Az idei Technikai Triatlon igen jóízűre sikeredett.
Július 17.-én 18 ekipázs gyűlt össze a nagykanizsai reptéren. Az első versenyszám mindjárt egy navigációs feladat volt. 62 km-es háromszögön kellett térben és időben minél pontosabban végigrepülni, közben pedig nyolc az útvonalon összevissza sorrendben elbújtatott tereptárgyat megtalálni fénykép alapján. A második feladat szintén navigációra volt kihegyezve, de már földön, szgk.-val. 15 GPS koordinátát adtak meg a szervezők, mindenik valamilyen Kanizsa város vagy környékebeli jellegzetességhez vezetett, ahol egy kérdésre adott helyes válasz további koordinátákat biztosított. A kérdések egy-egy szoborral, vagy épület homlokzatán látható festménnyel, vagy akár egy műemléken olvasható idézettel voltak kapcsolatosak. A GPS koordináták ideális sorrendbe fűzése akár el is dönthette a versenyszám kimenetelét. 90 perc állt rendelkezésre, az igazság az, hogy elég sokan már jóval előbb feladták, főleg azok, akik nem rendelkeztek friss adatbázisú útvonaltervezős GPS-el. A következő feladat a hagyományos Jetskis bólyakerülgetés volt, ez már sokkal kevésbé volt megerőltető intellektuálisan. Késő délutánra járt az idő, amikor a légi ügyességi számok elkezdődhettek, a rutinos és gördülékeny szervezés ellenére sem maradt idő a kapu alatt átrepülős versenyszámra, be kellett érni a homokzsákkal bombázással és az airsoft-os M16-os lufipukkasztásal.Az autogiró első alkalommal mutatkozott be hasonló versenyen, egyértelművé téve, hogy repülési tulajdonságai miatt külön kategóriába illene.
Ferinc Vince ismét kitett magáért.
Eredmény:
I. Török András – Fejéregyházi László
II. Szabó György – Szabó Ildikó
III. Gyömbér István – Zsilinszki Rita
Szöveg: Szabó György