssel várták az új vendégek és saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy nem is olyan egyszerű egy nagy sebességgel suhanó gépből homokzsákkal célba találni vagy egy paintball fegyverrel lufikat vadászni. A verseny jó hangulatban folyt le, minden új és visszatérő meghívott jól érezte magát, a jó szervezésnek és a kellemes, baráti társaságnak köszönhetően. A verseny ötletgazdája, Ferinc Vince, idén bejelentette, hogy visszavonul ennek a versenynek a rendezői pozíciójából, de reméli, hogy a versenysorozat ennek ellenére folytatódik és a jövő évi rendezvényen az eddigi szervezőcsapat tagjai versenyzőkként vehetnek részt. Ez úton is szeretnénk megköszönni a szervezőknek és a vendégeknek is az idei bulit.


1. Hegedűs Károly Varga Joci
2. Matuska Pál Grúber Attila
3. Kun Zoltán Radák Sándor
4. Filipovits Attila Hamar Sándor dr
5. Ferencz Lajos Szőcs Árpád
6. Tóth Róbert Kátai Zsolt
7. Kurucz Attila Nagy Imre
8. Sebők Vendel Varga Misi
9. Makár Ferenc Tóth Dániel
10. Győri Zoltán Földes Ferenc
11. Solymosi Tibor Dobri Lajos
12. Tóth László Vizaknai Erzsébet
13. Szalay Péter Vaspál Gábor
14. Bognár Tibor Kádár Jenő
15. Dolmányos László Dara Roland
16. Kopa László Fábián Csilla

Szöveg és képek: Vizaknai Katinka



 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   

Kapcsolódó rovatok

Forgószárnyas ULMerevszárnyú ULMotoros sárkány

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.05 másodperc