Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Hátimotor

Starttechnikák Kifordulós start erős és gyenge szélben


A kívülállók szemével nézve a PPG pilóták játszi könnyedséggel felhúzzák ernyőiket, és szerencsés esetben pár lépés, illetve rövid futás után a levegőbe emelkednek… Ez legtöbbször így is van, főleg, ha a körülmények is kedvezőek. Mégis, minden pilóta és növendék megtapasztalta már, hogy ebben a sportban a legelső lépés, vagyis a felszállás a legkényesebb. Érdemes a témával foglalkozni azért is, mert viszonylag sokszor látni sikertelen felszállási próbálkozásokat, amelyek csak a levegőben tölthető időt csökkentik.

Különösen igaz lehet ez a megszokottól eltérő környezetben. Magam sem restelltem kicsit visszaülni az iskolapadba, és Bruno Vezzoli, a francia motoros ernyős válogatott tagja segítségét kérni Spanyolországban, amikor az igen turbulens és erős szélben hanyagolnom kellett a jól bevált hagyományos belefutós startot, és kifordulós startra váltani, mégpedig arra a formájára, ahol az ernyő felhúzásának a pillanatában mind a hevederek, mind a fékek keresztben vannak. Ennek az az értelme, hogy a kifordulás során a fékek végig kézben maradnak, és amikor menetirányba kerültünk, akkor kerül minden a helyére. Az ilyen, úgynevezett „keresztbe fogós” technikánál az okozza a gondot a klaszszikus siklóernyős starthoz szokott pilótáknak (többek között nekem is), hogy kifordulás előtt reflexből pont az ellentétes oldalt fékezzük meg. Pedig a képlet egyszerű: ha az ernyő jobbra lendül, jobbra lépsz és jobb kézzel fékezel, és fordítva. Leírva persze könnyű… Akinek szükséges, javaslom, szánjon rá egy- két órát, és egy szelesebb napon gyakoroljon, megéri…
Bevallom, talán kicsit átestem a ló túlsó oldalára, és hacsak lehet, mostanában így szállok fel. Ennek oka pedig az, hogy ha már elsajátítottuk ezt a technikát, sokkal gyorsabban, kényelmesebben és egyszerűbben startolhatunk. Nem utolsósorban, ha rontunk, időben felismerve könnyedén újrakezdhetjük. Az angol Paramotor Magazine első számában az amerikai motoros ernyős szövetség elnöke, Jeff Goin tollából megjelent cikk is ezt a technikát taglalja. Szóval, hogy is van ez?
Bruno szerint erős szélben mindig kezdjük a motorral, az ernyőt pedig hagyjuk rózsában, csak arra ügyeljünk, hogy a hevederek csavarodás és akadás nélkül a megfelelő oldalon legyenek. Ezt az alapigazságot volt szerencsém a saját bőrömön megtapasztalni. Kiterítés után álltam neki a motort melegíteni, persze egy erősebb befújás összetekerte az ernyőmet, kezdhettem mindent elölről. Gyenge szélben ívesen terítsük ki az ernyőt, így egyenletesebben töltődik fel.
Melegítsük be a motort, lehetőleg a hátunkon, mert így a legbiztonságosabb. Csatoljuk fel a hevedereket a következő egyszerű módszer szerint: A gázkar a jobb kézben van. A pilóta fentről nézve az óramutató járásával ellentétesen fordul meg a startkor. A két hevedert tegyük egymás mellé a jobb kezünkbe úgy, hogy közben tenyerünk felfelé néz. Fordítsuk meg az összefogott hevedereket lefelé. Ez átlagos, ép csontozatú ember esetében jobbról balra, az óramutató járásával ellentétes irányba történik. (Bevallom, itt nekem mindig felmerült a kérdés, hogy már kétszer említettük az óramutató járásával ellentétes irányt. A megoldás, hogy magunkat felülről, míg az ernyőt alulról szemléljük a példában, így a gondolatmenet helyes.) Ezután nincs más hátra, mint az ily módon forgatott hevedereket felcsatolni. Ami bal oldalra került, azt a bal oldalra, ami jobbra került, a jobb oldalra. Így a bal vállunktól induló heveder a jobb vállunkról induló felett fut, azt keresztezve. Igazítsuk el a hevedereket, az A-k legyenek felül. Bal kezünkkel középről, bentről kifelé fogjuk meg a bal oldali heveder fékjét, jobb kézzel a gázkart és a jobb féket. Ezután már nincs más teendőnk, mint bal kezünkkel összefogni az A-kat. Az erős szélben rózsában hagyott ernyőből először építsünk falat. Kis szélben ez nem szükséges, illetve nem is célszerű, mert teríthetünk újra. Ezen a ponton szétválik a gyenge és az erősebb szeles starttechnika. Persze pilótától, tapasztalattól és felszereléstől függ, hogy kinek mi a gyenge, illetve az erős.
Gyengébb szélben, különösen a kuplung nélküli motorok esetében az alapjáraton forgó légcsavar által keltett légmozgás éppen ellentétes a széliránynyal, ami jelentősen ronthatja felszállási esélyeinket. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy az alapjáraton forgó légcsavar bizony hátulról tol minket, jelentősen nehezítve az ilyenkor szokásos hátrálást.
Itt következik egy kis trükk, ami a Paramotor Magazine-ban is olvasható. Lépjünk az ernyő felé egy-két lépést úgy, hogy biztonságosan a kupola felé tudjuk fordítani a hátunkat a hevederekkel és a fékekkel a kezünkben. Kicsit dőljünk előre, célozzunk a kupola fölé középre úgy, hogy éppen ne érje a légcsavar szele, és adjunk negyed- vagy fél gázt 20-30 másodpercig. Ezzel felgyorsítjuk a még a földön fekvő kupola felett a levegő áramlását, saját lokális szelet hozunk létre. Ennek a technikának a hatásosságát tovább fokozhatjuk Tardi Tomi módszerével, úgy, hogy jobbról balra elfordulva mintegy elseperünk a légcsavarszéllel az ernyő felett. Vigyázzunk, hogy ne közvetlenül a kupolát célozzuk, és ne hagyjuk beszippantani a lógó zsinórokat sem! Szépen egyenletesen vegyük el a gázt, miközben megfordulunk. Így már az ismert startpozíciónkban vagyunk. Dinamikusan és szükség szerint folyamatosan hátrálva húzzuk fel fejünk fölé az ernyőt kinyújtott bal kezünkkel, miközben a jobb kezünk kíséri azt. Érezni fogjuk, hogy az ernyő feltöltődése, felhúzása sokkal könnyebben megy. Gyenge szélben, ha az ernyő már túljutott a holtponton, folyamatos gázadás mellett forduljunk ki, és fussunk a megfelelő irányba. Tapasztalataim alapján nagyon gyenge szélben, gyors ernyővel és kuplung nélküli motorral meglehetősen gyakorlottnak kell lenni ehhez a mutatványhoz, ezért ilyenkor érdemes a kisebb kockázattal járó belefutós startot választani.
Erősebb szélben álljunk pontosan középre, vállaink legyenek párhuzamosak az ernyő belépőélével, illetve a felépített fallal. A megfelelő dinamikával húzzuk fel fejünk fölé az ernyőt kinyújtott bal kezünkkel az A-kat fogva, miközben a jobb kezünk kíséri azt. Ezzel elkerülhetjük, hogy aszimmetrikusan elforduljon a vállunk, és emiatt a kupola féloldalasan jöjjön fel. Ha szükséges, stabilizáljuk az ernyőt a fejünk felett, forduljunk ki, és adjunk gázt!
Kifejezetten erős szélben a falat úgy építsük fel, hogy nézőpontunk szerint az ernyő bal kezünk felé eső végét érje jobban a szél. Tehát a kupolával együtt elfordulunk, a szélirányhoz képest akár 45 fokkal is! Amint elkezdjük az A-kat felhúzni, természetes módon a bal kezünk felőli oldal indul meg dinamikusabban, amit a jobb, egyébként szabad kezünkben lévő fékkel szükség szerint fékezünk. Ennek a Cobrának is nevezett módszernek az az előnye, hogy nem ránt minket el a vitorla módjára kifeszülő kupola. És ha nincs szél? Akkor bizony marad a jól bevált belefutós start, egy kevés (vagy inkább sok) tolóerővel fűszerezve.

Szöveg: Berkes Zsolt
Képek: Koszta Péter

A kifordulós start technikáját Pavelka Beáta fitneszbajnoknő mutatta be. Becu nemcsak a talajon nyújt figyelemre méltó teljesítményt, mint aktívan versenyző, többszörös magyar bajnok, testnevelő tanár, atlétika-, testépítés- és fitneszedző, valamint aerobicoktató, hanem a levegőben is otthonosan mozog. 5 éve pilóta az esztergomi vitorlázórepülő-klubban, tavaly adta a fejét siklóernyőzésre. Az idén saját fitneszklubot nyitott, amit külön tudunk ajánlani a repülést sportosabban gyakorolni vágyók figyelmébe (www.fit-lesz.hu). Azóta kacsingat a motoros ernyőzésre, a repülésre fordított és a levegőben töltött idő rendkívül kedvező aránya miatt. De nem csak fitneszbajnok lányok számára érhető el ez a sport, környezetünkben egyre több lány próbálja ki a motoros ernyőzést, nemritkán több érzékkel és tehetséggel, mint a fiúk. Csak így tovább, a lányok angyalok!


 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   

Kapcsolódó rovatok

Hátimotor

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.07 másodperc