Demoichelle

Igen, Alberto Santos Dumont, a franko-brazil madárember 60 kg-os, bambuszból és fenyőből faragott, 35 lóerős kéthengeres pöffentővel hajtott Demoiselle SD 20-asának a modern replikájáról van szó. A változtatható profilú „kisasszony” 1906 és 1909 között repült, akár 3000 m-es magasságba is.

A Demoichelle 2007-ben született. A név végének „chelle”-re torzítása a létra (echelle) szóra utal, Daniel Dalby, a konceptőr létrákból szeret olcsó és praktikus repcsiket barkácsolni, olyanokat, mint például a Pouchel (Pou vagyis bolha, égi bolha plusz létra). Daniel okleveles repülőmérnök, pilóta és oktató majd mindenen, ami repül, ő áll az APEV (repülő létrák alapítvány) mögött. Mozgalma már a válság előtt rendkívül népszerűvé vált, a francia repülős vásárlóerő hanyatlásával egyre jelentősebb érdeklődés övezi. A Demoichelle look-ban autentikusabb, mint műszaki megoldásokban. Daniel bátran fejlesztett és módosított az egyszerűbb szerkezeti felépítés és a biztonságosabb repülési tulajdonságok érdekében.
A csűrőkormányok szerepét betöltő profildeformáló mechanizmus helyett inkább a szárny oldalankénti állásszögének a változtatására szavazott. Ezt a megoldást használja egyébként George Pratt, Henri Mignet és Marcel Leyat is. A szárny egyetlen főtartója 2 mm-es vastagságú élére állított 50x100-as alumínium zártszelvény, a bordák styrodur-ból készülnek,
a belépő és a kilépőél kompozit, az egészet Diatex 1000-es vászon borítja. A Profil NACA 23112. A félszárnyak állásszöge +2 és -4°között változtatható. A botkormány tövét egy-egy méretes rúd köti össze a szárny bekötéspontjával, a kinematika roppant egyszerű. A stílszerű függőleges vezérsíkot sodronyok mozgatják, a farokfutó szerepét betöltő gyerekbringa villa + első-kerékkel egyetemben. A magassági kormány elöl tolórudas, majd az ülés mögötti csomóponttól hátrafele sodronyos megoldás, ez a csomópont lehetne máshol, mint a sárkány legalacsonyabb, mint ilyen: legsérülékenyebb pontján.
A sárkányszerkezet alumínium csövekből áll, ezeket csavarrögzítésű kötőelemek szolidarizálják, Weedhopper módra. A szárnyak bekötéspontjai csuklósak, úgy a gerincen, mint a dúcok külső végpontjain. Ezeket nikózott acélsodrony biztosítja. A motor a gerinc végén, szintén Wedhopperesen rögzített, oldalirányú kitámasztókkal. Összességében kiköpött Santos – Dumont repcsi, ezt a benyomást keltik a részletek: a sugárirányú bordák által meghatározott sokszögletű farokrész, a motorkerékpár-kerekek, a hordó formájú üzemanyagtartály a pilóta feje fölött, és nem utolsó sorban a vesszőből font ülés, amit egy Felső Saone vidéki kézműves külön a Demoichelle számára gyárt. A kipróbált gépet 462-es Rotax motorral szerelték, de léteznek 377-es, 447-es és 503-as motorral hajtott változatok, egy 14 KW-os villanymotorosról nem is beszélve, amit 36 kg-nyi akkumulátor 20 percig képes 70 km/h sebességen a levegőben tartani, mindezt már 2010 óta hibátlanul. A beülés nem okoz gondot, de a kényelem a közepes vagy annál kisebb méretűeknek kedvez.
A kormányszervek egyszerűek: egy hevenyészett bot a lábak között, bal kéznél egy gázkar, gumipókos préseltlemez oldalkormány pedálok. A biztonsági öv mindenesetre négy pontos. A műszerfal is egyszerű: három analóg műszer: magasság, motor fordulatszám és hengerfej hőmérséklet-mérők. A sebességmérő a bal oldali szárny belépőélén. Golyó nincs, nem is kell. A motor berántóval indul, kicsit kéreti is magát, majd keserű kék füsttel érezteti kétüteműségét. Amikor már egyenletesen jár, akkor tűnik fel, hogy nincs fék. A gép könnyű, a fék hiánya nem jelent problémát, hacsak lejtős pályán nem. Szélvédő sincs, a pilóta nem csak a menetszélben, hanem a légcsavarszélben is fürdik, nem árt egy jó zárt motorkerékpáros sisak.
Jól bezippzározott bőrdzsekiben tűrhető a helyzet, egy kövér gázfröccsre meglódul a Demoichelle. Alacsony sebességen élvezetes a gurulás, amint felgyorsul a táj, túlérzékennyé válik az oldalkormány. A repülés alapjait felfedezni jó ezzel az alap-repülővel. A feltételek mindenesetre ideálisak: közel pályairányú szél lengedez, turbulenciára nem kell számítani, az ég háborítatlanul kék: még mi kell? Végrehajtó, gáz.
Békén hagyom az oldalkormányt, annyi baj legyen, ha eltérünk a pálya tengelyétől, van hely bőven, akár keresztbe is felszállhatnék. A sebességgel picit elbizonytalanodik az iránytartás, de 50 m után már el lehet emelni a farokfutót, utána még két-három másodperc sebességgyűjtés főfutón és lehet húzni a botot, hadd repüljön a madár. Visszaveszek a motorteljesítményből egy picit, emelkedünk bátran így is. Vagy 600 láb/perccel. Ami rögtön feltűnik, az az orsózó instabilitás. Állandóan billenünk, hol jobbra, hol balra, mint a teherautók által vályúsra koptatott országúton, folyamatosan korrigálni kell, hol jobbra, hol balra. Olyan bizonytalan. Vagy mégse? Nem ijesztő, de nem ehhez szoktam. Azt szeretem, ha a botot el lehet engedni és a gép magától repül tovább egyenesen. Közben túlságosan orrnehéz az egész.
Trimm meg persze nincs. Ami a teljesítményt illeti, a Weedhopperek világában járunk: 70-80 km/h az utazósebesség, 100 km/h a csúcs, a VNE 120 km/h, 130-ig merték kergetni hatósági berepülésen. Néhány forduló és fordulóváltás elég, hogy megérezzem: mérsékelten virgonc a madárka.
Csűrő irányban éppen eléggé ahhoz, hogy esély legyen a turbulens körülmények megoldására, bár ezt a gépet messze nem arra találták ki, hogy erős szélben reszkírozzunk vele. A gázelvétel a sebesség rohamos csökkenését eredményezi, a siklószám egyszámjegyű…40-50 km/h körül határozottan lebólint, amilyen orrnehéz, nem is igen tehet mást. A leszállás nem nagy ügy, 70 km/h-val kell behelyezkedni, az átlagos ultrakönnyűnél határozottabban merül a Demoichelle.
Érdemes motorral földig húzatni, majd gázelvétel és kivárni, amíg lelassul. Az oldalkormánypedálokat mérséklettel használva ki lehet gurulni. Ez az első repülés nem volt túlságosan meggyőző, úgy tűnt, valamit nem jól csináltam s emiatt valamiről lemaradtam. Daniel szerint nem repültem elég gyorsan, amiatt volt a bizonytalanság. Másnap ismét kipróbálom, lássuk mit ronthattam el. A feltételek már messze nem ideálisak, jó kis cúg van. Meglepő, de a felszállás nem okoz különösebb problémát. A bot és az oldalkormány eléggé hatékonyak. 5500 for/percen járatva a motort, immár 85 – 90 km/h-val repülök, valóban minden stabilabb. Amint lelassulok, ismét lötyögőssé válik a világ. Felnézek a szárnyak bekötéspontjára és érthetővé válik az ok: a szárnyak állásszögét váltakoztató csuklók hajlékonyak, a légcsavarszél elég ahhoz, hogy elcsavarodjanak. Ez okozhatja az instabilitást. Elég lenne megerősíteni ezeket, hogy megszűnjön a lődörgés. Ennyi ismerkedés után kijelenthetem: a repülés alapjainak eredeti és stílszerű megismerésére ideális ez a repcsi. Útvonalrepülésre éppen ellenkezőleg. A terveket 100 €-ért lehet megvenni, 5100 € -ért mr motor és vászonborítás nélküli kittet lehet venni. Ügyes kezű barkácsmester még 7-8 ezer €-t feccol bele az építésbe. Kulcsra készen 14-15 ezer € között lehetne piacra dobni egy ilyen játékszert.
Ha valakit érdekelne: www.pouchel.com