Hónapok óta tervezgették az Alföldi Repülõklub pilótái az Erdélyi körrepülést. 12 repülõ jelentkezett Utasként a meghívást én is örömmel vettem.
2004.Május 14. reggel felhõs, borongós idõre ébredtünk, felmerült bennem a kérdés, vajon indulhatunk- e, ebben a rossz idõben? Igaz, kicsit megnyugtatott a tudat, hogy az Alföldi Repülõklub pilótái már sok mindent átélt, tapasztalt repülõ fiúk biztosan nem hagyják ki, ezt a nagyszerûnek ígérkezõ túrát.
Az Olt völgyében repülünk |
Metárok lekérése után, túravezetõink megbeszélésre szólítottak bennünket, ahol átbeszéltük együtt az útvonalat, az idõjárást, a kötelék sorrendjét és a kötelék rádiózás szabályait. Közben megtörtént az útlevél kezelés és a vámellenõrzés is. Minden rendben volt, indulhattunk!
Így, a sötét felhõk ellenére, záporokat, zivatarokat kerülve elindulunk, kockáztatva a kényszerû visszafordulást is.
A 12 repülõgép (5 MotoFalke, 2 Dimona, 1 Sinus stb.) felsorakozott a szegedi felszállópályára. A "Falke vezér" felszállási engedélyt kért. A felszállás rendezetten történt, de egy Storch mûszaki gondok miatt a földön maradt.
Arad irányába indultunk. A határt Battonyánál léptük át. A határvonalon az olajkutak mindkét oldalon tömött sorokban állnak, mintha mindkét ország a másik olaját akarná elszívni.
Aradon a leszállás után útlevél ellenõrzés, a helyi pilóták kávéval, frissítõvel és szendvicsekkel fogadtak bennünket. Baráti beszélgetés után egy óra múlva már levegõben voltunk.
Naplemente a dévai reptéren |
A Maros vize simán, szelíden ballagott medrében, mintha nem akarta volna, hogy a felhõk közül, kiki bújó nap sugára megbotoljon fodrában. Csak egy két tehenet engedett meg vízében fürdõzgetni. Megszûnt a sík vidék, balról a Zarándi hegység vezette utunkat.
A Maros-híd után Lipova város fölött egy szép, a XVIII. századi ferencrendi kolostort láthattunk. Nem messze Solymos vára következett, mely a Marosra nézõ, kiugró sziklafalon áll. A várat a tatárok támadásának elhárítására építették. 1446- tól Hunyadi Jánosé, késõbb a Báthory családé, majd a törökök kezére jutott.
Az erõs szélben a repülõgépek, mint a vadludak követték a vezérgépet a hegyek és dombok szorításában. Majd tartós emelés a hegylánc mentén, nem kell a motor! Hosszan lehet lejtõzni a hegylánc mentén. A Sinus motor nélkül is tartotta a tempót a többiekkel.
Elértük Dévát, a Ruszka havasok északi lejtõi alatt a Maros völgyében épült. A város fölött nagy betûk hirdetik a dévai vár romjait. Vár áll itt a tatárjárás óta. Sokszor lerombolták, nehezen építették újjá a 370 méter magas hegyen. Csak egy gyors fotóra van idõ. Éppen le tudunk szállni a vihar elõtt, a pálya felázott és vizes, figyelni kell a fékezésnél. Gyors nyûgözés és indul a zivatar, az ablakból rimánkodunk amikor elkezd kopogni a jégesõ. Nem károsodott egyik gép sem. Déléután 5 óra van , ma már nem érünk Brassóba. Déván kitûnõ szállást ajánlottak a reptéren. Elõvettük készenléti csomagjainkat és kellemes, baráti ismerkedési est vette kezdetét. (Persze a másiké is finom volt) A vihar felhõi távolodtak de az ég még fekete volt, alatta felcsillant a világító naplemente, ami csak néhány percig tartott a hegyek között.
Jobbról kezdõdnek a Ruszka havasok |
Miközben a fényjelenség hatása alatt lecövekelve álltunk, egy kisfiú elkiabálta magát: "Szivárvány." Keleten pedig dupla szivárvány kápráztatott el bennünket. Emlékszem régebbi gondolataimra, vajon át lehetnee alatta repülni?(Már tudom, hogy nem.) Eszembe jutott a tarka-barka fizika:
"Vágyaid elérhetetlen tartományba vonzanak,
Az, ami után futsz epedve,
Csalfa, tünde fényalak.
Egy sugár a nap szemébõl...
Büszke diadalmosoly,
Mely a sírva futó felhõn, megtörik,De nincs sehol."
Ez az öt perc volt a nap fénypontja! Az est további része nem publikus...
Másnap a reggelit követõen Brassó idõjárását figyeltük, kedvezõ meteorológiai jelentést kapva indultunk tovább.
A Szebeni havasokat még mindig a Maros mentén északról kerüljük. Nagyszeben után elérjük az Olt völgyét, jobbról a Fogarasi havasok csúcsai felhõbe burkolóznak, de a hegy vonulata vezet bennünket Brassó felé. Nagyon szép egymást követõ leszállás után, sok kíváncsi repülést kedvelõ érdeklõdõ is várt bennünket.
Marosvölgy a Zarándi hegységnél |
A Baróti havasok mentén Tusnádfürdõ felett a keskeny szurdokban libasorban halad át a kötelék. Felhõalapon repülünk. Az Olt, az út és a vasút egymáshoz simulva fér csak el a keskeny szurdokban. Magasságunk 3500 láb, sebességünk 140-150km/h.
Csíkszereda felett kötelékben húzunk át. Balról a nagy hegy a Hargita. A hegyek ölelésében, minden komor zöld. Mindenfelé kecskék, birkanyájak legelésznek fekete pásztor kutyák figyelõ tekintete mellett. Egy kis fabódé, a menedékház sejteti, hogy pásztor is van a közelükben. Jobbról a Csíki-havasok vonulata látszik. Az Olt egyre vékonyabb erecske csupán, egyszercsak megszûnik. Ugyanannak a hegynek a másik oldalán pedig egy másik forrásból indul egy másik folyó. 800 m magasságból délnek az Olt, északnak a Maros indul hosszú útjára. A kis falu neve Marosfõ. A folyó sok kis érbõl, csokorszerûen szedõdik össze. Gyorsan hízik a folyó, jobbról a Gyergyói havasok, balról a Görgényi havasok táplálják.
A csúcsaikon a zöld szín mellett megjelent egy másik szín is, a fehér. Május derekán még hófödte csúcsok között zümmögünk tovább aprónak tûnõ repülõinken .
Vonzanak a fehér csúcsok, egyre közelebb húzódunk a hegyhez. Lehûlt a levegõ is, kabinfûtés is kell. De ennek ellenére is csattogtattuk a fényképezõgépeket. Erre játszódik Wass Albert elragadó regénye "A funtineli boszorkány".
Elhagyva a havasokat, Szászrégent érintve leszállunk Marosvásárhelyen.
A repteret a város és a Maros között találtuk meg. Kávéval egy kis harapnivalóval és rengeteg kérdéssel itt is vártak már bennünket. Sok magyarul beszélõ érdeklõdõ vette körül a repülõgépeket. Marosvásárhely a romániai magyarság egyik legfontosabb szellemi központja.
A Fogarasi havasok felhõbe burkolózó bércei között bújik meg Talmács |
Meséltek nagy szegénységrõl, amit sajnos mi is láttunk, de tapasztaltuk a lehetõségek szerinti kedves fogadtatást is. Haza indulás elõtt, mindenki igényt tartott juhsajtra vagy juhtúróra, amit pár millió lej kifizetésével meg is szereztünk. A jó idõjárási feltételeket megvárva Arad felé indultunk vissza.
Mégegyszer egy utolsó pillantás a dévai várra...
Bár Nucával, a funteneli boszorkánnyal nem találkoztam, de a természet leányát, és lelki szépségét gyakran éreztem magam körül.
Bólya Beáta
Fotók: Bajusz Huba
Fotók: Bajusz Huba