Skycar

Goin’ down south
Ez az ősi bluesszövegek leitmotívuma. A fekete rabszolgák, később a Chicagóban robotoló prolik esetében ésszerű vágy volt, hogy ha nyomorognak is, legalább ne fagyoskodjanak.

Slawomir Mrozek Menekülés délre című regényében a totalitarizmus abszurdja elől próbál délre, a vágyak, érzelmek világába szökni az egyén. J.L. Borges Dél című novellája a civilizált, kultúrafertőzött ember visszatérését írja le az ösztönök, az ősi rítusok barbár tisztaságú, egyben halálos határmezsgyéire. Van, aki szerényen, alázatosan télakol mai civilizációnk elől az ősi, tévesen primitívnek, egy kis gondolkodás után inkább primérnek felfogható DÉL-re, van, aki expedíciós hadtesttel, hódító allűrökkel. Vagy e kettőnek valamilyen tudathasadásos kutyulékával. Március másodikán megérkezett Mali fővárosába, Timbuktuba a Skycar expedíció kisebbfajta hadtestje. A Skycar, a világ első bioüzemanyaggal működő repülő automobilja autópályákon, földutakon, dűnéken át, illetve ezek felett, a Gibraltári-szoros átrepülésével bebizonyította, hogy alkalmas arra, amire Gilo Cardozo megálmodta.
Gilo Cardozo barátunk ügyesen használta ki az angolokban mind a mai napig eleven gyarmatosító ösztönt, nem volt nehéz támogatókat találnia zseniális találmánya, a Skycar, a repülő terepjáró reklámjára és tesztelésére hivatott London–Timbuktu expedícióhoz.
A nagyobb hatás kedvéért a főszerepet át is engedte Neil Laughtonnak, aki az Antarktisztól az Amazonasig a hét kontinens legmagasabb hegycsúcsain át körbehódította már a világot, és ezért a Royal Geographical Society 2005-ben a Ness Awardban részesítette. Ez a brit Indiana Jones nem mellékesen motoros ernyős, kisgépes és helikopterpilóta.
Gilo Cardozo Bear Grylls társaságában motoros ernyővel megrepülte 2006-ban az Everestet, és az ő nevéhez kötődik a Yuneec E-Pack, a jelenleg egyetlen kereskedelmi forgalomban létező elektromos hátimotor. Állítom, ő korunk legszimpatikusabb és leghatékonyabb lángelméje. Azért hatékony, mert egyszerre feltaláló és médiasztár. Kipattan a fejéből egy ötlet, azt műszakilag meg tudja valósítani, utána pedig el is képes adni, mégpedig úgy, hogy azt élvezi, akár jó kis mókát, netán heccet is csinálva belőle.
A Skycar valószínűleg az expedíció sikerének köszönhetően lesz több, mint elvetélt kísérlet. Az, hogy tizenöt nap alatt eljutottak Timbuktuba, persze nem a találmány zsenialitásának, hanem a tizenkét fős, nyolc különféle 6x6-os és 8x8-as földi járművekkel felszerelt csapat profi logisztikájának és az ehhez szükséges költségvetésnek a kontójára írható. Ennek a megoldása az igazi zsenialitás manapság.
És persze az, hogy egy ilyen expedíció mindemellett muris, kalandos, élvezetes legyen.
Kalandban pedig volt részük bőségesen. A Gibraltár átrepülése előtti rontott start Tarifa plázsán, amikor sikerült megfüröszteni a járgányt, vagy másnap, az első afrikai földet éréskor Ceuta helikopterleszállójában, amikor a futóműtől a légcsavarig minden leamortizálódott, a nyolcórás alkudozás a marokkói vámosokkal, hogy mint személygépkocsit vagy mint légi járművet léptessék be a Skycart, okozták az első adrenalin-áramlásokat.
Az Atlasz túloldalán bebizonyosodott, hogy egy 60 km/órás sebességgel fel-le szálló légi jármű számára nem könnyű megfelelő placcot találni. Ehhez kellett a négy KTM-mel és egy hátimotorral felszerelt felderítőcsapat. Legalább kétszáz méter hosszú és a széliránynak megfelelő akadálymentes sík terület nem mindig akadt, így a Skycar inkább terepjáró és homokfutó képességeit bizonyíthatta. Azt állítani, hogy felváltva hol földön, hol levegőben tették meg a távot, enyhén szólva túlzás volna, az, hogy időnként repültek egyet, már inkább állítható. A fotók, videók, illetve a beszámolók alapján úgy tűnik, hogy a repülés gondtalan a Skycarral, a fel-le szállás már sokkal kevésbé. Nem kizárt, hogy az egyébként frenetikus repülési tulajdonságokkal rendelkező Paramania ernyő nem felel meg tökéletesen a célnak, egy kisebb oldalviszonyú, vastagabb profilú ernyő alacsonyabb fel-le szállási sebességet és nagyobb menetirányú stabilitást biztosíthatna, persze az utazósebesség és a siklószám kárára.
A repüléssel kapcsolatos izgalmak jellemzően a magas felszállósebességnek és az ernyő oldalirányú lengésének voltak köszönhetőek. Mauritániában volt olyan, hogy felszállás közben majdnem az ország egyetlen vonatával ütköztek, akkor szerencsére idejében sikerült megszakítani a startot, Maliban viszont Gilót egy oldalas befúvás letérítette a felszállóirányról, és hatvan fölötti sebességgel talált el egy fát, amit aztán vagy ötven méteren keresztül gyökerestül vitt magával, ennek köszönhetően a Skycar orr-részét teljesen újra kellett építeni. A leszállások is inkább becsapódásnak voltak minősíthetőek, de a 8x8-as MAN-ben olyan műhely állt rendelkezésükre, ahol kedvükre és korlátlanul generálozhatták a többszörösen leamortizált technikát.
Lényeg a lényeg, készült film, amit majd kedvére csócsálhat a fotelkalandor a különféle Travel és National Geographic Channeleken, ami aztán lehetővé teheti a továbblépést a következő generációs Skycar felé, amiről igen konkrét elképzelése van Gilónak. Csak azt nem tudom, hogy a jelen gazdasági kontextusban életszerű-e egy ilyen járgányról civil felhasználásban gondolkodni. Katonaiban már annál inkább.