A Meteórák meghódítása

Az égbenyúló sziklaoszlopokra épült görög kolostorok szinte kínálják magukat, hogy a levegőből is megcsodáljuk őket. A korábbi sűrű légiforgalom azonban zavarta a szerzeteseket, akiknek mára sikerült is elérniük a repülések letiltását.

A szentéletű embereknek persze igazuk van abban, hogy a világtól való elvonulást nem segíti az ablakaik előtt duruzsoló gépek zaja vagy éppen a tetőkertjeik végében lejtőző siklóernyősök látványa. A szép bevételt hozó turisták hadait azért elviselik valahogy, nem beszélve a délelőtti áhítatot rendszeresen szétziláló vadászgépekről. Az ott töltött két nap alatt tucatszor is felbukkannak a szomszédos hegylánc csúcsai között kergetőző görög F-16-osok (ez nem katonai légtér, vajon VFR-ben repülnek?), dübörgésük fülsiketítően visszhangzik a Meteórák csupasz sziklafalai között.
- Mit árthatok én itt a kis 80 köbcentis hátimotorommal? – kérdezem érkezéskor Lefteri barátomat, a helyi siklóernyős csapat tagját. - Nézd, a tiltást nem kell nagyon komolyan venni, de azért ne nagyon húzgáld az oroszlán bajszát – magyarázza az egyik (kolostormentes) sziklatorony domború tetején állva. A korlátok már elmaradtak mögöttünk, körben szédítő, 300 méteres mélység, az ember legszívesebben hason kúszna vissza a biztonságot jelentő szerpentinig, mint Mr. Bean az uszodai ugrótorony tetején.
A görög gyalogernyősök viszont innen startolnak, bár épp csak annyi hely van, hogy egy szárnyat kiterítsenek és pár lépéssel a semmibe vessék magukat. – Ritkán jövünk, és igyekszünk kerülni a bajt, így a szerzetesek sem nagyon kötözködnek – meséli Lefteri – Persze majd te se sokat zümmögjél a kolostorok környékén, tartsd a távolságot, és akkor egy-két áthúzás talán még az ingerküszöbükön innen marad majd.
Másnap este ennek tudatában készülődöm a starthoz a völgyben épülő autópálya zúzottköves csíkjáról. Az erős szél pont a kolostorok felől fúj, tengerszint feletti 250 méteres magasságból indulva majd’ 900-ig kell emelkednem, hogy kisimuljon a levegő. Ez 300 méterrel a sziklacsúcsok fölött van, itt már csak „lábujjhegyen” nullázgatva lopakodom körbe a szürke homokkő-tömbök karéja fölött. A 3D látvány leírhatatlan, mintha egy idegen bolygós sci-fi díszletei fölött járna az ember. Nagyon csábít a helyzet egy kis szlalomozásra, azok a fránya szerzetesek ilyen későn már biztosan a borospincében elmélkednek a szárnyaló lélekről, de aztán győz a józan ész: a turbulencia biztosan megölne a sziklatornyok között.
Így inkább teszek még egy tiszteletkört – ernyővel is pár perc alatt körberepülhető az egész Meteóra-tömb -, közben odalent még az utolsó napsugarakban fürdenek a kolostorok, de alattuk már árnyékba borulnak a sziklák. Még pár fotó és rövid videózás, aztán a Lefterivel megbeszélt taktika szerint kelet felé veszem az irányt, hogy kicsit odébb földközelben 180 fokot fordulva, egy kiszáradt folyómeder kanyarulatait követve visszasunnyogjak a felszállóhelyig. Szerencsére nem várnak rám vérben-forgó szemű szerzetesek, és én elégedetten csomagolhatok: megrepültem a Meteórákat!

A repülésről készült videó: