A "Les Carpates" túrán szerzett francia barátaink hívtak meg erre a kis családos lötyögésre. Biztosítottak róla, nem túlélőtúra lesz, mint Erdélyben, hanem inkább "nagy zabálás". A helyszínt, a francia középhegységet ismertem már, tudtam hogy vadregényes és azt is, hogy lakói igen sokat adnak az élet minőségére. Úgy alakult, hogy még a sárkányt sem kellett kivinni, egy 14,9 m2-es szárnnyal szerelt Cosmos Phase II-vel repülhettem.
Feleségem
és négyéves lányom társaságában kétszer
nyolc órát autókáztunk Saint Nectaire
termálfürdő és üdülővároskába, melynek nevéhez egy híres francia sajtkülönlegesség
is kötődik. Vagy harminc
ismerős arcot láthattunk viszont a "kárpátosok" közül,
de volt új is rendesen, legfőképpen családtagok, gyerekek, unokák. Imola lányom
a nyelvi
nehézségeket semmibe véve azonnal talált magának tucatnyi barátot,
egész idő alatt egy percig sem unta magát közöttük. Állandó szálláshelyünk egy
patinás hotel volt, termálvizes római fürdővel, szaunával, konditeremmel. Az
ötletes csillagtúráknak köszönhetően a változatlan kiindulópont ellenére
mindig
más tájak fölött repülhettünk. Az első est Románia nosztalgiájával, fotóalbumok
és a frissen elkészült félórás film nézegetésével
telt.
Reggel felkapaszkodtunk az átlag 1000 m magasan fekvő fennsíkra, ahol "Charolais"
típusú hústehenek uralták a finom legelőket.
Kényszerleszállás szempontjából
a táj ideálisnak tűnt, bár a tehenekkel néhány igen impozáns bika is elvegyült.
Házigazdánk bizonyos Gégé (ejtsd: Zsézsé) volt, aki a Kárpátok túrát egy műszereket
teljesen nélkülöző, pucér Cosmossal repülte
végig. Az ezüstszínű kályhafestékkel
optikailag tuningolt 503-as Rotax és az alul nyitott, a nyolcvanas évek derekán
varrt 18 m2-es La Mouette
szárny elég volt neki akkor, amikor más 912-es Rotaxszal
és iXesszel is neccesnek ítélte meg esélyeit. Hangárjában érdekes módon volt
vadiúj Air
Creation Clipper is, meg négyütemű motorral szerelt ICP Savannah
STOL merev szárnyú, de ezeket szakmai célokra használta, ha "csak" élvezkedni
akart, akkor a csotrogányt vette elő.
Összeraktuk és berepültük a sárkányokat. Volt szél rendesen, de mit nekünk,
zordon kárpátosoknak…A
tájról annyit, hogy én igazságtalanságnak tartom, hogy
a franciáknak ilyen jutott, nekünk meg a puszta… Az 1800 mes hegycsúcsok belelógtak
a brutális színű felhőkbe, de alattuk több száz km-es volt a látás. Dobtunk
egy 250 km-es háromszöget, két ul-placc volt a töréspont. Az elsőt biztosan
nem találom meg, ha nem látom leszállni a többieket. 200x10 m-es gyepcsík volt
hatalmas fák tövében, a hangár pedig egy kastély stílusosan
felújított gazdasági
épülete. Egy kis nyújtózkodás, és a hangárban tárolt ul gépek leltárja után
továbbrepültünk a második placcra, tavak,
várromok és viaduktok sűrű fényképezése
közepette. 
Ez
a gyepcsík sem sikerült szélesebbre, de egy jegenyefasor szegélyezte, és télen
síelésre lehetne használni, olyan meredek. Leszálláshoz jó volt a szél iránya.
A szervezők piknikkel vártak, a helyi jellegű pástétomok, kolbászok,
sajtok
és egyéb borocskák csak úgy dőltek a kosarakból. Zabálás után jó két órát kellett
pihegni, hogy meg merjük reszkírozni a felszállást a jó
40-45 km/h-s hátszélben.
Szokatlan volt, de mindenkinek összejött. Gégé placca felé röptünkben még megkerültük
a Puy du Dome nevű
gyalogsárkányos- és ernyősparadicsomot, ott állítólag gyengébb
szélnél akár több százan forgolódhatnak a levegőben. Most senki nem volt, ami
megint csak azt bizonyítja, hogy a motoros sárkánynak az egyre gyorsabb és stabilabb
ernyők ellenére még van létjogosultsága.
Gégé hangárjának
szélárnyékában a szárnyakat földre fektettük, és még köveket
is hordtunk rájuk rendesen. Igen jólesett utána a gőzfürdő. A vacsora nem tartogatott
meglepetést, a bor ismét kiütéssel győzött. Másnap hosszasan tanakodtunk, mielőtt
összeszereltünk volna, végül rávettük magunkat. A szél nyugatról
dudált, szaggatta
a szélzsákot. Déli irányba repültünk, a táj vadabb volt, az aerológia férfias,
már-már határeset.
A Mont Dore hegycsoportot szél felőli oldalról kerültük. Egy igazi síparadicsomot,
a Besse és a Super Besse doméniumot még
megcsodálhattuk fentről, de az egyre
sűrűbben száguldozó felhők miatt pucoltunk is hazafelé. Néha olyan merülések
voltak, hogy a 618-as motor
hétezres fordulata nem volt elég a nulla varióhoz.
Valahogy mindenki földet ért a reptéren, a szárnyakat közös erővel leszereltük
és jöhetett az
eszem-iszom. Másnap csapnivaló idő volt, égszakadás és földindulás
tartottak üldözéses versenyt. Alternatív programként quadtúrára indultunk. Egy
hegycsúcson található tanyához úttalan utakon, árkon-bokron át küzdötte fel
magát a társaság, egyik fele quadok nyergében, a másik fele meg három Land
Roverben.
Az előírásos zabálás után szerepcsere. Visszafelé én gyilkoltam az egyik négykerék-meghajtású
motorját. Bevallom, nem különösebben
élveztem. A franciák ádázul bőgették a
motorokat, a kirándulók és a bennszülöttek pedig gyilkos pillantásokkal jutalmazták
agresszív
jelenlétünket.Sajnáltam, hogy nem mountain bike-kal hajthatom végig
a távot. A kellő adrenalináramlás, bár másmilyen, mint amilyenben a repülés
részesít, megvolt. Este átrepültünk egy közeli tehenészetbe, hadd lássuk, hogyan
készül a sajt. A jól nevelt és szemlátomást szobatiszta borjak így
aztán láthattak
motoros sárkányt, ul merevszárnyút, sőt még egy Jet Ranger gázturbinás helikoptert
is, amit az egyik résztvevő csak arra
használt, hogy Párizsból oda-vissza közlekedjen.
A túrát egyébként sárkánnyal repülte, csak aznap épp lusta volt összerakni.
Este a szokásos
gőzfürdő, zabálás.
A franciák rengeteget képesek enni, jellemzően mégsem túlsúlyosak, sőt, idősebb
korban is fittek, aktív életet élnek. Az
erdélyi túra rekordere is 84 éves volt.
Auvergneben volt egy 68 éves druszám, aki két serdülőkorú unokáját hozta el,
a kissrác és az ifjú hölgy
felváltva repültek vele, nagyon élvezték a navigátori
minősítést.
A túra utolsó napján nem kevesebb, mint kilenc vulkánikus tavat látogattunk
meg. Közel kétórás hurok lett belőle. Négy tónak a közvetlen közelében le lehetett
szállni, egynek a strandja is alkalmas volt rá, annál is
inkább, hogy a jégkorszaki
jellegű
időjárás miatt napfürdőző még véletlenül sem zavart. A meglepően kezes Cosmos
rugózása az
egyenetlenebb talajt is kiválóan kisimította. Kiválóan alkalmasnak
bizonyult a legváltozatosabb terepekre. Korábban pont azt kifogásoltam benne,
hogy vékony és hosszú csöveivel, nádszál alkatával olyan dülöngélőnek, nyeklő-bicsaklónak
tűnt, szemben az Air Creation vagy a Halley robusztus,
harckocsis jellegével.
Most pont ez a hajlékonyság vizsgázott kiválóra terepjáró-képességből. A szárny
és a trájk is sokkal lazábban kötődik
egymáshoz a Cosmosnál, a trapézt akár
30 fokban is el lehet fordítani a trájk hossztengelyéhez képest. Ez nagy sebességnél
kétségkívül hátrányos,
mert a motor és a légcsavar precessziója elforgatja a
trájkot a szárny alatt, de oldalszélben kimondottan praktikus, különösen leszállásnál.
Annyira megszoktam, hogy a túra végén szinte nem akaródzott szétszerelni. Szerencsére
a franciák egymást verték le, hogy segíthessenek.
Megfelelő időjárás mellett csodálatos lett volna ez a hosszú hétvége. Az erdélyi
túrával azonban esélye sem lett volna versenyre kelni, már csak azért
sem, mert
nem vagyok odavalósi.
