A "Les Carpates" túrán szerzett francia barátaink hívtak meg erre a kis családos lötyögésre. Biztosítottak róla, nem túlélõtúra lesz, mint Erdélyben, hanem inkább "nagy zabálás". A helyszínt, a francia középhegységet ismertem már, tudtam hogy vadregényes és azt is, hogy lakói igen sokat adnak az élet minõségére. Úgy alakult, hogy még a sárkányt sem kellett kivinni, egy 14,9 m2-es szárnnyal szerelt Cosmos Phase II-vel repülhettem.
Feleségem
és négyéves lányom társaságában kétszer
nyolc órát autókáztunk Saint Nectaire
termálfürdõ és üdülõvároskába, melynek nevéhez egy híres francia sajtkülönlegesség
is kötõdik. Vagy harminc
ismerõs arcot láthattunk viszont a "kárpátosok" közül,
de volt új is rendesen, legfõképpen családtagok, gyerekek, unokák. Imola lányom
a nyelvi
nehézségeket semmibe véve azonnal talált magának tucatnyi barátot,
egész idõ alatt egy percig sem unta magát közöttük. Állandó szálláshelyünk egy
patinás hotel volt, termálvizes római fürdõvel, szaunával, konditeremmel. Az
ötletes csillagtúráknak köszönhetõen a változatlan kiindulópont ellenére
mindig
más tájak fölött repülhettünk. Az elsõ est Románia nosztalgiájával, fotóalbumok
és a frissen elkészült félórás film nézegetésével
telt.
Reggel felkapaszkodtunk az átlag 1000 m magasan fekvõ fennsíkra, ahol "Charolais"
típusú hústehenek uralták a finom legelõket.
Kényszerleszállás szempontjából
a táj ideálisnak tûnt, bár a tehenekkel néhány igen impozáns bika is elvegyült.
Házigazdánk bizonyos Gégé (ejtsd: Zsézsé) volt, aki a Kárpátok túrát egy mûszereket
teljesen nélkülözõ, pucér Cosmossal repülte
végig. Az ezüstszínû kályhafestékkel
optikailag tuningolt 503-as Rotax és az alul nyitott, a nyolcvanas évek derekán
varrt 18 m2-es La Mouette
szárny elég volt neki akkor, amikor más 912-es Rotaxszal
és iXesszel is neccesnek ítélte meg esélyeit. Hangárjában érdekes módon volt
vadiúj Air
Creation Clipper is, meg négyütemû motorral szerelt ICP Savannah
STOL merev szárnyú, de ezeket szakmai célokra használta, ha "csak" élvezkedni
akart, akkor a csotrogányt vette elõ.
Összeraktuk és berepültük a sárkányokat. Volt szél rendesen, de mit nekünk,
zordon kárpátosoknak…A
tájról annyit, hogy én igazságtalanságnak tartom, hogy
a franciáknak ilyen jutott, nekünk meg a puszta… Az 1800 mes hegycsúcsok belelógtak
a brutális színû felhõkbe, de alattuk több száz km-es volt a látás. Dobtunk
egy 250 km-es háromszöget, két ul-placc volt a töréspont. Az elsõt biztosan
nem találom meg, ha nem látom leszállni a többieket. 200x10 m-es gyepcsík volt
hatalmas fák tövében, a hangár pedig egy kastély stílusosan
felújított gazdasági
épülete. Egy kis nyújtózkodás, és a hangárban tárolt ul gépek leltárja után
továbbrepültünk a második placcra, tavak,
várromok és viaduktok sûrû fényképezése
közepette. Ez
a gyepcsík sem sikerült szélesebbre, de egy jegenyefasor szegélyezte, és télen
síelésre lehetne használni, olyan meredek. Leszálláshoz jó volt a szél iránya.
A szervezõk piknikkel vártak, a helyi jellegû pástétomok, kolbászok,
sajtok
és egyéb borocskák csak úgy dõltek a kosarakból. Zabálás után jó két órát kellett
pihegni, hogy meg merjük reszkírozni a felszállást a jó
40-45 km/h-s hátszélben.
Szokatlan volt, de mindenkinek összejött. Gégé placca felé röptünkben még megkerültük
a Puy du Dome nevû
gyalogsárkányos- és ernyõsparadicsomot, ott állítólag gyengébb
szélnél akár több százan forgolódhatnak a levegõben. Most senki nem volt, ami
megint csak azt bizonyítja, hogy a motoros sárkánynak az egyre gyorsabb és stabilabb
ernyõk ellenére még van létjogosultsága.
Gégé hangárjának
szélárnyékában a szárnyakat földre fektettük, és még köveket
is hordtunk rájuk rendesen. Igen jólesett utána a gõzfürdõ. A vacsora nem tartogatott
meglepetést, a bor ismét kiütéssel gyõzött. Másnap hosszasan tanakodtunk, mielõtt
összeszereltünk volna, végül rávettük magunkat. A szél nyugatról
dudált, szaggatta
a szélzsákot. Déli irányba repültünk, a táj vadabb volt, az aerológia férfias,
már-már határeset.
A Mont Dore hegycsoportot szél felõli oldalról kerültük. Egy igazi síparadicsomot,
a Besse és a Super Besse doméniumot még
megcsodálhattuk fentrõl, de az egyre
sûrûbben száguldozó felhõk miatt pucoltunk is hazafelé. Néha olyan merülések
voltak, hogy a 618-as motor
hétezres fordulata nem volt elég a nulla varióhoz.
Valahogy mindenki földet ért a reptéren, a szárnyakat közös erõvel leszereltük
és jöhetett az
eszem-iszom. Másnap csapnivaló idõ volt, égszakadás és földindulás
tartottak üldözéses versenyt. Alternatív programként quadtúrára indultunk. Egy
hegycsúcson található tanyához úttalan utakon, árkon-bokron át küzdötte fel
magát a társaság, egyik fele quadok nyergében, a másik fele meg három Land
Roverben.
Az elõírásos zabálás után szerepcsere. Visszafelé én gyilkoltam az egyik négykerék-meghajtású
motorját. Bevallom, nem különösebben
élveztem. A franciák ádázul bõgették a
motorokat, a kirándulók és a bennszülöttek pedig gyilkos pillantásokkal jutalmazták
agresszív
jelenlétünket.Sajnáltam, hogy nem mountain bike-kal hajthatom végig
a távot. A kellõ adrenalináramlás, bár másmilyen, mint amilyenben a repülés
részesít, megvolt. Este átrepültünk egy közeli tehenészetbe, hadd lássuk, hogyan
készül a sajt. A jól nevelt és szemlátomást szobatiszta borjak így
aztán láthattak
motoros sárkányt, ul merevszárnyút, sõt még egy Jet Ranger gázturbinás helikoptert
is, amit az egyik résztvevõ csak arra
használt, hogy Párizsból oda-vissza közlekedjen.
A túrát egyébként sárkánnyal repülte, csak aznap épp lusta volt összerakni.
Este a szokásos
gõzfürdõ, zabálás.
A franciák rengeteget képesek enni, jellemzõen mégsem túlsúlyosak, sõt, idõsebb
korban is fittek, aktív életet élnek. Az
erdélyi túra rekordere is 84 éves volt.
Auvergneben volt egy 68 éves druszám, aki két serdülõkorú unokáját hozta el,
a kissrác és az ifjú hölgy
felváltva repültek vele, nagyon élvezték a navigátori
minõsítést.
A túra utolsó napján nem kevesebb, mint kilenc vulkánikus tavat látogattunk
meg. Közel kétórás hurok lett belõle. Négy tónak a közvetlen közelében le lehetett
szállni, egynek a strandja is alkalmas volt rá, annál is
inkább, hogy a jégkorszaki
jellegû
idõjárás miatt napfürdõzõ még véletlenül sem zavart. A meglepõen kezes Cosmos
rugózása az
egyenetlenebb talajt is kiválóan kisimította. Kiválóan alkalmasnak
bizonyult a legváltozatosabb terepekre. Korábban pont azt kifogásoltam benne,
hogy vékony és hosszú csöveivel, nádszál alkatával olyan dülöngélõnek, nyeklõ-bicsaklónak
tûnt, szemben az Air Creation vagy a Halley robusztus,
harckocsis jellegével.
Most pont ez a hajlékonyság vizsgázott kiválóra terepjáró-képességbõl. A szárny
és a trájk is sokkal lazábban kötõdik
egymáshoz a Cosmosnál, a trapézt akár
30 fokban is el lehet fordítani a trájk hossztengelyéhez képest. Ez nagy sebességnél
kétségkívül hátrányos,
mert a motor és a légcsavar precessziója elforgatja a
trájkot a szárny alatt, de oldalszélben kimondottan praktikus, különösen leszállásnál.
Annyira megszoktam, hogy a túra végén szinte nem akaródzott szétszerelni. Szerencsére
a franciák egymást verték le, hogy segíthessenek.
Megfelelõ idõjárás mellett csodálatos lett volna ez a hosszú hétvége. Az erdélyi
túrával azonban esélye sem lett volna versenyre kelni, már csak azért
sem, mert
nem vagyok odavalósi.