Marian Cojocaru valamikor mĂ©g állĂtĂłlag Ceausescu testõre is volt. Azután kommandĂłs. Megjárta Irakot is, Ă©s állĂtĂłlag õ fogta el a bányászvezĂ©rt is. Mára nagyjábĂłl visszavonult, Giurgiu város határõrsĂ©gĂ©nek a parancsnoka, ami azĂ©rt fiktĂv funkciĂł, mert a Giurgiu–Ruse dunai hĂd mára kĂ©t EU-s országot köt össze. ĂŤgy aztán Mariannak, akit tesztoszterontĂłl tĂşláradĂł morfopszichĂ©s adottságai kikarikĂrozása vĂ©gett csak Marinak becĂ©zĂĽnk (ha nem hallja), van ideje azzal foglalkozni, amit igazán szeret: repĂĽlni.
Azt állĂtja, hogy amiĂłta az eszĂ©t tudja, mindig a levegõbe vágyott, Ă©s katonai pályára is azĂ©rt ment, hogy megteremthesse magának a repĂĽlĂ©s jogi feltĂ©telrendszerĂ©t. A 80-as Ă©vek romániai viszonyai között a repĂĽlĂ©sre tĂ©nyleg ez volt az egyetlen Ă©letszerĂ» alternatĂva.Nos, engem mindig vonzott az ellentmondás, az abszurd Ă©s a váratlan. Leköptem volna huszonĂ©vesen azt, aki azzal vádol, hogy van szekus ismerõsöm. Ma pedig ott tartok, hogy Marit barátomnak tekintem. Pedig csak Ă©ppen egyĂĽtt repĂĽlĂĽnk idõnkĂ©nt. Ez nem is olcsĂł mulatság, mert Mari töri a tesztelendõ felszerelĂ©st, mint mĂłkus a mogyorĂłt. Igen, tĂşl sokat bevállal, a kommandĂłs egyetemeken nem a lemondásra Ă©s az önkritikára tanĂtották.
Mari már második alkalommal szervezte meg az idĂ©n a giurgiui repĂĽlõs napokat. És meghĂvott. Hogyne mentĂĽnk volna. A Vampair csapat nagy rĂ©sze közĂşton, Ă©n G1-gyel. Ăšgy gondoltam, egy ilyen oda-vissza 1500 km egy hosszĂş hĂ©tvĂ©gĂ©n rendesen be tudná indĂtani az utazĂłkedvet. Ha azzal nyitok, hogy mindjárt lemondok a lĂ©gi ĂştrĂłl, az rá fogja nyomni a bĂ©lyegĂ©t az egĂ©sz idĂ©nyre. Adjuk meg a hangot, döntöttem, Ă©s erre mĂ©g az idõjárás is mellĂ©m állt. Mondanom sem kell, hogy a román repĂĽlĂ©si engedĂ©lyt Mari percek alatt elintĂ©zte, Marinel Cheveresan, a román repĂĽlõklub korábbi gĂłrĂ©ja pedig felajánlotta, hogy velem tart Arad Ă©s Giurgiu között. Erre nem kizárt, hogy fentrõl kapott utasĂtást, bár lehet, hogy nekem van mĂ©g mindig ĂĽldözĂ©si mániám. PĂ©nteken 11-kor szálltam fel Budaörsön, Szegeden kifogástalan minõsĂ©gĂ» Ă©s hatĂ©konyságĂş kiszolgálást kaptam, az elkerĂĽlhetetlen román adminisztráciĂłs nehĂ©zsĂ©gek, vagy egyĂ©b lĂ©lektani okok miatt kĂ©tszer is, a határrĂłl ugyanis visszafordĂtott Arad torony, de csak azĂ©rt, hogy kĂ©t Ăłra mĂşlva mint rĂ©gi ismerõst engedhessen be. ĂŤgy azonban Aradon tölthettem az Ă©jszakát, rögtön az elejĂ©n meggyõzõdhettem rĂłla, hogy Romániában továbbra is van pĂ©nz a repĂĽlĂ©sre. A repĂĽlõklub vendĂ©gházát totál nyugat-eurĂłpai sztenderdek szerint ĂşjĂtották fel, pezsgõ, Ă©letvidám repĂĽlõsĂ©let folyik, mĂ©gpedig az állam pĂ©nzĂ©n.
Reggel nyolckor már a levegõben voltunk, Ă©s bikás szembeszĂ©lben indultunk Karánszebes felĂ©. Ott már várt minket Jancu (ejtsd Jánku), a helyi bojár, aki egy tökölnyi katonai repteret privatizált magának, Ă©ppen három mĂ©ter magas vadfogĂłs drĂłtkerĂtĂ©ssel kerĂti be. SzĂłrja a pĂ©nzt, mint bolond pĂ©k a lisztet, de aki arrafelĂ© benne van az autĂłpálya-Ă©pĂtĂ©sben, az megengedheti magának. Bemutattam neki a G1 repĂĽlĂ©si tulajdonságait, mire gyorsan rendelt is egyet (de ha lehet, robotpilĂłtával!), hogy legyen a ház körĂĽl. Csurig teletankoltunk, Ă©s már indultunk is neki a Kárpátoknak a Retyezát nyugati oldalán, a Temes völgyĂ©n.
A G1-es nem dĂjazta a szembeszelet, ami Ă©rtelemszerĂ»en leáramlást Ă©s heves turbulenciát jelentett a hegy Lee oldalán. A szokásos 170-es utazĂłt nem lehetett tartani, mert mĂ©g a tömĂ©s is kiesett volna a fogunkbĂłl, a mĂ©g Ă©ppen elfogadhatĂł 21 l-es fuel flow Ă©s az 5000-es motorfordulat miatt a GPS igen pesszimista 100-110 km/h sebessĂ©ggel fenyegetett, ami a direktet Giurgiuba eleve kizárta. Az alacsony felhõalap miatt a völgyben kellett maradnunk, vĂ©gĂĽl QNH 1000-en hagytuk magunk mögött a hágĂłt, maradt mĂ©g talaj 200 m Ă©s pár mĂ©ter a fejĂĽnk felett is. A látási viszonyok elfogadhatĂłak voltak. KĂ©nyszerleszállĂł mindig állt rendelkezĂ©sre, legalábbis a G1-es STOL adottságait tekintve. A Dunánál aztán Ăşgy döntöttĂĽnk, hogy Craiován leszállunk rátankolni. A nemzetközi reptĂ©r lĂ©gterĂ©be a transzpondernek hála nem okozott gondot berepĂĽlni, nagyon kedĂ©lyesen fogadtak. Éppen ott volt edzõtáborban a román mĂ»repĂĽlõ válogatott, Ăşgy sorakoztak az Extrák a reptĂ©ren, mint mifelĂ©nk a kiszuperált Kamovok. A reptĂ©rparancsnok kĂ©szsĂ©gesen elkĂĽldte az egyik pilĂłtatanoncot (ilyent tavaly nyolcszázat iskoláztak be ösztöndĂjjal) a közeli benzinkĂştra, bemutattak a mĂ»repĂĽlõ kötelĂ©k vezetõjĂ©nek, aki Ă©ppen leszállt egy kis gyakorlĂł fetrengĂ©sbõl, minek során kĂ©sben virágot szedett az Extra szárnyvĂ©gĂ©re szerelt helyzetjelzõ háromszöggel. Lehetett vagy huszonhárom Ă©ves. HĂłtt laza csávĂł, igen jĂł pĂ©nzt keres azzal, hogy mĂ»repĂĽl. MifelĂ©nk is vannak hozzá foghatĂł, sõt, nála kiforrottabb versenyzõk, õk is pĂ©nzĂ©rt repĂĽlnek, a kĂĽlönbsĂ©g csak az, hogy õk fizetnek Ă©rte…
Craiova Ă©s Giurgiu között már sĂkság fölött repĂĽltĂĽnk, a látás is jobb volt, csak egy CB-t kellett kerĂĽlni. A laminárisabb szembeszĂ©l miatt már talaj 130-140-ekkel haladtunk.
A repĂĽlõnap Ă©ppen csĂşcsára hágott, amikor beestĂĽnk. Három tĂ©vĂ©s társaság is gyorsan meginterjĂşvolt, hirtelen kicsi Lindberghnek Ă©reztem magam, pedig alig hĂ©t Ăłrát repĂĽltĂĽnk, mindenfĂ©le komfortberendezĂ©sek segĂtsĂ©ge mellett.
Tartottam tõle, hogy a rendezvĂ©ny alulmĂşlja a reklámhadjáratot, ami megelõzte, de kellemesen csalĂłdtam. Volt vagy harminc ultrakönnyĂ», fõleg Ikarus C42-esek, ilyenbõl többtucatnyit vásárolt a román repĂĽlõklub államilag támogatott ultrakönnyĂ» pilĂłtakĂ©pzĂ©s cĂ©ljaira, de volt szĂ©p számmal hazai Ă©pĂtĂ©sĂ» Festival, Apollo Fox Ă©s mindenfĂ©le csilivili kompozit csoda is. Jöttek persze Yakkal, Ancsával, sõt MinyĂłval is. És persze röpködtek a hátimotorosok is, a rájuk jellemzõ fegyelmezetlensĂ©ggel. Mari stresszelt ezerrel, de azĂ©rt maradt energiája szimpinek lenni.
Nem is emlĂ©kszem, hány csĂłkost meg Ă©rdeklõdõt vittem el, de ez ilyenkor már csak Ăgy szokott lenni. Este nagy vacsora Ă©s buli volt egy háromcsillagos motelben, jobban Ă©lveztĂĽk volna, ha kevĂ©sbĂ© vagyunk fáradtak. Mari kitett magáért. EurĂłpai szintĂ» repĂĽlõnapot varázsolt a világ vĂ©gĂ©re.
Másnap reggel vetettem egy pillantást a Windgurura meg a Meteoblue-ra, szembesültem vele, hogy az utoljára pénteken látottakhoz képest jelentõsen megváltozott a helyzet. Röviden: vagy még aznap este Budaörsön vagyok, vagy egyhamar nem. Négy-öt napon belül semmiképp. Pedig még aznap is volt mûsorszám és látogató is bõven. A vasárnap délelõtt a maradék pilótabarátosnék megreptetésével, a G1-es átnézésével, tankolással hamar elrepült, ottani idõ szerint pont délben rászúrtam a gázt, irány hazafelé. Most már hátszéllel. Így már nem volt nehéz IAS 170-nel repülni, ami a GPS-en 200 feletti értékeket adott ki. A trükk az, hogy a G1-et orra nyomva kell tartani ahhoz, hogy megtartsa a magas utazósebességet. A lökéses szél viszont ebben akadályozza, az alacsony szárnyfelületi terhelés meg egyenesen élvezhetetlenné teszi a 150 km/h feletti sebességet. A visszaút nettó öt óra alatt megvolt, ehhez még két óra adódott hozzá Aradon és Szegeden.
Hiába na, egy kis hátszĂ©l az Ă©letben sokat segĂt…
Szöveg: Szabó György
KĂ©pek: Vampair
KĂ©pek: Vampair