Madagaszkár

A déli féltekén, Afrika keleti partjától 500 kilométerre elhelyezkedő sziget 587 000 km2 -es területével a világon az ötödik legnagyobb. A déli bozótoktól a keleti erdőkig, a középső részen fekvő, néhol vulkáni hegyekkel koronázott gránitfennsíkokon át a nyugaton elterülő szavannákig Madagaszkár igazi földrajzi kaleidoszkópot kínál. Ha nem is repülhették be az egészet, Renaud Vandermeeren, Igor Dassautet és Jean-François Guilbaud legalább a sziget csodáinak egy részét motoros ernyővel derítették fel. Jean-François beszámolója következik.

A legcsábítóbb célpontunk a sziget nyugati részén található, „Tsingy” néven ismert helyszín volt.
A több mint 100 kilométer hosszú és 80 km széles, több ezer tűhegyes, 50 méter magasra nyúló mészkő „fullánkból” álló fennsík több mint 200 millió évvel ezelőtt kezdett formálódni. Az óceán mélyén évezredek során lerakódott kagylókból összeállt képződmény a tektonikus lemezek elmozdulása nyomán fokozatosan kiemelkedett a vízből, s a szél és a savas esők, valamint az aktív vulkánok közelségéből adódó savas levegő okozta eróziónak köszönhetően nyerte el mai formáját.
Az 1990 óta az Unesco Világörökség részét képező és 1997 óta nemzeti parkká nyilvánított helyszín csak helyi kísérővel és biztonsági óvintézkedések mellett látogatható.
Tanába érkezve megtudjuk, hogy a Tsingy 1000 méter alatti átrepülését megtiltották, az eddig turistákat szállító gépek sem merészkedhetnek már oda, e fölött pedig tiltott katonai légtérnek minősül. Csalódottak vagyunk, hisz semmi esélyünk, hogy ilyen rövid idő alatt engedélyt szerezzünk az ANGAP-tól, a helyi hatóságtól. Vigasztalásunkra szolgál, hogy útközben meglátogathatjuk az Antsirabe vulkánjait és a Morondava közelében fekvő híres baobabfasort.
Eric Ducoin, a madagaszkári Des Papangos De Tana sikló- és motoros ernyős klub tagja tanácsára Tanában Florent Colneyéknál szállunk meg. Florent motoros ernyős pilóta, bázisa nem messze fekszik Tanától, és ráadásul a Tsingy specialistája. Megfogadjuk tanácsát: „sok az erdő a Tsingy körül, de fel lehet szállni a park közvetlen közeléből, meglátjátok, csak fölé ne repüljetek, mert ott egy motorleállás egyenlő a katasztrófával.”

Vulkánok fölött
A Tananarivéből Morondavába vezető út 70%-a járható normál személyautóval is, de a fennmaradó 30%...
Órák óta jövünk terepjárónkkal Tananarivéből, esteledik, már a vulkánok útján járunk, Antsirabe nyugati részén. Ezek a régóta kihunyt kráterek tavakká alakultak, a legendák szerint egyiket-másikat, mint például a Tritrive tavat, szellemek is lakják. Végre találunk egy felszállóhelyet, a nap már lemenőben. Az egész falu kicsődül az attrakcióra. Még mindig meleg van, és 1500 méter magasan vagyunk, én 82 kilómhoz egy Backbone ROS 125-ös motorral és 28 m2-es ITV Dakotával

repülök. Enyhe szellő fújdogál, Igor Miniplane TOP 80-asával és 85 kilójával kicsit szűkösebben áll, de gond nélkül felszáll 28-as Apco ernyőjével. Renaud az Adventure 30 m2-es Spidoujával és az én Backbone ROS 125-ösömmel repül, miután még az első nap Florent bázisán eltörte saját légcsavarját egy kissé rock’n rollos földet érés során.
Ahogy egyre feljebb emelkedem a vulkán több mint 2000 méter magas csúcsa felé, a nap a horizontra süllyed, végre feltárul előttem a vulkántó, a víz antracitszürke, a színek kontrasztja, az esti langymeleg és a csodálatos látvány hatására el is feledkezem róla, hogy itt gyorsan leszáll az est. Már meglehetős a homály, mire visszaérek, a felszállón még mindig nagy a csődület, és a szél teljesen megállt. Renaud széttereli a főleg gyerekekből álló nézőközönséget, amíg szabadon nem marad egy kis leszállómező, pontosan kell behelyezkedni, a magasság és a szélcsend miatt elég gyorsan érkezem, a gyerekek szétspriccelnek, egy utolsó erőteljes fékezés, és a Dakota lágyan a földre állít.

Morondava
Több mint három napja gurulunk terepjárónkkal a 300 kilométerre lévő Morondava felé, soha út ilyen

hosszúnak még nem tűnt. Amikor csak felszálló kínálkozik, megállunk és repülünk, annyival kényelmesebb az utazás a levegőben. Morondava fürdő- és halászváros, apálykor szép stranddal. A világ minden pontjáról idesereglő turisták és az őket kiszolgáló kereskedők nyüzsgése szinte átláthatatlan. Számunkra a város kötelező megálló, mielőtt a Tsingy meghódítására indulnánk. 230 kilométert kell megtennünk, az út néhol alig járható, főleg az esős időszakban. De sietnünk kell, csak három napunk van rá, hogy oda-vissza megjárjuk.

Tsingy
Órák óta nézzük a mellettünk „eldöcögő” erdőket a terepjáróból. Rég elhagytuk a baobabfákat. Elérünk egy folyóhoz, ahol egy rusztikus bárka vár, átkelés után az egyre rosszabb állapotú úton zötykölődünk tovább. Egy kanyar után feltűnik egy másik folyó, a partján néhány kunyhó, végre! Megérkeztünk Bekopakába, a park bejáratához.

Későre jár, gyorsan felderítjük a lehetséges felszállóhelyeket, a gondviselés egy focipályát helyezett számunkra épp a park határvonala mellé, reggel visszajövünk! Hajnalban enyhe köd emelkedik az ébredező, a kelő nap sugaraiban csillogó trópusi erdő fölé. Renaud és Igor már készen állnak, gyorsan ledöntök egy kávét, és sofőrünkkel együtt biztosítom a földi asszisztenciát és a rádiózást. Enyhe szél fúj épp a placc tengelyében. Vár a Tsingy, a rémisztő kőrengeteg.
Már másfél órája felszálltak, minden rendben, kivéve, hogy Igor eufóriájában elfeledkezett róla, hogy nem teli tankkal indult, és a krokodiloktól hemzsegő folyó homokos partján kényszerleszáll. A hátimotorok nem maradnak észrevétlenül, Renaud alig ér földet Igor közelében, máris felbukkan egy terepjáró, a park egyik őre, aki az ANGAP-nak dolgozik, udvariasan megkér, hogy fáradjunk be vele az irodába, ahol fogadóbizottság vár, úgy tűnik, túl közel voltunk a tiltott légtér határához. Végül minden elsimul, fényképeinkből a park fotótárának is hagyunk másolatot. A park tisztviselői megbékélnek, de a jövőre nézve szigorúan emlékeztetnek a szabályokra, és az engedély nélküli repüléssel járó szankciókra. Biztos, hogy visszajövünk még, és ígérjük, engedéllyel együtt!
Ez az utazás fárasztó és veszélyes, de aki jól bírja a gyűrődést, és jó pilóta, annak színtiszta boldogság...