Technikai kéttusa
Dátum: 2004. október 05. kedd, 10:00
Rovat: Motoros sárkány


Augusztus 28-29., Nagykanizsa




Az ul-repülésben - ahogy a sportrepülésben általában - súlyos gondot jelent az alulfinaszírozottság, illetve a támogatók hiánya. Utóbbi az írott és elektronikus sajtó csekély érdeklõdésével hozható szorosabb összefüggésbe. A fentiek "fényében" Ferinc Vince kifejezetten "médiabarát", azaz jól kamerázható technikai kéttusát rendezett Nagykanizsán és környékén.

Tizennyolc pilóta és ugyanennyi - helyi vagy országos szinten - ismert ember mérte össze a tudását, felváltva versenyezve a rendelkezésre álló eszközökkel, úgymint autó és repülõgép. Minden pilótára egy híres ember jutott (vagy fordítva) - a párosok tagjai sorsolás útján találtak egymásra. Elsõ közelítésben klasszikus navigációs feladatot repültek a megadott 82 kilométeres útvonalon, fotóés jelkereséssel, illetve sebességtartással súlyosbítva. Ez alatt - csak hogy az élet ne legyen olyan egyszerû - az elméleti útvonal kétszer 500 méteres sávján belül kellett maradniuk.
A leszállást követõ rövid pihenõ után a párosok közlekedési eszközt váltottak, és a város fõterére hajtottak - meséli Vince. - Több-kevesebb sikerrel mindannyian megbirkóztak az elsõ ügyességi feladattal: a vezetõnek az ablakon kinyúlva egy pohár vizet kellett elõre, majd hátramenetben a kijelölt helyre vinni a legrövidebb idõ alatt. Ezután megkapták az útvonalat tartalmazó itinert, lenullázták a kilométer-számlálót (ami az értékelés egyik alapja volt), majd 106 kilométeres túrára indultak, melynek "keretében" a változatosság kedvéért újabb ügyességi számokat is teljesítettek: pontosan egy méterre megállni a kihelyezett rúd elõtt, illetve pontosan egy kerékfordulatnyit elõre menni.
A résztvevõk nyitottak a folytatásra, sõt a jelek szerint - és fõleg a kezdeti sikeren felbuzdulva - az "önkéntesek" száma nõni fog. Annál is inkább, mert Vince tervei szerint három-, illetve négytusává bõvíti az általa megálmodott rendhagyó versenyt.

Az "önkéntesek" impozáns listáját Ferinc Vince ismertette: - Merev szárnyú ul-lel indult dr. Bajusz Huba Szegedrõl és Lányi Aladár Gödöllõrõl. Motoros sárkánnyal Bánhidi Laci Börgöndrõl, Vizsi Lajos Dákáról, Thuróczy Bandi és Süli Attila Dunaújvárosból, Bognár Pisti Tapolcáról, Varga Sanyi Balatonfenyvesrõl, Tóth Józsi (Totya) Balatonfõkajárról, Gyõri Zoli, Andrási Béla és Madáchi Tóni Kiskõrösrõl, Bartha Csaba Farkashegyrõl érkezett. A kéttusán részt vettek a helyi erõk is: Dolmányos Laci, Ordódy Marci, Solymosi Tibi, Tóth Laci, Varga Laci. Vendégünk volt Szabó "Topi" Zoltán és Varga József, mindketten vadászpilóták. Itt volt a Gyulai Balázs és csapata (õk az RTL Klub Autómánia címû mûsorának forgattak, de a Sport1 is adott egy összefoglalót a versenyrõl), Molnár Gábor vadászpilóta - õt leginkább Bagira néven ismeri az ország - és volt évfolyamtársa, Tóth Laci, aki az Egyesült Arab Emirátusokból jött el hozzánk. A rendõrséget Molnár József, Berke László és Pummer Csaba képviselte. Stángli Attila Lentibõl, Antal András az erdélyi Gyimesfelsõlokról, Varga Andor a Zalai Hírlaptól, az egyetlen nõi résztvevõ, Bólya Bea Szegedrõl jött a versenyre. A helyi politikai és gazdasági élet szereplõivel - Cserti Tibor, Kisgyura János, Kulbencz Ferenc, Gaál József, Kárász Márton - kiegészülve õk alkották a mezõnyt.

Eredménylista
Ordódy Márton-Varga József 1902 pont
Thuróczy Endre-Antal András 1881 pont
Tóth László-Berke László 1861 pont







A hír tulajdonosa: Vampair.hu
http://www.vampair.hu

A hír webcíme:
http://www.vampair.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=57