Arra számítottam, hogy úgy aránylik a Speedster a Viper2-höz, mint a Nucleon a Hadronhoz. Ez az előítélet akkor is megmaradt, amikor már közelebbi barátságot kötöttem az Ozone „másik” sztár-ernyőjével, abban az értelemben mindenképpen, hogy hasonló értékeket különbözőképpen valósít meg.

Az tény, hogy bár szlalomozásra is alkalmas, fő erénye mégis a vegytiszta sebesség, vagy még inkább: a széles sebességtartomány. Ebben az értelemben egyértelműen Nucleonos, az szintén ráver pár km/órát a Hadronra. Bár ezt az ernyőt az Ozone már egyértelműen full reflex profilosnak harangozta be, nekem úgy tűnt, mintha a Speedster is csak tessék-lássék lenne autostabil, (ha már muszáj behódolni a divatnak, ugyebár…) azt amit a Dudek és a Paramania gátlástalan S-profillal, szemérmetlenül kikeményített belépőéllel, kevlár erősítésű cella falakkal, azt az Ozone a teljesen hagyományos siklóernyős eszközök és technológiák csúcsra járatásával éri el. Ez kábé olyan, mintha a szőke plázacica nem szilikonnal és botoxxal, hanem intelligenciájával érne el ugyanolyan kézzel fogható hatást a dizsiben. Tisztelem ezt a teljesítményt, még azt is el tudom képzelni, hogy van értelme.
Szégyenszemre be kell vallanom: nem éreztem rá. Én csak annyit tapasztaltam, hogy az ernyő kategóriában a legkönnyedebb, már-már fátyolszerű. Leheletfinom a Dominico 30D MF, amiből varrták, szakszerűen hajtogatva az egész alig nagyobb egy mentőernyőnél. Teregetéskor azonban már megvan a mellékhatás is: jóval többet kell igazgatni-bogozgatni, zsinórt válogatni, mint a versenytársak ernyőit, azok mintha ki lennének keményítve. A jelenség felhúzáskor még jobban érezhető. Egyik alkalommal változó irányból szélcsendes, termikelszakadáskor jellemzően rotoros placcon kóstolgattam a Speedstert, nem ment valami fényesen. Már kezdtem arra gyanakodni, hogy a hiba az én készülékemben van, mérgemben elővettem a Hadront és láss csodát, első mozdulatra felvette a felhúzáshoz optimális kifli-fal formát, belehúzásra egy darabban, ránctalanul pattant fel. Csiszolt starttechnika kell az Ozone-hoz. Biztos van olyan (a siklóernyősök zöme ilyen lehet) aki ahhoz szokott. Én meg Power starthoz. A Speedsternél az csak finom gázadással működik.
Start közben hirtelen gázadásnál az ernyő hajlamos lemaradni, a precesszió és az elforgató nyomaték ilyenkor látványosak. Volt úgy, hogy az ernyő 09-es szerint szállt volna a Budaörsi reptéren, én meg Csillebércet céloztam meg alatta. Ha már kellően felgyorsult, összejött a nyomás mind az 53 cellában, akkor már szépen, finoman, harmonikusan repült. Termikes, turbulens körülmények között is tette a dolgát. A reflex profil hatás kétségtelenül megvolt. Ha ez a hatás úgy adott, hogy ráadásul egy esetleges csukás esetén úgy viselkedik, mint egy hagyományos siklóernyő, az királyság lehet, gondoltam, bár én tíz év alatt soha nem kaptam barna nadrágos csukást reflex profilos ernyővel, tehát nem is tudom, hogy miért szólok bele egy olyan akadémiai vitába, aminek semmilyen gyakorlati vetülete nincs. Az biztos, hogy az ernyő gyors és stabil. Volt úgy, hogy a 24-es Hadronnal repülő Halász Ferit megelőztem vele, bár ő azt állítja, hogy ernyője akkor épp nem volt gyorsra trimmelve. Hiszi a piszi. Gyorsra trimmelve a fékek kőkemények, félreérthetetlenül jelzik, hogy ilyenkor hozzájuk sem szabad érni. A szárnyvég-kormány viszont hatékonyabb, mint a Dudek vagy a Paramania ernyőin, igaz, hogy ijesztően deformálódik a szárnyvég. Veszettül jól siklik és kigyorsítva sem merül. Alig kell motor neki, 110 kg-os bruttó pilótasúllyal a 24-es Speedster még 60 km/h felett sem kérte a csutkagázt a Mostertől. A Polini Thor 200-al, lassúra trimmelten nullázáshoz fűrészelni kellett a gázzal, ha nem akartam abban a motor-fordulatszám tartományban járatni a motort, ahol csúszik a kupplung. Azzal már nem is untatom az olvasót, hogy milyen fordulékony az ernyő, hogy mennyire jól el lehet fékezni leszálláshoz. Azzal összegezném, hogy aki ilyen ernyőbe fektet, az pont olyan durva körülmények között repülhet, mint egy Dudekkel vagy Paramaniaval, úgy, hogy közben spórol a motor árán meg az üzemeltetés során elfogyasztott üzemanyagon. Hogy az ernyő magas vételára megtérüljön, ahhoz viszont sokat kell repülni. Baj az?

Polini Thor 200

Ha van olyan motor, amire az Ozone Speedster nem tart igényt, az a Polini izomgépe.
Nekem viszont egyből belopta magát a szívembe, amikor Basse-Hamban kipróbáltam.
Na jó, nem szóló repüléshez. A Vittorazi Mostere bőven sok a mai penge ernyőkhöz, még a 20 m2-es Hadront is lazán kiszolgálja, nyomatékból. Tandemezéshez viszont épp, hogy elég, az utas tömegadataira illik odafigyelni. Úgy is mondhatnám, hogy a Simonini Min2+ helyett ideálisan beválik, de a Hirth F33 Monster kiváltásához hiányzik belőle egy kis szufla. És még valami: a Moster minden szempontból kifogástalan, kivéve a zajszintjét. Nos, a Polini 200-as motorja ebben a kérdéskörben maga a megfejtés. Az igaz, hogy 6 kg-al nehezebb a Mosternél, de már a látványa is biztosít róla, hogy egy más világ. Sokkal kompaktabb, kifinomultabb, a felhasznált anyagokról lerí, hogy nem egy kisszériás háziszőttes, hanem egy tízezres szériákban gondolkodó, csúcstechnológiás gépekkel felszerelt nagyvállalat terméke. Abszolút bizalmat gerjeszt. A 7400 ford/percen leadott 29 lóerő pedig bőven kárpótol a nehézségért. Ráadásul, a kategóriában egyedül használt kiegyenlítő tengelynek köszönhetően teljesen rázkódás és vibrációmentesen.
A „flash start” rendszer varázslatosan működik, ha kiismertük a trükkjét, minden erőfeszítés nélkül kelti életre a motort. A röpsúlyos kuplungnak köszönhetően berántáskor még a légcsavar tömegével sem kell gazdálkodni. A röpsúlyos tengelykapcsolóval kapcsolatban mindig voltak fenntartásaim, ez most sincs másképp, maradjunk annyiban, hogy bár több a hátránya, mint az előnye, meg lehet szokni, ha már így jó a gyártónak. Kellemes meglepetés startnál: nem teker el, egyenesen előre tol. Ez sok apróság miatt van így, közrejátszik benne a kiegyenlítő tengelytől a légcsavarig sok minden, az eredmény a fontos: háromezertől felfele lineárisan növekedő, alig kompenzálandó tolóerővel lehet számolni, ennek csúcsértéke bőven 70 kg felett van. Hogy ez milyen emelkedést és milyen csúcssebességet tesz lehetővé, azt rábíznám az olvasó fantáziájára. Annyit mondhatok, hogy közel függőlegesre bedöntött 22-es Hadronnal emelkedő spirálban a GPS 90 km/h feletti sebességet, a varió stabil +6-ot mutatott. Hab a tortán, az alacsony belső súrlódási értékeknek és az úszóházas porlasztónak köszönhetően váratlanul keveset fogyasztott a 200-as Thor. Most már tényleg csak az kellene ahhoz, hogy kedvenc motorunk legyen, hogy a 100-as gyerekbetegségeire már eleve legyen immúnis. Áráról persze nem beszélünk, attól ez a bemutató írás átlényegülne délibáb kergetési útmutatóvá.