Az egriek ismét újdonsággal rukkoltak elő. A 2004-es blois-i találkozón „megkaparintott” HKS motorral szerelt Jet Starról a Halley tesztpilótáját, Vereb Györgyöt kérdeztük.
Szerettünk volna a jól bevált Rotax motor mellé alternatívát is kínálni. Ezt a szándékunkat kitűnően szolgálja ki a japán boxermotor, ami annál is izgalmasabb, hogy súlyban és teljesítményben a 912-es alá helyezhető, ami lassú, békés szárnyak esetén „túlmotorizálja” sárkányainkat. A HKS 700 E első változata óta a japán konstruktőr elkövetett néhány módosítást, elsődlegesen a kenési rendszer teljes átalakítását, amely nagyban befolyásolja a motor hűtését. Léghűtés esetén a hengerfejek hűtése egy kiegészítő olajkörnek köszönhetően fokozható, ehhez viszont nagyobb szivattyúra van szükség. Bizonyos körülmények közt az olaj nem tudott elég gyorsan visszakeringeni, és a szivattyú levegőt szívott be. Az új változatban már két szivattyú dolgozik, az egyik a motorból üríti le az olajat, a másik pedig a kenő- és a hűtőkörökbe nyomja azt. Ez az autók esetében klasszikus megoldás megoldotta a problémát, a HKS ily módon 800 órányi működést prognosztizál, ami a használat során nyert tapasztalatok alapján fokozatosan növelhető.Egyes híresztelésekkel ellentétben a teljesítményt nem növelték, az továbbra is 60 lóerő 6200 fordulaton, 3 percig. E fölött a fordulatszámot 5800-ra kell csökkenteni, és a leadott teljesítmény 56 lóerő. Összehasonlításképpen, a motor teljesítménye valamivel jelentősebb, mint egy Rotax 503-asé, de az 582-esét nem éri el. Ami azonban a puszta teljesítményadatoknál fontosabb, az a motor nyomatékgörbéje. A kétütemű motorok csúcsra járatva adják le a maximális nyomatékot, a HKS már háromezres fordulattól kezdve érezteti erejét, a különbség olyan, mint egy alacsony lökettérfogatú, de pörgős négyütemű, illetve egy relatíve kis teljesítményű, de nyomatékos dízelmotor között.
A komplett motor minden kiegészítőjével együtt 55 kilót nyom az olaj nélkül, tehát beleillik a kis négyütemű repülőmotorok átlagába, amely 1915 óta 1 kg/lóerő körüli. Ez nem tűnik túl nagy dolognak, de vegyük hozzá az élettartamban elért fejlődést: akkoriban az egyszelepes rotációs Gnome & Rhône ritkán húzta 10 óránál tovább, és a világ legjobb motorjának minősült!
Hosszú élettartama mellett a HKS alacsony fogyasztásával is kitűnik. Egyedül repülve nehéz 7 liternél többet fogyasztani, miközben egy 503-asnál 11 liter is könnyen lecsúszik.
A motort minden kiegészítőjével együtt szállítják. Nem róható fel a gyárnak, hogy porlasztófűtést még opcióban sem adnak hozzá. Kétfajta áttétellel rendelhető, ezek: 2,58 és 3,47/1. Mi a zajszint csökkentését szem előtt tartva a második verziót választottuk. Ecoprop Arplast háromtollú légcsavarral szerelve a motor némileg halkabb az 503-asnál, de mélyebb hangja sokkal kellemesebb is. A motorágy alul négyzet alakban elhelyezkedő négy nagyon rugalmas gumibak, felül pedig a bólintást elkerülendő még két gumibak támasztja ki a hengerfejet.
A HKS első pöccre indul önindítóval. Hidegindításkor néhány percre ki kell húzni, majd fokozatosan visszatolni a szívatót, alapjáraton tartva a motort, mint egy Rotax 912 esetében. A bemelegítés viszonylag hosszú, de a motor élettartama miatt fontos. Alapjáraton alig van rezgés. A guruláskor már érezni a HKS nagyobb inerciáját, ami a mozgó rész súlyának és a fordulatonkénti egyetlen robbanásnak köszönhető. Ezt a részletet csak azért kell említeni, mert a jelenség könnyen értelmezhető a kisebb teljesítmény jelének. Ugyan lassabban, de ugyanakkora teljesítményt ad le a motor, mint egy kétütemű megfelelője tenné, és ha gurulás megkezdése előtt fékkel felpörgetjük a motort, a gurulási úthossz megegyezik az 582-es esetén mért értékkel. Téli hidegben, jó kemény levegő esetén kevesebb mint 6 másodperc alatt emelkedett a levegőbe, 45 km/h sebességgel. Az emelkedés 5,2 m/s volt 65 km/h mellett. Teljes terhelés mellett 56 km/h a szárny átesési sebessége, ami nem egy rossz adat. Az utazósebesség 80 km/h körüli, 4700 ford./percen. Két személlyel elérhető a 120 km/h, de ez a gép nem száguldozásra lett kitalálva. A kis tömegből adódó könnyedség, a kormányerők nőiessége jellemezhetnék legjobban a HKS–CXM kombinációt. Aki nem izomból akarja hasítani a levegőt, hanem lágyan és halkan akar libbenni, annak ajánlhatjuk a HKS motort egy játékos és nem sebességre tervezett szárnnyal. Aki nem ér rá elmélázni egy deres téli berek vagy egy naplementében fürdőző domboldal látványában, továbbra is választhatja a 912-es négyütemű motorokat.
További infók: www.halley.hu
Lejegyezte: Kádár Andrea
Fotók: Halley Kft
Fotók: Halley Kft