Tavaly tavasszal meghívó landolt az email-fiókomban: gyertek Dél-Albániába, az elsõ nemzetközi ppg-találkozónkra! A feladó Alket Islami, az ország egyetlen siklóernyõs oktatója, civilben kocsmáros és paramotoros légi operatõr.
Levele nem volt minden elõzmény nélküli, repülési célpontokat böngészve akadtam korábban a honlapjára (www.alketislami.com), és fantasztikus légifotói láttán írtam neki: küldj információt a helyi lehetõségekrõl, mert Albániában akarunk hátimotorozni!Május végén pedig Dóka Tamás barátommal végre ott álltunk a legészakibb albán tengerparton a kocsi csomagtartójában pihenõ két hátimotorral, és volt rá pár napunk, hogy annyit repüljünk és lássunk Albániából, amennyit csak lehet, mielõtt csatlakozunk a találkozóhoz.
Nehéz utunk volt, vámpapírok híján alig tudtuk átkönyörögni a motorokat a határokon, Montenegróban egy kuplerájban találtunk szállást, és most az Alkettõl kapott instrukciók alapján a zsúfolt, szeles strand mély homokjából kellett volna felszállnunk. Kétségtelenül rosszul indult a kaland, ezért kicsit elkedvetlenedve indultunk következõ célpontunkhoz, Divjake-be.
Ez egy végtelen, homokos tengerpart egy madárrezervátumban, ezért minket odahaza felnégyelnének, itt barátságosan gyûltek körénk a helyiek, amikor látták a csomagtartóból elõkerülõ gépeket. A parti motel személyzete egy pillanatra sem akadt fent azon, hogy mi hajnal 4-kor majd ki szeretnénk menni, kaptunk garázst, kapukulcsot, mosolyokat. Én éjfél körül kiballagtam a koromsötét partra, ezen az elhagyatott vidéken sok kilométeres körzetben egyetlen lámpa sem világított, csak a Tejút csillagai ragyogtak az égen; hát hol lát manapság ilyesmit az ember?
A másnap reggel pedig egy nagyszerû repülést adott, a felkelõ nap fényében két magyar ernyõ kergetõzött vidáman a fehér tarajos hullámok fölött. Kezdtek alakulni a dolgok!
A következõ napokban a terepjáró adta lehetõségeket kihasználva bevettük magunkat a hegyekbe, ahol új értelmet nyert a „vadregényes” szó. További programok az ókori és középkori emlékektõl hamar megcsömörlõknek: Mig-19-esekkel (!) felszerelt légibázis, tengerparti sziklába vájt tengeralattjáró támaszpont, többszáz harckocsi rozsdatemetõje. Sajnos ezek csak kívülrõl nézhetõk meg, de azért eljátszottunk a gondolattal, vajon a katonai reptér fölé betévedõ ernyõsökre emelnék-e a készültségi géppárt, és milyen jól nézne ki a nappaliban egy Reaction - Mig-19 köteléket ábrázoló poszter.
A ppg-találkozó sajtótájékoztatóval kezdõdött Gjirokastra középkori fellegvárában. Háttérben a monumentális hegyek, elõtérben kamerák és villódzó vakuk, szponzorok transzparensei, hoszteszek és helyi potentátok: döbbenet!
Tegyük hozzá, Albániában mindössze 5 hátimotoros és 25 siklóernyõs pilóta van, akiknek óriási respektjük van ebben a privát repülést szinte teljesen nélkülözõ országban. Késõbb is mindig nézõk hada figyelte a startjainkat, és a birkapásztoroktól a rendõrökig mindenki nagy érdeklõdéssel és barátsággal fordult felénk. Másnap reggel, az elsõ repülésen még a tv-stábok is jelen voltak, és bizony az ember starttechnikája egy pillanat alatt tökéletesre csiszolódik, ha országos tv-csatornák kamerái veszik minden mozdulatát. Vizes ernyõ ide, szélcsend oda, elsõ próbálkozásra levegõbe emelkedtem (az úri közönség minden startot megtapsolt!), hogy aztán elegáns rácsapást végezzek a nézõk közötti felszállófolyosóra. Csak azzal nem számoltam, hogy sokan életükben elõször láttak légcsavar-hajtású zsebkendõt, és – kameráikat hónuk alá kapva – még a tévések is rémült arccal menekültek elõlem a szélrózsa minden irányába. Hát így nem lett belõlem látványos snitt az esti híradóban…
Az Unesco-védelem alatt álló Gjirokastra városka környéke egyébként igazi ernyõs paradicsom. Itt két hatalmas hegylánc fut párhuzamosan, közöttük zöldellõ síkság, kék tavak, õsi romok, s nem utolsósorban végtelen tér a siklóernyõsök számára. Az albán srácok gyakorlatilag egész nap repültek: reggel és délután motorral, délben motor nélkül ernyõztek, terepjáró kisbuszaikkal a füves-sziklás hegyoldalakon felkapaszkodva szinte bárhol találtak starthelyet. Ez ám az élet, Babocsai néni!
Azért nekünk is sok élmény jutott, egy szokásos repülés így alakult: a fellegvár körberepülése, tiszteletkör a város fölött (vészleszálló a stadion füve, a nézõtéren kocsma üzemel), aztán irány az egész nap a hegyek tetején üldögélõ felhõsapka, végül valamelyik lélegzetelállító kanyonban leereszkedés a síkság kiszáradt folyómedréig, és a kanyarulatokat követve visszaérkezés a starthelyre. A repülõélet fejletlenségének köszönhetõen hatalmas a pilóták szabadsága. Alket iránymutatása kimerült az „ott repültök, ahol akartok” félmondatban, és én ezt egyszer (de csakis egyszer!) szó szerint értelmeztem egy felügyelet nélküli birkanyáj megkergetésével, amellyel életem nagy vágya teljesült, s szerintem a birkákéi is. Apropó Alket: a kiváló pilótát itt hihetetlen személyi kultusz övezi. Tanítványai és csodálói követik útjain, s mint egyikük elmagyarázta, neki már az is elég, hogy földi személyzetként részt vehet egy ilyen érdekes ember országjáró repülésein. Nem is meglepõ, hogy míg a starthelyre érkezve a guru magára öltötte overallját és sisakját, addig 6-8 szorgalmas kéz rakta össze gyorsan a motorját, és terítette ki szélirányban az ernyõjét!
Barátunk bejuttatott minket a Butrinti Nemzeti Parkba is, a Korfu szigetével átellenben fekvõ gyönyörû tengeri csatorna- és szigetrendszerbe. Itt két perc alatt kétezer év emlékei suhannak el a madárember lábai alatt: görög színház, római fürdõ, velencei kastély, török erõdítmény, s körben a mélykék tenger számtalan kis zöld szigettel. Az Óbuda-Dunakeszi viszonylathoz szokott szemeinknek ez feldolgozhatatlan látvány volt, ezért mi magyarok még egy esti repülésre is maradtunk. Ez aztán mindent überelt, csak üldögéltünk fix alsókaros mennyei trónusainkon 400 méterrel a tenger fölött, és a vöröslõ felhõk alatt cirkálva szívtuk magunkba a szigetek mögött lebukó nap látványát. Nem kétséges, hogy megyünk idén is; júniusban dél-albán repüléseket, szeptemberben tengerparti túrát szerveznek a helyi erõk.
Kedvcsináló film és képek: vimeo.com/32753530, flickr.com/photos/49438551@N07/sets/
Szöveg és képek: Sárközi Szabolcs