Vereb György egyike volt annak a néhány pilótának, akik a 90-es évek elején megszerezték az úszótalpas- jogosítást. A gépet - Racer trájk Rotax 532- essel szerelve, CXM szárnnyal - Vég Pál tesztelte, késõbb Szalay György végzett kísérleti üzemet. Amúgy az úszótalppal repülõk ismereteik nagy részét "önképzõköri" jelleggel szerezték, azaz megosztották egymással a tapasztalatokat. Vereb Györgynek több mint 1000 felszállása van hidroplánnal - ezeket részben Olaszországban és Görögországban, részben Adábszalókon "követte el".
- A lehetõségek
behatároltabbak úszótalppal, mint kerékkel: a szél és a légköri viszonyok mellett
a víz is "beleszól" a repülésbe - mondja. - Felszállásnál - mint ismeretes -
a szárnnyal széllel szembe kell fordulni, az úszótalap viszont a
hullámra akar
fordulni - a két irány pedig nem feltétlenül egyezik meg. Az erõs szél értelemszerûen
tovább bonyolítja a
helyzetet.Felszállásnál elõször mindig kis gázt adtam, hogy a talp "felússzon" a víz felszínére. Mikor ez megtörtént, visszahúztam a kormányrudat - így a szárny nagyjából vízszintes helyzetbe került, azaz a lehetõ legkisebb volt az ellenállása. Amikor a repülõ már siklott a vízen, csak tolni kellett elõre a kormányrudat. Leszállásnál körülbelül a fél méterrel a víz fölött nagyon óvatosan kezdtem elvenni a gázt - ellenkezõ esetben valószínûleg nagyot csattantam volna. Az úszótalpon jelentõs felhajtóerõ termelõdik, a durvább kormánymozdulatokat el kell felejteni. Maga az úszótalp egyébként 72 kilogramm, olyan, mintha három személlyel repülnél. A gép legfeljebb 65-70 km/órára gyorsul a levegõben.
Úszótalpas sárkánnyal addig lehet biztonságosan fel- és leszállni, míg a fehér hullámok meg nem jelennek. Tudni kell idõben abbahagyni - ez egyébként minden repülésre igaz. Abádszalókon a következõképpen jártam: zivatar volt kialakulóban, a víz azonban tükörsima volt. Két utasom várt még a sorára. Miután az elsõvel felszálltam, fodrozódni kezdett a víz, gyorsan le is szálltam. Az utast természetesen figyelmeztettem, hogy kösse ki magát, a saját övemrõl azonban megfeledkeztem. Már a vízen volt a gép, amikor 27-28-as erõsségû szél kapott el. A sárkány felborult, én a víz alá kerülve kicsúsztam az ülésbõl, az öv pedig úgy megfeszült, hogy nem tudtam kikapcsolni. Már fuldokoltam, mikor - ma sem tudom, milyen sugallatra - visszaküzdöttem magam az ülésbe, és végre megszabadulhattam tõle. Nem emlékszem, hogy jutottam a víz felszínére.
Technikai szempontból nem bonyolultabb a tengeren repülni, de az idõjárásra még nagyobb gondot kell fordítani. Tévedés például az, hogy a tengeren nincs termik, leáramlás - meglepõ, de elõfordul. Volt, hogy már le akartam tenni a gépet, amikor hirtelen megemelkedett alattam a víz. Nem tudni, honnan érkezett az a nagy hullám. Nyilván nem egy hajó keltette, hiszen akkor további hullámok követték volna.
Az úszótalp nemcsak a reptechnikára van hatással, egyéb vonatkozásban is okozhat meglepetést. Görögországban történt, hogy a gép a felszállások után rendszeresen oldalra húzott, majd "magától" visszaállt normál repülésbe. Kiderült, hogy megrepedt az úszótalp, ezért víz került bele, amit a levegõben persze kifújt belõle a szél. Eltartott egy ideig, mire megtaláltuk a probléma okát... Persze a só is "eszi" az alkatrészeket. Görögországba egy egész karton szilikont vittem magammal, és minden reggel lefújtam a repülõt.
Jelenleg nem üzemelt úszótalpas motoros sárkány az országban. Annak idején viszonylag egyszerûen ment az engedélyeztetés, már csak azért is, mert sohasem volt velünk probléma. Ma már nem elég a pilótajogosítás és az úszótalpas-kiképzés, kishajóvezetõi engedély is kell. Utóbbinak egyébként nincs túl sok értelme: a vízen eleve ki kell jelölni a "repteret", a sárkány tehát nem megy a hajók közé; ha pedig mégis menne, mi szükség a placcra.
mk
