Szabó Péter 300 kilométer feletti repülése - egy nap alatt
Dátum: 2005. november 14. hétfõ, 13:47
Rovat: Hátimotor


Szabó Péter és öccse, Tamás tavaly szeptemberben tett meg elõször hosszabb távot hátimotorral: ekkor a 170 kilométeres Gödöllõ–Szekszárd útvonalat repülték meg egyhuzamban. Akkor minden nagyon jól sikerült – ennek hatására kezdett Péter további nagy túrákat is tervezgetni. [kep1 75% left]

Augusztus legvégén beköszöntött egy nagyon erõs, tartós anticiklon: eljött a régen várt alkalom. Úgy alakult, hogy ezúttal Péter egyedül vágott neki a túrának.
Reggel 6 órakor indult a gödöllõi reptérrõl, Fedémesen, Zsédely Gergelics László starthelyén szállt le tankolni. Már termikus körülmények között indult tovább Miskolctapolca irányába, majd onnan Egerbe. Mivel – részben a hátszeles szakasznak köszönhetõen – elég üzemanyag maradt a tankban, Egerben az eredeti tervtõl eltérõen nem szállt le, de hogy biztosan hazaérjen, még egyszer megtankolt Fedémesen. Onnan nyílegyenesen Gödöllõ felé vette az irányt, és este fél hétkor le is szállt a házuk melletti üres telken.
A túra tehát több mint 12 óráig tartott, ebbõl 8 óra 54 percet töltött a levegõben. Összesen 300 kilométer GPS szerinti távot repült meg. Miskolc légvonalban 130 kilométerre van Gödöllõtõl. Elfogyasztott nagyjából (nem tudta teljesen pontosan mérni) 18,5 liter benzint, tehát a fogyasztása óránkénti 2,1 liter körül alakult. Semmilyen komoly technikai problémája nem volt, a legsúlyosabbnak az a két alkalom számított, amikor majdnem leállt a motor. Egyszer véletlenül megnyomta a leállítógombot, egyszer pedig túl hirtelen engedte vissza a gázt alapjáratra.
A motorja egy kétéves Parapower, több mint 200 óra van benne. A régi GPS-es variója egy korábbi szerencsétlen startolás során leamortizálódott, így most a teljes mûszerezettségét egy Garmin e-map GPS jelentette, ami – a variofunkciót kivéve – mindenre elégnek bizonyult. Részletek és fotók: www.felhout.hu.

– m –
Fotó: Szabó Péter






A hír tulajdonosa: Vampair.hu
http://www.vampair.hu

A hír webcíme:
http://www.vampair.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=332