Nem azt állítom, hogy az átlag hátimotort egy
Polski
Fiat csomagtartójára szabták volna. Ajánlom,
akinek nincs legalább kombi Trabantja, lapozzon.
Tíz
évvel azelõtt,
hogy elkezdtem volna motoros ernyõvel repülni, már egyterûvel furikáztam.
Végzet vagy alkat kérdése. Az tény, hogy
mindig
szerettem megfelelni. Fontosabbnak tartottam a
pragmatikus, családcentrikus automobilt a gyors
sportkocsiknál, ugyanúgy, ahogy
repülésszenvedélyemet
is jól esik összeegyeztetni szeretteim
szabadidõs, pláne vakációs elképzeléseivel.
Régebben motoros sárkányt hurcoltam
utánfutón,
ma már csak a csomagtartó alig egynegyedét kell
kisajátítanom repülõeszközeimmel, ezek egyébként
is állandóan ott dekkolnak, ki tudja,
mikor lesz
rájuk szükség alapon. Így aztán befér gumimatrac,
úszógumi, búvárfelszerelés, a hátsó ajtóra még a
kerékpárok is. Horvátországba már
harmadik éve
úgy megyünk, hogy ne legyünk tiltott légtérben
vagy forgalmas nemzetközi reptér közelében. Az
idén Primosten mellett kötöttünk ki, pont
a Split
Kandela reptér CTR-ének a peremén. Reggelente,
míg a család többi tagja a napozással vagy egyéb
semmittevéssel szorgoskodott, én
rendesen
megreptettem magamat a közeli kikötõ melletti
placcról. Azt már az elsõ napon becserkésztem, és
minden nap meglátogattam. Soha nem
pöcsöltem
többet, mint egy-másfél órát, így a reggeli végére
mindig vissza is értem, kellõen kielégült állapotban
ahhoz, hogy mindenféle
hajókirándulásos, városnézéses
vagy egyéb kerékpározós projektekre
kapható legyek. Délutánjaimra kitaláltam egy jó
kis szórakozást. Elindultam a
kocsival hol északra,
hol délre, és kedvenc blues-standarjeimet hallgatva
addig autókáztam, amíg egy repülés szempontjából
érdekes és
fel-leszállásra alkalmas placcot nem
találtam. Az elsõ feltétel szinte folyamatosan adott
volt, a második annál kevésbé. Rét, legelõ sehol,
a
tengerpart sziklás. Leggyakrabban országút széli
parkolót, mellékutakat, kikötõ mólóját, ritkábban
stéget használtam a fel-leszálláshoz. Tavaly
Fresh
Breeze-t, az idén a Back Bone Shadow 130-at
használtam, a rendkívüli tömeg-tolóerõ arány és a
könnyû szerelhetõség miatt.
Az RDM motor
nem megbízhatóságáról híres, ezért
terveztem, hogy mentõövet szerelek rá, hogy
hajtómûleállás esetén vízre szállhassak vele, de
végül úgy döntöttem,
hogy az alapos repülés elõtti
ellenérzés elég kell hogy legyen, és így is volt. Felleszállásaimat
nem csak a motorteljesítmény tette
zavartalanná,
hanem a jó erõs szél is, ami
szerencsére jellemzõen a tenger felõl fújt, persze
laminárisan. Az ernyõ felhúzása kötelezõen vele
szemben történt, ami
azért is hasznos volt, mert ha
nem stégre vagy országútra teregettem ki, egy-két
ágacska vagy rög mindig akadt, hogy a zsinórokat
összebogozza,
start elõtt ezeket ki kellett rázogatni,
belefutós start közben ez nemigen lehetséges.
Ott fent nem ártott az Action stabilitása és fõleg
a
sebessége. De a tenger felõl érkezõ levegõ soha
nem volt turbulens. 5-6 km-re még a koradélutáni
órákban is be lehetett merészkedni a
szárazföld
felé, látszólag vad, termikokádó sziklák társaságába,
ha volt szél. Mindennap máshol repültem, igaz,
olyan is volt, hogy az ideális placc
keresgélése úgy
elhúzódott, hogy csak tíz percet tudtam a levegõben
tartózkodni. Volt olyan is, hogy parkolóban,
autókra-közé teregettem ki az
ernyõt, és a
felszálláshoz rendelkezésre álló úthossz alig volt
akkora, mint a zsinórzat, de a szél valósággal
felrántott a levegõbe. A legszebb
repülés Makarska
város felett volt. Tengerszintrõl szálltam fel,
belopózkodtam a hatalmas sziklafal közelébe, majd
alapjáraton járatva a motort
fellejtõztem 1300 mre,
ahol már majd megfagytam, de még mindig nem
láttam át a hegygerinc túloldalára. Grandiózus volt.
A meleg pedig, amit akkor
éreztem, amikor
visszasüllyedtem 200 m-re, minden pénzt megért.
A helybeliek mindig nagy érdeklõdéssel figyelték
tevékenységemet, senkinek nem
jutott eszébe azon
gondolkodni, nem lehetne-e engem feljelenteni
valamiért. Az igaz, hogy mindvégig diszkrécióra
törekedtem, és igyekeztem a zajjal
és az alacsony
repüléssel járó kellemetlenségeket elkerülni.
Ezen a ponton el is kell gondolkodnom. Nem saját
magam alatt vágom a fát? Ki tudja,
milyen bunkó
olvassa majd e sorokat, aztán gondol egyet, elmegy
Horvátországba, ott úgy repül, mint egyesek
idehaza, aztán jövõre engem fognak
kiutálni onnan.
Szabó György írása és fotója