Szanati
Pál írása, fotók: Szilágyi archív
Ferinc Vince a Madártoll elõzõ számában leírta a helyszínt, szerénysége azonban visszatartotta attól, hogy
összehasonlítsa a
körülményeket a nagykanizsai Európa-bajnokságéval.
 Jobb szélen a szerzõ. |
Én a Q'TAY FLY Repülõklub, Sárvár képviseletében mint technikai kísérõ voltam jelen. A klub Helmut Stern vezetésével biztosította a hat résztvevõ csapat számára a gépeket. A versenyszámok, melyeket Sir Richard kitalált, igazi hátimotoros feladatok voltak. A mi majdnem 400 kilogrammos és 50 kilométer/órával repülõ gépeink nem voltak igazán összemérhetõk a késõbbi gyõztes
 A magyar csapat: Szilágyi Krisztina, Szilágyi József és felesége, Kocsis István és Vargyai Lívia |
Talán még hab a tortán, hogy mindig a kétszemélyes paratrájkok versenyszáma volt az utolsó. Általában zseblámpa kellett ahhoz, hogy a feladaton kívül a sárga trikós marshallokat is megtalálhassuk, akik illõ távolságból, a sötétben pontoztak.
A végére a kukorica is megérett, és azt megsütve egy szívélyes meghívásra cseh barátainkhoz látogattunk, a többiekkel együtt. Itt megosztották velünk kilenc hordó sörüket - a gyorsítót nem számolva -, majd egy kölcsön gitárral alkalmi formációt alakítottam a házigazdákkal, fergeteges hangulatot teremtve.
Végül hosszú késéssel, egy kimustrált teherautó platójáról (nem mindig mûködõ hangosítással) kihirdették a gyõzteseket. Egyes paratrájkban és párosban is orosz gyõzelem, Helmut Stern-Olivia Zechner ezüstérmes, ukrán barátunk, Ruszlán bronzérmes, a
 A Szilágyi duó |
(-tapasz): a szövege a régi szovjet himnusz volt. Mindazonáltal felejthetetlen élmény volt, ahogy az ég egy termikszámban tele volt szebbnél szebb ernyõkkel, és élvezhettük a verseny utáni "levezetõ" wingovereket, méghozzá az igazi profiktól.
 Készülõdés a felszálláshoz |
 Két versenyszám között |
