A Kilimandzsáró a háttérben
Az előző számban közöltük Thierry Barbier „világkörüli” repülős túrájának első fejezetéről szóló élménybeszámolóját, most jöjjön a folytatás…
|
|
| A Kilimandzsáró a háttérben |
Az út: 350 repült óra, 83 különböző leszállópálya, 209 nap utazás 18 országon keresztül…
A jármű: Széria SKY RANGER, Rotax 912-es motorral, extrakönnyű kétlapátos kompozit Duc légcsavarral. Opciók: 2 db 55 literes alumínium üzemanyagtartály, terepgumik, Magnum Junkers Profly mentőernyő.
Második rész
(januártól júliusig)
Visszatérés Botswanába
A repülővel és busszal megtett 48 órás út után visszaérkezem Botswanába, Maunba. A Kalahari Air Service hangárja a hétvégén zárva, így pihenhetek egy kicsit, és szoktatom magam a 40 fokos hőséghez, mielőtt hétfő reggel viszontlátnám a gépemet, és megkezdeném a javításokat. Taxival szaladgálok, hogy az elülső villát kitágíttassam a bozótgumik méretéhez, módosítsam a főfutó rögzítőbilincseit, és dolgozom a váz középső csövének cseréjén. A harmadik nap csatlakozik hozzám Kenn Livingstone-ból, aki a repülés megszállottjaként már 5 éve építi saját tervei alapján gépét. További társaságot is kapunk, Felix, Charl és Hemich személyében, mindhárman profi pilóták. Így már gyorsabban haladunk, csütörtök este iskolaköröket próbálgatunk A szombat reggeli 35 fokos hűvösben Kenn-nel repkedünk egy kicsit az Okavango mocsarak fölött, elég magasan ahhoz, hogy a motor hőmérséklete normális maradjon. Minden rendben, így vasárnap reggel 7-kor elindulok Namíbia felé, a határ közelében megállok Ghanzi városkában. Felszállás után nem tudok emelkedni, akkora a hőség a Kalahari 1000 métert is meghaladó magasságú sivatagi fennsíkjai fölött; nem szeretnék lepottyanni! Túl vagyok terhelve, lassan repülök, délben az olaj hőmérséklete már eléri a 125°-ot, kissé aggódom. Gobabis fölött végre elkapom a felszálló áramlatokat, és feljutok 3000 méterre. Ezt a mutatványt még megismétlem néhányszor, mielőtt 7 óra 42 perc repülés után leszállnék Windhoek-ben, épp egy vihar kitörése előtt. Csak pár liter benzinem maradt.
Szerencse a szerencsétlenségben
De mekkora szerencsétlenség! Maun óta észrevettem, hogy az olajnyomás ok nélkül felugrik, lecsökken, és az olaj nagyon melegszik. Egy Windhoek környéki kisebb repülésen aztán a motor megadja magát, és katasztrofálisan érek földet. A szemem körül monokli és repedés, mert az egyik fényképezőgép az arcomban landolt, fáj a gerincem, és a gép… A Rotax 912 annyira megbízható hírében áll, hogy nem értem, hogy lehetek ilyen peches.
Elkeseredve tartok szünetet, elfáradtam. A gépet szétbontva már látom, a livingstone-i vihar rázhatta úgy meg a motort, hogy az akkumulátorsav oxidálta az elektromos érintkezéseket. A mágneses kormány közelében egy érintkező kiszakadt. Rossz a porlasztás, a légszűrők eltömődve. Tanulság: nem szabad sajnálni az időt az alapos munkára, és pihenni is kell. Ha Livingstone-ban gondosabb vagyok, megúsztam volna mindkét balesetet…
A gépet javításra küldöm, és visszatérek Franciaországba. Április 3.-ig tart a kényszerpihenő, addigra jönnek meg az alkatrészek és egy új motor: Pierrot-val, repülőgépész barátommal felfegyverkezve térek vissza Windhoekbe. Április végére sikerül számos probléma után elkészülnünk, mielőtt még Pierrot visszautazna, kihasználjuk az időt némi namíbiai repkedésre. A sivatag a fekete és sárga ezerféle színkombinációjával gyönyörködtet, végtelen homokdűnék váltakoznak a kanyonokkal szabdalt, lekopott röghegységekkel. A partot minden reggel sűrű köd borítja a Déli-sarkról érkező hideg áramlat miatt, ennek köszönhetően telepednek itt le a fókakolóniák is, több tízezer fókát figyelünk meg a levegőből. Az új motor jól szuperál, Pierrot visszatér Franciaországba, én pedig északra indulok Windhoekből. Uis városába érkezve Monty fogad a leszállópályán. Kellemes estét beszélgetünk át Namíbia természeti szépségeiről és ásványairól egy barbecue mellett.
 |
| Magagaszkár partjainál |
Hajnalban átrepülök Namíbia legmagasabb pontja, a busmanok szent hegye, a Brandberg felett. Porszemként ereszkedem le a hegy északi oldalán, az emberi jelenlét utolsó nyomai is eltűnnek, szürke csúcsok, okker fennsíkokból kimeredő sziklakígyók fölött repülök. Opuwóban, a himba törzs területén szállok le. A himbák a vörös földön élő nomád pásztornép, a mai napig megőrizték ősi hagyományaikat és életmódjukat. A nôk egyetlen öltözéke a csípőjük köré kötött állatbőr, bőrüket vöröskő vajjal kenik, büszkén hordják ékszereiket, fejdíszeiket.
Megjött az engedélyem Angolára, az ondangwai reptérről indulok hajnalban. Az Angola határán kígyózó Cunéné folyót követem, majd a sivatagon repülök át Namibe városáig. Franciául beszél angolaiak fogadnak, egyikük, Nzenza meghív vacsorára is. Innen Luandába megyek, 7 óra 48 percet repülök; a gépem apró szúnyognak tűnik az óriási amerikai és orosz gépmadarak közt. Egy francia rádióamatőr, Didier kalauzol ebben a nagyvárosban, ahol a luxusnegyedek mellett nyomortanyák sorakoznak.
Angola északi részét, majd a Kongó folyó torkolatát repülöm át, útközben olajfúró-kutakat látok a tengerben. Kongóban Pointe-Noire városban Christophe és édesapja fogadnak, tiszteletemre vacsorát szerveztek az összes helyi UL pilóta részvételével, jó hangulatú estét töltünk el; a következő pár napban átnézem a gépet, és igen kellemeseket repülök a környéken.
Gabon
Amikor felszállok Pointe Noire-ból, a felhők úgy 100 méterrel ülnek a víz felett. A part mentén repülök, a határt elérve a nap is előbújik, majd újra beborul; egy helikopter megelőz, és tájékoztat a libreville-i időjárásról. Serge és Jacques sárkánnyal elémjönnek, a kis nyoniéi pályán találkozunk, átszeljük Libreville kikötőjét, majd leszállunk az owendói UL reptéren. Vasárnap Serge újonnan összerakott Sky Rangerét bütyköljük, estére kész vagyunk a beállításokkal és próbákkal, Serge boldog.
5 napot kalandozok Gabonban, mikor az egy teljes napig tartó özönvízszerű eső után végre kiderül az ég. Órákat repülök a hatalmas egyenlítői erdő felett a folyókat követve. Lambarénében meglátogatom Schweitzer doktor kórházát. Nyongo az utolsó kis erdei pálya, ahol leszállok, francia favágókkal társalgok. Az erdőben gorillát és antilopot is látok, a visszaúton pedig elefántcsordával találkozom. Felkészítem a gépet és a mentőcsónakomat a guineai öböl átrepülésére.
 |
| A szerző egy tengerparti fövenyről végrehajtott felszállás után |
Nyugat-Afrika
Több mint 6 órát repülök a következő állomásra, Cotonouba, több száz olajfúrótorony és a Niger deltájának végtelen mocsarai fölött. Beninben újra megtalálom Nyugat-Afrikát: barbecue, nappali hőség, enyhe éjszaka, kellemes társaság és beszélgetések. Mielőtt elhagynám Cotonout, az esti napfényben fürdő Ganvier cölöpváros látványában gyönyörködöm a magasból.
Burkina Faso határvidékén repülve elérem Ouagadougout, a növényzet egyre gyérül, közel a sivatag. Ügyelnem kell, hogy ne ütközzek össze a pálya fölött keringő keselyűkkel. Mali határát elérve eldugott kis falukkal pettyezett, szétszabdalt hegyvidéken repülök át, a látvány csodás, de a por egyre sűrűbb, mikor 7 órai út után leszállok Gaóban, 45° van árnyékban. Ismerősök fogadnak és mutatják meg Gao mecsetét, szép gyarmati épületeit, a kikötőt és a nyüzsgő piacot.
Timbuktu
Egy nap homokvihar után kitisztul az idô, kék égbe szállok fel Timbuktu felé. A folyó narancsszínű dűnék közt folyik, a kékeszöld vízen hajók siklanak, a gyerekek pocsolnak, nyájak járnak-kelnek, a falusiak üdvözölnek, vagy elmenekülnek. Timbuktu sűrű, átlátszatlan párába burkolózva fogad. Két napot maradok Afrika muzulmán fővárosában, megnézem a régi mecseteket és hagyományos épületeket, tuaregekkel, fulbékkel találkozom.
 |
| Mocsár az Etosa Nemzeti Parkban Namíbiában |
Timbuktut elhagyva ismét a Niger folyó felett repülök, ágai óriási száraz síkságban kanyarognak. Dogon területen, Moptiban szállok le, Gaoussou, a légiirányító meghív magához, az éjszaka olyan meleg, hogy a lapos tetőn, a csillagok alatt alszunk. Másnap hajnalban a Bandiagara sziklafalhoz indulok, ez a dogon terület sziklás fennsíkjának vége. A fal lábához és tetejéhez tapasztva kis falvak. Megyek tovább Bamakóba.
Három napot töltök Bamakóban, órákig próbálva csatlakozni az Internetre. Gond van: az olajszint emelkedik és kifolyik a túlfolyón. Háromból ketten megnyugtatnak, leeresztem az olajat. Két napig utazom Nouakchottba, a Szenegál folyót követve, Észak-Afrikába. Mauritánia homokos fővárosában minden az arab világra jellemző: a nyelv, a zene, a férfiak öltözéke, a nők hiánya.
Nouakchottból Agadirba órákig repülök nagy magasságban, mivel lejjebb igen erős szembeszél fúj (60 km/h), 2000 m fölött viszont még tol is valamennyire. A hajnalban még kb. 20° körüli talaj menti hőmérséklet 1000 méteren is 35°-ra emelkedik, majd lassan csökken (2500 méteren 25°). Aprócska pontként veszek el a pasztellszínű égben, a homok és a víz fölött. Leszállok Cap Juby-n, Mermoz és Saint Exupéry bázisán.
Agadir, majd Ouarzazate, a sivatagi város. Végigrepülöm a Draa pálmákkal és falvakkal szegélyezett völgyét, majd az Atlasz kopár hegységeit, ahol kiélvezem a sokszor akár 4500 méterig is feszálló termikeket, 8 m/s emelkedés mellett. Marrakech, az óváros élénk forgataga a Jamaa el Fenaa tér körül, árusok, bűvészek, mutatványosok, Essaouira bástyákkal körülvett régi városa, és végül Casablanca.
Casablanca Anfa repülőterén 5 napot várok az engedélyre, hogy átrepülhessek Spanyolország fölött, telefonálgatok, faxolok, telexezek, elegem van. 16 afrikai országot gond nélkül végigrepültem, csak a visszatérés okoz ilyen gondot? Végül Tangerbe adok le reptervet, és a Gibraltári-szoros fölött bejelentem a toronynak, hogy továbbmegyek, miután 5 napot hiába vártam. Végtelen olajfaültetvények, duzzasztógátak zöld vizű tavai fölött repülök, Malagától északra találok egy kis UL repteret a közelében benzinkúttal.
 |
| Pirog a Niger folyón Gao és Mopti között Maliban |
«a szellem igazi tere, ahol szárnyat bonthat, a csend» Ez az idézet szerepel a St Exupéry képével díszített medálon, amit július 22-én vehettem át az amatőr repülőkonstruktőrök európai találkozóján. Hosszú vándorlásom alatt, míg az oly távoli földet szemléltem elgondolkodva a magasból, St Exupéry gyakran szegődött képzeletben társamul; a medál nem is okozhatott volna nagyobb örömet. Az utam mérlege: 200 tekercs fénykép, 15 óra videofilm, 3 fedélzeti napló. Kell legalább egy év, míg feldolgozom emlékeimet…
Kádár Andrea fordítása
