Madagaszkár – Franciaország

Thierry Barbier, a vándorló riporter minden létező közlekedési eszközzel bejárta már a világot, kalandjairól könyvei, riportjai, útikönyvei, rádióműsorai tanúskodnak. Néhány évre Madagaszkárban letelepedve, innen indul UL gépén újabb „bevetésekre”, melyek közül most egyik legérdekesebb túrájáról mesél…
Az út: 350 repült óra, 83 különböző leszállópálya, 209 nap utazás 18 országon keresztül…
A jármű: Széria SKY RANGER, Rotax 912-es motorral, extrakönnyű kéttollú kompozit Duc légcsavarral. Opciók: 2 db 55 literes alumínium üzemanyagtartály, terepes gumiabroncsok, Magnum Junkers Profly mentőernyő.

Első rész
(szeptembertől decemberig)

Tavasz Madagaszkáron
A nagy utazás a szeptemberi tavaszban kezdődik, Madagaszkár déli részéről indulva. Az első állomásom Tuléar, ahová a Horombe fennsík és pálmaligetes szavannák átrepülése után érkezem. Innen Fort Dauphinbe, a sziget legdélebbi csücskére megyek

tovább a kezdődő nyári hőségben. Alacsonyan repülök a part mentén, a halászok integetnek. Türkizszínű tenger, korallok, homoksivatag, parti sziklák, a tájak váltogatják egymást alattam. Mielőtt északra és Afrika felé venném utamat, Tananari-vében átnézem a gépet.
Gyapotültetvényeket átrepülve érkezem meg Antsohihyba, 35 fokot mutat a hőmérő. Mangrove-mocsarak, partközeli szigetecskék után érem el Nosy Be szigetét, ahonnan másnap reggel indulok tovább Diegóba: az óriási kikötő mellett, akárcsak Rióban, cukorsüveg alakú hegy emelkedik. Rövid megálló után Madagaszkár legészakibb csücske, a Cap d'Ambre a cél. Smaragdszínű tenger és mélykéken ragyogó lagúnák felett repülök, szédítő szépségű tájakat látok: okkersárga vulkanikus dombok, mélyzöld mocsarak, csipkés szélű sziklák, és mindenhol a szemfájdítóan szép nagy kékség. Este Nosy Be-re visszaérve sétálok a meleg éjszakában, a bárokból zene szól, mindenki az utcán sétál; maniókával és sült banánnal körített rablóhúst vacsorázok.

Átkelés a kontinensre – Mayotte - Mozambik – Dar es Salaam
Korán indulok Nosy Be-ről, a hatalmas óceán fölött aprócska porszem vagyok, több mint 2000 méter magasan. 2 óra 48 perc repülés után érkezem meg Mayotte repterére. Trópusi hőség, hegyek, korallzátony, kék lagúnák. Az utcákon színes kelmékbe burkolt nők sétálnak, a minaretekből a müezzinek énekelve hívnak imára, reggel fél ötkor ez az ébresztőm.
A világosodó égboltot figyelve készülök az átkelésre Tanzániába. A hajnali csöndben messzire hangzik a madárcsicsergés és kakaskukorékolás. Felszállás után Anjouan és Grande Comore hegyekkel borított szigeteit repülöm át, melyek felett 2360 méterre magasodik a felhőkbe vesző, fekete lávával borított Karthala vulkán. Moronit elhagyva három órán át repülök magányosan az óceán fölött, csak egy fentről hangyányinak látszó teherhajót veszek észre az út során. Mozambik partjait elhagyva Mtwara városában szállok le. Némi városnézés után észak felé indulok, megállok egy órácskát strandolni az egyik paradicsomi szigeten, Mafián, mielőtt megérkeznék a négymillió lakosú nagyvárosba, Dar es Salaamba, ahol két napig maradok.

Október Kenyában – Zanzibar – Pemba – Mombasa- Lamu
Zanzibar és Pemba szigetét átrepülve érkezem Kenyába, a mombasai reptérre. A továbbinduláshoz Nairobiból kell engedélyt kérnem, listát állítok össze a nemzeti parkok összes aprócska leszállóhelyéről, két napig várok a fülledt, párás nagyvárosban, mire végre elindulhatok a Kenya északi részén fekvő Lamuba. Ez már az arab világ, szűk utcácskák, tetőtől talpig feketébe burkolt nők, régi muzulmán házak, melyek egyikének tengerre néző teraszán egy napon át élvezem a pihenést.
Innen a Kilimandzsáró lábánál fekvő Amboseli nemzeti parkba repülök. A Tsavo park fölött átrepülve gyönyörködöm az óriási szavannákban, ahol az antilopok a fák árnyékában hűsölnek. Maszájföldre érkezem, a kunyhók közt zebrák, gnúk és antilopok kószálnak a tüskés, száraz szavannán. Hirtelen felforr a hűtővizem! Sikerül gyorsan leszállnom egy közeli út mentén, a maszájok odasietnek, szerintük az istenek kegyeltje vagyok. Meghívnak teára és kapok egy nyakláncot is ajándékba. A hűtő ereszt, nem maradt egy csepp víz sem benne, javíthatatlan… Egy katonai táborban éjszakázom, ahonnan másnap visszavisznek Nairobiba, hogy ott várjam ki az új hűtő megérkezését.
Nem szeretem ezt a zajos, zsúfolt nagyvárost, de nincs mit tenni, várok, levelek és cikkek írásával ölöm az időt. És a hűtő sehol… Váratlanul megmentőm támad Alexis személyében, ez a Kenyában élő francia UL pilóta felajánl egy hűtőt kölcsönbe! Másnap indulok hozzá egy Cessna 206 fedélzetén, angol barátjával.

Az új hűtővel felszerelve búcsút intek a maszájoknak és katonáknak, Alexisnél töltjük az estét tábortűz mellett, teleszkópon nézegetve a csillagos eget. Reggel 6-kor a 7000 méter magas Kilimandzsáró csúcsán csillogó jéggyűrű látványára ébredek. Két géppel szállunk fel, hogy a friss reggeli levegőből is megnézzük a lélegzetelállító óriást. Leszállás reggelizni, majd amíg Alex visszaviszi a csomagokat a Cessnával Nairobiba, mi Dave-vel elrepülünk Amboseli fölé. Egy hatalmas kiszáradt tó közepén tör föl a Kilimandzsáró vize, buja zöld mocsarat varázsolva a kiszikkadt talaj helyén. Nem hiszek a szememnek: vadállatok ezrei legelnek, tocsognak a vízben: gnúk, antilopok, zebrák, struccok, bivalyok, elefántcsordák… Álomszerűen gyönyörű és felemelő látvány, nem felejthető. Nehezen szakadok el innen, de Nairobiban vár az új hűtő. Egy nap szerelés, és indulnék tovább… Ha tehetném! A belváros egyik utcájában heten ugranak rám, és mindenemet ellopják: útlevél, pénz, hitelkártya, laptop, és az összes papírom… Kellett nekem a szokásos óvatosságról megfeledkezve mindent magammal hordanom! Másnap azért elmegyek Kalachába, az etióp határ melletti oázisba, Alex haverjaival a Cessnán előttem ér oda. Ez az öt és félórányi út tevecsordákat nézegetve az impozáns sivatagi tájak fölött, és a pálmafák közt megbújó, úszómedencés kis szálloda bungalójában töltött éjszaka jobb kedvre derít.
Újra átszelem a Chabli sivatag végtelen, fehér tájait, a levegő opálos a hőségtől. A hatalmas Turkana tó kékeszölden ragyog. Déli csücskénél egy megszilárdult fekete lávafolyammal övezett, tökéletes formájú vulkáni kúp emelkedik ki a vízből. A Rift völgye fölött repülök tovább, a vulkáni tájat itt-ott sótelepek fehér és a növényzet zöld foltjai tarkítják. Mintha egy másik bolygó felett járnék, embernek semmi nyoma. Az éjszakát a Baringo tó partján töltöm. Másnap a Borovia tó rózsaszín flamingóitól körülvett gejzírek látványát élvezhetem, mielőtt felemelkednék 3000 méter fölé, az ország középső részén lévő zöldellő dombokat elhagyva átrepülöm a Victoria tavat. A Masai Mara park felett repülve térek vissza Nairobiba, ahol két napot töltök az útlevél és a vízumok újbóli beszerzésével, átveszem a pénzküldeményt, és imígyen felvértezve indulhatok tovább Tanzániába.

November Zambiában és Botswanában
A Magadi tavat átrepülve elhagyom Kenyát. Megérkezem a Kilimandzsáró nemzetközi reptérre, hogy onnan Arushába menjek tovább: egy napot eltöltök az 50 órás karbantartással. A Ngorongoro kráterét felhők rejtik, meg kell elégednem az Eyasi tó pelikánjainak látványával, majd Tanzánia száraz földjein átrepülve Mbeyában landolok, 7 óra 15 perc (rekordidő!) repülés után.
Zambiában, Lusakában újabb rekordot döntök, sajnos ezúttal a földön. 6 napig várom a Zambian Air Force, a polgári repülési hatóság, az idegenforgalmi minisztérium és a WWF engedélyeket, mire végre elindulhatok a zambiai nemzeti parkok felfedezésére! A Zambezi partján, Jekiben szállok le estefelé, szürkületben verek sátrat. Éjszaka a sátramtól 5 méterre nézelődik egy elefánt, 100 méterre tőlem pedig oroszlánoknak sikerül a bivalyvacsora. A következő napokban a Zambezi fölött alacsonyan repülve gyönyörködöm a vízilovakban, majd a Blue Lagoon parki antilopcsordákban. Ngomában reggel 6 és 8 közt vagy száz elefánt sétál át a leszállópályán…csodálattal figyelem a háborítatlan természetet.
Megkóstolom a zambiai specialitásokat, a kukoricalisztből készült tésztagombócokat szószokkal, zöldséggel, hallal vagy hússal körítve. Megnézem a hatalmas Kariba tavat, majd eljutok a Victoria vízesésig, ahol a Zambezi dühödten veti magát a mélybe, a látvány fenséges és megkapó.
Péntek éjszaka iszonyatos erejű vihar tombol Livingstone-ban, fákat, háztetőket hord el a szél. Taxival rohanok a reptérre, de késő! A szél 20 méterre elvitte és felfordította a gépemet, hiába voltak a szárnyak betonnal megtöltött abroncsokkal lenyomtatva.

Másnap a zambiai légierő tábornoka kétségbeesésemet látva rendelkezésemre bocsátja technikusait, és 4 nap megfeszített munka után az UL újra harcra kész. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyetlen fődarab sem tört el a légcsavaron kívül, amiből viszont van másik… A botswanai szavannában repülök nyugodtan, gyönyörködve az elefántok, bölények, antilopok seregében, mikor egy hirtelen kattanás, és a gép pörögni kezd. Nem lehet irányítani, rohamosan süllyedek, nem értem, mi történik. 400 méteren gyorsan lepillantok, alattam tisztás, meghúzom a mentőernyő kioldókarját, robbanás, és már lógok is az óriási piros-fehér sátor alatt. Leállítom a motort, és leereszkedek. A három futószár és kerék meghajlott, de a motor nem mozdult, a törzs és a szárnyak látszólag épek. Azonnal látom, mi volt a baj: a bal csűrőlap első részét rögzítő csavar kiesett, a livingstone-i szerelés során nem ellenőriztük.. Bekapcsolom Kannad Sarsat 406 vészjelzőmet, és két órával később már a Botswana Defence Force helikopterén ülök, Maunba visznek.
Az UL-t terepjáróval visszaszállítjuk, én pedig karácsonyra pihenőt tartok Franciaországban. Januárban visszatérek…
Folytatjuk!