Jean Pierre francia repülõs haver. Kezébe akadt egy Madártoll, és annyira tetszett neki a kezdeményezés, hogy ígérte, ír egy jó kis cikket bele. Állta a szavát, íme a cikk:
Párizs mellett, Coulommiers repterén tartom Aquilair
típusú motoros sárkányomat, amit egy négyütemû,
kb. 55 lóerõs
Visa motor hajt és újabban XP 15-ös
szárny repít. Egész évben mérgelõdöm a csapnivaló
idõjárás miatt. Amikor végre itt a nyár, és
kirepülhetném
magam, vakációzásra vagyok ítélve, mert ugye a családi
béke az szent. Annyit sikerült elérnem, hogy akár a tengerre,
akár
a hegyekbe megyünk, vihessem a sárkányt
utánfutón, hátha lehet csapni majd vele egyet valahol.
Tavaly a hegyekbe mentünk és volt szerencsém
Gap
mellett egy gyorstalpaló alpesi pilótakiképzésre befi-
zetni Luc Vernaynél. Megtanított meredek placcokra
leszállni, hegyrõl lefele,
akár álló motorral is felszállni,
kiokított a sajátos hegyi aerológia vonatkozásában és
ízelítõt adott az alpesi repülés
élvezetébõl.
Az idén aztán (tiszta véletlenül) Orres-ben béreltünk
lakosztályt a családdal és én megkértem Roland Jamest,
a
szomszédos crots-i UL placc tulajdonosát, hogy használhassam
a bázisát.
Nagy tapasztalatú és minden hájjal megkent pilóta,
utasreptetésbõl, oktatásból,
légifotózásból és permetezésbõl
tengeti napjait. Tetras 912-essel és Moto du
Ciel 912-essel dolgozik. Minden áldott nap ott van
a
placcon, reggeltõl estig. Reptere 800 m-en van tengerszint
fölött, Savines és Embrun között, a Serres
Poncon tó partján. A pálya 450 m
hosszú, kelet-nyugati
tájolású, pont a völgy tengelyében, ami az általában erõs délutáni völgyszél esetén nem hülyeség.
Ilyenkor a
tó felé kell leszállni, ami elég repülõgépanyahajós
érzéssel jár. Az iskolakör nem okoz nehézséget,
mert a völgy ott még nem túl szûk, és
egy-két
kényszerleszállásra alkalmas rét is található, ha jobban
megnézi az ember. 123,5-ön ajánlott a rádiózás, de
nem kötelezõ. Az
éghajlat délies, de vigyázni kell a hõmérséklet
csökkenésével a nagyobb magasságokban.
A reggeli órákban csendes a levegõ, de úgy 11
órától
kezdve egyre divatosabb a rock and roll odafent. Ami
az elsõ repülésnél gyomorba vág arrafelé, az a táj szépsége.
Az valami
kolosszális. Az idõ is valahogy lassabban
telik. Megfigyeltem, hogy jobban résen vagyok, még
a repülés elõkészítését is komolyan veszem, nem
mint
a síksági repüléseknél. Nagy érdeklõdéssel figyelem a
kényszerleszálló helyeket és valahogy mindig van kellõ
magasságom. Érdekes,
hogy a táj szépsége milyen
gyógyítóan hat a pilótaerkölcsre. Tisztára úgy repülök
a hegyekben, ahogy elõ van írva.
A
legnagyobb érzés, amikor felmész 3000 méter fölé.
Ilyenkor ellátni a Mont Blanc-tól a Riviéráig, a tó odalent
pocsolyányi, rajta pici
hajómodellekkel. Külön élvezet
úgy kúszni fel a kakasülõre, hogy közben alapjáraton
dohog a motor. Ehhez csak azt kell kiismerni, hogy
melyik
hegyoldalon mûködik a legjobban a feláramlás meg
a lejtõszél meg a termik, mindez a helyi aerológia játékszabályai
szerint.
Zseniális dolog hófödte csúcsok
körül repülni és sícuccban is majd megfagyni, majd
félóra múlva leszállás után nagyot fürdeni a tóban.
Nyári
vakációm 15 napja alatt csak 3 olyan nap volt, amikor
nem repültem, de ez nem jelenti azt, hogy mást nem
is csináltam. Amikor
éppen nem napoztunk vagy a helyi
konyhamûvészetnek áldoztunk, családommal nagyokat
úszkáltunk a tóban, voltunk gyalogtúrázni, hegyet
másztunk,
VTT-vel is kirándultunk, az asszonnyal is kipróbáltattam
a tandem siklóernyõt, csónakáztunk, szörföztünk,
vízisíztünk, még egy
napos lovastúrára is
elmerészkedtünk. Még kér a nép?
Aki nem akarja motoros sárkányát vagy egyéb szabadságeszközét
odahurcolni, repülhet Roland-nal, ha
merev
szárnyúra vágyik, vagy éppen Thierry Simonet-val, ha
a motoros ernyõzés csábítja, de 20 km-rel odébb van
Tallard, ott bõven talál
motoros sárkányt is.
Jean Pierre írása és fotói