Szicília 2008

2008. június 28 – július 10.

Útvonal – nagy vonalakban:
HU: Tököl – Nagykanizsa – SLO: Novi Mesto – IT: Udine – Bologna – Piombino – San Linato – Capaccio – Monte Poro – Szicília: Caronia – Marina di Modica – Fiumefreddo – Monte Poro – Sibari – Gaudiano – Termoli – Jesi – Bologna – Udine – SLO: Novi Mesto – HU: Nagykanizsa – Tököl
Repült km: 4300
Repült idő: 46 óra
Pilóták/gépek:
1. Tóth Balázs: DTA Voyageur/Rotax 912S/ Dynamic 450
2. Pataki Gábor: „homebuilt”/BMW1150/iXess
3. Kun Zoltán: Jet Star/BMW/C–15

Már tavaly is elterveztük, hogy körberepüljük az olasz csizmát, de csak a száráig jutottunk. Ez évben már idejekorán elkezdtünk készülni nyári „rendes” túránkra, gépeinket a hosszú téli hónapok alatt átvizsgáltuk, újabb térképeket és információkat gyűjtöttünk a kinézett úti célról. Nem kisebb fába vágtuk a fejszénket, mint Budapestről indulva Szicíliába lerepülni, és természetesen vissza, földi kíséret és minden előzetes szervezés nélkül. Csak úgy. Bizonyítandó, hogy a könnyűrepülés Európában bürokráciamentesen is lehetséges.
Gáborral tavaly túráztam, szintén Olaszországban, Zoli pedig a két éve tett osztrák kiruccanásnál volt „kötelékpárom”. Mindhárman rendelkezünk elegendő tapasztalattal egy ilyen kiránduláshoz, a gépeink pedig képesek a felszerelés és a megfelelő autonómiához elegendő benzin szállítására. Erre szükség is volt, mert adódott úgy, hogy csak 6 óra repülés után jutottunk újra benzinkút közelébe. Na de inkább kezdjük az elején.
Szombaton korán reggel indultunk, enyhe szembeszélben, tiszta égbolt alatt. Nagykanizsa még hazai pályának számít, tehát nem itt akartuk a napot tölteni, és egy tankolás után kezdetét is vette a nemzetközi szakasz. Szlovéniában konfrontálódtunk először magasabb hegyekkel, de a kedvező időjárás miatt nem okozott különösebb megerőltetést az Alpokon való átkelés. Egy technikai leszállás után – a motorokat kímélendő – termikben emelkedtünk ki kb. 2000 méterre, és lazán átsiklottunk Olaszországba. Ezen a szakaszon már ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen érzés abban a tudatban repülni, hogy nincs alattunk leszállásra alkalmas terület. Ez persze csak fokozódott a későbbiekben, és a tengeri átkelés már nem is jelentett különösebb pszichikai kihívást. Leszállás után irány a közeli városka, ahol a kora délutáni órákban – mint mindenütt Itáliában – megáll az élet, mindenki inkább egy kellemesen hűvös helyen tölti megérdemelt sziesztáját. Ami érthető is, hiszen legalább 35 fokot mértünk árnyékban. Mi is csatlakozunk hát ehhez a nemzeti mozgalomhoz, hogy egy kis pihenés után az utunk első, de nem utolsó pizzájával és pár hideg sörrel koronázzuk meg a napot.
A gépeket éjszakára lenyűgözzük, mi pedig sátrat bontunk. Ez a későbbiekben már igazi rutinná válik, csakúgy, mint a hajnali ébresztő és a tempós összepakolás. Általánosságban elmondható, hogy célszerű korán, napfelkeltekor indulni. Így gyorsan és kényelmesen, sima levegőben tudunk haladni. Ezzel a technikával délben már 500 km-rel arrébb tudjuk az ebédünket elfogyasztani, és még mindig előttünk szinte az egész nap. A tankolás, hacsak nem egy „full extrás” benzinkúttal rendelkező reptéren szállunk le, legalább 2 órát vesz igénybe, és minimum 10 centivel lesz hosszabb a karunk, ha nekünk kell cipelni a kannákat. Tehát nem mellékes szempont, ezért minden leszállás előtt alapos légi felderítést végzünk az infrastrukturális adottságokról.
Második nap több kisebb reptér és Bologna érintésével átrepülünk a nyugati partra. Toscana felett csendes levegőben alacsonyról csodáljuk az azúrkék medencékkel és kilométeres cédrussorokkal büszkélkedő villákat, igazi csemege a szemnek ez a vidék. Piombinóban a már tavalyról ismert placcon táborozunk, a közeli benzinkúton található, családi vállalkozásban üzemelő étterem mit sem vesztett a már megismert magas minőségből.
Reggel ismét korán felszállunk, de olyan párás a levegő, és a dombok közé annyira alacsonyan ültek be a felhők, hogy 10 perc után jobb belátásra térünk és visszafordulunk. Minden rosszban kell valami jónak is lennie, tehát kényelmesen megreggelizünk, majd újabb kísérletet teszünk a továbbjutásra. Ezúttal több szerencsénk van, és két óra repülés után esemény nélkül – vagy legalábbis azt hisszük – landolunk a Rómához közeli reptéren. A gépek szokásos szemrevételezése során kiderül, hogy Gábor olajhűtőtartója megadta magát. Mivel szerencsés csillagzat alatt született, a reptérre kiérkező szakival 10 percen belül csináltat egy professzionális pótdarabot. Itt még nem is sejtettük, hogy a műszaki problémák ezzel még közel sem értek véget. Mindez azonban nem szegi kedvünket, sőt a sikeres problémamegoldás kifejezetten emeli a hangulatot. Ebédidő lévén Zoli beüzemeli a gázfőzőt, és összedob egy olyan jó magyaros zacskós levest. Érthető hát, hogy ezek után, ha még csak szerényen is, de inkább éttermekben csillapítjuk éhségünket. Délután zivatarokat kerülgetve ismét kiverekedjük magunkat a tengerpartra, ahol egy úszómedencés reptér felett elrepülve még plusz egy óra repülés után jobb híján egy kaszálón szállunk le napnyugtakor. Az útikalauzban oly szép fényképpel bemutatott tengerparti reptér igazolja a tézist, hogy nem minden arany, ami fénylik, azaz már a leszállás is hajmeresztőnek ígérkezik, a felszállást pedig meg se kísérelném, ha nem fognak fegyvert a fejemhez. Marad a bozóttúra a benzinkúthoz egy tűrhető vacsora reményében, azonban be kell érnünk pár múlt hétről megmaradt szendviccsel. Habár a sör itt is hideg, és az üveg 0,66 literes, azért marad még némi kívánnivaló, már ami a szálláshelyünket illeti.
A következő 2 nap nagy lépésekkel haladtunk úti célunk felé, érintünk reptereket, ahol szívesen eltöltenénk még pár napot, és leszállunk olyan helyen is, ahonnan azonnal indulnánk is tovább, de szerda estére így is megérkezünk Szicíliára. A tengeri átkelés bizsergető érzés, köszönhetően az alattunk elterülő, leszállásra legkevésbé sem alkalmas terepnek, legyen az tenger, sziklás tengerpart vagy erdővel borított hegyek. Eufórikus állapotban szállunk le a közvetlenül a tenger mellett elterülő reptéren. Innen indulunk másnap a túra egyik csúcspontjának ígérkező repülésre: Szicília átszelésére észak–dél irányban, az Etna megkerülésével. Csak szuperlatívuszokban lehet erről a természeti képződményről beszélni, még jóval a csúcsa felett, 3600 méteres magasságban is tekintélyt parancsol a mérete. A levegő kristálytiszta, a füst csak a hegy egyik oldalán jelent akadályt. Miközben fülig ér a szánk, a hideg sem elviselhetetlen, és van időnk pár emlékezetes fotóra. Habár a látvánnyal betelni nem tudunk, hamarosan kihúzzuk a gázt, és tempósan süllyedve megcélozzuk a déli partot. Itt most minden beigazolódni látszik, amit a szicíliai táj kietlenségéről meséltek. A zöld szín hiányzik a palettáról, a sárga és a barna viszont erősen dominál. Ezt az egyhangúságot töri meg a tenger kékje, ami egyben azt is jelenti, hogy megérkeztünk aznapi célunkhoz és egyben utunk legdélebbi pontjához. Innen már Afrika közelebb van, mint az otthoni bázis. Tele friss élményekkel, valamint egy kiadós ebéddel, elpöffeszkedünk a tengerparton, és élvezzük a napot és a vizet. Elvégre nyaralni jöttünk, nem csak repülni, igaz, az utóbbi hajt minket jobban.
A visszaút kerek egy hét volt, mindennel, amit el lehet képzelni, sőt, még egy kicsit többet is kaptunk a jóból, mint amire befizettünk. Repültünk 50 méteren felhőalapon, hegyek közt 7-8 méteres emelésekben, 50 km/h szélben szálltunk villanyoszlopok között a pályára keresztbe, gyalogoltunk 20 km-t egy délután 38 fokban, hegesztettünk kipufogót, ragasztottunk légcsavart (többször is), tettünk szert új ékszíjra vasárnap délután, és még sok egyéb hihetetlen dolog történt meg velünk ez idő alatt. Egy viszont biztos, jövőre, ha döntenem kell egy 6 csillagos szállodában való all inclusive nyaralás és egy, az ideihez hasonló kalandtúra között, tudni fogom, melyiket válasszam (a helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki a szerkesztőségben).