2007. j̼nius 27. Рj̼lius 3.
A száraz adatok:
Útvonal: Tököl – Farkashegy – Balatonakali – Sármellék – Fürstenfeld – Wolfsberg – Jesolo – Legnago – Montagnana – Piombino – Colle Val D’Elsa – Castiglione del Lago – Bassano del Grappa – Nötsch – Fürstenfeld – Sármellék – Tököl
Repült km: 2354, repült idõ: 27 óra
Pilóták/gépek:
1. Tóth Balázs: DTA Voyageur/Rotax 912S/Dynamic 450
2. Pataki Gábor: „homebuilt”/BMW 1150/iXess
A SzicÃlia túrát, ahogy közeledett az indulás eltervezett és többször eltolt idõpontja, módosÃtanunk kellett. A tavalyi osztrák utazáson részt vevõ Zoli barátom új gépe nem lett kész idõre, okosan döntött, amikor nem vállalta egy kölcsön 503-assal, Ãgy ketten maradtunk a csapatban. Pataki Gábor BMW-je, egy házi épÃtésû trájkkal és iXess szárnnyal már megfelelõ túrapartnernek bizonyult. Kiszakadva a hétköznapokból egy napom volt a technika felkészÃtésére és az összecsomagolásra. A korábbi tapasztalatokból okulva ennyi idõ pont elég is volt. Térképek, tartalék alkatrészek (amire persze nem volt szükségem), kempingfelszerelés és némi anyagi eszközök összekaparása után készen álltunk a startra.
Reggeli felszállás után Sármellék felé vettük az irányt, egy Balatonakalin tett „melegedõ” közbeiktatásával. Sármelléken a már megszokott magas szintû kiszolgálásban volt részünk, és miután leszurkoltuk a leszállási illetéket, valamint begyûjtöttük a meteort a napi szakaszról, indultunk is tovább Ausztriába. Fürstenfeldbõl, egy gyors papÃrmunka és tankolás után, tovább az Alpok felé. A hõmérséklet messze elmaradt a szokásostól, Ãgy kétezer-párszáz méteren, 3 fokban – meleg ruhák hiányában – úgy döntöttünk, hogy Wolfsbergben éjszakázunk. Barátságos fogadtatásban részesültünk, és miután gépeinket a hangárban elszállásoltuk, a reptéri kocsmában örömmel fogadtuk a sörmeghÃvásokat. A közeli hotelbõl reggel elsõ dolgunk volt meleg ruha után nézni, majd tankolás után útnak indulni, az „ismeretlenbe”.
Az ICAO-térképeken is jelzett VFR folyosót követve (innentõl kezdve már csak a legendásan elnevezett „a csõ” nevû szakaszon) megérkeztünk az olasz alföldre, ami mellett a mi Alföldünk eltörpülni látszik. Az alagútból kiérve egy gyors egyeztetés a rádión, és folytattuk utunkat Velence felé. Az elsõ meglepetés itt ért minket, miután a velencei San Nicolo reptere közölte velünk, hogy ultrakönnyû repülõknek tilos a leszállás! Egy 10 méteren végrehajtott átstartolás után, benzinünk fogytán lévén, egy Jesolo melletti leszállás mellett döntöttünk. Kinéztünk egy alkalmas elhagyatott útszakaszt, és egy tanya mellé begurulva a velünk hozott kannákból átfejtettük a naftát a tankokba. Legnagóban ismét szembesültünk az olasz UL-szabályokkal, miután közölték, hogy természetesen maradhatunk, de ezt jelenteniük kell a rendõrségnek. A közeli Montagnana UL repterén találtunk esti menedéket, ahol a tervezésbeli hiányosságokat pótolva a helyi repülõklub elnöke – egy talpig úriember, akirõl a „zord külsõ érzõ szÃvet takar” kifejezést mintázták – ellátott minket egy, az UL reptereket feltüntetõ térképpel, valamint személyesen vitt a közeli hotelbe. Az esti kötelezõ pizza és sör után, miután bebarangoltuk az ezeréves városfallal körbevett hangulatos városközpontot, fáradtan, de várakozásokkal teli tettük el magunkat a következõ etapra.
Másnap az értékes koordinátákkal felvértezve dél felé vettük az irányt, és közbensõ leszállásokkal, ahol benzint vételeztünk a masináknak, átkeltünk az Appennineken. A táj egyszerûen lenyûgözõ: hegyek, völgyek, sziklák, erdõk és elszigetelt falvak. Itt megdõlni látszik a szabály, miszerint mindig kell hogy legyen alkalmas leszállóhely motorleállás esetén. Ez jellemzõ volt az út nagy részére, hozzászokást igényel, valamint óriási bizalmat a szeretett technikában. A Földközi-tenger partján a strand feletti repülés, „kerékmosással”, a túra egyik felejthetetlen pillanata volt. Piombinóban egy használaton kÃvüli reptéren nyûgöztük gépeinket éjszakára. A közeli benzinkúthoz tartozó étteremben, melyrõl kiderült, hogy a környék legkiválóbb konyhájának ad otthont, költöttük el királyi vacsoránkat. Egy pihenõnapot iktattunk közbe a tengerparton, 30 kilométeres sétával megfûszerezve a városközpontba, újabb kulináris élményekkel, egy komolyabb UV-dózissal és izomlázzal gazdagodva. A reptér melletti elhagyatott tanyán a sátrazáson kÃvül sikerült magunkat szalonképes állapotba hozni a másnapi repüléshez. Toscana felett repülve megtaláltuk mindazt, ami ezt a vidéket oly csodálatossá teszi. A szinte filmbélien mesés dimbes-dombos vidéken az elszórt villák és a hozzájuk tartozó azúrkék medencék felejthetetlen látványt nyújtottak. Délidõben egy Montegrigione melletti reptéren landoltunk, ahol meglepetésként a közelben vakációzó édesapámmal és barátaival ebédeltünk, valamint megismerkedtünk utunk legszÃvélyesebb segÃtõjével. Ez a volt ejtõernyõs katonatiszt, mára már megszállott sárkányos, kalauzolt minket a közeli városban és cserélte Gábor barátom kilukadt kannáját egy szÃnben is passzoló új póttartályra. Ezúton is ezer köszönet Neki! Este már Castiglione del Lago repterén lebegtettünk, ahol a helyi klub vezetõje ingyen és bérmentve rendelkezésünkre bocsátotta a klubházat éjszakai pihenõre. Innentõl már hazafelé vettük az irányt, egy hajnali indulás után az Appennineket ismét átszelve a végtelen sÃkságon át jutottunk Bassanóba.
Útközben persze megálltunk tankolni, elõre el nem tervezve egy placcon, séta távolságban egy benzinkút mellett. Itt tankoltuk a legdrágább benzint, igaz, csak módjával, és magunk is feltöltöttük lemerült telepeinket egy jó kávéval és brióssal. Bassano nem okozott csalódást, képeskönyvbe illõ repterével, ami mellett egy tiszta vizû patakban mostuk le magunkról az út porát. Igaz, csak egy rövid pihenõt terveztünk ezen a reptéren, de az idõjárás itt megállásra késztetett. A lenyûgözött „gyerekeink” szárnya alatt vészeltük át a közelben csapkodó villámokkal kÃsért zivatarokat, majd nyugovóra tértünk a méregzöld pázsiton felvert sátrainkban. A vekkert, rám nem jellemzõ módon, hajnali fél ötre húztam fel. Még holdvilágnál málháztuk fel a gépeket, majd hajnalhasadtakor motormelegÃtés után rászúrtuk a gázt a legnehezebb szakaszra „a csövön” át Ausztria felé. Ez volt talán életem egyik legemlékezetesebb repülése. A hajnali hûvös harapós levegõben másfél óra alatt értük el a VFR folyosó bejáratát, miközben északra az Alpok csúcsai közül gomolygó felhõk, dél felé a kitáruló sÃkság árasztotta nyugalom és keletre a felkelõ napban pompázó felhõk vettek körül minket. Miután repülésre alkalmasnak találtuk az idõt a továbbhaladáshoz, 2000 méterre emelkedés után bemerészkedtünk az autópálya által kijelölt völgybe. 20 perc sétagalopp után a felhõk elzárták a völgyet. Még magasabbra emelkedve, a napfény mellett a reménysugár is felcsillanni látszott, és egy rádiós konzultáció után lenyomtam magam a völgy és a felhõk közé. Itt az alap még pár száz méteren volt, és elég hely is volt egy esetleges visszafordulásra. Erre azonban nem volt szükség. Ugyan a csõ kijáratánál már csak 100 méteres felhõalap volt, sikerült magunkat átpréselni rajta és a közeli Nötsch repülõterén leszállnunk. Édesanyám megnyugodhatott, hiszen tényleg lassan és alacsonyan repültünk! Itt egy gyors reggeli és tankolás után interneten megnéztük a ránk leselkedõ idõjárást. Sajnálatunkra egy északnyugat felõl közeledõ hidegfront továbbállásra kényszerÃtett. A hazáig tartó szakaszt, mintegy négy és fél órát, két közbensõ leszállással már rutinból lenyomtuk. Igaz, hogy hoszszabbra terveztük idei kirándulásunkat, de Ãgy is számtalan élménnyel gazdagodva, minden nagyobb probléma nélkül sikeresen földet értünk bázisrepterünkön.
Végezetül néhány tanulság túrázni vágyóknak:
• Olaszországba vágyó túrarepülõknek elengedhetetlenül szüksége van az UL reptereket is tartalmazó térképre. Ezt a
www.avioportolano.it honlapon lehet beszerezni.
• Több gép együtt repülése esetén óriási elõnyt jelent, ha utazósebességük azonos. Esetünkben ezt mindkét gép trimmelhetõsége biztosÃtotta.
• Tankolni elsõsorban reptereken célszerû. Ezeken ugyan valamivel többet fizetünk, mint benzinkútnál, viszont egybõl a gép tankjába tölthetjük a benzint. Amennyiben ki kell sétálnunk a kútra, úgy egy kanna és esetleg egy bõrönd vonszolására is alkalmas kerekes szerkezet nagy segÃtséget jelent. Egyébként mindkét gép legalább 5 órára elegendõ üzemanyagot cipelt magával, plusz kannák. Ennél kevesebbel a jövõben sem vágnék neki egy ilyen útnak.
• Egy „haváriakonzerv” és egy gázfõzõ, nem is elsõsorban költségtakarékossági okokból, jól jöhet, ha nem jutunk estére egyéb falatoznivalóhoz. Azt már ugye emlÃtenem sem kell, hogy a „haváriaital” miként segÃthet az éjszakai szunyálásban!
• Fényképezni kézbõl lehetséges, igaz, rutint igényel, de egy, a gépre rögzÃtett kamera biztos jobb felvételeket fog készÃteni az emlékezetes pillanatokról.
Marad a kérdés: merre tovább jövõre? Még mindig nem jutottunk el SzicÃliáig, de már kacsingatok nyugatabbra is. Csak legyen idõm mindenre…
Szöveg és képek: Tóth Balázs
