Tavasztól õszig Franciaország kikötõiben, idõnként egy-egy csatornába is bemerészkedve motoros ernyõs fotózással és könyvkiadással keresi a kenyerét,...
...amikor meg tél van az északi féltekén, õ lent a déli tengereken hajókázik, itt-ott kiköt, és egész egyszerûen élvezi azt, ami még hátra van. Lehet, hogy rosszindulatból küld néha élménybeszámolót, hadd irigykedjünk. Íme egy:Irány Bahia
„Csodálatba esék… A környezet olyas vala, hogy azt hívém: az földi paradicsomban valék. Ha nem is, hát annak közeliben.” Így fejezte ki magát Amerigo Vespucci, amikor felfedezte Salvador partjait.
Lágy szellõk terelgették kedves vén bárkámat, a „La Matine”-t Brazília felé, fedélzetén sikló és motoros ernyõs felszerelésemmel. Mi sem természetesebb, mint Bahiaban kötni ki, szívemben furcsa bizsergéssel. Legyen ez valamelyik egyszer eljövendõ téli vakációtok tippje. Nem is: meghívó egzotikus repülésekre a trópusi szellõ lágy szárnyán, amin dal, barátság és néhány meztelen mesztic a fûszer.
Itaparaca, a fehér homok atoll
A karnevál idején értem át az óceán túlsó felére, megérdemlek egy kis pihenést, repülési viszketegségem is elõállt, megcélozom hát Bahia emblematikus szigetét: Itaparacát.
A Mindszentek öble hatalmas, ezer helyen csábítja a horgonyt, a felszállásra alkalmas tengerparti föveny viszont ritka, annál több a folyó táplálta mangrove-mocsár. A gond mindig az, hogy kikötni szélárnyékban jó, felszállni meg pont fordítva. Mûvészet olyan helyet találni, amit a hajó is szeret és cipekedni sem kell sokat a felszállóhelyig. Ki is nézek magamnak egy homoknyelvet, aminek a tövében kidobhatom a horgonyt és az uralkodó széliránynak is megfelel, de ezer kagyló és cápafog, meg kell várnom az apályt, hogy megfelelõ legyen a hossza. Délre jár a nap, a parti szél bedudál. A 18 m2-es BipBip a megoldás, a sziget csücskén elszakadó termikek Sambát járatnak velem. Egy-kettõre átlibbenek a sziget túloldalára, ott már békésebbek a körülmények, a látvány varázslatos, készülnek a szebbnél szebb szuvenír-fotók, csak a visszatérés a hajóhoz ne lenne olyan hajmeresztõ.
Estefelé komfortosabb plázsról szállok fel lusta Tomahawkommal, a Mangrove rejtelmeit fürkészem hosszasan és békésen.
Praia do Forte, a teknõcös part
Másnap már messzebbre merészkedek és a nemlétezõ véletlen össze is hoz a környéken repülgetõ ernyõsökkel, akik meghívnak egy nagyobb lélegzetû PPG túrára a korallzátonyairól és természetes medencéirõl elhíresült észak-Salvadori tengerpart mentén. A start kifordulós, a parti szél 15-25 km/h alapon, a helyiek bevallják: még nem volt alkalmuk kipróbálni a belefutós startot. Így fedezünk fel több mint 100 km-nyi tengerpartot, csak tankolni, kókusz-tejet inni és grillezett garnélarákot rágcsálni szállunk le. A part változatos, a patakok (riók) tétován keresgélik útjukat az óceánhoz, szemet gyönyörködtetõ formákat öltve ölelkeznek össze vele, ezeknek lenyomata a rengeteg öböl. Egymást váltogatják luxus villák és igénytelen kunyhók, kihalt partszakaszok és hippitanyák, napernyõk és nudisták. Gyakran látunk teknõst, amint a korallzátonyon legelész. Micsoda látvány!
Motoros ernyõs privilégium. Este fürdés a tenger langy habjaiban, jéghideg sör és mosolygós mulattok. „Boa vida”. Az bizony. Nagyon nagyon.
Serra Grande Ramónnal
Pár nap múlva már minden környékbeli motoros ernyõs a cimborám, egyikük úgy tudja, hogy Ramon Morillas, a bajnok maga oktat vagy 300 km-re délre Itacarétól, Pabló, a helyi nagymenõ placcán. Ezt látni kell: Pablo villája a parton, pálmafák alatt, ott helyben a felszálló, mindkét irányban több tíz km hófehér homokpart és türkizkék tenger.
Ramon nagy türelemmel és szeretettel okítja a helyieket, egyedül a belefutós start tematikája okoz gondot, ahhoz szinte soha nem adottak a feltételek, a lamináris parti szél túlságosan megkönnyíti a dolgot.
Este Ramón akkró bemutatót repül Niviuk protójával, majd elviszi sétálni a bandát egy titokzatos partszakaszra, vissza már hold fényénél jönnek.
Északra visszaúton a levegõbõl megfigyelem, hogy a bennszülött halászok viskóit szigorú kõfalak választják el a gazdag brazilok nyaralóitól. Szárazföldön megoldott a szegregáció, a vízben viszont más a helyzet: a putrikban nincs szennyvízelvezetés, minden megy a tengerbe, gyakran pár méterre a szomszéd luxusvillájának puccos plázsától.
Recife, a hátimotor haszna
Horgony fel, irány észak, Recife. A Suape torkolatában kis hajóm nem találja útját a homokzátonyok labirintusában. Kiváló ürügy egy funkcionális felszállásra. A levegõbõl térképezem fel a partszakaszt és találom meg az átjárót. A frissen készített fényképeknek hála nincs több zátonyrafutás. Pár napra rá már egy francia telepes kérésére térképezem fel a folyót, fél óra alatt sikerül biztonságos nyomvonalat kijelölni éppen elkészült folyamparti marinája és a nyílt vizek között.
Aztán búcsú Bahiának, vár az Amazonas. De az már egy következõ fejezet…
Összességében elmondható, hogy Brazíliában a hátimotor a tengerparton van elemében. A szárazföld trópusi klímája nem sok jóval kecsegtet, hacsak korán reggel nem. De ki az, aki korán tud kelni annyi finom caipirinha után? A „gyalogosok” számára is van néhány jó hely a környéken, mint például a Santa Terezina „rampa”, 150 km-re délnyugatra Salvadortól, a híres-hírhedt brazil siklóernyõs távrepülõs rekordok felszállóhelye.
Brazíliáról mindenkinek a tangában hömpölygõ tomporok, a prostitúció, a drogbárók és a favellák közbiztonságának hiánya ugrik be, de tegyük félre ezeket a karikaturális kliséket.
A brazilok lazák, jókedvûek és szeretnek élni. Egyszerûen, görcs és frászmentesen.
Az idegenekkel kedvesek, toleránsak. Bahia olyan hely, ahol az ember le tudja vakarni magáról a rosszkedvet.
Gyakorlati tanácsok:
Odautazni: AirEuropa, legjobb ár/frekvencia, via Madrid.
Kocsibérlet: belvárosban, kis magáncégeknél 50%-al olcsóbb, mint a repülõtéren, pl: marcelo@locarbahia.com.br
Busz: „onibus”, bárhova, 2,8 real, vagyis 1 Euro a vonaljegy.
Felszerelés: célszerû könnyû, jól szétszerelhetõ cuccot választani, nekem a Backbone jött be.
Két ernyõ elõnyös, egy viszonylag nagy hagyományos profillal szélcsendes bóklászáshoz és siklóernyõzés céljaira, egy pici és gyors, reflex profilos szeles, termikes, dobálós idõre.
Olvasmány: Jorge Amado, a helyi ikon, saját könyveimet nem is említve. De ha mégis:
"Caresser la peau de la terre" megrendelhetõ: www.publibook.com vagy leon.philibien@wanadoo.fr
A helyi repülési szokások és szabályok vonatkozásában szintén a lazaság jellemzõ, de érdemes betartani az alapvetõ szabályokat: 1: nem repülni ellenõrzött, korlátozott, tiltott légtérben. 2. Nem repülni nagyobb embercsoport felett. 3. Kerülni a veszélyes helyzetek okozását.
Elvileg szükséges egy helyi okmány, engedély, amit egy helyi oktató adhat ki. Lévén, hogy az egyetemes lazaság nem érvényes alanyi jogon a gringókra is, mindenképpen érdemes tájékozódni az éppen érvényes törvények vonatkozásában: www.abpm.esp.br
Akik biztosan jó tippeket adnak, azok a helyi pilóták, azért is érdemes felvenni velük a kapcsolatot, mert a pilóta szolidaritás jegyében kézrõl-kézre adnak majd: Rony, Daniel, Neil, Bira, Pablo és a többiek, ronildoandrade@yahoo.com.br; daniel@lojasimpacto.com.br; neilobao@ig.com.br; ubirad@gmail.com; pablotrancoso@hotmail.com ...
Még valami: A helyi benzin 20% alkoholt tartalmaz, ez megfelelõ porlasztó-beállítást és külön odafigyelést igényel, a benzinvezetékek, tömítések, membránok hamar tönkremennek, érdemes minden repülés után leengedni a maradékot és lehetõség szerint átmosni a rendszert. Még jobb Avigas-t szerezni reptéri kútról, valójában ez a mi 95-ösünk megfelelõje.
Figyelni kell a helikopter-forgalmat, a tengerpart felett gátlástalanul hasítanak gazdagék.
Szöveg és képek:Leon Philibien
Fordította:Szabó György
Fordította:Szabó György