Az idei ultrakönnyű repülős világbajnokságot Ein Yahevben tartották volna, ha Augusztus 12.-én, 64 nappal a kitűzött időpont előtt az FAI nem kényszerült volna lemondani. Az ok az általános érdektelenség, vagy Izrael bojkottja, mindegy.
Mentsük, ami menthető alapon a Vuelacadiz repülőklub az FAI égisze alatt kutyafuttában összehozott egy Világkupát októberre, az Andalúziai Villamartinban. A rendezvényről három forrásból szereztünk infót, a legrészletesebb, egyben a legkevésbé használható beszámolót Olivier Marty-tól kaptuk, az ULM Midi-Pyrénées motoros sárkányos oktatójától, aki most adta először fejét versenyzésre.
Ellentmondásos érzelmekkel vágott belé, tíz éves profi pályafutása ellenére félt a megmérettetéstől.
De úgy érezte, ha már úgysem túl kemény a mezőny, miért ne tanulna valamit a versenyzésből akkor, amikor tapasztalatlansága nem túlságosan megalázó. Abból indult ki, hogy egy jó oktatónak kötelessége mindig alázattal kétségbe vonni saját kompetenciaszintjét. A helyszín első látásra sokkolta kissé: októberben 35 ° déltájban, a termikekkel pedig úgy kell bánni, mint matadornak a bikával. Nyugatra holdbéli kopár vídék, keletre a Sierra Grazalema lábai, délre a bájos Arcos de la Frontera nevű városka közelében természetes tavak, északon pedig a híres siklóernyős placc: Moron de la Frontera. Igen változatos játszótér, nem sok és nem egyértelmű terepponttal a navigációs feladatokhoz.
Hétfőn, okt. 10.-én a teljes francia team együtt van, a Spanyolok, Csehek, Lengyelek… társaságában. Mindösszesen alig ötven versenyző. Igen, egyes nemzetek otthon felejtődtek, ez az ő bajuk. A 12 motoros sárkányos ekipázsból 3 francia, autogiróknál Stéphane és Daniel, merevszárnyúval José és Alban, az edző és egyben dadus, aki mindig megoldja, hogy jó legyen a hangulat és emelkedett a morál, José Ortega, aki a motoros ernyőzés berkeiben ismertebb, illetve Paola, az édes üdvöske. A segítőkész hangulat, a csapatszellem olyan, amilyet még álmodni sem lehet.
11.-én bemelegítésképpen economy navigációs számok célraszállással fűszerezve. Reggel szép lágy, szélcsendes az idő, délutánra bedurvulnak a termikek.
12-től 15.-éig bezárólag hivatalos versenynapok non stop. A menü: mindenféle rejtett kapus navigációs számok, időre, fénykép alapján megtalált terepobjektumtól induló új, félköríves kurzusokkal, újabb rejtett kapukkal, percre kiszámított érkezéssel az álló motoros leszálláshoz.
A nagymenők átfázva szállnak le a vegytiszta economy számok után, az átlagos versenyzők két óra körül maradnak fent, Olivier 1h35-el szégyenkezik. Az első nap végén kategóriájukban harmadik helyen virítottak, ami kezdő létükre nem kis dicsőség. Máris úgy érezték, rengeteget fejlődtek, talán többet, mint amennyit versenyen kívül évek alatt tanultak volna. A későbbiek során jártak ugyan a hetedik helyen is, de az utolsó napon, egy délutáni termikes,
szeles időnek köszönhető Flamenco-t idéző repülés és főleg egy bravúros célraszállás után végül az ötödik helyen végezték. A lényeg számukra nem az eredmény volt, hanem az, hogy náluk sokkal rutinosabb pilótáktól leshettek el trükköket, ami a legfontosabb: megtanulták, hogy mi az, amit még beszabad vállalni rizikóból.
Stéphane Kübler, az Autogyro Europe francia importőre MTO Sport 912-vel vett részt a versenyen. A legtöbb kempingező résztvevővel ellentétben, ő lakóbuszban kényeztette magát, ami kétségkívül fényűzésnek számított, azzal együtt, hogy a reptéren még egy szálloda is állt a nagyon igényesek rendelkezésére. A szervezők becsületére legyen mondva, néhány szobát nyitva hagytak a sátorozók számára, hadd használják a mellékhelyiségeket. A szervezést ő nagyon profinak ítélte, főleg így, hogy ilyen kevés idő állt a helybeliek rendelkezésére, ami abban is megnyilvánult, hogy a navigációs útvonalakon viszonylag kevés volt a trükkös fotó, nem volt idő találni megfelelő tereppontokat. A térképek viszont elavultnak bizonyultak, az autópályák nem szerepeltek rajtuk, egyes másodrendű utakat négysávossá fejlesztettek amióta kiadták őket. Ezzel is magyarázta a bizonyítványát. Az autogiró kategóriában nyertes duó helybeli, a környéket ismerték, mint a tenyerüket. Számára már csak azért is fontos volt eljönni, hogy a jövőre szintén spanyolhonban megrendezendő „igazi” világbajnoksághoz tapasztalatot szerezzen, megismerje a rendezők, versenykiírók logikáját, szokja a terepet és az aerológiát. Biztos benne, hogy jövő augusztusban az autogirók lesznek a WMC sztárjai.
A harmadik nézőpont a győzteseké. Marcos Chuliá Quitana és Eva Lapena, a navigátora egy Magni Gyro M16C Tandem Trainer forgószárnyán lettek az elsők. Állítják, hogy a híg levegőben a nagyobb inerciájú rotornak köszönhetően voltak precízebbek a célraszállásaik és nyugisabb a repülésük. Spanyol giró nem volt versenyben, pedig az lett volna az igazi hazai győzelem. Reméljük, hogy jövőre jóval népesebb lesz a versenyzők tábora és egy igazi forró hangulatú világbajnokságról számolhatunk majd be.
Szöveg és képek: ULMsite
