Az idei ultrakönnyû repülõs világbajnokságot Ein Yahevben tartották volna, ha Augusztus 12.-én, 64 nappal a kitûzött idõpont elõtt az FAI nem kényszerült volna lemondani. Az ok az általános érdektelenség, vagy Izrael bojkottja, mindegy.
Mentsük, ami menthetõ alapon a Vuelacadiz repülõklub az FAI égisze alatt kutyafuttában összehozott egy Világkupát októberre, az Andalúziai Villamartinban. A rendezvényrõl három forrásból szereztünk infót, a legrészletesebb, egyben a legkevésbé használható beszámolót Olivier Marty-tól kaptuk, az ULM Midi-Pyrénées motoros sárkányos oktatójától, aki most adta elõször fejét versenyzésre.
Ellentmondásos érzelmekkel vágott belé, tíz éves profi pályafutása ellenére félt a megmérettetéstõl.
De úgy érezte, ha már úgysem túl kemény a mezõny, miért ne tanulna valamit a versenyzésbõl akkor, amikor tapasztalatlansága nem túlságosan megalázó. Abból indult ki, hogy egy jó oktatónak kötelessége mindig alázattal kétségbe vonni saját kompetenciaszintjét. A helyszín elsõ látásra sokkolta kissé: októberben 35 ° déltájban, a termikekkel pedig úgy kell bánni, mint matadornak a bikával. Nyugatra holdbéli kopár vídék, keletre a Sierra Grazalema lábai, délre a bájos Arcos de la Frontera nevû városka közelében természetes tavak, északon pedig a híres siklóernyõs placc: Moron de la Frontera. Igen változatos játszótér, nem sok és nem egyértelmû terepponttal a navigációs feladatokhoz.
Hétfõn, okt. 10.-én a teljes francia team együtt van, a Spanyolok, Csehek, Lengyelek… társaságában. Mindösszesen alig ötven versenyzõ. Igen, egyes nemzetek otthon felejtõdtek, ez az õ bajuk. A 12 motoros sárkányos ekipázsból 3 francia, autogiróknál Stéphane és Daniel, merevszárnyúval José és Alban, az edzõ és egyben dadus, aki mindig megoldja, hogy jó legyen a hangulat és emelkedett a morál, José Ortega, aki a motoros ernyõzés berkeiben ismertebb, illetve Paola, az édes üdvöske. A segítõkész hangulat, a csapatszellem olyan, amilyet még álmodni sem lehet.
11.-én bemelegítésképpen economy navigációs számok célraszállással fûszerezve. Reggel szép lágy, szélcsendes az idõ, délutánra bedurvulnak a termikek.
12-tõl 15.-éig bezárólag hivatalos versenynapok non stop. A menü: mindenféle rejtett kapus navigációs számok, idõre, fénykép alapján megtalált terepobjektumtól induló új, félköríves kurzusokkal, újabb rejtett kapukkal, percre kiszámított érkezéssel az álló motoros leszálláshoz.
A nagymenõk átfázva szállnak le a vegytiszta economy számok után, az átlagos versenyzõk két óra körül maradnak fent, Olivier 1h35-el szégyenkezik. Az elsõ nap végén kategóriájukban harmadik helyen virítottak, ami kezdõ létükre nem kis dicsõség. Máris úgy érezték, rengeteget fejlõdtek, talán többet, mint amennyit versenyen kívül évek alatt tanultak volna. A késõbbiek során jártak ugyan a hetedik helyen is, de az utolsó napon, egy délutáni termikes,
szeles idõnek köszönhetõ Flamenco-t idézõ repülés és fõleg egy bravúros célraszállás után végül az ötödik helyen végezték. A lényeg számukra nem az eredmény volt, hanem az, hogy náluk sokkal rutinosabb pilótáktól leshettek el trükköket, ami a legfontosabb: megtanulták, hogy mi az, amit még beszabad vállalni rizikóból.
Stéphane Kübler, az Autogyro Europe francia importõre MTO Sport 912-vel vett részt a versenyen. A legtöbb kempingezõ résztvevõvel ellentétben, õ lakóbuszban kényeztette magát, ami kétségkívül fényûzésnek számított, azzal együtt, hogy a reptéren még egy szálloda is állt a nagyon igényesek rendelkezésére. A szervezõk becsületére legyen mondva, néhány szobát nyitva hagytak a sátorozók számára, hadd használják a mellékhelyiségeket. A szervezést õ nagyon profinak ítélte, fõleg így, hogy ilyen kevés idõ állt a helybeliek rendelkezésére, ami abban is megnyilvánult, hogy a navigációs útvonalakon viszonylag kevés volt a trükkös fotó, nem volt idõ találni megfelelõ tereppontokat. A térképek viszont elavultnak bizonyultak, az autópályák nem szerepeltek rajtuk, egyes másodrendû utakat négysávossá fejlesztettek amióta kiadták õket. Ezzel is magyarázta a bizonyítványát. Az autogiró kategóriában nyertes duó helybeli, a környéket ismerték, mint a tenyerüket. Számára már csak azért is fontos volt eljönni, hogy a jövõre szintén spanyolhonban megrendezendõ „igazi” világbajnoksághoz tapasztalatot szerezzen, megismerje a rendezõk, versenykiírók logikáját, szokja a terepet és az aerológiát. Biztos benne, hogy jövõ augusztusban az autogirók lesznek a WMC sztárjai.
A harmadik nézõpont a gyõzteseké. Marcos Chuliá Quitana és Eva Lapena, a navigátora egy Magni Gyro M16C Tandem Trainer forgószárnyán lettek az elsõk. Állítják, hogy a híg levegõben a nagyobb inerciájú rotornak köszönhetõen voltak precízebbek a célraszállásaik és nyugisabb a repülésük. Spanyol giró nem volt versenyben, pedig az lett volna az igazi hazai gyõzelem. Reméljük, hogy jövõre jóval népesebb lesz a versenyzõk tábora és egy igazi forró hangulatú világbajnokságról számolhatunk majd be.
Szöveg és képek: ULMsite
