Kis ernyők

A repülési doménium feszegetésének az igénye tipikusan emberi tulajdonság. A globális felmelegedés miatt egyre gyakrabban tapasztalt szélsőséges időjárási jelenségek, különösen a szél, a motoros ernyőzést kellemetlenül érintik. A hagyományos ernyőkkel a repülhető szél értékei 0 és 15 km/h közöttire tehetőek, persze a lökésesség és a pilóta tudás-készség szintje szerint. Ennél azért többet szeretnénk, erre valóak a kis ernyők. Ezeket a téli sportok kedvelői hozták divatba (speed fly, speed glide, speed ride), a nagymenők persze kipróbálták őket hátimotorral is.

Ez eleinte extrém vállalkozásnak bizonyult, de a gyártók vették a lapot és addig kísérleteztek, szabtak-varrtak, amíg sikerült olyan miniernyőket piacra dobniuk, melyekkel átlagos motoros ernyős pilóta is repülhet, mégpedig olyan szélben, amilyenben „normál” méretű ernyőt már a hordzsákból sem érdemes kivenni. A kis szárnyakra jellemző nagy szárnyfelületi terhelés nagyobb sebességet, nagyobb stabilitást, turbulenciabírást biztosít, a tapasztalt siklóernyősök viszont jogosan horkannak fel: mi történik egy ilyen túlterhelt ernyő csukása esetén? Visszanyílik magától? Mennyire lesz dinamikus és kontrollálható a jelenség? Jogos kérdés. Megnyugtatásul: ezt a kérdést a gyártók és tesztpilótáik is feltették maguknak. Úgy tűnik, választ is kaptak rá. Elfogadhatót. Azt tapasztalták, hogy ezek az ernyők nemhogy nem hajlamosak, de gyakorlatilag képtelenek a csukásra. Ez nem véletlen. Az utóbbi években bevezetett ernyő szerkezeti megoldások, mint például a zárt cellák vagy a Dudek-féle Canopy Shape Guard olyan előrelépést jelentenek ebben a vonatkozásban, mint például síelésben az öntött bakancs vagy a carving léc. A miniernyők biztonságossága ténykérdés, de az is tény, hogy ha valaki alulterhelt (és emiatt csukásra hajlamos) ernyőhöz szokott, a csukás félelme ott lappang a szívében, és a miniernyők mérete csak jobban elborzasztja, inkább ne stresszelje magát ilyenekkel. Mint tudjuk, a repülésben a legfontosabb az, hogy kell tudni lemondani róla.
Dudekék már négy éve gyártják a Zakospeedet, ennek a 16 m2-es változatával régóta repülgetek, de bevallom, nem a kedvencem. Nagy sebességen száll fel, a fékek eleinte kemények, majd túl érzékenyek, fordulóban eleinte túl stabil, majd egyből átmegy instabilba, alig gyorsabb, mint egy 23-as Reaction, motor nélkül viszont merül, mint a nyeletlen fejsze. Még szerencse, hogy leszállásnál megfelelően el lehet fékezni. Annak idején kihívásnak tekintettem és nagyon büszke voltam magamra, hogy repültem. Aztán bejött a képbe a Gin Bobcat. Az arányosan lekicsinyített siklóernyő formájú Zakóval ellentétben a Bobcat inkább ejtőernyő benyomását kelti. Anyaga könnyebb, olyan piheszerű az egész. Erős szélben könnyedén jön fel, nem ránt magával, hanem engedelmesen felpattan a zenitre és szépen ott marad. A fékutak nem rövidebbek, mint egy M-es méretű (jellemzően 25 m2-es) ernyőnél, hatásuk progresszív. Ez már kupolázás közben kiderül, erős szélben gondolkozás nélkül adható kezdő növendéknek, hogy szokja a levegőt. Az ITV 12 m2-es, földi ernyőkezelésre fejlesztett, de vakmerők által repülésre is használt ernyője ebből a szempontból kevésbé előnyös, az a kezdő, aki lökéses, erős szélben meg tudja tartani a feje felett, az vagy csal, vagy nem is kezdő. A Bobcaten szerzett kutyázós tapasztalat viszont érvényes a későbbiek során a „nagy” ernyővel való repülésre. Felszálláskor minden további nélkül elviseli, hogy belefékezzünk, ilyenkor nem csapódik le a földre, mint az ITV által kísérleti célokra fejlesztett 16 m2-es Dakota Sport (amit itt azért nem is említünk, mert tapasztalataink nem pozitívak), hanem könnyedén és viszonylag alacsony sebességen elemel. Persze ilyenkor kell legalább egy Corsair M25 tolóereje, hogy ne tegyen vissza a földre. Messze hetven feletti sebességgel repül, hihetetlenül virgonc és játékos, de képes laposan is fordulni, és egészen tűrhető a siklószáma. Alapjáraton 4-5 m/s közötti értéken süllyed, egy 90°-ra bedöntött spirálban motor nélkül akár 100 m-t is merül, de Simoninivel padlógázon 2 m/s-ot emelkedik. Teljesen elfékezetten, motorral megtámasztva lassan is képes repülni. Ebből már kikövetkeztethető, hogy a leszállás a Bobcattel nem kontrollált becsapódás. 10-15 km/h szélben megfelelő motoros technikával helybe le lehet tenni, álló motoros leszállásnál is elég neki 8-10 lépés. Ilyen tulajdonságok mellett nem haboztam kipróbálni teljes szélcsendben. 25°-os melegben különösebb erőfeszítés nélkül tudtam vele fel-le szállni, amint ez a www.vampair.hu portálon a videoarchívumban is látható. Áprilisban mutatta be az ITV új ernyőkollekcióját, és nem lepett meg, hogy úgy kezdő, mint haladó kategóriában mindegyik magas szárnyfelületi terhelésű. Öt-hét m2-nyi rongyot minden méretből kispóroltak. 80 kg pilótasúlyra például korábban 27 m2-es ernyőt ajánlottak, a Lapoon esetében ez már csak 23. A szél-érzékenység és a turbulenciatűrés egyértelműen pozitív irányba fejlődtek, és amint ezt tapasztalhattuk, nem a siklás, az ernyő hatásfoka itta meg ennek a levét. És előrukkoltak egy valóban kiforrott speed glide ernyővel is, ami motorozásra kimondottan ajánlható, az Awak 18 m2-es változatával. Az eddig említett ernyőkkel ellentétben ez félreflex profilos. Már húzogatáskor megállapíthattam, hogy ez a nagy oldalviszonyú miniernyő több felhajtóerőt termel, mint egy átlagos 25 m2-es. 10 km/h feletti szélben ugyanúgy startol, mint a nagyok. A fékutak valamivel rövidebbek, mint a Bobcatnél, de ahhoz hasonlóan nyugodt. Speedglájdosan fordulékony, de nem kell barna nadrág hozzá. Fordulóban nem bukik be, nem szükséges a külső fékkel korrigálni ahhoz, hogy ne legyen hirtelen palástorsó egy hirtelen irányváltásból. Jobban siklik, mint a Gin, és ugyanolyan jól lefékezhető, így a leszállás vele gyermekjáték. A speed glide ernyőkategória kereteit feszegeti a Dudek 22 m2-es Plasmája. Technológiailag ez a legrafináltabb. Van gyorsító, szuperhosszúságú trimmek, TST, CSG, zárt cellák. Itt már radikális reflex profilról beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy gyorsra trimmelve a felhajtóerőt termelő szárnyfelület ennek alig egyharmada, vagyis alig több, mint 7 m2. Ennek megfelelően ez az ernyő viszi el a pálmát csúcssebesség és turbulenciabírás vonatkozásában. Mondani sem kell, ez egyben a legdrágább is.
Kis ernyő kategóriában meg kell említeni a tandemrepülésre kiválóan alkalmas 34 m2-es Dudek Synthesist is, ami rutinos ekipázs számára 20 km/h-s szélben még nyugis páros repülést biztosít.
Összességében állíthatjuk, hogy a korszerű miniernyőknek köszönhetően a motoros ernyős repülési doménium az átlagos pilótáknál 0-25 km/h közötti tartományra tágult, ez rutinos versenyzők esetén akár 10 km/h-val több is lehet. Hogy ez fontos vagy sem, csak az tudja, akinek szenvedélye a repülés.