Ausztria túra 2006

2006. július 17-től 20-ig.
Útvonal: Tököl – Fertőszentmiklós – Wiener Neustadt – Trieben – Zell am See.
Zell am See – Lienz – Nötsch – Fürstenfeld – Sármellék – Balatonakali – Tököl.
Repült kilométer: 1068 km
Repült idő: 14,5 óra
1. Tóth Balázs 57-77 Géptípus: DTA Voyageur II Dynamic 450
2. Kun Zoltán 57-23 Géptípus: Apollo C–15D RGT–582

Kun Zoli beszámolója

Végre felvirrad az indulás napja! Már hetek, sőt hónapok óta erre várok, hogy végre elemelkedjünk a földtől, magunk mögött hagyva a szép magyar síkságot, és irány az osztrák hegyvidék.
2006. július 16. vasárnap, ragyogó napsütés, erős szél.
Bázisrepterünkön, a tököli reptéren találkozunk délután 2 órakor.
Tankolás, bepakolás, kisebb szerelés még az utolsó pillanatokban, tanakodás, hogy mit hagyjunk itthon az irdatlan mennyiségű cuccból, amit a két sárkány köré halmoztunk.
Sátor, hálózsák, matrac, váltóruhák, szerviztáska, kanna stb. csupa szükséges dolog. Egyedül a két kisszék tűnik kicsinyt luxusnak, no de szegények ne árválkodjanak itthon, találunk nekik is helyet. Az indulást délután 5-re terveztük, de a szél nem akar gyengülni. Mindketten az indulás lázában égünk, de kiszámoljuk, hogy ebben az erős északnyugati szélben kb. 3,5 óra lenne elérni Fertőszentmiklóst, ezért szomorkodva másnap napkeltére tesszük az indulást.
2006. július 17. hétfő, 5 óra 15 perc. Szélcsend! Motorindítás, melegítés, irány Fertőszentmiklós. A repteret kb. 1 óra 40 perc alatt érjük el, természetesen útközben beerősödik a szembeszél. A reptéri személyzet hajnali 9, negyed 10 között kiérkezik, majd kisebb procedúrák a vámoltatásnál, és máris indulhatunk 12 körül Wiener Neustadtba.

Felszállás után, az időközben elég vad szél miatt nincs igazán kedvem fotókat készíteni a Fertő tóról, vagy Sopronról, inkább azon próbálom törni a fejem, hogyan tartom Wiener Neustadtig a gyomromban azt a pár virslit, amit a reptéren elfogyasztottam. Küszködve átrepülünk a határ fölött, frenetikus élmény, amióta repülök, ezen álmodoztam, hogy majd egyszer talán…
Wiener Neustadt repterét 40-45 kilométeres szél keresztezi totál 90º-kal, szinte vizet facsarok a kormányrúdból, már eszembe se jut a virsli, csak a leszállásra koncentrálok. A vám kicsit olajozottabban működik itt, kb. fél perc. A szárnyat leszereljük, lefektetjük, eszem-iszom, kis pihenő, tankolás kényelmesen egyből a tankba (400 forint/l), majd kifizetjük a 10 euró körüli leszállási illetéket, és start. Szerencsére a szél egy kicsit csendesedett, de bennünk volt a frász, hogy mi lesz majd a hegyek között! Semmering felé vettük az irányt, és 15-20 kilométer megtétele után elértünk a völgy bejáratához, ahol az útvonalunk folytatódik. Gyönyörű látvány tárult elénk, jobbra-balra óriási hegyek, a völgyben kis városok, golfpályák, a hegyoldalakon felvonókkal teletűzdelt sípályák.
Csodálkozásunkra a völgyben teljesen kisimult a levegő, megszűnt a szél, és termikes dobálások sem voltak. Este 7 óra körül értük el Trieben repülőterét. 5 óra repülés és 420 kilométer megtétele után elhatároztuk, hogy letáborozunk. A triebeni reptér gyönyörű, hatalmas hegyek között fekszik, kb. 600 méteres aszfaltkifutó, gyönyörű nyírt gyep, szép hangár, illetve torony, és nagyon elenyésző repülőforgalom. Sörözgetés, vacsorázás, sátorverés, alvás. Reggel a reptér melletti benzinkútból feltankoltuk a gépeket, majd rövid eszmecsere az irányító úrral, aki nagyon boldog volt, hogy ellátogattunk hozzájuk Magyarországról, és örömét kifejezve csak fejenként 8 eurót kért el a leszállásért, de megnyugtatott, hogy ebben a sátorhely is benne van!
Déli 12 órakor szakadtunk el a triebeni pályától és emelkedtünk 2000 méter fölé. Ebből a magasságból már láttuk, hogy utunk e szakasza sokkal szebb lesz, mint az előző napi volt. 3000 méter magas, hóval tarkított hegyek között vezetett az utunk, enyhe hátszél, termik nulla, hát kell ennél több? Eltévedni lehetetlenség, hiszen Semmeringtől kezdve egy völgyben vezetett az út. Mintegy másfél óra repülés után értük el utunk célját, Zell am See-t. Besoroltunk a zajterhelés miatt bakancs alakúra sikeredett iskolakörre, majd körülbelül 4 leszálló gép után mi is földet értünk. A reptér ugyancsak mesés, nyűgözés után megbeszélés az irányítóval, akitől kaptunk két biciklit, mivel a belváros kicsit odébb volt. Egy kellemes vendéglőben fejenként 10-12 euróért bekaptunk egy-egy ételmintát, majd Balázs barátom szemfülességének köszönhetően fél perc alatt jutottunk egy belvárosi szálláshoz, potom pénzért. Másnap hajnali 12-kor szálltunk fel a reptérről. Tanultunk az előző napból, hogy termik szinte kizárva, ezért legalább kipihentük az este fáradalmait. Elérkezett az utunk legnehezebb szakasza, Zell am See-ből átrepülni Lienzbe. A távolság kb. 50 km, de fel kell mászni legalább 3200 méterre, leszálló sehol, csak szikla, amerre a szem ellát. Jó alaposan felöltöztünk, két nadrág, pulcsi a repülős ruha alá, kesztyű, vastag zokni stb. Az agyonpakolt gépekkel szép nyugodtan, motort kímélve emelkedtünk a kellő magasságba. Mivel ez a vidék a Hohe Tauern Nemzeti Parkhoz tartozik, így csak az alattunk kígyózó autóút fölött repülhettünk. Amerre a szem ellát, hóval borított sziklás hegyek, mellettünk a Grossglockner 3800 méteres csúcsa magasodott fölénk még legalább 500 méterrel. A levegő sima, egy rándítás sincs, igazi jó légi fotós idő. Sajnos eme csodálatos élménynek elég hamar vége lett, pillanatok alatt a hágó másik oldalán találtuk magunkat, és megkezdtük a süllyedést a lienzi reptér felé. Lienzben leszálltunk, mivel odafönn 3300 méteren kellemes volt a meleg ruha, viszont 2000 méterrel lejjebb már facsarni lehetett a vizet az alsógatyámból. A lienzi reptéren kifizettük a 8 euró átöltözési díjat, és már indultunk is tovább Nötsch felé. Kétezer méteres magasság környékén repültünk, fölöttünk még kb. 1000 méterrel gyalogsárkányosok és siklóernyősök hada, a nötschi reptérről láttunk olyan vitorlázórepülőt, ami legalább 5000 méteren forgolódott.
Másnap reggel útvonalunk: Villach, Wolfsberg, majd a grazi CTR-t északról kerülve cél a fürstenfeldi reptér, ahol vámoltatunk. Visszafelé Grazig nagyon szép tájak fölött visz az út, utána viszont kezdődik az egyhangú lapály, és vele együtt, mivel már dél felé járt az idő, a dobálózás is beindult. Fürstenfelden 1 óra várakozás után tudtunk útnak indulni Magyarország felé. 2 óra körül értük el a Balaton Airportot, Sármelléket. Sármelléken gördülékeny volt a vám, és gördülékenyen gomboltak le rólunk 12 eurónak megfelelő forintnyi leszállási illetéket. Mindezek után eldöntöttük, hogy a tököli reptér a maga szerény 5 eurós leszállási illetékével szinte diszkont reptérnek számít.
Balatonakalin még leszálltunk beköszönni az ottani sárkányos csapatnak, majd továbbindultunk Tököl felé. Öt óra harminc perces repülés és mintegy 530 kilométer megtétele után élmény volt kiszállni a gépből.
Mindent összegezve szenzációs út volt. 4-5 nap alatt nagyon kényelmesen teljesíthető, persze ha olyan szerencséje van az embernek az időjárással, mint nekünk volt. A táj felülmúlhatatlan, az emberek egytől egyig kedvesek, barátságosak. Negatív élményben szinte nem is volt részünk. Csak ajánlani tudom ezt az útvonalat mindenkinek!

Tóth Balázs megjegyzései

Zoli beszámolójához hozzátenni már nehezen tudnék, ezért álljon itt végezetül néhány drága pénzen szerzett jó tanács, fontossági sorrend és a teljesség igénye nélkül, túrázni vágyóknak:
• Még otthon gyakoroljuk a szárny gyors levételét és földre fektetését. Erős szélben ezt valószínűleg egyedül kell elvégeznünk, mivel társunk saját bajával és gépével lesz elfoglalva.
• Egy tartalék benzineskanna mindig jól jön, különösen ha túlzottan bízva a reptereken általában fellelhető 95-ös benzinben, esetleg mégiscsak a következő benzinkútig tartó gyalogtúrával egészül ki napi fitness-programunk.
• A kempingszék, csakúgy mint az ICAO térkép és a Jeppesen Bottlang Airfield Manual elengedhetetlen tartozéka a repülések megtervezésének.

• Tartalék alkatrészből, tiszta alsónadrágból és egyéb „luxus”-ból sohasem lehet elég keveset magunkkal vinni. Ha bármelyikre épp szükségünk lenne, biztos, hogy pont nem lesz kéznél.
• Az összes lehetséges papírral (szakszó vagy pilótaigazolvány, orvosi, légialkalmassági, biztosítás stb.) felvértezve még mindig szükségünk van egy kis nyelvtudásra, rádióforgalmazásra és a helyi eljárások minimális ismeretére és betartására, hogy könnyedén elnavigáljunk idegen tájakon.
• Az országhatárt átlépő repüléseknél egy lajstromjel (HA-….) és egy működő transzponder nagyban megkönnyítheti dolgunkat. Nem azt mondom, hogy ezek nélkül nem lehet, de biztos, hogy több magyarázkodásra lesz szükségünk.
• És végezetül pár szó a „málházásról”: mivel sárkányunk csomagtere erősen korlátozott, ezért szükségszerűen kisebb-nagyobb táskákat kell itt-ott rákötöznünk. A táskák, zsákok, kempingfelszerelések rögzítésénél ne elégedjünk meg csupán azzal, hogy nem esik le (rögtön) a gépről! Saját tapasztalatom a Fertőszentmiklós–Wiener Neustadt szakaszról: kis turbulencia, egy óra torna, a szárny csak két 45 fokos bedöntés közben van egy pillanatig vízszintesen. Ez volt egyébként a túra legrázósabb része. Eközben fél kézzel a rádiót kezelem és a trapézba kapaszkodom, miközben a másik kezemmel a fülem mellett lobogó hátizsákomat próbálom maradásra bírni. Nehézségek árán, de sikerült. A földön a probléma kielemzése után megszületett, a már szabadalmaztatott „Tóth Balázs- féle lobogásgátló heveder”!