A motoros ernyõs világbajnokot a Coupe Icare utolsó napján, a még vasárnap délután is tartó szakadatlan nyüzsgésbõl sikerült standunkra elragadni egy beszélgetésre.
Mathieu még 29 évesnek sem látszik, kedves, mosolygós és közvetlen fiú, semmiféle „bajnoki kivagyiság” nem érezhetõ rajta.
Siklóernyõs és vitorlázórepülõ szülõk gyermekeként 14 évesen kezdett repülni dél-franciaországi lakhelyükön, sokáig csak siklóernyõvel,
majd 5-6 évvel ezelõtt váltott motoros ernyõre. Hogy miért? Véletlenül... Ahogy Mathieu meséli, akkori barátnõje sík vidéken lakott, ahol se közel, se távol nem nyílt lehetõség siklóernyõzésre, így hát a repülésmegvonástól gyötrõdve elõbb-utóbb kénytelen-kelletlen „ráfanyalodott” a hátimotorra. Mint sok más siklóernyõs, addig õ is némileg lenézte ezt a mûfajt, úgy gondolta, túl zajos, túl körülményes, kevésbé szabad és szórakoztató élmény, mint a motor nélküli repülés.
No meg a hátimotoros pilóták sokszor meglehetõsen vegyes kompetenciákat felmutató mezõnye sem ébresztett benne elsõre bizalmat, ezek átlagéletkora és az ebbõl jellemzõen adódó testi adottságok eleve elõítéleteket szülnek egy ügyes és fitt fiatalban, aki nehezen állja meg röhögés
nélkül, amikor azt látja, hogy túlsúlyos vagy egyéb hátránnyal küzdõ pénzes csókák csetlenek-botlanak hátukon drága, de a levegõbe emelkedést számukra nem garantáló zajforrásokkal, mondja... Ez a fajta szerencsétlenkedés nyilván nem teszi vonzóvá a mûfajt a fiatalok számára. Kipróbálni és megszeretni azonban egy pillanat mûve volt, az addigi elõítéletei azonnal szertefoszlottak. Innentõl nem volt megállás, és nem sokkal késõbb, 2002-ben máris elsõ motoros versenyén
találta magát.
A versenyzésben egyébként számára nem az eredmények elérése a legfontosabb, hanem maga az élmény: utazni, világot látni, emberekkel találkozni, ismerkedni, barátságokat kötni... egyszóval, „bulizni”, és közben mellesleg tanulni és fejlõdni is.
Mathieu egyébként minden siklóernyõsnek melegen javasolja, hogy próbálja ki a motoros verziót is, szerinte aki ráérez az ízére, rabja marad, mint õ. Arról nem is beszélve, hogy a siklóernyõs tapasztalatok, „elõképzettség” sokat segít a motorral való repülés elsajátításában. (Idekívánkozik egy némileg kaján megjegyzés, Mathieu enyhén szólva „laza” felszállási stílusán látszik is a
siklóernyõs múlt...)
Mathieu az Ozone Viper ernyõjével repül, amelynek fejlesztésében õ is közremûködött, sõt azt lehet állítani, hogy a Vipert kimondottan személyére szabták. Ez a félig reflex profilúnak mondható ernyõ jó, bár kissé félelmetes kompromisszum a sebesség, a teljesítmény és az irányíthatóság kritériumai közt, ezért mindenkinek nem ajánlaná, olyan meglepõ sebességekre és hirtelen merülésekre képes. A motor a jól bevált Ros 125 egy PAP keretben, amelyet Mathieu dinamikája és esztétikuma miatt is kedvel, változtatható bekötéssel.
S hogy mik a tervei a közeljövõben?
Miután az elmúlt két évben minden nagyobb bajnokságot megnyert (jelenleg francia nemzeti, világ- és Európa-bajnok egyszerre), a jövõ évi, Kínában tartandó világbajnokságra sem a sikeres versenyzés, inkább az utazás vágya és a kíváncsiság vonzza. Továbbra is rendszeresen tart motoros ernyõs akróbemutatókat, ezt részben anyagi megfontolásból, részben azért, hogy ezáltal is demonstrálja: a PPG nem a kompromisszumról szól, éppen ellenkezõleg: minden gyalogernyõs akrófigura bemutatható motorral is, sõt olyanok is vannak, mint például a bukfenc, melyeket biztonságosabban és látványosabban lehet kivitelezni motorral. Hogy a motoros ernyõs akrózás mennyire biztonságos, az is bizonyítja, hogy a Coupe Icare alatt három motorleállása is volt (a Walbro nem mindig bírja a g-ket), de mind a három alkalommal úgy tudott leszállni, hogy a közönségnek fel sem tûnt a mûsorváltoztatás. Neki, aki nem bírja a monotóniát, szüksége van mindig új és új élményekre, a repülés
különbözõ mûfajaiban való kalandozásra. Az eddig is gyakorolt bemutató és akrobatikus repülések, „show”-k mellett mostanában leginkább a légi videók készítése és a ballonozás érdekli. A múltban két évig gyakorolt „wagázás” után téli tervei közt a speed riding (a síelés és a siklóernyõzés ötvözete) is szerepel, s hamarosan Ausztráliába készül két hónapra.
Mit csinál szabadidejében az, akinek az élete folyamatos nyüzsgés, kaland, utazás, adrenalinfröccs és változatosság? Bár nem hazudtolja meg önmagát („úgy egyébként” egy lakókocsiban van az otthona), bevallotta, ritka pihenésképpen épp a magányt és a semmittevést élvezi...
Slusszpoénként álljon itt egy érdekes momentum: kérdésünkre, hogy szenvedett-e valaha komolyabb balesetet repülés közben, az „akrókirály” Mathieu elgondolkozott, majd eszébe jutott az egyetlen annak nevezhetõ esete: egy túlságosan nyugis repülés során elaludt (!) a levegõben, s egy fán landolva ébredt.
Végszó gyanánt: Matyi ünnepélyesen megígérte, hogy tavasszal ellátogat hazánkba egy kis akróbemutatózás és ismerkedõ együttrepülés kedvéért.
Szöveg: Kádár Andrea
Fotók: Koszta Péter
