Marian Cojocaru valamikor még állítólag Ceausescu testõre is volt. Azután kommandós. Megjárta Irakot is, és állítólag õ fogta el a bányászvezért is. Mára nagyjából visszavonult, Giurgiu város határõrségének a parancsnoka, ami azért fiktív funkció, mert a Giurgiu–Ruse dunai híd mára két EU-s országot köt össze. Így aztán Mariannak, akit tesztoszterontól túláradó morfopszichés adottságai kikarikírozása végett csak Marinak becézünk (ha nem hallja), van ideje azzal foglalkozni, amit igazán szeret: repülni.
|
|
 |
Nos, engem mindig vonzott az ellentmondás, az abszurd és a váratlan. Leköptem volna huszonévesen azt, aki azzal vádol, hogy van szekus ismerõsöm. Ma pedig ott tartok, hogy Marit barátomnak tekintem. Pedig csak éppen együtt repülünk idõnként. Ez nem is olcsó mulatság, mert Mari töri a tesztelendõ felszerelést, mint mókus a mogyorót. Igen, túl sokat bevállal, a kommandós egyetemeken nem a lemondásra és az önkritikára tanították.
Mari már második alkalommal szervezte meg az idén a giurgiui repülõs napokat. És meghívott. Hogyne mentünk volna. A Vampair csapat nagy része közúton, én G1-gyel. Úgy gondoltam, egy ilyen oda-vissza 1500 km egy hosszú hétvégén rendesen be tudná indítani az utazókedvet. Ha azzal nyitok, hogy mindjárt lemondok a légi útról, az rá fogja nyomni a bélyegét az egész idényre. Adjuk meg a hangot, döntöttem, és erre még az idõjárás is mellém állt. Mondanom sem kell, hogy a román repülési engedélyt Mari percek alatt elintézte, Marinel Cheveresan, a román repülõklub korábbi góréja pedig felajánlotta, hogy velem tart Arad és Giurgiu között. Erre nem kizárt, hogy fentrõl kapott utasítást, bár lehet, hogy nekem van még mindig üldözési mániám. Pénteken 11-kor szálltam fel Budaörsön, Szegeden kifogástalan minõségû és hatékonyságú kiszolgálást kaptam, az elkerülhetetlen román adminisztrációs nehézségek, vagy egyéb lélektani okok miatt kétszer is, a határról ugyanis visszafordított Arad torony, de csak azért, hogy két óra múlva mint régi ismerõst engedhessen be. Így azonban Aradon tölthettem az éjszakát, rögtön az elején meggyõzõdhettem róla, hogy Romániában továbbra is van pénz a repülésre. A repülõklub vendégházát totál nyugat-európai sztenderdek szerint újították fel, pezsgõ, életvidám repülõsélet folyik, mégpedig az állam pénzén.
Reggel nyolckor már a levegõben voltunk, és bikás szembeszélben indultunk Karánszebes felé. Ott már várt minket Jancu (ejtsd Jánku), a helyi bojár, aki egy tökölnyi katonai repteret privatizált magának, éppen három méter magas vadfogós drótkerítéssel keríti be. Szórja a pénzt, mint bolond pék a lisztet, de aki arrafelé benne van az autópálya-építésben, az megengedheti magának. Bemutattam neki a G1 repülési tulajdonságait, mire gyorsan rendelt is egyet (de ha lehet, robotpilótával!), hogy legyen a ház körül. Csurig teletankoltunk, és már indultunk is neki a Kárpátoknak a Retyezát nyugati oldalán, a Temes völgyén.
A G1-es nem díjazta a szembeszelet, ami értelemszerûen leáramlást és heves turbulenciát jelentett a hegy Lee oldalán. A szokásos 170-es utazót nem lehetett tartani, mert még a tömés is kiesett volna a fogunkból, a még éppen elfogadható 21 l-es fuel flow és az 5000-es motorfordulat miatt a GPS igen pesszimista 100-110 km/h sebességgel fenyegetett, ami a direktet Giurgiuba eleve kizárta.
 |
Craiova és Giurgiu között már síkság fölött repültünk, a látás is jobb volt, csak egy CB-t kellett kerülni. A laminárisabb szembeszél miatt már talaj 130-140-ekkel haladtunk.
 |
 |
Tartottam tõle, hogy a rendezvény alulmúlja a reklámhadjáratot, ami megelõzte, de kellemesen csalódtam. Volt vagy harminc ultrakönnyû, fõleg Ikarus C42-esek, ilyenbõl többtucatnyit vásárolt a román repülõklub államilag támogatott ultrakönnyû pilótaképzés céljaira, de volt szép számmal hazai építésû Festival, Apollo Fox és mindenféle csilivili kompozit csoda is. Jöttek persze Yakkal, Ancsával, sõt Minyóval is. És persze röpködtek a hátimotorosok is, a rájuk jellemzõ fegyelmezetlenséggel. Mari stresszelt ezerrel, de azért maradt energiája szimpinek lenni.
Nem is emlékszem, hány csókost meg érdeklõdõt vittem el, de ez ilyenkor már csak így szokott lenni. Este nagy vacsora és buli volt egy háromcsillagos motelben, jobban élveztük volna, ha kevésbé vagyunk fáradtak. Mari kitett magáért. Európai szintû repülõnapot varázsolt a világ végére.
 |
Hiába na, egy kis hátszél az életben sokat segít…
Szöveg: Szabó György
Képek: Vampair
Képek: Vampair
