Budapest legális körülrepülését hátimotorral nem tartom csábító feladatnak. A budai oldal és a Dunakeszi–Gödöllõ szakasz érdekes, de a CTR keleti oldala nem különösebben izgalmas. Inkább a Párizs-körülrepülésre való edzés szellemében, vagy még inkább azért vágtunk neki, hogy beállítsunk egy (némi szerénytelenséggel) rekordot, amit nálunk sokkal tehetségesebb és tapasztaltabb PPG pilóták kedvükre döntögethetnek.
Ezt azért érzem fontosnak, mert jó néhányan ezek közül a bátor madáremberek közül egyre sûrûbben repkednek a fõváros közvetlen közelében, ami az új légtérszerkezetnek köszönhetõen legális, de nem biztos, hogy szerencsés, még kevésbé korrekt, mert ha más nem, a zajártalomnak, a földhöz ragadtak irigységének, vagy ne adj isten: egy nem kívánt helyen való földet, háztetõt vagy Dunát érésnek köszönhetõen borítékolhatóan egyetemes tiltás lesz a vége, így aztán senki nem kóstolgathatja majd azt a gyönyört, amit õk felelõtlenül habzsolnak. De hát a mai férfi már csak ilyen, ha megismer egy bomba nõt, mindjárt könyökig nyúlna a bugyijába be, ahelyett, hogy picit ismerkedne, flörtölne vele.
Május 18-án 7 órakor élénk északi szélben startoltunk el Gyúróról. Dáci Simonini Mini2+-szal szerelt Redbackkel és 27-es Reactionnal, Kiss István és utasa, Koszta Péter az XCitorral, jómagam pedig a 175-ös Bailey motorral szerelt Parapowerrel és a 25 m2-es Plasma ernyõvel.
A Biatorbágy és Érd közötti kisebb gerinc felett volt úgy, hogy a GPS egy számjegyû sebességadatot közölt. Farkashegy elõtt talajközelbe süllyedtünk, ott már haladósabb lett a dolog, de a Virágosnyeregnél már nagyon kétesnek éreztem, hogy a tele tank elég lesz-e Gödöllõ, az elsõ tervezett leszállóhely eléréséhez. Dunakeszi után dobálós lett a levegõ. És volt néhány domb, aminek a rotorján átkapálva kellett elérni Gödöllõ repterét, ahol a helybeli pilóták reggelivel és üzemanyaggal vártak.
Az utolsó kilométereken ernyõink a vitus nevû népi táncot járták fejünk felett. Népes fogadóbizottság repült elénk, õk úgy ítélték biztonságosabbnak, hogy akárcsak Dáci, terepre szállnak és földi asszisztencia bevonásával jutnak vissza a reptérre. Kétségkívül jó döntés volt részükrõl. Az XCitor nagy sebessége és magas szárnyfelületi terhelése miatt tudott megbirkózni a feladattal, én pedig a Plasma szenzációs repülési tulajdonságainak köszönhetõen. Bár ez kivételesen nem a reklám helye, kijelentem: egyetlen általam ismert Dudek vagy egyéb ernyõvel sem lett volna lehetséges az áttörés akkor és ott.
Az XCitor 38 literes tankjának fenekén kevesebb mint 1 l üzemanyag lötyögött, a Bailey még bírta volna egy félórányit. A hihetetlennek tûnõ gyári adat, a 2 l/h-s fogyasztás beigazolódott.
Tankolás, majd több mint egy óra pihi után már oldalszélben repültünk tovább Isaszeg, majd Tápióság felé. GPS-em idõnként már 40 km/h feletti sebességekkel biztatott, a párás levegõ, a zárt felhõzet pedig megkímélt a termikrodeótól. Alig egy óra múlva, amikor ráfordultunk a délnyugati kurzusra, éreztük, hogy zsebünkben van a kör. Húsz percre rá, Alsónémediben Sándor gazda „Roncs Ranch”-én szálltunk le röpke tankolásra. Az utolsó szakasz már jó termikes volt, de fél órát sem tartott. Négy óra négy perc repülés után szálltunk le Gyúrón. Már várt az ebéd.
Végül is: nem volt nagy kunszt. De unalmas se volt. Pont jó.
Ezennel vesszük a bátorságot, hogy kiírjuk a „Vampair Round Budapest Trophy”-t:
Annak a PPG pilótának, aki elsõként dokumentáltan viszi le az általunk repült útvonalon a rekordot négy óra alá, 50 000 forint díj üti a markát. Aki leszállás nélkül, nem több mint öt óra alatt repüli végig a hurkot, 100 000 forintra számíthat. A részletes kiírás hamarosan a www.vampair.hu portálon, a feltételekkel kapcsolatban addig is lehet érdeklõdni a ppg@vampair.hu e-mail címen.
Szöveg: Szabó György
Fotók: Koszta Péter
