

Andi Siebenhofer megszakította 940 kilométeres távolságivilágrekord-kísérletét. Az osztrák pilóta 2003. december
19-én egy átalakított Flyke-kal a görögországi Kalamatából indult Egyiptom felé.
A tervek szerint „snúrban”, azaz a Földközi-tenger
fölött haladva, 17–18 órás repülés után kellett volna földet érnie az alexandriai közforgalmi repülõtéren, közelebbrõl két Boeing–747-es
között.
Krétát elhagyva – körülbelül 200 kilométeres repülés után – a házilag barkácsolt benzinpumpa, ami a póttartályokból látta
volna el üzemanyaggal a motort , felmondta a szolgálatot, a fõtartályban lévõ üzemanyag mennyisége pedig kizárta a célba érést. Sieberhofer megfordult, és
teljes gázzal, szembeszélben igyekezett visszajutni Kalamatába. Peloponnészosznál járt, mikor a túlterhelés következtében a motor kimúlt. A pilóta
sérülésmentesen, alig 20 méterre a parttól kényszerszállt a vízre.
Várhatóan
tavasszal Siebenhofer újra megkísérli a Földközi-tenger átrepülését.
Az idén Siebenhofer – a tõle megszokott optimizmussal – újabb
projektbe kezdett, különösen ami a technikáját illeti. Újabb gépét szintén a Fresh Breeze építette, de ez alkalommal az egyhengeres, 33 lóerõs motor helyett
a kéthengeres, 70 lóerõs, befecskendezõs Hirth-et használják. A leszállás tervezett helyszíne a gizai piramisok vonzásköre lesz, ami Siebenhofer reményei
szerint már önmagában felkelti a média figyelmét. Már a szükséges engedélyek beszerzése is kész kaland volt, mondja a pilóta.
– m –
Fotók: Sieberhofer archív