Mathieu Rouanet kalandjai Ázsiában
Dtum: 2007. mjus 24. cstrtk, 11:10
Rovat: Hátimotor


[kep6 35% left] [kep1 25% right] Október közepén nevezek be egy Dél-Koreában második alkalommal megrendezett, meglehetõsen eredeti versenyre, amelynek már az elsõ „kiadásáról” is nagyon jó emlékekkel tértem haza.
Sophie Guibal, az extrém sportokra specializálódott rendezõnõ is elkísér, hogy filmet forgasson az eseményrõl. Új Ozone Viper Micro ernyõmmel és PAP Ros125 motorommal indulok erre az elsõsorban gyorsasági és ügyességi versenyre.
Az induláskor még nem sejtjük, hogy a ránk váró kaland egészen januárig tart majd...

Verseny Dél-Koreában

Daejon 1,5 millió lakosával a harmadik legnagyobb város Dél-Koreában. A versenyzõk a városközpontot szegélyezõ füves folyóparton gyülekeznek. Ez a verseny teljesen más, mint a klasszikus nemzetközi bajnokságok általában, itt a fõ kritériumok a puszta sebesség, a pontosság és a talajközeli manõverezés, a játszóterünk pedig maga a város.
Egymást követik az álló motoros célra szállások, és egyre többször látjuk a „flare” technikát: bukó fordulóból nyert többletsebességnek köszönhetõen, a speciálisan motoros repüléshez tervezett ernyõkkel még több tíz méteren át lehet nagy sebességgel vízszintesen repülni néhány centire a talajtól. A szlalomozásnál nagy gázzal és nagyon szûk fordulókkal kell operálni, és mindezt persze gyorsan, hisz ketyeg a stopper. A precíziós versenyszámoknál egy háromméteres folyosón belül maradva kell egyre szûkülõ görbéket leírva haladni.
[kep13 35% left] Egy másik versenyszámban a várost repüljük körbe a lehetõ legrövidebb idõ alatt, az egyes ellenõrzõ pontokon leszállunk, lepakolunk, aláírjuk az igazoló papírt, majd újra felszállunk: nem csak a levegõben, a talajon is gyorsnak kell lenni! Közben rizzsel töltött labdákat a levegõbõl célba dobva bónuszpontokat gyûjthetünk. Az útvonal néha a városon át vezet, motorhiba kizárva... Van „touch and go” szám is: a meghatározott zónán kívülre nem tehetjük a lábunk, ellenben mint az ugróiskolánál, minél több, a talajra rajzolt négyzetbe tudunk belelépni visszaszállás elõtt, annál több pontot gyûjthetünk.
Minden a gyors helyzetelemzésen, a sebességen és a kifinomult manõverezési képességen múlik, nagyon élvezzük a játékot. A versenyszámok után pedig még egy kis városi kalandozásra is elrepülünk, hidak alatt figurázunk szinkronban, óriási épületek közt szlalomozunk, visszatérõben pedig a folyó fölött cikázunk és „vízisízünk”.
A verseny este nagy ünnepséggel és ballonok repülésével zárul. Idén másodszorra is én nyerek, így megkapom a 2 millió won értékû Price Moneyt!
Nincs kedvünk visszatérni Európába Sophie-val, inkább továbbmegyünk: a díjam pont fedezi a repülõjegyeket Thaiföldre.

[kep3 35% right] Bangkok

Bangkok elbûvölõen piszkos, zajos, nyüzsgõ város, néhány napot töltünk el itt, majd délebbre, Pattaya felé vesszük az irányt, ahol szintén verseny zajlik. Érdekes helyszín „a szex fõvárosa”. Éjszaka érkezünk meg félig találomra Georges UL bázisára, aki meghatározó személyiség a thaiföldi hátimotoros miliõben. Konstruktõr és oktató egy személyben, egész tartózkodásunk alatt õ lesz a kísérõnk és hû pilótatársunk.
A versenyre a pattayai reptéren kerül sor, a versenyszámok elég szokatlanok: nincs navigáció, nincs economy, kizárólag célra szállás, touch and go és „powder bomb” dobás: ez egy gipsszel töltött mûanyag zsák, amit 20 méter magasról kell célra ejteni. Nem is hozok nagy dicsõséget Franciaországra, csak nyolcadikként végzek.

[kep11 35% left] A thai pilóták mint a kamaszok, játékuk a repülés. Büszkén parádéznak a klubjaik emblémáival díszített overalljaikban. A rendkívül protokolláris díjátadó ünnepségen azonban ezek a nagy gyerekek igen komolyra veszik a figurát: elegánsan felöltözve várjuk a királyi család egyik tagját, aki limuzinján, testõreivel érkezik, és vörös szõnyegen lépdel az odakészített trónusig. A díjátadás igen ünnepélyes: sorban letérdelünk a magas személyiség elõtt, hogy átvegyük kezébõl a díjakat… elképesztõ!!!
A verseny végeztével a csodálatos tájairól és homokos strandjairól ismert, paradicsomi Phuket szigetére megyünk tovább. Egy hétig repülök ezen a fantasztikus helyen, és a helyi kluboknak köszönhetõen felfedezem a csak vízen vagy levegõben megközelíthetõ, csodálatos öblöket, hajótemetõket. Kicsit a sziget látványosságává válok, mindenhová hívnak bemutatót tartani, sajnos nem jut rá idõ, vár egy másik verseny északon, Takban.
[kep5 35% right] Itt van navigációs szám is, amelyet teljesíteni szinte lehetetlen. Jó száz kilométer háromszögrepülés, két közbülsõ leszállással, térkép és GPS nélkül, a dzsungel fölött! Georges szerez valahonnan egy iránytût, ennek köszönhetõen egyedül mi ketten nem tévedünk el... Az ügyességi számot csak néhány ponttal Georges elõtt nyerem meg, a jutalom pedig – pár ezer bath – épp jól jön, hogy megtankoljuk a pick-upot és folytassuk a kalandos utazást Chiang Maï felé. Ez a hegyekkel körülvett õsi erõdítményváros kézmûveseirõl és a sportturizmusról ismert, a helyi motoros ernyõs klub jóvoltából repülünk is ezen a szép helyen.
Innen pedig pilótáknak kicsit szokatlan közlekedési eszközzel, elefántháton folytatjuk az utat a dzsungelen át, motorostul, egy nepáli menekültek által lakott kis faluig. Innen szállunk fel a dzsungel fölé, életem egyik legemlékezetesebb repülése ez, Indiana Jonesként hatolunk át a döbbenetes, buja vegetációban nyíló folyosókon.
[kep7 35% left] Vendéglátónk, Tee közvetítésével meghívnak, hogy a király által támogatott nemzetközi virágkiállítás megnyitóján tartsunk bemutatót két pilótatársammal... Akkrózunk szinkronban, füstöt eregetünk, majd leszállás elõtt még bemutatnék egy kis „vízisízést” a tavon. Amint leér a lábam a vízre, hirtelen elõreesek, jó nagy perec a vízbe... Nem értem, mi történt. Acélkábelt húztak ki a vízfelszínen, ugyanolyan színûre festve, az esztétikai hatás fokozása érdekében! Kórház, de megúszom két csúnya sebbel a sípcsontomon, semmi komoly. A médiának persze jó csemege vagyok, sajtóban, híradóban, interneten szerepel az eset, még 800 kilométerre innen is megismernek majd az utcán... ez is Thaiföld!
Következõ állomásunk, Krabi, maga a paradicsom. Öten vagyunk 3 hátimotorral, és körülbelül 200 kiló csomaggal. Szállást keresve véletlenül jutunk el egy bár-masszázsszalon komplexumhoz, ahol a garantált fogyasztásért cserébe néhány napig szállást is kapunk! A part még dagálykor is tökéletes felszállóhely. 3 napig élvezkedünk a levegõben a turistákat a szigetekre és más partokra szállító hajók fölött cikázva öbölrõl öbölre.
[kep2 35% right] Több tíz kilométerre bemerészkedünk a tenger fölé, a vízen a biztonságunk érdekében bérelt hajó kísér, melynek fedélzetén Sophie szorgalmasan forgat. Boldogan hancúrozunk a levegõégben a szigeteket és a hihetetlen kékségû lagúnákat átrepülve. Ko Chicken szigeten szállunk le, a széles, homokos part idilli környezet, amíg reggel meg nem érkeznek a turistahordák... Este egy másik szigetre menekülünk elõlük, ahol senki sem zavar, sötétedésig repülünk.
Másnap a „full moon parties” (teliholdkor tartott bulijairól) ismert Ko Phangan szigete felé vesszük az irányt. A sziget északi oldalán ütjük fel bázisunkat, olcsón lakunk a közvetlenül a part mentén fekvõ bungalókban, két hétig élvezzük a napot, a tengert, a semmittevést – közben persze repülünk is. Egyetlen közlekedési eszközünk a hátimotor, a kis szigeten ezzel repülünk más-más strandokra enni-inni... Robogót is bérelünk, és gyakran járunk a benzinkútra motorral a hátunkon. A thaiföldiek és a turisták egyaránt döbbenten nézik ezeket a két keréken guruló furcsa szerkezeteket, a relatív szélben pörgõ légcsavarokkal...
[kep4 35% left] Már két hónapja tart ez a kirándulás, de mintha csak tegnap érkeztünk volna. Nehéz elszakadni ettõl az országtól, már harmadszorra módosítjuk a repülõjegyeinket a visszaútra. Sophie-nak és Juliusnak haza kell mennie, de én nem tudom rávenni magam, és a legkésõbbi idõpontig tolom ki az indulást, január végéig.
Már csak ketten maradunk Pascallal. Sikerül néhány napra munkát találnunk, mint légi fényképészek, 5 csillagos szállodákat és egyéb turistacsalogató intézményeket fényképezünk. Keresetünkbõl folytatjuk utunkat.
Egyik volt tanítványom Kambodzsában dolgozik egy humanitárius szervezetnek, amely a kambodzsai árvákat segíti. Meghív bennünket, tartsunk bemutatót egy árvaház gyerekeinek. A határt átlépve azonnal érezzük, másik országba érkeztünk. Tömegek vetik ránk magukat, különbözõ szolgáltatásaikat ajánlva. Hamar elkapunk egy minibuszt, amellyel Phnom Penhbe utazunk. Egy olcsó guest house lesz a szállásunk néhány napig. Ahogy járjuk a várost, mindenhol a szegénység tárul elénk, úton-útfélen kéregetõkkel találkozunk – nagy részük amputált, a taposóaknák itt hagyták nyomukat...
[kep10 35% right] A Mekong partját derítjük fel, felszállóhelyet keresve repülésünkhöz: végül a királyi palotával szemben találjuk meg az ideális helyszínt.
A bemutató napján az árvaházban a gyerekek boldogan fogadnak. A fõváros kellõs közepén szállunk fel és repülünk, mindezt a királyi palota közelében, bármiféle engedély nélkül! Nem csodálkoznánk, ha leszállás után egybõl a börtön várna, de furcsa módon nem is aggódunk különösebben. A várost átszelõ folyó mentén repülünk. Számtalan, cölöpökre épült ház, a halásznegyed lakói lelkesen integetnek. Átrepülünk a fõváros büszkeségének számító, egyetlen híd alatt, és az árvaház felé vesszük az irányt. A gyerekek a folyóparton várnak, fantasztikus üdvrivalgással fogadnak.
[kep8 50% left] Egy órán át játszadozunk a levegõben, mindenféle figurát bemutatunk, majd jön a „WC-papír-mutatvány”, ami mindig hatásos: végy egy tekercs biológiailag lebomló papírt, emelkedj kellõ magasságba, és a papír végét tartva ereszd el a tekercset. Utána nagyon látványosan lehet darabokra szaggatni wingoverekkel és 360 fokos fordulókkal. A folyóparton nagyon hamar hihetetlen tömeg verõdik össze, nemcsak az árvaháznak tartunk elõadást, hanem az egész városnegyednek... A gyerekeknek fantasztikus élmény ez a nap: mindannyian kapnak egy-egy új pólót, baseballsapkát, fogkefét, fél dollár zsebpénzt és egy légibemutatót... Mindez az Art for Rice szervezetnek köszönhetõen.
Mi is az örömtõl felmelegedett szívvel mondunk nekik búcsút.

[kep14 40% right] Busszal tervezünk visszatérni Bangkokba, de hiába minden alkudozás, motorjainkat nem engedik fel csomagként, túl terjedelmesek. Nem marad más, mint a B terv, a repülõ, ami sokkal drágább. Sikerül az utolsó pillanatban felszabaduló két helyre lecsapnunk, megalkudnunk a túlsúlyra, és indulás.
Hazaérni kicsit brutális élmény, januárban a párizsi repülõtéren jó turista módjára nyáriasan öltözve szállok le, mert Thaiföldön feleslegesnek bizonyult meleg ruháimat már csomagként hazaküldtem...
Sophie filmje hamarosan megtekinthetõ: www.indasky.com
Az Art for Rice honlapja: www.artforrice.org

Szöveg: Mathieu Rouanet
Fordította: Kádár Andrea
Képek: Aerial
[kep9 48% left] [kep12 35% right]





A hr tulajdonosa: Vampair.hu
http://www.vampair.hu

A hr webcme:
http://www.vampair.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=500