Vampair.hu - Thaiföld – tájkép csata után?

[kep4 65% left][kep2 40% right] Lionel Richard 2004-es thaiföldi utazásáról már beszámoltunk a Motormadár hasábjain. Most itt a második felvonás…

Az európai sajtó megrázó tudósításai a természeti katasztrófáról talán többet ártottak az alapvetõen az idegenforgalomból élõ helyi lakosoknak, mint maga a szökõár… A hírek hallatán azonnal lefoglaltuk repülõjegyünket Thaiföldre, bízva benne, hogy a mosoly országa, ahol a jelszó: „no problem!”, nem hagyja legyõzni magát…
Leszállás Bangkokban a Thai Airways közvetlen járatával, amelyen már ízelítõt kapunk az ázsiai vendégszeretetbõl. Többek közt engedélyezték 40 kilogrammos – Lionel apró darabokra szedett hátimotorjából adódó – túlsúlyunkat.
[kep3 52% right] A reptérrõl elõször a pályaudvarra, majd onnan busszal Pattayába megyünk, minden holminkkal együtt. Másnap autót bérelünk, hogy szabadon mozoghassunk ott-tartózkodásunk alatt. Két nap akklimatizációt engedélyezünk magunknak strandolás, esti belvárosi mászkálás és vásárolgatás formájában (csak egy váltás ruhát vittünk magunkkal, mert ott pár euróból fel lehet öltözni). Út dél felé, némi kitérõvel egy régi ismerõshöz: Mister K alumínium hátimotorokat gyárt, és boldogan segít ki minket egy, az út alatt eltört gázkar pótlásával.
Utunk során csodálatos helyeken pihenünk meg. Úszó piac a csatornákon, ahol az árusok a hagyományos evezõs pirogok közt autómotorokkal és több méter hosszú tengelyre szerelt hajócsavarral hajtott csónakokat is manõvereznek, elképesztõ ügyességgel. A Khao Sam Roi Yot nemzeti parkban fürdünk egyet a kihalt parton, aztán egy kis túra a dzsungelben elvezet minket egy szédítõen meredek falak közt rejtõzõ barlangig, ahol a dél körül beesõ fénysugár egy istenszobrot világít meg.
[kep5 43% left][kep7 62% right] Megállunk Phang-ngában, és kibérelünk egy pirogot. A szigetnek ezt a részét és a cölöpökre épült házakban élõ lakosságot megkímélte a cunami. Az egyetlen probléma a turisták hiánya, akik munkát adnának a helyieknek, kezdve a tuk-tuk-sofõrökön, folytatva a mosodákon (amelyek az este leadott ruhát kilónként kevesebb mint 1 euróért reggelre tisztán, vasalva adják vissza) vagy a pirogok kapitányain… Teleesszük magunkat fagyival, hogy legalább a fagylaltárusba öntsünk némi reményt. A strand tiszta, rendes, minden olyan, mintha mi sem történt volna. Hogy minél több munkát adjunk a helyieknek, minden étkezésünket az oldalkocsis „mozgó éttermekben” költjük el…
Kicsit félve kelünk át a Phuketre vezetõ hídon. Egy korábbi útján Lionel barátságot kötött itt egy, a partközelben élõ családdal. Megkönynyebbülünk, mindenki jól van! Tárt karokkal fogadnak, négy fõ bungalójuk megmaradt, sajnos a konyha, az étterem és szerény szállásuk áldozatul esett az elemeknek. A földrengés után néhány napi munkával eltakarítottak mindent, rendbe hozták a bungalókat, újraindították az áramfejlesztõt, ideiglenes éttermet állítottak fel, és újra készek a vendégek fogadására ezen a paradicsomi szigeten; a turistáktól zsúfolt phuketi strandoktól távolabb fekvõ partra minden évben visszatérnek költeni a teknõsök. A természet nem téved!... A rombolásban egyébként nagyrészt kerítések, kirakatok, egyéb építmények sérültek meg, melyeknek nem is volt sok keresnivalójuk ezen a gyönyörû tájon…
Mi vagyunk az elsõ vendégek a cunami óta. Hajnalban repülünk egyet az óriási, kihalt Maïkao strandon, majd vendéglátóinkkal pezsgõt bontunk, amit különleges alkalmakra hoztunk magunkkal Franciaországból.
Csak miheztartás végett: az a család, amely éjszakánként 500 bathért (10 euró) adja ki bungalóit, anyagi veszteségeiért fejenként 50 bath kártérítést kapott, ami nagyjából két és fél liter benzin árának felel meg!
A következõ állomás Krabi kikötõvároska, pirogon megyünk a Chicken szigetekre (kevesebb mint 7 euró egy napra, négy kikötés, búvárfelszereléssel, étkezéssel együtt). [kep6 60% left] A felderítés igazolja, hogy megfelelõ apály és nem túl erõs szél esetén ezek az apró szigetecskék repülésre is alkalmasak. Megállapodunk Yoyjal, a pirog kapitányával, hogy két nap múlva hátimotorostul jövünk vissza. Csodálatos élmény a repülés, kókuszpálmák, fehér homok, áttetszõ vizû lagúna, kék ég, leszálláskor friss ananász... ki akarhat többet? A partra visszatérve a vízszint olyan alacsony, hogy néhány száz métert a felszereléssel a hátunkon gyalogolunk a vízben. Déli expedíciónkat Ko Lantán fejezzük be, amely egy tévémûsor által vált ismertté; elhelyezkedése és csak komppal való megközelíthetõsége még egzotikusabbá teszi. A parton itt is türelmetlenül várják a turistákat a jól felszerelt bungalók. Talán reklámfogás, hogy újra idevonzzák a vendégeket a médiában elhangzott rémhírek után, mindenesetre 4 euróért tengerre nézõ bungalót kapunk, csodálatos édesvizû úszómedencével és minden földi jóval (koktél, thai masszázs, étterem a strandon…). Átugrunk Malajziába vízumainkat meghoszszabbítani. Így végzõdik „cunami utáni” tudósításunk a déli területrõl: a táj még mindig ugyanolyan szép, az emberek, akik nem kapnak támogatást, segélyt, kártérítést, ugyanolyan vendégszeretettel fogadnak... Csak úgy segíthetjük õket, ha elmegyünk hozzájuk.
Birmánián át térünk vissza. A „tenger cigányainál” a cunami ugyan nem kevés pusztítást okozott, de a kunyhók szinte egy szálig újjáépültek, nagyon kevés költséggel, hiszen a fát a helyszínen termelik ki, a tetõ pálmalevelekbõl áll stb. Néhány szerszám, pár szög, fémdrót és idõ, amibõl itt most mindenkinek sok van, hiszen nem jön senki halat venni tõlük... Valószínûleg még vagy két-három hónapig eltart ez az állapot, ami elég arra, hogy megjavítsák hálóikat, varsáikat, úszó haltelepeiket. Itt mindenki a könnyû szerkezetû, úszó kunyhókban lakott. Egyelõre csak kicsiket építenek, hogy mindenkinek a lehetõ leghamarabb legyen újra otthona. Az igazi gond az, hogyan tudnak megélni addig is, míg újra lesz munkájuk.
A 6000–8000 bath átlagos havi bevétel jellemzõen halászatból és haltenyésztésbõl származik, amibõl lejön körülbelül 3000 bath az üzemanyagra.
[kep8 70% left] [kep10 60% left] Az ott élõk nincsenek elkeseredve, és nem nyomorognak, mint valószínûleg sok indonéz vagy Srí Lanka-i sorstársuk. Haláleset nem történt, csak könnyebb sérülések, és a nagy ijedtség. Szelíden panaszolják, hogy minden segítség az olyan területeknek jut, mint Phuket, Khao Lak vagy Krabi.
Megállunk Bangkokban, ahol a légszennyezést késsel lehetne vágni, az árak pedig az egykori mocsarak helyén égbe szökkenõ tornyok nyomában járnak. A Chao Phraya közelében szállunk meg. A fõváros fõ vonzereje a csatornahálózat, melyen végighajókázva meglátogatjuk a folyó menti templomokat. A vízen sürögnek-forognak a kereskedõbárkák, amelyeket a Chao Phraya Express hajói (a külszíni metrót kiegészítõ valóságos „úszó metró”, melynek személyzete bukósisakot visel a hidak alatt való áthaladás veszélyeire való tekintettel) nagy ügyességgel kerülgetnek. Mielõtt továbbindulnánk ebbõl a meglehetõsen fullasztó nagyvárosból, még meglátogatjuk Jim Thompson házát (a Thaifölddel szerelembe esett angol fejlesztette ki itt a selyemipart, miután felkeltette iránta a híres nyugati divatházak érdeklõdését).
Isaan és a khmer romok felfedezése. A Bangkoktól északra fekvõ Ayutthaya a régi fõváros; ez a templomokkal és történelmi emlékekkel teli hely hatalmas parkjaival és kellemes nyugalmával semmiben sem emlékeztet Bangkokra.
Ayuthayában a kivételes magasságúra növõ fákat nem számítva a templomok közti nagy üres terek jó felszállóhelyet biztosítanak, de feltétlenül 9 óra elõtt, ha nem akarunk a gólyákkal együtt hánykolódni az izmos termikek közt. Ráadásul a turisták is ekkor kezdik elözönleni a színt.
[kep9 40% right][kep12 66% left] Mintegy 400 kilométer hosszan utazunk a Mekong folyón Chiang Khanig, ahol a folyó mellett szállunk meg; a vízszint most több mint 20 méterrel alacsonyabb, mint az esõs évszakban. A parton kis kertek zöldellenek, az ablakunkból látjuk és halljuk az erõs motorral szerelt pirogokat, amelyek fel s alá száguldoznak a folyón különbözõ alkalmi kikötõhelyek felé, a legénység és gyakran az utasok is bukósisakot viselnek – ebben a határ közeli zónában virágzik a kereskedelem. Egy utolsó fürdõzés a mitikus folyóban, és indulunk tovább.
Isaan régészeti lelõhelyekben gazdag terület. Sukhothai, Thaiföld elsõ fõvárosa 45 km2 nagyságú parkjában idõzni színtiszta élvezet, majd jönnek Phimai és Khorat romjai, aztán a puszta közepén emelt Phanom Rung, és közelében a Prasat Muang Tam szimmetrikus épülete; a kambodzsai Angkor Wat templom stílusában épült csodálatos mûemlékek.
Repülés szempontjából az egyetlen probléma: a katonai létesítmények és nagy antennák a Nom Rung hegy tetején. Szállásadónk megnyugtat: „Ha Thaiföldet reklámozzák, no problem!” Annál is inkább, mert a helyi rendõrfõnök maga is motorosernyõzik…
Lionel egy kiszáradt rizsföldrõl száll fel egy félórás repülésre, már reggel 8-kor is erõs szélben. A Prasat Muang Tam könnyû célpont, de a Phanom Runghoz közeledve a rizsföldek közepén álló magaslat keltette szabálytalan légmozgások magasabbra dobják fel, mint szerette volna. Némi akrobatika és fülcsukás után úgy dönt, jobb az anyaföldön.
Több mint 10 000 kilométer és két hónap után úgy látjuk, a cunami már egy régi történet; sorsszerû, természetes eseménynek felfogható – ellentétben az ember által elõidézett környezeti katasztrófákkal, melyek egyébként – mint ismeretes – elkerülhetõk lennének.

Szöveg és fotók: Lionel Richard és
Claudine Lanaud
Fordította: Kádár Andrea