Az idei Aero kicsit más volt. De jó. Az sem volt zavaró, hogy már szombaton véget ért, így legalább jót lehetett bringázni a bodeni tó partján. És közben figyelni a rendezvényrõl a szélrózsa négy irányába szétspriccelõ légi jármûveket a tavaszra lecserélt vizû tó és a frissen meszelt ég fényes kékségei között.
Jó volt meggyõzõdni róla, hogy Bernard Chabbert az idén is átrepült a Locheed Elektrával, a két Wasp hangja hamisíthatatlan.
Jó volt a helyi lakos fülével elismerõen konstatálni a néhány leszerelt lökõs és nem kevés bizjet sugárhajtómûveinek fülrepesztése, illetve a se szeri se száma ultrakönnyû Rotax-duruzsolása közötti különbséget. Le a kalappal a cívis és kifinomult friedrichshafeni polgárok repcsi-toleranciája elõtt, fõleg azért, mert számukra az aerostatikus repülés zajszintje a sztenderd.
Ha kicsit tovább merészkednék, azt írnám, hogy a léghajós repülés (a mozdulatlanul, erõfeszítés nélkül levegõben úszás mennyei lehetõségének) csendes eleganciája testesíti meg a szerencsés bennszülöttek létformáját, nem az aerodinamika állandó sebesség igénye.
Mai, pörgésre kárhozott világunkban ez (aktuális szóhasználattal): nem semmi.
Persze az is lehet, hogy ezt a sok jó érzést csak a tavaszi napfény okozta.
A kiállítás egyértelmû demonstrációja volt annak, hogy a válságot mindenki szeretné múltként kezelni. Rengeteg új portéka és izgalmas projekt, kezdeményezés került bemutatható, ha nem is kiforrott állapotba. Alternatív energiaforrás és forgószárnyasok, ez volt a két visszatérõ elem, leit-motívum.
Leltár az idén sem lesz, inkább csak néhány újdonságra hívnám fel a figyelmet, persze most is a teljesség igénye nélkül.
Merevszárnyúaknál általános tendencia volt a felfele nyitás. Még gyorsabb, még komplexebb, még igényesebb. Repülõgépesebb. Ezt a trendet követi a Comco is, nem kevesebb, mint 1200 eladott C42 Ikarus után piacra dobták a C52-t, végre cantilever futómûvel, full karbon farokrésszel és új motortartó vázzal.
Változatlan kabinszélesség és azonos motorizáció mellett az új gép gyorsabb. Otto Funk csapata ennél sokkal eredetibb, retrós ízû újdonsággal kápráztatta a nagyérdemût, egy sokak által a kiállítás legszebb repcsijének elismert racer-géppel, az Fk 14 farokfutós, alternatívan nyitott fülkés „Le Mans” fantázianevû variációjával.
A Flight Design a „komoly” repülés fájába vágta a fejszéjét, mégpedig a rájuk jellemzõ alapossággal. A kiállítás alkalmával éppúgy, mint a dealeri hálózatukon illetve a gyár hivatalos webfelületén keresztül világszintû információgyûjtésbe fogtak, hogy megfogalmazhassák a meglevõ kuncsaftállomány és pláne a konkurenciától elcsábítható potenciális vevõkör ízlésvilágának és igényrendszerének legjobban megfelelõ négyûlésest.
A kiállított makett az eddig begyûjtött infók szintézise, de a C4-es végleges formáját és mûszaki tartalmát csak jövõre kívánják véglegesíteni. Annyi már sejthetõ, hogy a motor dízel lesz. Addig is, ki lehet tölteni a kérdõívet a
www.flightdesign.com –on. Ugyanezt a szándékot követhetjük nyomon a Tecnam-nál is, ahol két felfele mutató készterméket is láthattunk (hogy a 11 személyes nagyvasat ne is említsem).
Egyik a 115 lóerõs Lycoming motorral szerelt P92 Eaglet, az LSA vagy VLA kategóriák számára, másik a nagyon stílusos négyüléses, a „P-Twenty-ten”, a 180 lovas 360-M1A motorral. Ez pont olyan, mint egy nagyra nõtt P-2008. Meseszép. Érdekes elsõbálos cég a szlovén C2P. Letisztult, mûvészi kivitelezésû 600-750 kg-os maximális felszálló tömegûre tervezett 2+2 ülésest mutattak be, „csak” 100 lovas Rotax motorral szerelve. A „ONE” projekt annyira komoly, hogy a demonstrátort végig az Alpok felett repülték át, illetve haza Friedrichshafenbõl, a haza pedig Celjét jelenti, itt a szomszédban. Egyelõre befektetõt keresnek ennek, vagy bármi más repülõ álomnak a gyártásához. Apropó Szlovének, a pénteki nap nagy meglepetése az volt, amikor a Panthera bemutatójára érkezett tömeg Ivo Boscarol, a fõnök ötvenötödik születésnapját is megünnepelhette, meg nem mellékesen azt, hogy a Taurus Electro nyerte az idén a legjobb elektromos repülõnek járó Lindbergh díjat, amit Eric (unoka) Lindbergh kezeibõl vehetett át Ivo. Látvány tekintetében a Panthera-hoz hasonlóan futurisztikus elképzelés a finn Aki Soukas találmánya a doboz szárnyas egyszemélyes hidroplán, a FlyNano. Szénszálas felépítésnek köszönhetõen az 1,3m magas,
3,5 méter hosszú és 4,8 m-es fesztávú minirepcsi állítólag 140 km/h-val képes hasítani akár elektromos motorral is. A lajstromozásával adódhatnak még bajok mifelénk. Másfajta álom, pontosabban lidércnyomás a lopakodó UL. De már ilyen is van, az Aero&Tech Nexth fantázianevû full fém alsószárnyasa. Az elérhetõ, kézzelfogható, netán nedves álmokat idézte a már-már hagyományosnak tekinthetõ TL-Ultralight dekórum.
Szöveg és képek:
Szabó György
