Azt mondják, a gleccserek élnek; lelkük van…
Olivier Laugero hívott meg Chamonix-ba egy fotóriport elkészítéséhez. Öt haverrel, motorjainkkal és ernyõinkkel elszántan készülünk a Mont Blanc szédítõ lejtõinek meghódítására…
A csapat teljességgel nemzetközi: örömmel üdvözlöm a kaliforniai Matt Gerdes-t, akivel már megéltünk pár izgalmas kalandot; a thaiföldi Georges Macakot, az ázsiai hátimotoros sztárt; itt van Lionel Lang Réunion szigetérõl, és persze Olivier maga. Õ szállásol el egy, a két gleccser közt, fenyõfák sûrûjében megbúvó kis faházban. Gitár, barbecue és egy domborzati térkép, minden együtt van a nagy terv elõkészítéséhez: motorral átrepülni a gleccserek fölött.
Óvatos duhajokként elõször tesztrepülésre indulunk, hogy felmérjük a légkört, a hõmérsékletet, és fõleg motorjaink tolóerejét ezen a
magasságon. Az elsõ kérdés, hol legyen a felszálló: a hegyekben vagyunk, és nem szeretnénk az egész völgyet felébreszteni reggel 7-kor… Végül hosszas megfontolás után Plaine Joux-t választjuk helyszínül a starthoz. Másik nagy dilemmánk: az alacsony légköri nyomást figyelembe véve vajon milyen magasra juthatunk viszonylag kis teljesítményû motorjainkkal (PAP Top 80) és közepes méretû légcsavarokkal (115 centiméter). Az elsõ repülés tanulságosnak bizonyul, beigazolódik, hogy az emelkedés nem lesz gyerekjáték, és az öltözködést sem árt átgondolni, a hõmérséklet a magasban nem éppen trópusi. Délutáni kikapcsolódásként Matt bevezet minket a speed riding rejtelmeibe egy Ozone Bullet ernyõvel. Fantasztikusan gyors reakciók, és micsoda röppályák... Azonnal beleszeretek a dologba, Georges is rendkívüli módon élvezi. Hátimotorral van tapasztalata kis ernyõkkel, de a gyalogos repülést még sosem próbálta…
Mire megfelelõnek bizonyul az idõjárás, mi is készen állunk. Az izgalom a tetõfokára hág, hiszen már három napja szemezünk a gleccserekkel! Plaine Joux, reggel 8 óra, 1600 méter tengerszint feletti magasság, csurig tankolt motorok, enyhe szembeszél a felszállásnál. A Mont Blanc fölött egy csinos lencsefelhõ jelzi, hogy a szél odafönt nagyon erõs, de nem visszakozhatunk, már semmi sem tántoríthat el ettõl a feledhetetlennek ígérkezõ repüléstõl. A földi asszisztenciát Lio biztosítja. Ahogy vártuk, csak lassan tudunk emelkedni, pedig egy pillanatra sem engedjük viszsza a gázkart. A déli lejtõket „másszuk meg”, nem mintha termiket keresnénk ezen a reggeli órán, hanem hogy elkerüljük az árnyékos északi és nyugati oldal reggeli leáramlásait.
Erõfeszítésünk elnyeri jutalmát, a reggel fantasztikus fényében zergék nyitják meg elõttünk az utat. Feltörõ eufóriánkban Georges megesküszik, hogy medvét is látott. Ha igen, õ az elsõ, akinek itt Chamonix-ben ez megadatott, hacsak nem mégis egy mormota volt…
Matt és Olivier vezetnek minket ebben az egyszerre varázslatos és félelmetes jégvilágban. Terepismeretükben bízva nyitott szemmel álmodozva követjük õket ezen a csodálatos utazáson a sziklaormok és szakadékok fölött. Felérünk 2200 méterre… Szemben velünk a
Tacconnaz és a Bossons fenséges körvonalai magasodnak, ahogy közeledünk hozzájuk, hófehér tömegük annál óriásibb és fenyegetõbb. Ez nem csak a képzelet játéka, a Bossons Európa legnagyobb gleccsere. Óvatosan, alázattal közelítünk, a hegymászóktól és siklóernyõsöktõl hallott beszámolók járnak az agyunkban a gleccser körüli hideg légtömeg okozta leáramlásokról… Szerencsére nem találkozunk ilyennel, nyugodt a levegõ, néhány méternyi közelségbe merészkedünk az óriáshoz. Innen nézve értjük meg igazán, mit rejt a belseje. A sima, hipnotizáló fehérségû, érintetlen vonalak és az ijesztõen mély hasadékok váltogatják egymást. A törésvonalakból jól látszik, hogy a gleccser valóban folyamatos mozgásban van, a többtonnás jégtûk bármely pillanatban leválhatnak. A gleccser teraszain itt-ott fénylõ tavak kék színfoltokkal hintik tele a végtelen fehérséget.
A táj titáni, az óriási hasadékok tiszteletet követelõen félelmetesek. Barátságtalan, nyers és vad látvány, mely hidegvérünk megõrzésére int. Ebben a hõmérséklet is segít! Felkészülve egy esetleges motorleállásra, minden pillanatban észnél kell lennünk. A jégtûk fölött cikázó Georges légcsavarszele a fényben varázslatosan szikrázó hóörvényeket kavar fel. Amint majd késõbb bevallja, alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy egy kényelmesebb lejtõn leszálljon, majd újrastartoljon. Matt aztán észre is téríti: „Tele van hasadékokkal, könynyen ottmaradhatsz!”… Ne felejtsük el, hogy Thaiföldön a legkeményebb télben is ritkán van 30 °C alatt a hõmérséklet. Georges, aki még sosem látott havat, most átmenet nélkül Európa
legnagyobb hegysége fölött találja magát, öt-hat réteg pulóverbe burkolva a számára teljesen szokatlan közegben... érthetõ izgágasága. Olivier elemében van, a fény tökéletes, a pilóták lelkesedéséhez nem fér kétség, és ami gyalogernyõvel lehetetlennek bizonyulna, itt többször ismételhetõk a legszebb hátterek elõtti beállítások, változó szögekbõl fényképezheti a szinte egy tudományos-fantasztikus film díszletének tûnõ környezetben repülõ társait. Matt spirálozásba fog a senki földje fölött, én pedig a jégtûk közt hancúrozom. A mély tengerkéktõl az átlátszó jégen át a hófehérig váltakozó árnyalatokban fürdõ, valószínûtlen táj egyszerre vonz és rémít...
Matt és Olivier kicsit távolabbra vezetnek minket, meglepetést ígérve. Bár jól ismerik a terepet, én azért tartok a sífelvonók kábeleitõl, nem olyan rég volt egy rossz élményem… Messzirõl kerüljük meg a déli csúcsra vivõ felvonót, mely a turistákat szállítja több száz méterrel magasabbra. A lencsefelhõ még mindig jól látható, de még nem találkoztunk e névre érdemes turbulenciával. Lassan, nagyon lassan emelkedünk tovább mind a négyen, még mindig teljes gázzal, már lassan görcsbe áll a kezünk...
A Grand Charmoz-t megkerülve megnyílik elõttünk a Blanche völgy. Nagyon magasan repülünk e fölött az óriási, érintetlen terület fölött, ahol az egyetlen emberi jelenlétet ernyõink képviselik: se települések, se utak, mintha egy másik bolygón lennénk! Az égbõl a „Jégtenger” nyugodtnak, csalogatónak tûnik, szimmetrikus hullámai harmóniát sugallnak. Impozáns gleccserek egész során repülünk végig: Géant, Tacul, Leschaux... A Tacul csúcsa két áramlat elválásánál emelkedik. Megjelennek az elsõ enyhe termikek, és segítségükkel még néhány száz métert nyerve elérjük maximális, 3500 méteres magasságunkat. A Leschaux gleccser csúcsán a Périades „jégfogsora” mintha az égbe harapna. Néhány alpinista fölött repülök el, akik valószínûleg a Grandes Jorasses-t tûzték ki célul. Néhány perc pihenõt tartva felnéznek rám… Vajon örömöt szerez számukra ez a váratlan találkozás, vagy zavaró, hogy megtöröm az õket körülvevõ csendet, nem tudom. A végtelenbe nyúló tájban most kicsit egyedül érzem magam, az eufóriában elvesztettem szem elõl Olivier-t és Mattet. Szerencsére hamar felfedezem Georges-t, aki szintén magányosnak tûnik ebben a fehér sivatagban.
Enyhe ereszkedésbe kezdünk, hogy a Grandes Jorasses alatt haladjunk el. Egy szinte teljesen függõleges, 1300 méteres fal alatt repülünk visszafojtott lélegzettel, amelyrõl bármelyik pillanatban leválhatnak a jég- és hósziklák tömbjei... Apró szúnyogoknak érezzük magunkat az óriások országában. Elképzelem, micsoda erõfeszítések árán jutnak el idáig a hegymászók, mi pedig csak úgy ideröppenünk…szinte szégyellem magam. Megérdemeljük ezt a látványt, amirõl annyian álmodnak, és aminek eléréséhez mérhetetlen energiákat kell mozgósítaniuk?
Már majdnem két órája repülünk padlógázzal. Ideje lassan a völgy felé ereszkedni, hadd könnyebbüljenek meg a motorok, és fõleg, nehogy kifogyjon az üzemanyagunk!!! Leállított motorral siklunk jó 2500 méterrel lejjebb, a hidegtõl elgémberedett végtagjainkat tornáztatva. Fantasztikus utolsó pillanatok…
Olivier háza mellett érünk földet, ahol Lio vár bennünket. Feledhetetlen képek az emlékezetünkben és a fényképezõgépekben rögzítve... Hogy lehetne szavakkal elmondani? Csak nézünk egymásra. Biztos, hogy visszajövünk, hogy még magasabbra emelkedjünk, hogy újabb megközelíthetetlen helyeket fedezzünk fel. Ezekben a pillanatokban érezzük át igazán a hátimotor varázsát, amely minden más közlekedési eszközön túltesz, bárhová elvisz, ahová szeretnénk. Már a következõ kalandunkat tervezgetjük a Mont Blanc fölött, Olivier csillogó szemekkel tanulmányozza a térképet, elképzelve, hová visz bennünket legközelebb... Várnak az újabb feledhetetlen pillanatok…
Köszönet az élményért a
www.kailashadventure.com csapatának!
