Az égbenyúló sziklaoszlopokra épült görög kolostorok szinte kínálják magukat, hogy a levegõbõl is megcsodáljuk õket. A korábbi sûrû légiforgalom azonban zavarta a szerzeteseket, akiknek mára sikerült is elérniük a repülések letiltását.
A szentéletû embereknek persze igazuk van abban, hogy a világtól való elvonulást nem segíti az ablakaik elõtt duruzsoló gépek zaja vagy éppen a tetõkertjeik végében lejtõzõ siklóernyõsök látványa. A szép bevételt hozó turisták hadait azért elviselik valahogy, nem beszélve a délelõtti áhítatot rendszeresen szétziláló vadászgépekrõl. Az ott töltött két nap alatt tucatszor is felbukkannak a szomszédos hegylánc csúcsai között kergetõzõ görög F-16-osok (ez nem katonai légtér, vajon VFR-ben repülnek?), dübörgésük fülsiketítõen visszhangzik a Meteórák csupasz sziklafalai között.|
|
- Mit árthatok én itt a kis 80 köbcentis hátimotorommal? – kérdezem érkezéskor Lefteri barátomat, a helyi siklóernyõs csapat tagját. - Nézd, a tiltást nem kell nagyon komolyan venni, de azért ne nagyon húzgáld az oroszlán bajszát – magyarázza az egyik (kolostormentes) sziklatorony domború tetején állva. A korlátok már elmaradtak mögöttünk, körben szédítõ, 300 méteres mélység, az ember legszívesebben hason kúszna vissza a biztonságot jelentõ szerpentinig, mint Mr. Bean az uszodai ugrótorony tetején.
 |
 |
Így inkább teszek még egy tiszteletkört – ernyõvel is pár perc alatt körberepülhetõ az egész Meteóra-tömb -, közben odalent még az utolsó napsugarakban fürdenek a kolostorok, de alattuk már árnyékba borulnak a sziklák. Még pár fotó és rövid videózás, aztán a Lefterivel megbeszélt taktika szerint kelet felé veszem az irányt, hogy kicsit odébb földközelben 180 fokot fordulva, egy kiszáradt folyómeder kanyarulatait követve visszasunnyogjak a felszállóhelyig. Szerencsére nem várnak rám vérben-forgó szemû szerzetesek, és én elégedetten csomagolhatok: megrepültem a Meteórákat!
Szöveg és képek: Sárközi Szabolcs
A repülésrõl készült videó:
