A vulkánok, tavak, várkastélyok és a házias ízek ralija

A "Kárpátok" túra búcsúvacsoráján kaptuk a meghívást, hogy a francia nemzeti ünnep, a Július 14.-e hosszú hétvégéje alkalmával rendezett motoros sárkányos ralín tegyük tiszteletünket. Bruno Picot, a Raid Air Aventures góréja rögtön leszögezte, hogy nem a frissen megélteket "überelni" kívánó túlélőtúrára, hanem családos-baráti lötyögésre kell számítani, ahol a hangsúly a helyi jellegű gasztrokulináris élményeken lesz. Ezeket érintőlegesen már tapasztaltam fiatalabb koromban, és azt is tudtam, hogy a francia középhegység legendásan vadregényes, lakói pedig köztudomásúan tudnak és szeretnek élni.

Nem is volt nehéz Melindát rábeszélni. A kevés repülés sok ínyenckedés perspektívája és a rengeteg francia látnivaló ígérete hatott.
Úgy alakult, hogy még kedvenc Apollo iXess-emet sem kellett keresztűl-kasul furikázni Európa autópályáin, mert Shuhei Seki pilótatársunk, akivel az erdélyi túrán haverkedtünk össze, felajánlotta egyik, a Cosmosnál tárolt gépét, egy Phase II-t, 618-as motorral, 14,9 m.es szárnnyal.
Darois, ahol a Cosmos gyára található, a francia könnyűrepülés fellegvára. Dijontól pár kilóméterre északra, egy kis beton futós reptér körül találhatóak a Robin, a Dynaero, a Mudry gépek gyárai, de van több repipari beszállító, részegységgyártó, repülőklub és iskola , de még olyan hangár is, ahol egymás mellett található P51 D Mustang, Vought F4U Corsair, Jak 3, Spitfire Mark IX és Caudron Renault. Renaud Guy személyesen adta át a sárkányt, szemlátomást nagy kegyben van nála Shuhei. Vélhetően azért, mert általa tudott betörni a japán piacra, meg talán azért is, mert az idén tavasszal végre megállapodott a HKS-el, az úgy tűnik, végre tényleg kiforrt és forradalmat ígérő kéthengeres négyütemű boxermotorok gyártóival, ez sem ment volna nippon pilótatársunk üzleti érzéke és összeköttetései nélkül. Míg a gyár fiatal észak afrikai humánerőforrásai a sárkányt a gyári utánfutóra bogozták, Guy bemutatta nekünk a gyárat. Pazarló módon gazdálkodnak a térrel, különösen az emeleten, ahol a tervezésfejlesztés folyik. Péntek van, jegyezte meg sóhajtozva házigazdánk, ilyenkor az alkalmazottak a 35 órás munkahétnek megfelelően már nem dolgoznak. Így már érthetőbb volt a dolog, az egri gyár ugyanis tokkal-vonóval beférne a Cosmos fejlesztési részlegének a két termébe, ahol makettek, három dimenzióban rajzoló számítógépek és életnagyságú fa, habszivacs és egyéb formatervek-prototípusok avantgárd műalkotásaiban körvonalazódik a motoros sárkányrepülés egyik lehetséges jövője.
A földszinten a takarítást egy mániákus patikusra bízhatták. Munkának ott sem igen volt nyoma, de kész és félkész termékek voltak, készlet pedig dögivel. Egy kisebb kelet Európai ország adósságállományával vetekedhetik a gyárban található gépek és berendezések értéke. Egy 400 m2-es raktárban pedig annyi alkatrész, cső, meg minden egyéb, hogy abból Zolikáék egy hétvége alatt egy sikeres normandiai partraszálláshoz elegendő mennyiségű motoros sárkányt dobnának össze. Csak azt tudnám, hogy ezt Cosmosék miből tudják finanszírozni? A gyárlátogatás záróakkordjaként Guy megmutatta a tikon titkolt fejlesztést, amit az idén Blois-ban fognak bemutatni, a fent említett HKS motorral szerelt PHASE II-t és III-at. Ezt már nem illett fotózni. Azt elárulhatom, igen csinosnak nézett ki. A motoros sárkányos társadalom tíz éve döglődik egy ilyen motor híján. Felfogatásáról annyit, hogy fellógatták a trájk mögé a levegőbe, lézerrel és mérőónnal minden síkban beállították, vigyázva arra, hogy kellően el legyen forgatva és bólintson is amennyit szükséges, utána kezdték kiszerkeszteni hozzá a motortartó rácsot.
A villám gyárlátogatás után még jó négy órán át autóztunk Burgundia és később a középhegység festői tájai között Saint Nectaire feredő és üdülővároskáig, melynek nevéhez egy híres francia sajtkülönlegesség is kötődik. Vagy harminc ismerős arcot láthattunk viszont az Erdélyt jártak közül, de volt új is rendesen, feleség, gyermek, de leginkább unoka. 68 éves druszám két serdülőkorú unokáját hozta el, hogy felváltva reptesse hol a kissrácot, hol az ifjú hölgyet. Később kiváló navigátornak bizonyult mindkettő. Imola lányom a nyelvi nehézségeket semmibe véve azonnal talált tucatnyi barátot, attól kezdve soha egy percig nem unta magát. Állandó szálláshelyünk egy patinás hotel volt, termál vizes római fürdővel, szaunával, konditeremmel. Az erdélyi túrával ellentétben minden este ugyanott hajthattuk nyugovóra fejünket, leleményesen megtervezett csillagtúráknak köszönhetően mégis mindig más tájak felett repülhettünk. Az első este a kárpátok nosztalgiájával, fotóalbumok és a frissen elkészült félórás film nézegetésével telt. Mivel a fürdő már elég jól kivett belőlünk, nem sok burgundiai bor kellett ahhoz, hogy előbb fátyolon, majd bőrszemüvegen keresztül figyeljek. Reggel felkapaszkodtunk az átlag 1000 m magasan fekvő fennsíkra, ahol "Charolais" típusú hústehenek uralták a finom legelőket. Esetleges kényszerleszállás szempontjából a táj ideálisnak tűnt, azt leszámítva, hogy a tehenekkel néhány igen impozáns bika is elvegyült.
A placc tulajdonosa az a Gégé, (ejtsd: Zsézsé) volt, aki a Kárpátok túrát egy műszereket teljesen nélkülöző, pucér Cosmossal repülte végig, amin egy 503-as Rotax csapta a zajt, a szárny pedig egy alul nyitott 18 m2-es La Mouette volt, a 80-as évek végéről. Ott ahol mi kételkedtünk esélyeinkben a négyütemű motorok és a 140-el utazó szárnyak ellenére, neki bőven elég volt ez a kezdetleges technika. Egyike volt azoknak, akik soha nem érkeztek meg időre, mert mindig leszálltak itt-ott egy kis ismerkedésre. A Ploiesti-Calarasi szakaszon pédául egy kóberes szekeres cigánykaraván mellé, és amint ezt fényképek bizonyítják, nem csak az auvergne-i sajtot és vörösbort kóstoltatták meg a cigányokkal, a vajdát még repülni is elvitték egy körre. Hogy mit kaptak cserébe, arról hallgat Zsézsé, de az feltűnt, hogy elég sűrűn vakarózik.
Összeraktuk és berepültük a sárkányokat. Volt szél rendesen, de mit nekünk zordon kárpátosoknak, stb... A táj a szó szoros értelmében megrázó szépségű volt. A Franciáknak disznó szerencséjük van, hogy ilyent kaptak a sorstól. Az 1800 m magas hegycsúcsok belelógtak a brutális színű felhőkbe, alattuk több száz km.-es volt a látás. Repültünk egy 250 km-es háromszöget, két UL placc volt a töréspont. Az elsőt biztosan nem találom meg, ha nem látom leszállni a többieket. 200x10m-es gyepcsík volt évszázados fák tövében, a hangár pedig egy kastély stílusosan felújított gazdasági épülete. Egy borjú nagyságú rottweiler-rinocérosz keverék jellegű véreb fogadott a parkolóban, az összes balkán népirtást első pillantásra a nyakába lehetett volna varrni. Csak egy nagyobbfajta artdeco nyakörv volt rajta, lánc semmi. Valahogy nem jött, hogy leállítsam a motort. Ha netán velem kezdené, leszecskázom a csúf fejét a hattollú Ivoproppal, gondoltam. Előkerült egy hölgyike, távirányító volt a kezében. Kacarászva magyarázta el, hogy az apokaliptikus dög nyakörvében magasfeszültség van, ami GPS rendszerű területmenedzselő rendszer segítségével határolja mozgásterét, ő maga pedig távirányítójával tudja osztani a tüzes istennyilát. Hogyha ezt Pavlov vagy Makarenko láthatták volna...Ebben a kontextusban már az eb is humánusabbnak tűnt, valahogy nem is jött, hogy kérjük a csajszit, mutassa be, hogyan működik az elektromos gondviselés. Egy kis nyújtózkodás és a hangárban tárolt UL masinák csócsálása után továbbrepültünk a második placcra, tavak, várromok és viaduktok sűrű fényképezése közepette. Ez a gyepcsík sem sikerült szélesebbre, de egy jegenyefasor szegélyezte és olyan meredek volt, hogy télen lazán lehetett volna síelni rajta. Leszálláshoz pont jól fújt a szél. Már várt a szervezők csapata egy derekas piknikkel, a helyi jellegű pástétomok, kolbászok, sajtok és egyéb borocskák csak amúgy borultak ki a kosarakból. Zabálás után jó két órát kellett pihegni, hogy meg merjük reszkírozni a felszállást a jó 40-45 km/h- .s hátszélben. Szokatlan volt, de mindenkinek összejött. Hazafele röptünkben még megkerültük a Puy du Dome nevű gyalogsárkány és ernyős paradicsomot, ott gyengébb szélnél akár több százan szoktak fetrengeni a levegőben. Most egy sem volt, ami megint csak azt bizonyítja, hogy a motoros sárkánynak az egyre gyorsabb és stabilabb ernyők ellenére még van létjogosultsága.
Zsézsé hangárjának a szélárnyékában a szárnyakat földre fektettük és még köveket is hordtunk rájuk rendesen. Igen jól esett utána a gőzfürdő. A vacsora nem tartogatott meglepetést, a bor ismét kiütéssel győzött. Másnap hosszasan tanakodtunk mielőtt összeszereltünk volna, végül rávettük magunkat. A szél nyugatról dudált, szaggatta a szélzsákot. Felszálláshoz nem kellett kigurulni a 20-as végrehajtóra. Elég volt a parkoló szélén széllel szembe fordulni és adni egy bő gázt. Déli irányba repültünk, a táj vadabb volt, az aerológia egyre sokkal férfiasabb.
A Mont Dore hegycsoportot kerültük. Igazi síparadicsomot, a Besse és a Super Besse doméniumot csodálhattuk fentről, már amikor az egyre sűrűbben száguldozó felhők engedték. Az időjárás látványosan romlott. Néha olyan merülések voltak, hogy a 618-as motor hétezres fordulata nem volt elég a nulla varióhoz. Rádión egyeztettünk és beláttuk, semmi értelme befelhőzni ilyen zord táj felett, pucoltunk hazafele. Valahogy mindenki földet ért a reptéren, szárnyakat közös erővel leszereltük és rátérhettünk a lényegre, amit szégyellek megint nevén nevezni. Enyhítő körülmény, hogy kétszer ugyanazt a kaját nem kellett megkóstolni, italból is mindig valami új különlegesség jutott. Így aztán nem arcpirító azt állítani, hogy kulináris felfedezőúton jártunk, nem pedig az alkoholizmus közönséges de jól kitaposott ösvényén. Másnap csapnivaló idő volt, felhőszakadások kergették egymást. Ehhez fogható meteorológia lehetett, amikor Madame Recamier azt mondta Napóleonnak: "Felség, ez az időjárás két dologra alkalmas és én nem tudok römizni". A csapat mégis háromórás quad-túrára indult.
Estére javult az idő, kinéztünk a reptérre. A következő műsorszám egy tehenészet látogatása volt, hadd lássuk hogyan készül a sajt. Három merevszárnyú gép pilótája úgy döntött, hogy szárnyon megy. Zsézsé azt állította, hogy az esztena melletti kaszáló fogad, bár sem ILS, sem PAPI nincs kiépítve rajta. Erre a vakmerőbb hártyásszárnyú vagányok is összedobták sárkányaikat. Az egyik résztvevő, bizonyos Conti nevű kapitalista beindította Jet Rangerét, amit egyébként csak arra használt, hogy Párizsból odaközlekedjen, a túrát a helyszínre telepített Cosmos Phase II-jével repülte végig. Az ötpercnyi repülésre levő tehenészet borjai így aztán sok érdekes légijárművet megbámulhattak, mi pedig azt, hogyan szűrik át a friss hegyi füvet és a tiszta levegőt termetes önjáró berendezéseken, hogy az így nyert fehér folyadékból különféle sajtokat préseljenek, hadd legyen amit a vörösborhoz harapni.
Este a szokásos gőzfürdő, majd eszemiszom. Döbbenetes, hogy mennyi energiát képesek fordítani a franciák a táplálkozásra. Még meglepőbb, hogy evés közben képesek kizárólag ételekről, étkezésről társalogni. És mi a legvérlázítóbb:
jellemzően nem túlsúlyosak, idősebb korban is fittek. Nem ritka a 70 éves motoros sárkányos pilóta. Ezt hívják úgy, hogy "francia paradoxon". A túra utolsó napján nem kevesebb mint kilenc vulkáni tavat látogattunk meg. Közel kétórás hurok lett belőle. Négy tónak a közvetlen közelében le lehetett szállni, egynek a strandja is alkalmas volt rá, annál is inkább, hogy a jégkorszaki jellegű időjárás miatt napfürdőző még véletlenül sem zavart. Elbúcsúztam a tájtól és a meglepően kezes Cosmos-tól. A franciák verték le egymást hogy segíthessenek szétszedni és utánfutóra pakolni. Hosszas búcsúzkodás, majd az örök érvényű Blues szöveg szerint: "on the road again" Megfelelő időjárás mellett csodálatos lehetett volna ez a hosszú hétvége.