Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Hátimotor

Guruló puhaszárnyúak - Trájkok


Amint azt már számtalanszor leírtuk, nem pártoljuk a trájkos megoldásokat, felesleges és még a repülési élményt is csökkentő komplikációnak tekintjük őket. Leegyszerűsítve még azt is ki merjük jelenteni, aki lusta lábról indulni, választhat kényelmesebb hobbit is magának, mint a motoros ernyőzés. A mozgássérültek egyértelmű helyzetét tartjuk az egyetlen kivételnek.

A piac viszont másként működik. Korunkra egyre inkább jellemző a túlsúlyos (sör has, pizza hát) ember, aki fegyelmezett fogyasztóként szereti a pénzre bízni azt, amit tudással is meg lehet oldani. Pedig az, amit tudunk, nem romlik el, nincs súlya, és még el sem lehet lopni. A tudás helyett zseton attitűd viszont kitűnő üzleti lehetőségeket biztosít a gyártók és a kupecek számára. A tárgyak, kellékek birtoklása még a madáremberek többsége számára is fontosabb manapság, mint a tevékenység maga, így aztán, ha fintorogva is, de bemutatjuk az általunk érvényesnek ítélt kerekes puhaszárnyú alternatívákat.
Nem véletlenül vettük egy kategóriába a trájkos ernyőket a motoros sárkányokkal. Ha már vállaljuk a reptérre kicuccolás utánfutóhoz kötött logisztikáját vagy netán a hangárban tárolás költségeit, akkor felvetődik a kérdés, hogy melyik a funkcionálisabb. A motoros ernyők hadrafoghatósága gyorsabb, elég az ernyőt hozzávetőlegesen kiteregetni a trájk mögé, és (elméletben) már repülünk is, míg a motoros sárkány szerelése legalább fél óra figyelmes munkát igényel. Az ernyők viszont sokkal érzékenyebbek a szélre, termikre, turbulenciára, a start pedig különösen az alacsony felületi terhelésű ernyők esetében olyan, mint a kutya vacsorája. Az ilyen kis motorral – nagy ernyővel repülő trájkok 10 km/h-nál nagyobb szél esetén kezdők vagy közepes képességű haladók által használhatatlanok, de szélcsendben is technikás velük a start, míg a motoros sárkány esetében elég nagyjából belőni a szélirányt és rászúrni a gázt, máris repülünk. Mégpedig haladósabban. A korszerű paratrájkok utazója kacérkodik a korábbi motoros sárkányokéval, de közben ezek is fejlődtek, élvonaluk 150 km/h feletti sebességen hasítja az eget.
Végső soron mindegy. Akár para-trájkban, akár motoros sárkányban, a repülés megszállottja pilótának érezheti már magát. Biztonsági övvel rögzíti magát, műszerfal van az orra előtt, akár rádiózhat is. Mai, megszorítósdis világunkban ennél többre becsületes ember ritka szerencse folytán viszi, így aztán tekinthetjük úgy is, hogy manapság a pilótaság vágyának megéléséhez a trájkos puha vagy félpuha szárnyas légi járművek a cívis elérhetőség felső határát jelentik.
Más megközelítésből azt mondhatjuk, hogy a repülés, bármelyik formájában: a megismerés eszköze. Világunké és benne önmagunké. A delphói jósnő „ismerd meg önmagad” parancsának a teljesítése. Teljesen ganz egal, hogy skytexből van az álom a fejünk felett, vagy alu csőre és latnibordára feszített dacronból. Mindkettő rongy. Az ernyő inkább arra fog tanítani, hogy a repülésben a legfontosabb az, hogy kell tudni lemondani róla. Meg hogy jobb a földön lenni és a levegőbe kívánkozni, mint fordítva. A motoros sárkány kinyitja a világot. Ajándékba adja a távolságot, mint üveggolyót. A megismerés új dimenzióit hordozza. De lássuk be: a külső világban is önmagát ismeri meg, saját belső világát fedezi fel végső soron az, akit ez érdekel. Remélem, hogy a madárembereket még igen.


Airfer Paramotors
Az Airfer Paramotors Spanyolországban úttörőnek mondhatóan, 1997-ben kezdte hátimotor- és trájkgyártói tevékenységét. Paratrájkjuk világbajnokságot is nyert már, és széles skálát kínálnak a különböző lábról és kerékről induló motoros ernyős felszerelésekből. A motorvázakat teljes egészében TIG hegesztéssel, rozsdamentes acélból állítják elő, motorizációik közt pedig a Cors-Airtől a Vittorazin és a Flyenginesen át a Hirthig mindenféle márka megtalálható. Céljuk a lehető legjobb minőség/ár arányt biztosító felszerelések előállítása.

www.airfer.com, airfer@airfer.com
Magyarországi forgalmazó:www.vampair.hu, ppg@vampair.hu

Transan C2Trike C1Mustang
MotorHirth 2702VR 200Hirht F33
Max. teljesítmény (LE)422728
Üres súly (kg)1004565
MTOW300160200
Ülések száma211 - 2
Tank kapacitás (l)301322
Fogyasztás (l/h)64,55
Vmax (km/h)555555
Vc (km/h)424042
Vs0 (km/h)232023
Emelkedés (m/s)n.a.n.a.n.a.
Szárnyfelület (m2)422932,5
Tájékoztató jellegű nettó ár (EUR)9100,-4800,-6620,-


Av8er - www.av8er.com, paul@av8er.com

Az Av8er 2007-ben elsőként piacra dobott, nemes egyszerűséggel csak „the Trike” néven futott trájkja most Fatso márkanév alatt jelenik meg. A titánvázas, sokoldalú gép állítható tengelytávolságának köszönhetően egy vagy kétszemélyes használatra is alkalmas, a motorfelfogatás kialakítása pedig nemcsak az itt szerepeltetett Cors-Air motor, de számos más gyártmány beépítését is lehetővé teszi.
A 2008-as év újdonsága a Flea II, amely nem csak külsejében hasonlít egy összecsukható terepbabakocsira.

Fatso
MotorCors-Air
Max. teljesítmény (LE)26
Üres súly (kg)15
MTOW220
Ülések száma1-2
Tank kapacitás (l)n.a.
Fogyasztás (l/h)n.a.
Vmax (km/h)56
Vc (km/h)45
Vs0 (km/h)15
Emelkedés (m/s)n.a.
Szárnyfelület (m2)n.a.
Tájékoztató jellegű nettó ár (GBP)1500,-

Acélváz, a stabilitást garantáló, alacsonyra helyezett súlypont, könnyű szállíthatóság, a hozzá járó kit segítségével pedig az Av8er szerint 10 perc alatt bármilyen motorral „házasítható”, de rendelhető kompletten, motorral szerelve is.


Cosmo-Infinity - www.cosmo-infinity.de, info@cosmo-infinity.de

Az általa speciálisan a motoros ernyőzéshez fejlesztett kéthengeres, kétütemű Biboxter motorhoz Hendrik Ruhr és csapata immár trájkot is tervezett. A 282 köbcentis motor teljesítmény/súly aránya ideálisnak mondható, alacsony fordulatszámának és nagy tolóerejének köszönhetően nem is zajos. A 2009-es év újdonsága az integrált 80 wattos generátorral szerelt gyújtásrendszer. A motor kényszerléghűtéses, ami növeli élettartamát és strapabíróságát. A Buggy B3 elnevezésű trájk sajátossága, hogy nemcsak

MotorBiboxter 282 CI
Max. teljesítmény (LE)29
Üres súly (kg)39
MTOW200
Ülések száma1
Tank kapacitás (l)16
Fogyasztás (l/h)4,5
Vmax (km/h)51
Vc (km/h)45
Vs0 (km/h)n.a.
Emelkedés (m/s)3
Szárnyfelület (m2)28
Tájékoztató jellegű nettó ár (EUR)6974,-
könnyű – önmagában csupán 12 kg –, de egyszerűen kicsire össze is csomagolható, amint a gyártó állítja, épp csak egy „futómű” a Biboxterhez.


Flanders Paramotor - www.flandersparamotor.be, info@flandersparamotor.be

A négyütemű, kéthengeres Flanders V-Engines motorok a saját gyártású Silent Mono, illetve Silent Twin trájkokon üzemelnek. Az egyszemélyes trájk esetén a 630 köbcentis motor 28, illetve 35 lóerejével gazdálkodhatunk, a teljes egészében alumíniumszerkezetnek köszönhetően a trájk teljes súlya nem haladja meg a 95 kg-ot. A kétüléses Twin az 1000 köbcentis változatban 35 lóerőt ad le, de

MotorFlanders V-Silent
Mono 630
Flanders V-Silent
Twin 1000
Max. teljesítmény (LE)2835
Üres súly (kg)95122
MTOWn.a.n.a.
Ülések száma12
Tank kapacitás (l)3232
Fogyasztás (l/h)4,5n.a.
Vmax (km/h)n.a.n.a.
Vc (km/h)n.a.n.a.
Vs0 (km/h)n.a.n.a.
Emelkedés (m/s)n.a.n.a.
Szárnyfelület (m2)n.a.n.a.
Tájékoztató jellegű nettó ár (EUR)n.a.n.a.
már készülőben a 45 lóerős verzió is. A négyütemű motor igen alacsony zajszintet biztosít, 54,5 decibelével a leghalkabb a DULV által minősítettek között.


Fresh Breeze

Markus és Michael, a Fresh Breeze két fűrere olyan felnőttek, akik nem nőnek ki soha a gyermekkorból. Idestova húsz éve, amióta motoros ultrakönnyű repülésből és a repülésért élnek, mást se csinálnak, mint játszanak, és a játék kedvéért játékszereket gyártanak, elsősorban saját maguk szórakoztatására, másrészt azért, hogy jusson a játszótársaknak is. A legigényesebb német normáknak megfelelő gyár, melynek kapuja természetesen reptérre nyílik, egyben otthonuk is. Ja, mellékesen meg is élnek ebből a „játsszuk végig az életet” létfilozófiából, az eladott portékák száma és az árbevétel alapján világelsők. Ennek nagyobbik része a kerekes járgányokból származik. A legegyszerűbb ülve startolást biztosító kellék a Skip one, de az izgalmas szerkezetek a Flyke-kal, a repülő bringával kezdődnek. Előnye, hogy közúton is használható.

Az alumíniumvázas tricikli súlya 23 kg. A 7 sebességes Shimano agyváltóval, dobfékkel szerelt orrfutó, a kompozit rugóstaggal, hidraulikus Magura fékekkel ellátott főfutó aszfaltúton 40 km/órás sebességet tesznek lehetővé. A 20 colos kerékátmérő lehetővé teszi az egyenetlenebb talajról történő startolást is. Startnál nem szükséges húzni az „A” sorokat, a trájk magától beáll a szárny alá, már-már azt lehetne mondani, hogy startautomatikával rendelkezik. Motor nélkül kiváló „terraplane”, ellátható villanymotorral is. Jellemző, hogy a legnagyobb számban rendelt cserealkatrész a Flyke esetében a gumiabroncs.
A Flyke vázát használták a Bullixhoz. Elhagyták róla a pedálokat, megnövelték a nyomtávot, és ballonos, alacsony nyomású tundragumikkal látták el. A terepes üzemelés és a hozzávetőleges földet érés így nem okoz gondot.
Az XCitor a nagy motor – kis ernyő ideológia referenciája. A robusztus, repipari alumíniumból készült, dinamikusan íves vonalvezetésű trájk súlypontja nagyon alacsonyan van, szinte lehetetlen felborulni vele. A kényelmet két önálló ülés és széles lábtartók garantálják. A 28 vagy 24 m2-es XWing szárnyat a Swinggel közösen, kimondottan az XCitorhoz tervezték. A felfüggesztőzsinórok átmérője és a szárny belső szerkezete a nagy felületi terhelésnek megfelelő. Bekötése is eredeti. Az XWingen nincs heveder, a zsinórzat közvetlenül két szárnyprofil alakú alumíniumlemezhez csatlakozik, ezek állásszögét változtatva féloldalasan vagy együtt is trimmelhető a szárny, ami fordulózást vagy a sebesség változtatását teszi lehetővé. A motor a digitális vezérlésű befecskendezős Hirth 3503-as. A kétütemű, soros kéthengeres, folyadékhűtésű motor 70 lóerős. A mechanikus reduktor a röpsúlyos kuplung közbeiktatásával négytollú légcsavart forgat. A szigorú német DULV szabványnak való megfelelés érdekében Fresh Breeze-féle „házi” hangtompítóval és szívótérzaj-csökkentővel látták el. Az XCitor közvetlenül az autó vonóhorgára akasztható és utánfutóként működhet, ehhez forgalmi engedélye és rendszáma van, szép feszes védőhuzattal és levehető hátsó lámpákkal szállítják. Az 500 mm-es hátsó gumiabroncsokat, a csapágyakat és a felfüggesztést tartós 130 km/órás vontatásra tervezték. Létezik rövidebb, egyszemélyes változatban is.

www.fresh-breeze.de, markus@fresh-breeze.de
Magyarországi forgalmazó: www.vampair.hu, ppg@vampair.hu

FlykeXCitorBullix
MotorHirth F33Hirth3503
Max. teljesítmény (LE)3370
Üres súly (kg)2516530
MTOW368
Ülések száma12
Tank kapacitás (l)1028
Fogyasztás (l/h)12
Vmax (km/h)5090
Vc (km/h)5070
Vs0 (km/h)2530
Emelkedés (m/s)33,5
Szárnyfelület (m2)24
Tájékoztató jellegű nettó ár (EUR)1900,-*21000,-1900,-*
*csak trájk


Fly Products

A Xenit trájk a Fly Products legfrissebb fejlesztése, a könnyű, kompakt szállíthatóság érdekében új, teljesen szétszedhető vázat terveztek hozzá. Az új konstrukciójú keret és az egyszerűbb bekötés is ezt a célt szolgálja. A Simonini G24 motor kiváló súly/tolóerő arányt, alacsony zajszintet és jó fogyasztást biztosít.
A Rotax 503 motorral szerelt ECO 2 más súlycsoport. A 160 centiméteres légcsavarnak köszönhetően alacsony fordulatszámon is jó teljesítményt (max. tolóerő 145 kg), üzemanyag-takarékos és csendes utazást garantál. Különösen alkalmas oktatásra, és kényelmes, megbízható túrapartner hosszabb kirándulásokon is.

XenitEco 2
MotorSimonini G24Rotax 503
Max. teljesítmény (LE)2854
Üres súly (kg)58115
Ülések száma22
Tank kapacitás (l)1632
Fogyasztás (l/h)68
Vmax (km/h)180240
Vc (km/h)95150
Vs0 (km/h)150160
Tájékoztató jellegű nettó ár (EUR)5600,-11900,-

www.flyproducts.com, fly@flyproducts.com
Magyar forgalmazó: www.airborneclub.hu, info@airborneclub.hu


Scarab - www.aerolab.ru, kupi@aerolab.ru
MotorSimonini Victor 1
Max. teljesítmény (LE)48
Üres súly (kg)95
MTOW300
Ülések száma2
Tank kapacitás (l)n.a.
Fogyasztás (l/h)n.a.
Vmax (km/h)55
Vc (km/h)46
Vs0 (km/h)27
Emelkedés (m/s)5
Szárnyfelület (m2)46
Tájékoztató jellegű nettó ár (EUR)7847,-

A zseniális orosz repülőmérnök, Alexander Bagak és 2002-ben alakult cége, a Scarab a jövő egyéni közlekedési eszközeinek megálmodását és megalkotását vallja hivatásának. Futurisztikus járgányaikat elnézve nincs is abban semmi meglepő, hogy folyamatos konzultációban dolgoznak a NASA orosz megfelelőjével, a Roszkozmosszal…

Egyik érdekes projektjük a „begalet” becenévre hallgató, a mi megközelítésünkből motoros ernyős trájknak mondható eszköz, amit azonban inkább földön-vízen-levegőben egyaránt közlekedő transzformernek neveznek. A sorozatgyártás alatt lévő Evolutionnek már kétüléses verzióját is kidolgozták, méghozzá tandem és egymás mellett ülős kivitelben egyaránt. A szárnyaló fantázia legújabb terméke a trájk merev, kompozitszárnnyal való felszerelése, az ötlet megvalósítása pedig folyamatban, csakúgy, mint két másik, Sirius és Isis néven futó experimentális projektjük.


Swing Europe Paraplanes - www.luftmofa.com, www.swing-europe.de, info@luftmofa.de

Olivier Münzer tovább tökéletesíti az acélvázas, kompozit héjszerkezetű, elegáns Luftmofát. A négyütemű motor háromtollú, 138 cm-es GFK propellert hajt, az elektromos indítás gombja immár a pilóta feje fölött található, elöl pedig két nagy pedállal működtethető a gáz és az első, kormányzott kerék tárcsafékje. A Powerplay Sting 250 szárnnyal és a 35 lóerős Briggs & Stratton motorral nemcsak dizájnos, de kényelmes, stabil, megbízható egységet képez.

Már 22 lóerős változatban is kapható. A trájk szállításához külön e célra tervezett utánfutó is vásárolható.

MotorBriggs & Stratton
Max. teljesítmény (LE)35
Üres súly (kg)108
MTOW248
Ülések száma1
Tank kapacitás (l)20
Fogyasztás (l/h)5,5
Vmax (km/h)47
Vc (km/h)45
Vs0 (km/h)25
Emelkedés (m/s)2,5
Szárnyfelület (m2)29,4
Tájékoztató jellegű nettó ár (EUR)10250,-


VampTrike - www.vampair.hu, ppg@vampair.hu

A VampTrike egy kísérlet. A nagy motor - kis ernyő kontra kis motor - nagy ernyő akadémiai vita keretében kipróbáltunk egy nagy, de gyors és stabil ernyő – nagy motor kombinációt, lássuk, mi lesz belőle alapon. Gondoltuk, ha ballonos gumikkal és hatékony futóművel fűszerezzük, legalább STOL tulajdonságokat kapunk, amit az UL-repülés szempontjából alapvetően fontosnak tartunk. Ebből az elméletből kiindulva a Rotax 582-es motorhoz alapértelmezésben a Dudek 42 m2-es, nagy siklószámú, élvezetesen repülő Synthesis Cabrióját társítottuk, de egyszemélyes felhasználásra vagy profik dinamikus repüléséhez már ennek a kistesóját, a 34 m2-es Synthesist választottuk.

VampTrike 582
MotorRotax 582
Max. teljesítmény (LE)65
Üres súly (kg)142
MTOW380
Ülések száma2
Tank kapacitás (l)30
Fogyasztás (l/h)8–14
Vmax (km/h)75
Vc (km/h)58
Vs0 (km/h)23
Emelkedés (m/s)6
Szárnyfelület (m2)42
Tájékoztató jellegű nettó ár (EUR)13000,-
A trájk száraz súlya 142 kg, a precesszió kiküszöbölése érdekében kontrarotatív légcsavarral szerelt. Az egymástól 20 cm-es távolságban ellentétes irányba forgó légcsavarok hossza 166 cm, az áttétel 1:3,4, ez alacsony légcsavarforgási sebességet, így környezetbarát zajszintet garantál. A felszálláshoz valóban látványosan rövid úthossz társul, a leszállás viszont technikás. Motorral húzatva lassan is lehetséges, de álló motorral nagyon precíz kilebegtetést igényel, a Synthesis sebességét kötelező elkoptatni földet érés előtt. Ez komoly kihívás a buta, téglalap alakú ernyőkhöz vagy a könnyű trájkokhoz szokott pilóták számára.



 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   

Kapcsolódó rovatok

Hátimotor

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.13 másodperc