Ugrott már siklóernyõvel hõlégballonból és helikopterbõl. Polgári foglalkozására nézvést tesztpilóta. Minden bizonnyal a legtöbbet fotózott-filmezett siklóernyõs a világon. Nem hittem volna, hogy egy bár kellõs közepén felpattan a székrõl, és hamisítatlan tiroli táncbemutatót rögtönöz – pedig ez történt. Nem felejtette el, honnan jött, sõt büszke rá, hogy tiroli.
– A mi kultúránkban fontosak a hagyományok – magyarázza.|
|
Tirolban a foglalkozások is generációról generáció-ra öröklõdnek: bármilyen meglepõ, Mike – az apai „irányvonalat” követve – valamikor tetõfedõként dolgozott, ami persze meglehetõsen távol állt tõle. Baráti társaságához tartozott az Edel egyik vezetõje – ezzel nagyjából el is dõlt a kérdés. Mike repülõ-pályafutásának késõbb a Nova adta meg a lendületet.
Egyre nõtt az akró iránti szenvedélye, szinte sorsszerûen kötött ki a DHV-nál. Számára ez az ideális közeg, vagy ahogy õ fogalmaz: küzdõtér. Csiszolhatja-fejlesztheti a technikai tudását, miközben folyamatosan megkapja azt a fajta stimulációt, ami a lételeme. Emellett jól is menedzseli magát. Nehéz „elkapni”, úgy tûnik, mintha mindig riporterek vennék körül. Nekem azonban szerencsém volt: egy török bárban láttam meg, éppen gyümölcslevet iszogatott. Az „eredeti” Dolce & Gabbanát kínáló kereskedõk gyûrûjén áttörve igyekeztem az asztalához, hogy elfoglalhassam a mellette lévõ üres széket.
A programja túlságosan hektikus ahhoz, hogy vala-miféle rutin alakulhasson ki az életében. Bemutatóról bemutatóra, országról országra jár, hogy fenntartsa a médiumok – fõleg a tévécsatornák – érdeklõdését, ami értelemszerûen szorosan összefügg a szponzorok adakozókedvével. Mindez – a tesztpilótasággal együtt – körülbelül évi 1000 felszállást jelent.
Maga a repülés még így is csak a kisebb része a tevékenységének – jóval több idõt fordít például a lehetséges támogatók gyõzködésére, a jelek szerint egészen jó hatásfokkal. Hogy meg tudjon felelni a mindenkori „mainstream” elvárásainak, évente nagyjából húszórányi filmanyagot készít. Nincs is ezzel semmi baja, a stresszmentes, konszolidált életvitel a legkevésbé sem vonzza. Beszélgetés közben sem képes nyugton maradni, az amúgy is „gyenge lábakon álló” széket használja – mint kelléket – egyes manõverek bemutatására. Néha azért csak lazít õ is… Esetleg valami „nõi behatás”? Mint kiderül, az ausztriai Achen Lake mellett közös háztartásban él asszisztensével, Ineszel. Kapcsolatuk a munkára és a barátságra korlátozódik.
 |
 |
 |
 |
– Tudsz fõzni?
– Nem.
– Ki mossa a zoknijaidat?
– Megosztjuk egymás között a házimunkát.
Minden „turnéja” elõtt kikéri egy szakértõcsapat véleményét – tökéletesen megbízik bennük –, döntéseit azonban egyedül, fizikailag is „elszigetelõdve” hozza meg.
– Jó Achen Lake-ben, a természethez közel élni. Télen síelek, nyáron biciklizem és túrázgatok. Szívesen teszek-veszek a ház körül, vagy futni megyek Wilsonnal és Sheilával, a két kutyámmal. Wilson A számkivetett címû film fõ- (és gyakorlatilag egyetlen) szereplõje után kapta a nevét, mert imád labdázni.
(A filmbeli Wilson – Tom Hanks játssza – egy hajótörés egyedüli túlélõjeként keveredik egy lakatlan szigetre. A rakományból megmenekített labdából emberfejet barkácsol, az lesz a társa az elkövetkezõ nem kevés magányos évében.)
– Tényleg „mad”, azaz õrült vagy? – muszáj megkérdeznem.
– Nem hinném. (nevet) Ez csak imídzs. Õrült az, aki elõbb cselekszik, és csak aztán gondolkodik. Én viszont igyekszem mindent kiszámítani és kontrollálni, amennyire csak lehetséges.
– Milyen kocsid van?
– A Citroën gyárral mûködöm együtt, így minden 20 ezer kilométer után kapok egy új autót. Ez fontos számomra, mert évente 70 ezer kilométert teszek meg.
– Rendszeresen tárgyalsz bankárokkal, üzletemberekkel. Gondolom, más hullámhosszon vagytok… Egyáltalán, mit tudsz nekik mondani?
– Nem igaz, hogy más hullámhosszon vagyunk. Sok a közös vonásunk. Õk a döntéseikkel jelentõs összegeket kockáztatnak, na meg az életemet. Én is ezt teszem, csak persze nálam fordított a sorrend... Mindenesetre nem árt nekik, ha megtapasztalják: bizonyos impulzusokat egy merõben más közegben is megkapnak. Néhányan közülük már pilóták. Az ernyõzés testre szabott sport számukra, hiszen a „megszokott” pszichikai mechanizmusaik mûködnek, csak éppen egy új dimenzióban.
Mike hatalmas lelkesedéssel beszél, és nagyon határozott véleménye van a világ dolgairól; többek között a siklórepülõ-fesztiválok szervezõinek felelõsségérõl is:
– Saint Hilaire? Ó, valóban mulatságos volt – két ember meghalt.
Más pilótákról és gyártókról nem hajlandó véleményt nyilvánítani, viszont szívesen mesél az Ozone-nál töltött idõrõl.
 |
– Különös világ ez… Folyamatos rálátásom van a siklóernyõpiacra. Minden elismerésem a gyártóké, akik szaktudásukat kiváló elképzelésekkel ötvözik. Számomra lenyûgözõ, amit ebben a szûk szegmensben – és relatíve kevés pénzbõl – képesek létrehozni. Ennek köszönhetõen egy olyan kis területen belül, mint az ernyõzés, meglepõen sok irányzat alakult ki.
Nyilvánvalóan nem az a járt utat járatlanért el nem hagyó fajta. „Külsõsként” nyakig benne van az ernyõtervezésben és -fejlesztésben – de az az érzésem támad, hogy elõbb-utóbb máshová „hajtja a vére”, még ha le is kell mondania bizonyos privilégiumokról. – Nem szoktam ide-oda ugrálni. Néha persze szükség van a változtatásra, de következetes vagyok.
Vajon az élet minden területén így van ezzel? Nem tudom megállni, búcsúzóul még felteszek egy oda nem illõ kérdést:
– Mondd, Mike, hûséges vagy?
– Igen… legalábbis remélem.
Talán csak Wilson és Sheila tudja a választ.
 |
Valerie Ishii, Cross Country
Fordította: Mezei Katalin
Fotók: Christian Gruber, Giorgio Sabbioni
Fordította: Mezei Katalin
Fotók: Christian Gruber, Giorgio Sabbioni
