Eddig nem sokszor szóltunk a kompozit alsószárnyas, pláne behúzható futós UL utazógépekről, mert nem voltunk meggyőződve ezek létjogosultságáról.
Most, hogy úgy tűnik, 2011-től Európában is bevezetik a VLA légijármű kategóriát, a gyors és biztonságos utazás UL gépekkel nem csak reklámszövegnek, hanem egyre inkább elérhető valóságnak is látszik. A TL Ultralight újdonsága, az S4 kapcsán időszerű tehát szót ejteni a témáról, annál is inkább, mivel magyar vonatkozásokkal is szolgál.
A Kelet-Csehországban, Hradec Kralove-ben működő TL Ultralight első merevszárnyú sikerét, az 1991-ben piacra dobott és a cseh UL-gyártásban szinte legendává vált TL 32 Typhoont hamarosan követte az ugyancsak nagy népszerűségre szert tett Condor és annak variációi. Az igaz áttörést azonban az 1996-ban megjelent, teljesen új koncepcióra épülő TL 96 Star hozta el. A modern dizájnú alsószárnyas, full kompozit gép nem csak teljesítménye révén, hanem az eladásokban is rekordot döntött, és egyúttal meghatározta a jövőt. Mondhatni, a TL gépcsalád újabb tagjai azóta is a Star köpönyegéből bújnak elő. A „sztár” TL 2000 Sting Carbont több változatban is gyártják, Light Sport (LSA) verziója a Sting S3, de van ultrakönnyű, fix futós klónja is, valamint a Sting RG néven ismert (retractable gear, behúzható futós) változat. A Sting sikerét a teljesítményadatokon kívül a rendkívüli biztonságosságnak, ergonomikus kialakításának és a védjegyének számító nagyszerű kilátásnak köszönheti, népszerűségét pedig jól jelzi, hogy több mint 700 példány repül belőle szerte a világon.
Mielőtt azonban előreszaladnánk a történetben, érdemes körülnézni itthon.
TL Ultralight Magyarországon
Márczi Dezső a TL Ultralight magyar forgalmazójaként első kézből számolt be „testközeli” élményeiről. Dezső két éve repül és oktat Sting RG gépével. Mint elmondta, a választásban többek közt a márka egyik védjegyének számító, utánozhatatlan kilátás motiválta, ami a legközelebb visz a szabad repülés élményéhez. A Stingből utazó pozícióban előrenézve is látod a földet a légcsavar fölött – mondja. Nem beszélve az oldalra is tökéletes kilátásról, a kényelmes, tágas kabinról, és ha már praktikumról van szó: a 4 éves, használtan vásárolt gép minimális, rutin karbantartással és utazósebességen visszafogottnak mondható 12 liter körüli fogyasztással is dicsekedhet. Tökéletes túrázó-, utazógép. A 100 lovas Rotax motor 4000-res fordulaton 180-200 km/órás utazósebességet garantál, miközben a maximális 5800-as fordulatszámon akár 280 km/h is kihozható belőle (persze, ekkor már a fogyasztás sem ugyanaz). A szinte luxusméretűnek minősíthető kabinban akár 100 kilón felüli, tagbaszakadt pilóta és hasonló volumenű utasa is csont nélkül, teljes kényelemben élvezheti a repülést, a csomagtéren sem spóroltak. A Sting RG más szempontból ugyancsak helytakarékos: a Dezső által használt szentkirályszabadjai reptér tágas (60 x 2000 m) futópályája szinte felesleges fényűzés, mert 300 méter bármilyen irányú és erősségű szél esetén is bőven elegendő a fel- vagy leszálláshoz.
Ami a felszereltséget illeti, Dezső gépe kvázi fullextrásnak mondható, jelzőfények, transzponder, mentőernyő, elektromosan állítható légcsavar… A tanítványok és vevőjelöltek számára nem kis vonzerővel bír, erőteljes az érdeklődés, és szerencsére fizetőképes kereslet is van. Amelynek most még inkább élénkülésére számíthatunk, hiszen az új Sting S4 megjelenése várhatóan további lepkéket vonz a láng köré.
Sting S4
Az S4 megalkotása során a gyártó a Sting Carbon 10 éves története során kapott visszajelzéseket és javaslatokat ötvözte a már bevált sikerrecepttel, hogy még inkább a pilóták igényeinek megfelelő csúcsmodellt hozzon létre. Az eredmény egy aerodinamikailag kifinomult, elegáns, kétüléses, alsószárnyas, full karbon gép, amely egyaránt megfelel a Light Sport Aircraft (LSA – 600 kg) és az UL2 sztenderdnek (ULM – 450 kg), és az aerodinamikai változtatásoknak köszönhetően hozza a behúzható futós modell teljesítményét.
Az ideális sport-és túragépnek minősített repzi maximális vízszintes vonalú sebessége 285 km/h, de az átesés (63 km/h) és a 305 km/órára taksált VNE közt igazán széles sebességtartományban lehet vele garázdálkodni.
A figyelmet leginkább felkeltő tényező a design és kialakítás. A fedélzetről gyakorlatilag 360º -os panorámában gyönyörködhetünk, a „luxus” fílinghez pedig hozzájárul az alacsony zajszint és a minden komfortban bővelkedő, felfelé nyitható plexivel fedett, új szellőzőrendszerrel és dizájnos nyitófogantyúkkal ellátott, fűtött kabin. A pilóta ás az utas könnyebb be-és kiszállását biztosító kialakítás mellett a csomagteret is megnövelték 25 kilónyira. Az új, ergonómikus full glass cockpit könnyebb, gyorsabb áttekintést biztosít, és extraként a műszerfalat úgy módosították, hogy nagyobb lábhelyet hagyjon. Az új pedálkialakítás is nagyobb mozgási szabadságot nyújt. Megújult a fékrendszer, az orrész kialakítása aerodinamikailag kedvezőbb lett. Az ívelőlapok immár elektronikus vezérléssel működtethetők. Az önbeálló első futó, az egy gombbal, elektronikusan állítható pedálok, a nagyobb szárnyfelületnek köszönhető még nagyobb stabilitás minden bizonnyal hozzájárulnak majd a „hab a tortán” érzéshez.
Motorizáció tekintetében a sztenderd továbbra is a Rotax 912 (80 LE), opcióként a 912ULS (100 LE), vagy végképp elvetemülteknek a 914 turbo (115 LE). Légcsavarból is lehet válogatni, fix vagy változtatható állásszögű éppúgy rendelhető, igény szerint fém élvédelemmel ellátva. Ternészetesen műszerezettség tekintetében is minden opció elérhető. A gyártó egyaránt ajánlja oktatásra, hobbirepülésre, és a sebességnek és a komfortnak köszönhetően akár üzleti utakra is.
Sirius – a legfényesebb csillag?
A karbon-kevlár kompozit felsőszárnyas az ultralight és az LSA követelményeknek is megfelel, az eddigi tapasztalatok alapján nagyon jó fogadtatásnak örvend repülős berkekben, főleg oktatásra való hasznosíthatóságát illetően. A gyártó elsősorban az alacsony sebességtartományban is nagyon barátságos repülési tulajdonságokra, a különlegesen alacsony zajszintre, a tágas, ergonómikus kialakítású kabinra és az egyedülálló kilátásra hívja fel a figyelmet.
A Sting felsőszárnyas testvére máris különleges státusszal dicsekedhet a TL Ultralight honlapján. Lapzártakor az első, külön megrendelésre átalakított hazai Siriuson új gazdája típusátképzése még folyamatban van, de az eddigi 8-10 óra után máris kedvezőek a tapasztalatok.
Dezső tanítványa, Krisztián „Babettáról nyergelt át Ferrarira”, azaz Ikarus C22-ről a Siriusra. A mozgássérült igényeinek megfelelően átalakított gépben a pilóta jobb oldalon ül, a középkonzolon elhelyezett kézi működtetésű karral kezeli a szinkronizált lábpedálokat, jobbal pedig a kézreálló szarvkormányt. A Sirius kényelmes, tágas kialakításának köszönhetően az önálló be-és kiszállás nem okoz gondot, az ülés mögött pedig gond nélkül elhelyezhető az összecsukott kerekesszék. Krisztián különösen a gép alacsony sebességtartományban való viselkedését, kezességét, a reményeket is meghaladó siklószámát dicséri, de nem lehet panasz a 140 km/óránál mért 8 literes fogyasztásra sem, ami a sztenderdnek minősülő 160-170-es utazósebességnél is csak 10 literre nő. A nagy csomagtér különösen alkalmassá teszi a vágyott célra, a hosszabb útvonalrepülésekre. Igazi „luxus szedán”, és nem utolsósorban ár/érték arányban szinte verhetetlennek tűnik kategóriájában. Megfontolandó alternatíva tehát mindazoknak, akik komolyan gondolkoznak a kényelmes, gazdaságos, hosszabb távú légi utazásban…
TL Ultralight Magyarországon: www.ultrafly.hu